Kolozsvár, 1897. július-december (11. évfolyam, 146-298. szám)
1897-07-01 / 146. szám
► XI-ik évfolyam. 1897. 146 szám. Szerkesztő-iroda: BELKÖZÉP-UTCZA 4 SZÁM. 1 ljp szellemi részét illető minden * közlemény ide intézendő. llé*ir*tok nem adatnak vlaaaa jj^elenii a lap minden nap, az ünnep, és vasárnapok kivételével. Vértelenöl beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Telefonszám: 364. KOLOZSVÁR Kolozsvár, csütörtök július 1. BELKÖZÉP UTCZA 4. SZÁM ELŐFIZETÉSI DIJAK fft“ ‘n*.................. 10 Irt. Kétévr. NI.fjod évr. 6 írt. » Irt . kr Km hót»............................1 trt. Közvetítőknek százalékot nem adunk. Egy szám ára 4 kr HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér sora 20 kr. A görög-katholikusok. Kolo*»var, jul. 1. Kimutatták, hogy akkor, a mikor _ ezelőtt épen kétszáz esztendővel — a görög katholikus románok a gyulafejérvári nagygyűlésen egyesültek a római katholikus egyházzal és ez az unió két királyi diplomával szentesittetett: a belszervezetét és egyházi fegyelmét érintetlenül fentartó gör. kath. román egyház az esztergomi érsek felügyelete és joghatósága alá helyeztetett. Kimutattuk, hogy amikor az ötvenes években a gyulafejérvári gör. kath. érsekség felállításával ez az egyház a herczegprimás joghatósága alól elvonatott, ezt a változást olyan politikai irányzat hozta létre és olyan román érdemek jutalmazására volt szánva, amelyeknek minden egyébhez lehetett közük, csak a hitfelekezeti szükségletekhez, csak a vallási tételekhez nem. Kimutattuk, hogy a mikor a hetvenes évek kezdetén tartott szervező kongresszuson a nagyváradi gör. kath. egyházmegye képviselői külön román egyháztartományi kongresszust követeltek: a kongresszus erre a nyilatkozatra kijelentette 1) azt, hogy szertartás, egyházfegyelem, belszervezet és saját alapítványaik tekintetében a görög katholikusok önállása fentartatik; 2) azt, hogy szerzett jogaik sértetlenül hagyása mellett működhetnek közre az egyetemes autonómia létesítésében; 3) azt, hogy külön kongresszus tartásának semmiféle szüksége nem forog fenn; 4) pedig azt, hogy az elvi megállapodások keretén belül a szükséghez képest kész szabadabb kezet engedni a gör. kath. testvégeknek. Kimutatták, hogy az akkori lugosi gör. kath. püspök a leghatározottabb formában nyilatkozott az egyházi paszszivitás ellen, meleg szavakban méltatva a herczegprimásoknak a görög katholikus egyház iránt tanúsított atyai gondoskodását és kiemelve, hogy a külön metropolia felállítása által sem a prímás nem szűnt meg az apostoli szentszék követje lenni, sem pedig nem nyertek ezzel a gör. kathllikusok jogot ahoz, hogy perhorreszkálják az apostoli király által tett intézkedéseket és kivonják magukat az összes magyarországi katolikusoknak az összes és közös érdekek rendezését czélzó akcziója alól. És annyival kevésbbé van ehez joguk, mert a gör. kath. román egyház rá van utalva mTiTSBiBeB—•■ a magyar katholikus összesség oltalmára és gyámolitására. Kimutattuk, hogy erre a gyámolitásra több tekintetben rászorul a gör. kath. egyház, igy például a kongrua rendezésénél. Kimutattuk továbbá, hogy a primáczia a gör. kath. érsekség és a szentszék közt épen úgy küzben eső forum, mint a magyarországi többi érsekségekre nézve és hogy a gör. kath. püspököknek soha sem jutott eszükbe a prímás felsőségét forma szerint eltagadni. Kimutatták, hogy az általános autonomia a legtávolabbról sem érinti a gör. kath. érsekség fennálló jogait, mely az uj szervezetben is a legteljesebb mértékű lesz. Mindazonáltal a gör. katholikus püspökök balázsfalvi értekezletükön most már a merev negáczió terére léptek és kijelentették, hogy nem vesznek részt a katholikus kongresszusban, hanem külön gör. katholikus román kongressszus öszszehívását kérik. Tiltakozott a „beleolvasztás“ ellen a görög katolikusoknak Kolozsvárit megtartott nagygyűlése is, megtagadva a kongresszusban való részvételt és a királyhoz intézett táviratban kérve ő felségétől az egyház veszélyeztetett autonomikus függetlenségének megvédését. A fennebbiekből mindenki meggyőződhetik, hogy veszedelemről szó sincsen, és hogy a katholikus egyetemes autonómia nem kárt, korlátozást, hanem (az igazi hitfelekezeti érdekekben), segítséget jelent a gör. katolikusokra nézve. De hát nem is ott fáj ám a gör. katholikus vezetőknek a feje, ahol azt most panaszosan borogatják. Hanem attól a vágytól fáj, hogy a jelen alkalommal egy nevezetes lépéssel tovább haladjanak a teljes függetlenítésnek azon az útján, amelyen az ötvenes években (egy bűnös politikai irányzat disszoláló törekvései szolgálatában) megindíttattak. A görög keleti román egyház függetlensége lebeg czélként szemeik előtt és ilyen „autonómia“ elérésére vágyakoznak. És ez bizonyára nem hitfelekezeti, hanem egyszerűen politikai, egyszerűen nemzetiségi czél. És ámbár a kolozsvári gyűlés elnöke igyekezett távol tartani a politikai színezetet és megtagadta az agitatorius üdvözletek felolvasását, már magában az a tény, hogy ezek az üdvözletek elküldöttek és hogy a bennük nyilvánított hangulatok léteznek — bizonyítja, hogy sok helytt a görög katholikusok föllépését nemzetiségi politikai mozgalomnak tekintik és mint ilyent üdvözlik. Elismeréssel vagyunk a kolozsvári gyűlés higgadt vezetéséért és nyugodt lefolyásáért. Elismeréssel vagyunk az elnök és az előadó kijelentései iránt is, amelyek szerint ők egyházukat nem akarják szeparálni és nemzetibbé tenni. De a higgadtság és az objektív nyilatkozatok értékét rendkívül leszállítja az a körülmény, hogy végezetül mégis csak a passzivitásnak abszolúte nem objektív és teljességgel nem alkotmányos fegyveréhez folyamodtak. Hogy ha nem akarnak „szeparálást“ és hogyha csupán „jogaik védelme“ és nem agresszív ellen-akció a czéljuk: hát miért maradnak a merev negáczió terén és miért nem mennek a katholikus kongresszusra, hogy ottérvényesítsék veszélyeztetve vélt jogaikat? Hiszen az 187°/ińiki kongresszusi határozat biztosíthatja őket legalább is annyiról, hogy esetleges sérelmeik, kívánalmaik méltányos tanácskozás tárgyává fognak tétetni! És ha csakugyan sérelmük esnék a kongresszuson, módjukban állhatna, hogy ott alkalmazzák utolsó eszközként a visszavonulást a közös tárgyalástól. De ez az előzetes passzivitás mindenképen helytelen és megerősíti a gyanút, hogy a mozgalom vezetőit nem tisztán hitfelekezeti érdekek sarkalják az akczióra. ■ AKOLOZSVÁR“ TÁRCZÁJA. Brassai Sámuel. — Ima dr. Brassai Sámuel felett. — Elmondotta : Ferenci József unitárius püspök. Örök Szellem! Kezdet és vég nélkül! Valódi! Nagy Isten! szent tisztelettel, lelkünk mély aljzatával borulunk le előtted, hogy könyörgésünkben veled érintkezve, téged imádva, megöleljük a gyásznak és keservnek e pillanat a siralom völgyében is égi fényt keresve, a halálban is életet találjunk. Ama koporsóban, melyre a kegyelet leg®sebb érzelmeivel tekintenek a mi szemeink, egész évezázat átélt embertársunk haló poraimgaszosznak. Oly nagy idő ez az emberi életre*1:*Di a melyet csak kivételképpen érhet meg egyegy kiválasztottad e földön; mert a mint java is van, „a mi életünknek napjai vagy mennél fennebbb 80 esz- t ends, mely mikor hirtelen elmúlik, elrepülünk.“ Szent álmélkodás fogja el azért mindenekl el"! lelkünket, oh Isten, a te dolgaidon, melyeket cselekedtél, hogy az elhunytat, kinek utolsó tiszteletét e helyen megadni egybegyültünk, oly nagy, oly hosszú időn át megtartottad. Oh, hiszen azok közül, a kiknek bölcsője az övével 1 e^82erre ringott, vagy a kikkel ártatlan gyermekjátékait eljátszotta, ma aligha egy is a föl- Fi , n ^»«ágának barátai a férfi korának oSZtályosai közül bizonyára többen vannak ma ö 'Ü küen a Momoru fűzek alatt, mint közöttü ' ^0Q szedékeket látott lőni és elmenni, újra nőni és ismét elenyészni maga előttszázad viharait és küzdelmeit,élte e dicsőségét és aggodalmait, amelyeket mi, hozzá képest többnyire mindnyájan csak gyermekek, részben csak könyvekből ha tudunk és ismerünk. És ezt az álmélkodást lelkünkben még fokozza az, ha végig tekintünk dicsőült pátriárkánk életén, mely rakva van ragyogó tettekkel, nagy emlékekkel, mint az eget átivező tejűt örök fényben tündöklő csillagokkal. Mert szép és ékes korona ugyan a vénség, s magában is tiszteletet parancsol, de ennek a koronának is csak az adja meg a valódi becsét és jelentőségét, ha abból az életnek nagy és szép cselekedetei sugároznak ki, amelyeket az idő sem fog, nem tud megemészteni. Ki tudná, Uram, e pillanatban számon venni mindazt a munkát, amit idvezült halottunk egy évszázra terjedt életében a szellem birodalmában elvégzett. Hiszen alig van az emberi ismeretnek oly mezeje a a tudományoknak oly ága, amelyekben ő otthonosnak ne érezte volna magát. Fa, fa, virág ; illat és ember a földön; nap, hold, csillagok és ezeknek járása a kiterjesztett égboltozatlan; népek és nemzetek története, soknak nyelve is; a természet tüneményei és ezeknek törvényei ; az erkölcsi világrend ; a társadalom czélja és rendeltetése ; a szépnek nyilvánulása a művészetben, az öszhang a dalban és zenében ; minden, de minden a mi az emberi ész kutatásainak és vizsgálódásainak tárgya lehet, az ő nagy szellemét egyaránt foglalkoztaták, sokban azok közül világitó fáklyaként szolgált és fog szolgálni még késő századokig nagy számú műveivel, melyekkel az irodalmat gyarapította, nemzeti közmivelődésünket előmozdította s magának a halhatatlanságot biztosította. Légy áldva azért, mi Urunk, Istenünk, hogy azt a szellemi fényt, melyet idvezültünk elméjében meggyujtottál, ily soká lobogásban tartottad közöttünk. És légy áldva, hogy a szellemi fényt a szívnek hasonló mérvű jóságával és nemességével kötötted össze, amely nélkül az értelem világa csak olyan mint a téli nap:világít, de nem melegít. — Óh mert hányszor találkozunk tudósokkal és bölcsekkel, akiknek társaságában úgy érezzük magunkat, mintha havasok lábainál ülnénk vagy jégtorlaszok között járnánk. Megbámuljuk őket, de nem vonzódunk hozzájok, sőt alig várjuk, hogy megszabaduljunk társaságuktól. Nem igy, ők nem igy éreztük magunkat öreg tudósunk, bölcs barátunk társaságában — mert barátja volt ő a legifjabbnak is közöttünk, ki lábaihoz ült, hogy őt hallgassa. Az ő közetében mintha nem is éreztük volna azt a nagy távolságot, amely őt tőlünk tudásban, ismeretben, szívjóságban és nemességben elválasztotta ; mintha mi is vele tudósabbak, bölcsebbek és nemesebbek lettünk volna. Az ő nyakán még a tudományos kérdések is elvesztették merevségüket s azokat oly formában tudta közölni, hogy mindenki gyönyörrel hallgathatta és épülhetett is beszédeiből. Nem egy élő tudósunk van, a ki előtt ő tette vonzóvá a tudományt s ő vezette annak csarnokaiba. Társalgásában pedig a gyermekig le tudott ereszkedni. S nem is tartotta magára nézve lealázónak bárkivel is szóba állani, akik őt felkeresték vagy hozzá folyamodtak. Pedig hányan keresték fel és hányán folyamodtak hozzá, gyakran igézen ismeretlenül is. És ő híven az Írás ama szavaihoz, ne tudja a te jobb kezed, hogy a bal mit cselekszik, tanácsát, segélyét nem tagadta meg senkitől. Százan, ezeren lesznek az országban szerte-széjjel, a kik az ő szivének jóságát áldják. Lesznek a kik pályájokat is neki köszönhetik. Mert amely ifjúban tehetséget ismert fel, azt nemcsak buzdítani és bátorítani, hanem czélja elérésében támogatni is kész volt A kevésből is tltott. bnov m-5.nLI.nevet magának könyvein kívül nem sokra volt szüksége. Egyszerűen és takarékosan élve, a közczélokra is mindig tudott áldozni úgy, hogy nevét nemcsak mint tudós, hanem mint jóltevő emberbarát is megörökítette. Ezekre, a világos értelemre és a nemesen érző szívre gondolhatott el uram, szent dalnokod is a mikor igy szólt : „Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla?vagy az embernek fia, hogy meglátogatod őtet? Noha valamennyire kiesebbé teremtetted az angyaloknál mindazonáltal dicsőséggel és tisztességgel megékesítetted őtet.“ De bár minden embert e dicsőségre és tisztességre hívtál el, aránylag mégis csak kevesen juthatnak azokhoz, mert hiányzik keblükből az akaraterő, a mi egyedül biztosítja minden munkánkban, minden törekvésünkben a sikert ; — hiányzik az a kitartás, mely nem ismer lankadást s nem engedi időnap előtt elhomályosodni az elme fényét, nem engedi megkeményedni, megkérgesedni a szív nemesebb érzelmeit. Szerető Szent Atyánk, Istenünk! Az elme fénye és a szív jósága mellett Te az akaraterőnek is oly mértékével áldottad meg az idvezültet, a minővel Csak ritkán találkozunk. Részben talán annak tulajdoníthatjuk azt is, hogy élete oly bosszúra terjedett, mert akarta, hogy éljen és élt. De az bizonyos, hogy lelkét ez a nagy és törhetetlen akaratereje segítette meg és tette lehetővé, hogy oly sok irányú és nagy mérvű ismeretre szert tegyen, annyi tudományt összegyűjtsön és beraktározzon elméjének tárházába, s azokat ismét két kézzel szórja szét újabb termésre. Amit ő feltett magában, hogy megtanul, azt megtanulta. Amire reávetette magát, hogy megértse, addig nem nyugodott, míg meg nem érette. Amit elvégzed, hogy megcselekst, megcselekedte. Tevékenységében jóra bumaust ti le rsott, dolgozott. Különben nem is volt ő oly öreg, mint évei után tarthattuk. Mert emlékező, gondolkozó és ítélő tehetsége a száz év küszöbén sem fogyatkozott meg. Szemeiből fejének ezüst fürtjei alól is élet, elevenség, mondhatni ifjúi tűz sugárzott ki. Alig 3—4 hónapja, hogy leroskadott. De kórágyában sem hagyta el lelkiereje. Az utolsó napokig örömmel fogadta barátait, jó embereit, rokonait és tisztelőit. S panasz nem jött ajkára akkor sem, amikor már lehetetlen volt nem hallania neki is az intő szózatot: eddig és ne tovább. Mi Urunk Istenünk ! íme ily kiváló lelki és szellemi tulajdonokkal megáldott, ismeretekben gazdag, munkásságáért szintúgy, mint jelleméért egyaránt köztiszteletben részesült, országos hírnevű embert siratunk az elhunytban. S bár nem panaszkodhatunk amiatt, hogy időnap előtt szólítottad el körünkből, mégis lelkünk legmélyebb fájdalmával tekintünk koporsójára. Oh, mert az ilyen nagy szelemeknek kialvása mindig korai és súlyos veszteség. Ha a vihar egy ifjú csemetét, a mely még gyümölcsöt nem termett s talán nem is fogna teremni kedvünk szerint, sodor ki tövéből, alig vesszük számításba. De ha egy százados csehfát, a melynek árnyékában nemzedékek hosszú sora talált üdülést és dús koronájával erre még mindig alkalmat szolgáltathatott volna, tör össze és semmisít meg, ki állhatna meg megilletődés nélkül roncsai mellett. Az idvezültben nem egy gyenge mécs világit, hanem egy óriási szellem-lángot oltott ki a halál szele. Megszűnvén szive dobogni, nemcsak egy kisdidcsermely szakadt meg, mely egy ceolnakot sem bir meg, hanem egy nagy folyam tűnt el, mely hullámain gazdag kincsekkel megrakott hajókat hordozott. Halála megmérhetetlen veszteség nem esik nekünk, a kik őt itt siratják: szerető rokonainak, barátainak, tisztviselőinek a e nemes ,. ........ Uur *' A nemzetiségek „akczió“-ja. ' ^ Budapest, jun. 26. Bukaresti lapok közlései után az a hir járta be a magyar sajtót, hogy a román nemzetiségi korifeusok inicziativájára a román, tót és szerb nemzetiségek végrehajtó bizottsága az elmúlt napokban Budapesten egy titkos értekezletet tartott, melyen egy nagyobb szabású nemzetiségi akczió programját állapították meg. Lesz tehát új memorandum, bécsi zarándokolás, nagyszabású sajtó-akczió Romániában és külföldön. Egy szóval minden úgy lesz, amint régen volt. A bukaresti konzervatív lapok tényleg közölték is a konferenczia határozatait és kitörő lelkesedéssel jelezték a Kárpátokon túl meginduló nagy nemzetiségi mozgalmat. A dologhoz értő előtt azonban nagyon megfoghatatlannak tűnt fel, hogy bár az egyetértés a tanácskozó urak között olyan teljes, a lelkesedés olyan nagy és a munkába veendő tervek olyan fontosak és imponálók voltak, mégis a hazai nemzetiségi, román, szerb és tót lapok mélységesen agyonhallgatják mindazt, ami ezen a nevezetes kongresszuson történt. A „Tribuná“-ban most C o ra n u Gyula, az értekezlet egyik vezéregyénisége, fellebbenti a titokzatosság fogyásának egyik szárnyát, amennyiben nyíltan és határozottan megírja, hogy ők Maogra és Lucaciu urakkal se ki nem békéltek, se meg nem állapodtak sem vailó akczió tervében, mert hiszen olyanfajta politikai szélhámosokkal, mint Mangra és társai, komoly ember semmiféle politikai akcióra sem vállalkozhatik. Egyszóval, a nagyszebeni tribunisták nem akarnak semmit tudni Mangráékról. C a r o i a n u azonban nem tagadja, hogy a sokat emlegetett nemzetiségi konferenczia megtörtént, csak annyit állít, hogy annak határozatai teljesen diszkrétek voltak, úgy hogy azokról senki semmiféle tudomással sem bírhat. E nyilatkozat szerint tehát a románok nem békültek ki, de a három nemzetiség között a követendő akcióra nézve teljes egyetértés jött létre. Nem vizsgálva azt az ellenmondást, írja a Nemzet, mely ez állítás két része között logikailag fennáll, csak annyit mondunk egyelőre, hogy ha a titokzatosság fátyolának másik sarkát is felemeljük, egészen világossá lesz, hogy nemcsak a román korifeusok nem békültek ki egymással, de még a tervezett nemzetiségi konferencziát sem tartották meg , hogy a kudarcz és a felsülés minden vonalon a legteljesebb. A dolog hisztorikuma a következő: A romániai konzervativ párt ifjabb árnyalata Filipescu vezérlete alatt mindenképen szeretné a magyarországi román nemzetiségi pártot a konzervativ párt olyan hűséges és szolgálatkész eszközévé tenni, aminő volt az a liberális párt kezében, mikor ez a párt az ellenzéken volt. Ezt nem tehette a miatt, mert Mangra és Lucaciu Sturdza feltétlen hivei voltak. Mikor Sturdza megbukott s helyét Aurelián foglalta el, a konzervatívok az aurelianistákkal Sturdza rovására kiegyeztek e kérdésben. Hosszas tárgyalások után abban állapodtak meg, hogy akczióba lépnek és pedig tekintettel az Ausztriában uralkodó föderalisztikus áramlatokra, az 1895-ben tartott nemzetiségi konferenczia megállapodásai alapján, hogy így a mozgalom föderalisztikus színe elvegye az akció irredentisztikus élét. A tárgyalásokat a magyarországiak részéről Coroianu vezette , ez magyarázza meg hogy üzleti s ügyvédi kötelességei annyiszor Romániába vitték, romániai részről pedig a liga elnöke Vladescu tanár, ki a kora tavaszszal inkognitóban kétszer járt Nagy-Szebenben. A nagyszebeniek az egész mozgalmat nagy lelkesedéssel és örömmel fogadták, mert meg voltak győződve, hogy egy csapással két legyet ütnek , azaz újra felszínre kerülnek és a Luciciu— Mangra-féle árnyalatot teljesen legyűrik. Azonban ember tervez és Isten végez. Időközben Romániában változás állott be, a mennyiben Sturdza újra a kormány élére került s igy idehaza is erősödött Lucaciuék álláspontja, azonkívül a legutóbb napokban a konzervativok és junimisták is meghasonlottak egymással, ami általában gyengítette a mozgalom hátterét, amennyiben egy gyel több ok volt, hogy a junimistákkal rokonszenvező Mocsonyi megvonja támogatását minden ilyen mozgalomtól. A konferencziát azonban Szebenből mégis összehívták. Meghívták a szerbeket és tótokat is. A szerbek vezére Polyt azonban nagyon sokat ad arra, már a mozgalom dekórumáért is, hogy román részről Mocsonyi is támogassa. Mikor Ratiu és társai már Budapesten várták szerb és tót bajtársaikat, egyszerre csak levél jött Polyttól, melyben a szerbek részvételének feltételéül egyenesen kikötötte Mocsonyi támogatását. Miután pedig Mocsonyi semmi ezin alatt sem volt megnyerhető, tehát a szerbek is egytől-egyig távol maradtak. A tótok közül csak az egy Mudrony jött el. Stefanovics, Daxner és Dala távol maradtak. Ennek oka ugyanis az a meghasonlás, mely az utóbbi időben a tótok között beállott. Stefanovics és barátai azt mondják :a tót nemzetiségi politikusoknak most nem szabad akcióba lépniök. Összes feladatuk nem lehet más, mint a néppárt jóakaró, csendes támogatása. Majd ha a néppárt kellően előkészítette számukra a talajt, az ő idejök is megjön. Most egyelőre elég az óvatos és csendes megfigyelő szerepét játszani és nem szabad a helyzetet semmi megfontolatlan nemzetiségi akcióval elrontani. Miután a szerbek a és tótok részéről az egy Mudrony jelent meg, az összehívott nemzetiségi konferencziát nem lehetett megtartani. Ekkor a románok igyekeztek maguk között egyezségre jutni, ami azonban azért nem sikerült, mert Mangra és Lucaciu belátták, hogy az egyetértés csak az ő bőrük rovására van tervezve, így aztán Ratiu és társai egy csinos fesülés és kellemetlen kudarcz után kénytelenek voltak hazamenni, hogy a veszekedést újult kedvvel és erővel élőbről kezdjék. Egy király a sajtóról. Stockholm, jun. 29 Soká feledhetetlen marad az az ünnep, amelyet Oszkár király szombaton adott a sajtókongresszus tiszteletére. Magánál, saját otthonában látta vendégül a különféle nemzetek újságíróit lebilincselő, szívélyes modora, egyenes, férfias jelleme és felkölt, liberális gondolkodása, — mely kiváltképpen a sajtó jelentőségét méltató beszédében jutott kifejezésre, egy csapásra meghódított mindnyájunkat Az ünnep, amely a kongresszusnak nemcsak berekesztője, de igazán fénypontja volt, a drottningholmi királyi nyaralóban folyt le. Az Oszkár király által szétküldött meghívásra a kongresszus tagjai négy gőzösön mentek a gyönyörű, történelmi emlékek díszítette palotába. A kongresszus tagjaival együtt az egész kormány, a diplomácziai kar, Wodzicki gr. osztálk magyar követ, Fraenkel osztrákmagyar konzul és a főváros összes előkelősége megjelent. A királyi palota összes fogadótermei megnyíltak és a kongresszus tagjait a legnagyobb kitüntetéssel fogadták. A palota bejáratánál minden egyes vendéget a főudvarmester és a szertartásmester fogadtak a király nevében. A lépcsők fokain testőrök álltak, a XII. Károly korabeli dragonyosok viseletében, kivont karddal. Az egyik fogadóteremben cerclét tartott a király és anyanyelvükön szívélyesen társalgott a neki bemutatottakkal. Majd két óráig tartott a cercle, amely igen élénk hangulat.