Kolozsvár, 1896. július-december (10. évfolyam, 147-299. szám)

1896-07-01 / 147. szám

c#­ Barátkozás, Kolozsvár, julius 1. Miért nem hagyják magukra a nép L­t? Oly szépen el tudnák intézni az íveiket egymás között, hogy minden U­k menne, mint a karikacsapás. Régen fölülről akarták mindenáron gyámolítani népet, amelyet e közben majd hogy­­­an nem gyámolítottak. Most meg tólról okvetetlenkednek a politikai stré­berek, hogy a nép boldogításának czime és ürügye alatt annak vállain ők maguk emelkedjenek és boldoguljanak. Régen az abszolút hatalom, ma az abszolút de­magógia tette a népre a kezét. A nép pedig°bizonyos fokig régen is gyermek volt,"ma is az: engedte és engedi magát a n ámítás csábos járszalagján vezettetni.­­ Ezelőtt a felső hatalmak aknázták ki a­­ szabadság hiányát; ma az alsó hatal­ ,­maskodók élnek vissza a szabadsággal.­­ Pedig, aki e napokban a bécsiek és budapestiek barátkozását látta a mi kiállításunkon, meggyőződhetett, hogy a nép akkor jár a leghelyesebb után, ami­kor vezető nélkül indul el, s akkor tol­mácsolja leghűbben a saját érzelmeit, amikor a saját szájával beszél. A bécsi szabadelvű demokraták látogattak el mi hozzánk, hogy nemzeti ünnepünkön ba­rátságukról biztosítsanak, az ország szí­vében pedig ezrével várták őket mieink a magyar nemzet nevében, hogy hagyo­mányos vendégszeretetünket éreztessék velük. És azután több napon át folyt az igazi osztrák németek és az igazi magyarok között a barátkozás, amelynek fontos és biztató politikai következmé­nyei se maradhatnak el. Mindkét oldalon hangsúlyozzuk az igazit, a valódit, aminek a szabadelvű­­ség a próbaköve. Ha ki ez elvtől eltér, az már a helyes útró­ i­ letért Amint tették ezt oda át Lueger és társai, akik a zsidókat, ide­haza pedig Zichy Náná­­dor és hívei, akik meg a fölvilágosodott katholikusokat akarják kizárni az em­ber­számból. És a reactiónak e két sö­tét lovagja akarva, nem akarva, tény­leg egy kézre dolgozik: feszítgetik azt a kriptaajtót, amelylyel a letűnt gyászos idők szellemét elfalazzák, s bontogatjá­k a kötelékeket, amelyeket a két ország alkotmányos tényezői, az uralkodó kö­zösségéből és alaptörvényeinkből kifo­lyólag, az utóbbi pár év­ized alatt egy­más között szerencsésen létre­hoztak. Egyszóval: fenyegetik azt a szabadelvű alkotmányosságot, amely a monarchia alapja, ért a dualizmus föltétele. És amelyről osztrák barátaink a lefolyt ün­nepségek alatt nemcsak azt ismerték el nyíltan, hogy részükről nekünk kö­szönhetik, hanem azt is t­artózkodás nél­kül bevallották, hogy a mai fölfordult viszonyok közt megmentését megint csak tőlünk várják. Ez a látogatás mindenesetre kiemel­kedik az alkalmi sablonos látogatások keretéből, s politikai fontosságot nyer, különösen a mai viszonyok között. Mind­nyájan tudjuk, hogy Magyarországon a közhangulat az utóbbi időben nagyon kesernyéssé változott Ausztria Bécs iránt. Mert a kiegyezés kérdésében tanúsított merevség és önzés, s a politikai kérdé­sekben a szabadelvűség rovására gyako­rolt befolyás úgy tüntette föl sapraszé­dunkat, mint közgazdasági és politikai­­ téren egyaránt kiszipolyozónkat és el­­­­­enségünket. Eddig édes-kevesen talál-­l­koztak, akik az érem másik oldalát is­­ bemutatták volna, s azt hittük, hogy ha­­ oda­haza, belső ügyeikben össze is kap­tak egymással, az irántunk való ellensé­geskedésben egyetér­tenek. Ám jöttek aztán az alsó-ausztriai iparosok, akik a legjobb szomszédi ér­zelmeket hagyták itt maguk után. Eze­ket követték most Bécs szabadelvű pol­gárai, akiknek megjelenése és viselke­dése valóságos tüntetés akar lenni a Luegerék reactionárius magatartása el­len, s a magyar álláspont mellett. E je­lenségek feljegyzésével egyáltalában nem akarunk Ausztria belügyeibe avatkozni, s csak is annyiban érdekel az egész, amennyiben a dolog minket is érinthet. De örömmel látjuk, hogy Bánffy Dezső miniszterelnök álláspontja, amelyet az­­ ismert Lueger-interpellácziókra adott vá­laszaiban elfoglalt, teljesen igazolt, s a bécsi alpolgármester handabandái már oda át is nevetséges toporzékolásokká kezdenek válni. Csak azt szeretnék, ha bécsi barátaink oda­haza is föl merné­nek már lépni, s ne szorulnának ide mi hozzánk, hogy érzelmeiket tartózko­dás nélkül kinyilatkoztassák. Saját fész­kében kell megtámadni és kiföstölni a mételyt. Mert azt eddig is föltehették rólunk, hogy mi már csak a saját ér­dekünkben is minden erőnkkel megvéd­­jük a szabadelvűséget, amely mellett an­nál kitartóbbak leszünk, ha látjuk, hogy ez­által oda át szaporítjuk barátainkat, akikre főleg most, a kiegyezés küszöbén, kétszeres szükségünk van. Ami pedig a szabadelvűség mellett különösen a demokrataságot is illeti, amely czímet bécsi barátaink oly fen­nen használnak, hát ebből bizony sok elkelhetne nálunk is, ahol a társadalom annyira ellenkező irányban halad, hogy maholnap már az iparos is sértve érzi magát, ha csak tekintetes urazzák. Azért említjük épen az iparost, mert mi ebben keressük a demokráczia magvát, ettől várjuk, hogy az elharapózó úrhatnány­ságnak gátat vessen, s az igazi polgári erények terjesztése által kiölje belőlünk a­z a hitet, hogy Deák F­erenczczel ki­halt közülünk az utolsó tekintetes úr. Megváltjuk, ho­gy bizonyos röstelkedéssel vennék, ha Kronawetterre és társaira szorulnánk, hog a magyar társadalom­ban a demokrata erények gyökeret fog­janak. Meg tudjuk mi ezeket teremteni a magunk emberiségéből is, csak adjuk meg a munkának azt a köztiszteletet, amelyet az joggal megérdemel. Hanem azért a bécsiek látogatását nagyra be­csüljük, mert ettől nemcsak a kiegye­zésben várjuk azt a fordulatot, amely az igazság és méltányosság előtérbe he­lyezésével jár, hanem a politikában is, ahol nagyon el­kezdtek szaporodni a szabadelvüség fattyúhajtásai. Mindkét irányban szükséges azon­ban, hogy amit barátkozás, ünnepség és pohárcsöngés közt érzünk és kife­jezünk, azt a hétköznapi munkában is érvényesíteni igyekezzünk. . A »KOLOZSVÁR“ TÁRCZA 14. ..­]. évfolyam. 1896. 147 szám. Kolozsvár szerda julius 1 " Szerkesztő-iroda: BELKÖZEP UTCZA 4 SZAM szel­lem­i részét illető minő««. A közlemény ide intézendő BELKOZEP UTCZA 4. SZAM ELŐFIZETÉSI DIJAM Egész évre.........................lg frt. Félévre . . . . . g frt. Negyed évre . . . . • 4 frt. Egy hóra.........................1 frt. Mi kr Egy szám ara 4 kr HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezmény­ben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér sora 20 kr »•“ ad*tnak VlM,a ... a lap minden nép, az fm­­­«f­elenl , r#sérn»pok kivételével. nem" vi.idenél beküldött közlemények te-­­­kintetbe nem vétetnek Millenáris és templom-szentelő beszéd.*) Elmondta Erzsébetvároson június­­21-én Szán Dero. Kedves atyámfiát! Meghatott szivvel és ' Szörf,"igatottsággal fogad­om a megtisztelő egbiváet e szép reményekkel biztató egyház térelt hogy sok áldozattal, eléggé nem di­­s­zbel'* vallásos bu­zgósággal megépített e di­­'•tap­omában először én hirdessem annak ilj*®’1*’ csoda dolgait, ki mellettünk áll az örömeiben, nem hagy el az élet megpró­­bálásaiban: biztat, bátorít, megszentel az esőben és a halálban. I ^‘ phatott szivvel állok itt, e szent he­­le,.’ mehet ez alkalommal felavatunk tiszte­­vg|( G ailnak a hatalomnak, mely csodát mi­­tatra.Thon e'végtizte' hogy nemzetünk tiz év­­vérzivatarjai között itt helyt álljon ; s­zadi 6 e,C80­^ azz al, hogy adatik nekünk, duz é'ezr ^lépni állami lételünk második tabb • ^ al£hor, midőn körülöttünk hatalma­­népj. * "yngodalmas.ibb múltú nemzetek, a mi r' I fiatalabbak, szemlátomást sorvad­ta^ Közölta'‘ e gondolatokban és szépségekben illit ^ a »Protestáns Közlöny*-ből. A m­illo­*1'lllagaslSZ^­*e'í sorozatából ez a beszéd messze dóinknak * közlésével szolgálatot vélünk tenni t. pi-Szerk. nak el. Szeszélye ez nem lehet a gondviselés­nek. Az örökkévaló istennek nem lehetnek év­ezredes szeszélyei. Múltúnk, jelenünk, lételünk tervszerű végzései a gondviselésnek, mely esz­közül szemelte ki a magyar nemzetet, hogy ér­vényesítse a népek sorsát intéző akaratát. És lelki szorongatottsággal állok itt, mert ez egyháznak ez a napja és hazánknak ez az esztendeje oly határjelző pont, mely önkénytele­­nül vonzza nemesebb ösztöneinket amaz eszmé­nyek felé, melyek nélkül egy nép fenn nem állhat; megemlékezni a múltról, hogy remél­hessünk a jövendőben; megszentelni ezt a földet, hogy bízhassunk az örökkévaló világok­ban ; büszkéknek, önérzeteseknek lenni úgy, hogy a lelkesedés, a tenni vágyó akarat erejé­ben bizonyítsa be elhatározását mind a halálig, mert e szent napból, e fölséges esztendőből melankholia és emelkedés szól mindnyájunkhoz; elégia, mely, a hymnusz költészetébe csap át. Szivem dobog, lelkem csak félve meri kibontani szárnyait, mert oly világokban jár, melyek a legszentebbek : király, haza, vallás. E három színű lobogó, mely a reményt, az önfeláldozást és a legmagasztosabb eszmények kultuszát hirdeti. A polgári és hazafias erények egész kátéja beleszorítva egy mondatba, a kor ural­kodó eszméivel, a kapzsi önzéssel szembe ál­­lva azok, melyek nagy és hatalmas népek boldogulásának alapjai. Meghatott szívvel, lelki szorongatottság­­gal állok itt, először és úgy lehet, utoljára: tudok-e hangot adni a közörömnek , kifejezésre jut­tat­ni azt a szent lelkesedést, mely az isteni kijelentés mátrójává­ hall ho,_^' hatö'tsen mind­nyájunkat ? Ah, istenem, eszembe jut Mózes ott a Nékó tetején; eszembe jut Álmos, ott, a Kárpátok bérczein , nekünk, hajlott korunknak, csak az ada­tott meg, hogy egy pillantást vessünk az ígéret földére : a béke, a hármonra biztosított jövőjébe; az ifjú, az óvja meg szivében, lelkében és féltse, mint szemeinek világát e nagy napok nagy em­lékét. Én csak imádkozni tudok. És kérlek ti­teket is: „Könyörögjetek Jeruzsálemnek, békes­ségért ezt mondván, legyenek szerencsések, a kik téged szeretnek ; legyen békesség a te tor­nyaidban, és csendesség a te kerítésedben; az én atyámfiaiért, és az én barátimért ké­rem most, hogy legyen békesség te benned ; a mi urunknak, istenünknek házáért kívánok neked jót. „Egész szivemet, lelkem jobb felét adom­, cserébe tőletek jóakaratu elnézést várok, remélek. * „Könyörögjetek Jeruzsálemnek békessé­géért!“ Oh, nagy oka volt a koronázás zsoltár­­írónak, hogy erre buzdítsa Izráelt. Jeruzsálem nem csak a fénynek, a hatalomnak és dicső­ségnek volt forrása nemzetére nézve: a Sión hegyén felépített templom lelki életének volt mindent adó központja, a­hol megtalálhatták és fölemelkedhetett ahhoz, kinek neve : Zebaoth, oh, seregeknek ura. Ott volt a szentek szentje, hol áldozati füstnek illatától elkábultan beszélt a főpap a Jehovával. Dávid lelkében már meg­csendült Jézus Krisztusnak kés­őbbi jövendö­lése : oh, Jeruzsálem városa, vajha eszedbe vet­ted volna, a melyek a te békességedre valók. Dávid tudta, hogy Izráel népe a szent város­sal áll, vagy vele töröltetik el a földnek szi­néről. A mint hogy el is tömhetett. Hiában való volt a farizeusok vakbuzgó ága, hiában való volt a Makkabeusok hősies önfeláldo­zása, a mikor megfogyatkozott Jeruzsálem­nek békessége, a világtörténelem szegényebb lett egy addig hatalmas nemzettel. Oh, bizony, Dávid tudta jól, mit celekszik, midőn óva intett : könyörögjetek Jeruzsálemnek békes­ségéért ! Atyámfiai, nem hangzanak-e intőleg mi fe­lénk is e szavak ? Nem úgy zendülnek-e, mint­ha az Ítélet trombitája lennének ? Nincs-e ne­künk is Jeruzsálemünk ? Nyissátok ki szemei­teket. A kegyelet áhítatával vegyétek keze­­tükbe édes hazánknak bármely göröngyét, s benne tisztelnetök kell Őseinknek megszentelt porait. Mi nem kötjük ugyan magunkat egy arasznyi helyhez ; imádásunknak tárgya nem a hegyen épített város; nem a szent sátor az, melyben bemutatjuk az áldozatot: a mi Jeru­zsálemünk az ezer éves Magyarország, a mi édes hazánk, oh, könyörögjetek annak békes­ségéért !­­ Magyarország! Magyarország nem egy élettelen geográfiai fogalom, hanem élő szerve­zet, organizmus az örök életre hivott emberiség halhatatlan életében. Magyarországnak lehetne­,a határai a Kárpátok égbe nyúló hegylánczai , völgyeit öntözhetik a Duna, Tisza, Maros, Kü­­küllő, Olt kristály hullámai ; berkeink betel­hetnek fülemile-hallal, illattal a levegőig; me­zőink roskadhatnak az arany­kalászok áldása alatt, és Magyarország még­sem ez. A sziklá­kat szét­morzsolj­a a menykőcsapás ; illat elszáll, virág elhervad, s felhőkbe borul a napsugár; elmúlnak a múlandóság törvénye alatt keletke­zett intézmények és ha kicsinyek és ha na­gyok, meghalnak a halandó emberek, mindezek nem teszik Magyarországot-Magyarországnak valami egyébnek kell lenni. Egy résznek abból, a mi egykor ott lebegett a vizek felett. Egynek az apokalypszis sassai közül, mely kitör a sírból, a romok közül és szárnyait csattogtatva, eget kér. Magyaror­szág keletkezése, fejlődése, virágzása, hanyat­lása, föltámadása, jelene és jövendője; a mi volt ezer esztendőn keresztül világverő dicső­ségének századaiban, majd megaláztatásában, a mi most és a mi lesz a jövendőben, mind azt bizonyítja, hogy a gondviselés háztartásában Magyarország világtörténeti erkölcsi szükség, lelki tartalom, eszme, a­mely elpusztíthatat­lan, mert önmagában bírja létezésének fölté­teleit. Mik ezek a föltételek? Lángoló haza­, és szabadság-szeretet, nem őszi önbűl, mely a fecskét melegebb vidékre küldi, hanem abból a lelki kényszerből: „itt élned, halnod kell“. Harczi vitézség, nem Hival­kodásból, vagy dicsvágyból, mely hódit, hanem emberi méltóságból, mely fölenyel. Balsorsban tanúsított szívós kitartás, mely a csapások kö­zött kétségbe nem esett. Élet­erő, mely ott je­lentkezik a fűben, a fában, az elhintett buza­­magvakban, melyek mind-mind elenyésznek, hogy föl­keljenek új halhatatlanságb­a. Állam­alkotó és állam­­ föntartó képesség, mely ezer esztön­dővel ez­előtt és mind a mai napig val­lást és törvényt kér és tisztel ; erkölcsöt és rendet akar; egyházat és királyságot alapít: ez a mi Jeruzsálemünk ; ez a mi édes hazánk, ez Magyarország, melynek ezer esztendős fennál­lásának öröm innepét üljük: könyörögjetek az ő békességéért! A lelkészképp és a theolo­­g­ai intézetek. — Az ev ref. igazgatótanács előterjesztése az egyház­­kerületi közgyűléshez. — Kolozsvár, julius 1. (Vége.) Az igazgatót­anács eljárása sikerre veze­tett abban a tekintetben is, hogy a fakultás­nál szervezett 5 rendes tanszékre kiváló szak­­erőket való szerencsés megnyerhetni és pedig az újszövetségi irásmagyarázat tanszékére , egy­szersmind a fakultás első igazgatójául Kenessey Béla a fiát, ezideig a budapesti ev. ref. theolo­­­­giai akadémia rendes tanárát, a gyakorlati the­­­­ologiai tanszékre Molnár Albert­­fiát, a maros- i vásárhelyi egyház volt lelkipásztorát, a hittani­­ tanszékre Nagy Károly afiát, theologiai magán-­­ tanárt, nagyenyedi lelkipásztort az ószövetségi í­­rásmagyarázat tanszékére Kecskeméthy István afiát, a keleti összehasonlító nyelvészet tudo­rát, előbb budai, majd paksi lelkipásztort, s végül az egyháztörténelmi tanszékre Pokoly Jó­zsef aát, ez ideig geszti lelkipásztort. A meg­hívott tanárok állomásaikat folyó év szeptember 1-én foglalták el. Az intézet szükségességét és hézagpótló voltát legfényesebben bizonyítja a megnyitás kellő módon történt közhírre tétele után je­lentkezett növendékek száma. Ugyanis a theoló­­giai tanfolyam első évére 14-en, a második évre 10-en, a harmadik évre 3-an és a 4-ik évre 4-en jelenkeztek, összesen tehát 31 növendék­kel kezdette meg az évet, szeptember 15-én. Alapíttatásának másik fontos c­élját a ta­nári pályára készülő ifjak segélyezését is jelen­tékeny mértékben szolgálja már e kezdő évben is az intézet, a­mennyiben a Ferencz József tu­domány­egyetem tanári pályára készülő protes­táns vallású hallgatói közül 37 nyer benlakást és teljes ellátást, kik közül 32 -en ev. ref. és 5-en ág. ev. vallásuak, ez utóbbi, bármely pro­testáns vallásu ifjaknak is igényük lévén a föl­vételre annál az elvnél fogva, hogy az intézet, a tanári pályára készülő ifjak segélyezésében nem kizárólag ref. felekezeti, hanem általános protestáns czélokat óhajt erejéhez mérten elő­mozdítani. A tanárjelöltek nem egészen ingyenesen ugyan, hanem havi 8­ártban megállapított dí­jért nyerik az internátus és a konviktus ked­vezményeit, mely összeg azonban oly csekély, hogy azt a tanári pályára készülő s többnyire szegény sorsú ifjak szülei is hordozni bírják. Ha azonban az intézet anyagi ereje, a remélt támogatás útján erősbülni fog, szegényebb sorsú és kiválóbb előmenetelű tanárjelöltjeink is ré­szegülni fognak a teljesen ingyenes ellátás ked­vezményében s igy remélhetőleg, rövid idő múlva kielégítést nyer az a szükséglet is, melynek súlyát nemcsak az erdélyi, hanem a testvér pro­testáns egyházkerületek gimnázium­ai, sőt az ál­lamiak is érzik a tanári állomásokra közzétett pályázatok alig kielégítő eredményeiben, ha­nem éppen meddőségeiben. Az 1895 év szeptember hó 15-én volt a tanév ünnepélyes megnyitása s azóta az inté­zetben a rendes munka és házirend, folyamat­ban van. A theologusok, igénybevevő a közok­tatásügyi minisztérium által adott fentebbi ked­vezményt, mindannyian az egyetem bölcsészet nyelv- és történettudományi karának rendes hallgatói, miáltal ezen intézetből 68 bölcsészet­­hallgató polgára van a helybeli Ferencz József tudomány-egyetemnek. Legnagyobb örömmel és a hála érzetével kell még, e rövid történeti ismertetésnek befe­jezéséül, az új intézetet ért kétrendbeli magas kitüntetésről is megemlékeznünk. Az 1895-ik év szeptember hó 22-én Ő császári és apostoli királyi Felsége, Magyaror­szág fölkent királya látogatta meg az intézetet; czélja és állapota felül nagy é­deklődéssel tu­dakozódott s a látottak fölött a legmagasabb megelégedését és elismerését nyilvánítván, ne­vét az intézet vendégkönyvébe elsőnek beírni kegyeskedett. A másik kiváló kitüntetése theologiai fa­kultásunknak a felavatási ünnepély volt, melyen Magyarország kormányának elnöke és közokta­tásügyi minisztere őnagyméltóságaik, a magyar­országi ref. egyház konventje és a haza szá­mos kitűnősége jelentek meg, elismeréssel és méltánylással adózván a felavatandó intézet magas hivatásának és emelvén a felavató ün­nepély fényét. Isten dicsőségére a magyar haza és ebben a magyar protestáns egyház javára századok hosszú során át virágozzék e felső tanintézet. A midőn Igazgató Tanácsunknak jegyző­könyvéből vett s az imént elmondottaknak tu­domásul vételét kérnék, legyen szabad még a theologiai fakultás már eddig is kifejtett mű­­ködésének, a lelkész-képzés abban inaugurált szellemének s az első félévi munka eredmé­nyeinek közelebbi jellemzésére néhány adatot felsorolnunk. A fakultás szellemi vezetésével a főtiszt­­eltkerületi közgyűlés választása folytán megbí­zott derék tanári kar odaadó munkássága a maga lelkész-nevelési czéljait nemcsak a tanári kathedrán kívánja elérni és illetőleg nemcsak ott látja tudományos, magas színvonalon álló előadásaival betöltve, hanem úgy érzi, hogy egyenesen a lelkésznevelés érdekében intenzív egyháztársadalmi tevékenységet is kell kifej­tenie. Ennek megfelelőleg a tanári kar úgy a tem­plomi igehirdetésben, mint a vallásos összejö­vetelek tartásában és valláserkölcsi felolvasások rendezésében elismerésre méltó munkát fejtett ki, a­midőn a reformáczió évfordulóján, az ad­venti vasárnapokon és új­évkor a kolozsvári templomokban végezte a szolgálatokat, a mult évi november 27 től egészen a f.­é­­ruárczius 29-ig terjedő idő alatt vasárnaponként a fakul­tás dísztermében vallásos összejöveteleket, tar­tott a közönség folytonos és nagy érdeklődése mellett s végül ugyancsak­ a fakultás díszter­mében az adventi és a böjti időszak alatt ösz­­szesen kilenc­ felolvasó estélyt rendezett, nép­szerű modorban, de tudományos alapokra van­­­­tatva be Jézus korának vallási és politikai párt­jait, továbbá a Jéz­us szenvedéseinek történetét. A tanári karnak ilyen munkássága lehetetlen­ség, hogy mélyebb benyomást ne tegyen arra a fiatal nemzedékre, a­mely közvetlenül az ő vezetésükre van bízva, de másfelől az is két­ségtelen, hogy egész egyházi életünk eme­lésére is hatással leend ez az ő tevékeny­ségük. A lelkésznövendékek előmenetelét illető­leg a félévi szigorlatot letem összesen 26 ifjú közül jeles eredménynyel kollokvált 6, j­ó­val 12, a­mi egészen kielégítő arányt mutat. A fakultáson és a kir. tudomány-egye­temen előadott s rájuk nézve kötelezőkké a tett tárgyak szorgalmas hallgatásán kívül öntevé­kenységüknek a saját körükben alakított ön­­képző társulatban, dal- és zene egyletben keres­nek tért. Az ifjúság a nagy közönség elé egy reformácziós emlékünnepnek, egy igen sikerült és látogatott hangversenynek s egy márczius 15-iki hazafias ünnepélynek a rendezésével lé­pett. A közönség az ifjúság e nemes tevékeny­ségét a legnagyobb rokonszenvvel fogadta s re­méljük, hogy ily fellépései által a társadalmi érintkezést is minél szélesebb körben fogja ma­gának az ifjúság megnyerni és biztosítani. Az intézet rövid fennállása már az élet­nek és egy emelkedettebb közszellem nyilvá­­nulásának annyi jelét adta, hogy bátran tekint­hetjük ezeket a szebb jövő zálogainak és a fakultás felállításához fűzött reményeink hova­tovább mind jobban való beteljesülésének. Az itt létesített berendezés mellett meg vagyunk róla győződve, hogy nemcsak a tudományos, magas színvonalon való oktatás, — a­mely az egyetemmel való kapcsolatnál fogva is feltét­lenül szélesebb látókört tár fel a jövő lelkész­­nemzedék előtt, — hanem egyszersmind a szó valódi értelmében vett nevelés is bizto­sítva van. Mind­ezek alapján tisztelettel kérjük a Főtiszteletű egyházkerületi közgyűlést, hogy a kolozsvári ev. ref. theologiai fakultásra vonat­kozó jelentésünket méltóztassék megnyugtató és örvendetes tudomásul venni, azt egész ter­jedelmében a közgyűlés jegyzőkönyvébe igtatni és e jegyzőkönyvi pont megküldésével a fakul­tás ügyét a Főtiszt, és Méltóságos egyetemes Conventnek bejelenteni; a lelkész­képzés egy­séges szellemben való fejlesztése tárgyában pedig

Next