Kolozsvár, 1897. július-december (11. évfolyam, 146-298. szám)

1897-09-01 / 198. szám

e­ m I I I I I I I I I I I I I I Mit tegyünk. — Két közlemény. — II. 8 Még rosszabbul állanak nálunk a sáncok, ha marhaállományunkat a föld­ötök­ szükségletének szempontjából te-Nagyon kevés gazdasági ismeret szükségeltetik ahhoz, hogy valaki köny­­pben belássa, hogy a földet nagyrészben, jak igás erővel nevelhetjük. A marha huzza az ekét, mely a föld kérgét fel­­töti; a marha húzza a boronát, mely a feltért földet elsimitja és a magot alá­takarja, a marha hordja be csűreinkbe és viszi ki a piaczra mezőink termését, egy, hogy marha nélkül gazdaságot elkép­zelni szinte nem is lehet. A kinek nincs marhája, az nem tudja megszántani a földjét, de ha van is és nem elegendő számban, vagy erőben, annak szántása csak a disznótújáshoz hasonlít, megbolygatja ugyan a földet, de a­z, a­hol a mag bő táplálékot nyer­het és erős gyökereket verhet, nem ha­tol alá. — Aztán, a­mi a legfőbb, a ki­­k­nek nincs marhája, vagy megfelelő marha állománya, az nem trágyázhatja, nem tarthatja jó erőben a földjét, melynek ős­termő erejét csaknem mind kiélték a lefolyt századok. És már nekünk épen az a legna­gyobb közgazdasági bajunk, hogy nincs elegendő nagy, a föld jó mivelésére és jó erőben tartására szükséges marhaállo­mányunk, a­honnan földünk is nem ké­pes az időjárás mostohaságaival eléggé daczolni, s mihelyt egy kis esőzés, vagy szárazság következik, azonnal megtagadja a szolgálatot. Marhaállományunk hogyan való ál­lásának a megítélésére, érdekes adat, hogy a szolnokdoboka­ megyei gazdasági egyesület, ezelőtt mintegy 6- 7 eszten­dővel, pályadíjakat tűzött ki, a legna­gyobb marhaállománynyal bíró megyei gazdaságok jutalmazására. És mikor nagy vontatva beérkeztek a pályázatok, ki­tűnt, hogy a legjobban felszerelt gazda­ságokban is, — juhot, sertést, kecskét és mindenféle aprómarhát összeszámítva,­­ nem esik 1 hold földre több, egyet­len darabnál, pedig 1 katasztrális hold föld megtrágyázására 80—85 béressze­­kér trágya szükséges s még így is a trágyázást, minden 6—8 évben, elől kell kezdeni. Már most, várjon hány darab marha termel évenként ennyi trágyát? Felelet: MO drb, miután a trágyatermelés so­­kasága, nagyon sokat függ a takarmányo­­zás és almozás bőségétől. Ezt a számítást véve alapul, a leg­felületesebb utángondozással is, könnyen beláthatjuk, hogy nálunk, a­hol annyi a föld és roppant nagy terjedelmű uradal­­mainak, az állattenyésztés mezején ■tem hogy túltermelés volna, hanem akkora­­ hiány, hogy az talán soha fedeztetni i­s fog. Nt­t így állanak Európa többi államai és m­eg a gazdag Amerika is, hol a gazdák e rt adhatják oly olcsón a marhát, mert 1­ágy minőségű s mert földjük és termő­éie nincsen úgy kiélve, mint a vén «hrópáé. a d |^'°n^en ^s, ha jól meggondoljuk dolgot, Amerika versenye nem sokat ^ m­inekünk. A mi piaczunk Budapest I és a­hová az amerikai marha beho- L a nem fizeti ki magát, s mégis, d­e két piaczunkon sem tudjuk ma­­nban tartani a marha árát, annak oka, vagy több érintett tőzsdei elméleten ki­­a­á­lóként az, hogy nincs meg idehaza szükségletünknek megfelelő kereslet, és meg a földbirtok beruházására szűk­ös pénz. Ha szarvasmarhánk árát, a tub­er­­czimén, mesterségesen alá­­lo­ati k: természetes utón /“éljük fel. Adjuk meg gazdáinknak a tat az alkalmat arra, hogy bizto­­n szükséges marhaállon­ánynyal ^‘hassák. ^ szerv, mely az Organismus köz- Budapest fővárosából eljuttatná a magyar kormány és közgazdasági té­nyezők ilynemű támogatását a nép leg­alsóbb rétegeibe, a test minden tagjába, a hitelszövetkezetek intézmé­nye lenne, melynek programmjába már régen fel van véve Magyarországnak köz­­gazdasági úton való regenerálása, mi­után igazat kell hogy adjon minden idő és kor, minden pártárnyalat és irányzat Jókainak, a magyar nemzet örökéletű író­jának, hogy „szegény ember komisz em­ber“ s csak az lehet e világon tekintélyes és irigyelt, a kinek vagyona van. A további teendő, a gazdaközönség helyzetének enyhítésére, az lenne, hogy a gazdasági válság által keményebben sújtott helyeken járjanak el kímélettel az adók és a közterhek behaj­tásában. A szegény embernek árverésen el­adott gabonáját rendesen falusi boltos, korcsmáros szokta megvenni, s télutó táján, vagy tavasz elején, ő is szokta ugyanazt az árut 2—3-szoros értékben, a szegény embernek hitelbe eladni, a­ki aztán akármennyit keres, vagy akármeny­­nyit dolgozik, egész tavaszon és nyá­ron, csak a boltos, feneketlen erszé­nyét tölti. Ez a szegény népre nézve, évenként 2—3 száz százalékot jelentő bukás, az idén, még 2—3-szor akkorára növi ki magát. Mert ha eddig a 3—4 frtos tö­­rökbuzáért, középszámításban 10 frtot fizetett a boltosnak, ezután a 8 frtos törökbuzáért, legalább is 16 frtot kell hogy fizessen. De hogy honnan ? Az már az Isten dolga, mert egy szegény falusi közönséges ember, a­ki napszámra jár, vagy szolgálatba szegődik s a­kinek sok­szor nagyon terhes családja van, a leg­jobb esetben sem kereshet többet éven­ként 150—200 írtnál, de sok nem keres még anyit se. Honnan jut pedig ebből arra, hogy háziszükségletére, csak épen törökbuzából vagy rozsból, 10—12 m.­­mázsát beszerezhessen? A hitelszövetkezetek megkísértették ugyan már többb helyütt a falusi élet ezen káros kinövésének szanálását s az uzsoráskodás ezen törvény által nem til­tott módjának korlátozását, de nem lé­vén elegendő anyagi erejük és a dolog sikeres megoldásához szükséges helyisé­gük, még most is csak a kezdet kez­detén állanak. Hanem, ha a kormány is támogatásukra sietne, és az adók behaj­tását a nyomorúságosabb vidékeken illő kímélettel végeztetné, akkor a szegény ember mostani gyenge termése nem jutna azonnal a szedés után az adóvég­rehajtó és innen a boltos kezébe, hanem legalább 2 -3 hónapig lenne miből, hogy a legszegényebb is tengesse életét és nem kellene, hogy drága hitelért folya­modjék. Végre, a­mit szintén nem hagyha­tunk figyelmen kívül s a­minek végre­hajtásához az egész társadalom komoly elhatározása és egyetértő munkálkodása szükséges, hogy magas fokra felcsigázott és igen sok esetben túlhajtott igénye­inkkel hagyjunk alább s minden körülmények között, csak addig nyúj­tózzunk, a­meddig a takaró ér. Öltöz­ködésünkben, háztartásunkban, mulatsá­gainkban ne keressük mindig a feltűnőt, a divatost, a rendkívülit. Megjelenésünk­ben a nemes egyszerűség, háztartásunk­ban a takarékosság, mulatságainkban a józan mérséklet ékesítsen és vezessen minket. A­mi pedig mindenek között a leg­többet ér, az, hogy dolgozzunk, és időnk java részét töltsük nemes mun­kálatban, mert a munka, míg visszatar­tóztat az élet örvényeibe való szédülés­től, másfelől edz és nemesit, tisztességet és kenyeret is szerez nekünk. Egy falusi gazda beszédeket, élesen támadva az ifju-cseheket. Végül elfogadtak egy rezolucziót, a­melyben bizalmatlanságukat fejezik ki az ifju-cseh párt­­vezetőségnek.­­ A prágai német kaszinó ven­déglőhelyiségében vasárnap este egy fiatal­em­ber jelent meg, a­ki leült egyik törzsasztalhoz és kihívó hangon cseh nyelven sört rendelt. A vendéglős felszólította a fiatal­embert, hogy egy más asztalhoz üljön, mire az durva szitkozó­­dásban tört ki. Midőn ismételt figyelmeztetés daczára is folytatta botrányos magaviseletét, végre a rendőrség letartóztatta.­­ Chrudim­­ban is akartak vasárnap cseh meetinget tartani, de ezt is megtiltotta a hatóság, mindamellett megtartották mint értekezletet, zárt helyen. A gyűlés vezérszónokául dr.­­ Herold volt kisze­melve, de fontos politikai érzések miatt Bécs­ben kellett maradnia és es levélben mentette ki távolmaradását. Helyette J­ippich tartomány­­gyűlési képviselő beszélt. Ecsetelvén a mostani helyzetetet, azt a szláv népek harczának ne­vezte a németség ellen. A beszéd azzal a ki­jelentéssel végződött, hogy a cseh korona tar­tományainak egységét a királynak cseh király­­lyá való megkoronázásával mielőbb pecsétel­jék meg. Ellentétek a románok között. Az erdélyrészi románok nemzetiségi politikájában a román kulturegyesület Medgyesen tartott köz­gyűlésén ellentétek merültek föl annak folytán, hogy a gör. katholikus felekezetű románok ál­lást foglaltak a Nagyszebenben fölállítandó „ro­mán nemzeti múzeum“ terve ellen. Ezzel együtt fölébredt a felekezeti antagonizmus, mely a gör. keleti és gör. katholikus románok közt lappang. Nagyszeben és Balázsfalva viaskodnak most egy­mással. A túlzók azzal vádolják a mérsékelteket, hogy nekik a „román nemzeti történet és tu­domány Hekuba, előttük csak az Unió valami s azt ápolják szeretettel.“ Mindamellett azt remé­lik, hogy a görögkeletiek győznek s a múzeumot megalkotják. M1-ik évfolyam. 1897. BELKÖZÉP-UTCZA 4 SZÁM. ■ .«allemi részét illető minden I 4 ‘‘‘’közlemény ide intézendő. Iratok nem adatnak visas* *** nlk a lap minden nap, az ün- és vasárnapok kivételével. , am­i beküldött közlemények te- Srt­kintetbe nem vétetnek. Telefon­szám: 364 198. szám. Kolozsvár, szerda szeptember 1. Ki?Avatal: BELKÖZÉP UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK : Krím évre....................... 10 frt. Félévre ...... 5 frt. Negyed évre . . . 2 frt 50 kr. _Egy hóra........................1 frt. Közvetítőknek százalékot nem adnak. Egy azám ára 4 kr. HIRDETÉST DÍJAK: Egy □ cm. tér ára 4 kr.­­ Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezmény­ben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílt tér sora 20 kr. A helyzet Ausztriában. A Prága melletti lipaui mezőn vasárnap cseh meetinget akartak tartani, a­melyet azonban a hatóság eltiltott. A csendőrség a mezőt környező helye­ket teljesen ellepte, hogy a csoportosulásokat megakadályozza. Az alatt a meetinget cseh Brov közelében mégis megtartották. Mintegy husz cseh község képviselője volt jelen az értekez­leten. Az omlatdinisták közül többen tartottak Tanév elején. Kolozsvár, szept. 1. Ezernyi ezer ifjú, jó magyar palánta, mely­ből a jövő Magyarország oszlopai fognak kike­rülni, megy neki az iskolaévnek, hogy megsze­rezze a jövendő boldogságának szilárd alapjait, hogy megismerje a tudományos pályára való előkészületnek minden eszközét. Ez a pillanat alkalmas arra, hogy a tan­erők figyelmét felhívjuk egyre-másra, hogy a szülőket is idézzük a tapasztalatok ösvényeire, hogy lássanak nyíltabb szemmel is, mint a­mi­lyen a szülői szeretet látása s szeressenek job­ban, mint azt szülői hiúságuk diktálja. Az az egy bizonyos, hogy a legtöbb gyer­mekben, aki a középiskola padjaira kerül, van akarat és jószándék arra, hogy azzal az anyag­gal, melylyel meg kell küzdenie, teljes erejével meg is fog küzdeni. Az más kérdés aztán, hogy a gyermek bir-e azokkal a képességekkel is, a­melyek szükségesek a tanítás tárgyának gyors felfogásához s megemésztéséhez. Ez a kérdés már a tanár elbírálása alá tartozik s bármi le­gyen is az eredmény, a konzekvencziákat belőle levonni kényszerítően szükséges. Kérdés az is, hogy a taní­tó eléggé peda­gógus-e ahhoz, hogy tiszta ítéletet alkothasson magának tanítványáról. Ebben nagy szerepe van magának a taní­tónak is. A középiskola első fokain ne legyen a ta­nítás akadémikus, a tanár ne adjon élő tudós fejtegetéseket, hanem maradjon meg azokon a keréknyomokon, a melyekben az elemi oktatás sikeresen haladt s mely legjobban megközelíti és folytatja a gyermek képességeinek, látókö­rének fejlesztését. Csakis igy fokozhatja érdek­lődését, fejlesztheti a feltámadó tudás vágyát s csakis ilyen módon lehet megkedveltetni az iskolát, a könyveket, még a gyengébb képes­ségű gyermekekkel is. Mert hiába tűrjük — tagadjuk — mai iskoláztatási rendszerünk valóságos tortúra, a­mely a gyermek testi és lelki fejlődésének igen gyakran veszedelmét is képezi. Hiányzik a tanítás rendszeréből épen a legvonzóbb rész, a mulatság, — azt a gyermek az alsóbb osztályok padjain még megkívánja, mint a játékot, a szaladgálást, a bő testi táp­lálékot. Szinte örült a lelkem, mikor láttam né­hány év előtt egy tanárt az osztályával egy nagy mezőt futkosni ide-oda. A gyerekek jó kedvvel követték intéseit, s úgy láttam, hogy mulatva tanultak ott nagyon sokat. Megkérdez­tem tőlük, hogy mit csináltak a mezőn ? — Magyarország földrajzát tanultuk ! — volt a válasz. Ez a játékszerű tanítás azóta folyton eszemben van. — De visszaemlékezem arra is, hogy mikor magam a középiskolába jártam, mi­lyen lelkendezve vártuk mindig a fizikai órá­kat, melyeken egy jeles tanárunk vezetett ben­nünket a jól felszerelt fizikai szertárba, a­hol az óra úgy elsuhant, mint ha csak perc­ekig tartott volna, s a­hol a jelenségeket és törvé­nyeket könnyedén sajátítottuk el, hogy vala­mennyiünk excellált a vizsgán. Ilyen tantárgy akárhány van, de az el­­vontabb tárgyakat, mint a nyevtant is, a szám­tant is lehet vonzóan előadni és sohasem fo­gom elfeledni azt a tanáromat, aki azzal kezdte meg az első osztályban a latin nyelv tanítását, hogy Horatiust és Ovidiust olvasta fel nekünk, de nemcsak a klasszikus nyelven, hanem kitűnő magyar fordításban is, úgy hogy mikor a dec­­linátiókhoz fogtunk, mi már valósággal felke­­kesedtünk a latin nyelvért és mi sem termé­szetesebb, minthogy mielőbb meg akartuk tanulni a nagy latin költők nyelvét. No, de tán sok is lesz már a peda­gógiából ! Csak rá akartunk mutatni, hogy a köte­lességeit átérző és a gyermekkedélyt némileg ismerő tanerőnek milyen befolyása lehet a tanít­ványok lelkületére, a tudás vágyának fejleszté­sére és folytonos fokozására. Másrészt a tanár jó tanácsadója a szülők­nek is, a­kik jól teszik, ha több figyelemmel és nagyobb tisztelettel fogadják a tanítóknak intéseit s különösen akkor, ha azt állítja, hogy a gyermeket jobb lesz praktikus pályára szánni. Ebben a jóakaratú tanárnak biztos az íté­lete­s tanácsos mindig követni utasításait. Sok embert lehetne megmenteni a hazá­nak, ha nem kényszerítenék olyan pályára, mely­hez sem képessége, sem jóakarata nincsen. Hány züllött exisztencziából lett volna csodált és iri­gyelt iparos, vagy szerencsés kereskedő, ha jobb sorsára korán figyelmeztették volna a szülőket, a­kik hiúságból doktornak, papnak, ügyvédnek szánták a gyermeküket. Talán azért, mert van miből. A vagyonos család, vagy csak közép vagyonú család is t­artózik attól, hogy kézművesnek adja a gyer­meket. Micsoda vallatlan tévedés ez ?! És mennyire szűk látókörre mutat, hogy nem lát­ják be azt a természetes dolgot, hogy egy kellő alapműveltségű fiatal iparos,­­ aki szülei jó­voltából megjárhatja a külföldet is s ott ezer meg ezer új impressziót szerezhet, valósággal diadalmas pályának indulhat neki,­­ ha ön­állóvá lesz, mely pályán kecsegteti őt a va­gyon és a polgári tisztelet és becsület. Egy jó iparüzlet többet ér mindig egy jó ügyvédi irodánál annak ellenére, hogy ott a koc­káztatás minimális, míg itt egy élet az ára. A­ki ügyvédnek készült s nem boldogul, az akkorát bukott, hogy szétzúzza magát. hozó hívőket arra kezdték izgatni, hogy men­jenek haza, ne hallgassák meg a misét. A hívők azonban nem hallgattak az iz­gató szóra, hanem bementek a templomba s rész­tvettek a búcsún. Lengyel Endre, a püspöki biztos, azután értesítette Újhelyi Andort, hogy a misét magyarul mondhatja a ká­noni részen kívül, amelyet ruthénul kell elmondania. Újhelyi azonban erre sem volt haj­landó s nem misézettigy aztán a r­e­nd­fő­nök misézett, magyarul, a kánoni részt kivéve. Most Doroghon a schizmára csalogatják a hívőket hangzatos jelszavakkal, pedig nagyon jól tudják, hogy a magyar liturgiát a magyar ajkú görög katholikusok részére épen Fir­czák püspök óhajtja a legjobban s hogy a pápa határozatának nem vághat elébe, amely Firczák és Vályi eperjesi püspökök újabb fölterjesztése folytán minden bizonynyal kedvező lesz a magyarságra nézve. A magyar liturgia. A minap szó volt arról, hogy a mária­­pócsi gör. katholikus búcsún a magyarul való misézést F­i­r­c­z­á­k Gyula munkácsi püspök be­tiltotta s ezért a hajdu-doroghiak a búcsúról a mise meghallgatása nélkül méltatlankodások közt eltávoztak. Most az O. É. ebben a kér­désben nyilatkozatot közöl. A közlemény így hangzik: A mária­ pócsi augusztus 27-diki búcsún régi szokás szerint mindig a hajdu-doroghi lel­kész szokott czelebrálni, a­kit a búcsúra a haj­du-doroghi és környékbeli hívők is el szoktak kisérni. Újhelyi Andor, a jelenlegi h.­dorog­­hi lelkész, augusztus elején folyamodásban en­gedelmet kért F­i­r­c­z­á­k püspöktől arra, hogy a mária­ pócsi búcsún ez idén teljes magyar mi­sét mondhasson, noha jól tudta, hogy erre Fir­­czák püspök engedelmet nem adhat, s noha jól tudta azt is, hogy e búcsúra Máramaros, Ugo­­csa, Bereg, Ung és Zemplén megyékből legalább négyszer annyi ruthót ajkú hivő szokott meg­jelenni, mint Szabolcs- és Hajdúmegyékből ma­gyar. Firczák püspök a római szentszék (con­­gregatio rituum) ismert tilalma alapján Újhelyit kérésével elutasítota. A hajdu-doroghi görög katholikusok vezetői és maga Újhelyi is, bár tudják, hogy a püspök másként nem is hatá­rozhatott, mégis azzal a szándékkal mentek el Mária-Pócsra, hogy a magyar misét, ha kell, botránycsinálással is ki fogják erőszakolni. Hajdu-Doroghról és környékéről a búcsún 250 hivő jelent meg Farkas Győző jegyző és Reich főgondnok vezetése alatt, akik a búcsú napján megjelentek Lengyel Endre nagykállói lelkésznél, aki a búcsún Firczák püspököt, mint püspöki biztos képviselte. Reich főgondnok hetykén kérdezte meg a püspöki biztost: „Lesz-e orosz szó a magyar misében ?“ „Lesz bizony“ felelte a püspöki biztos s ekkor a főgondnok és a jegyző iszonyú zajt csapva, abezug muszkák stb. kiáltásokkal eltávoztak a püspöki biztostól s a rájuk váró­ A franczia-orosz szövetség. Hansen Jules, tiszteletbeli követség­­ta­nácsos, a­ki a franczia-orosz szövetség nagy művén közremunkált, most megjelent könyvé­ben megírja a szövetség történetét, melynek ér­dekesebb részei a következők: A franczia-orosz alliance létesülését már Gambetta és Grévy is óhajtandónak tartotta. A tulajdonképeni tárgyalások 1891-ben kezdőd­tek, még mielőtt a franczia hajóraj Kronstadt­­ban járt. Sándor czár akkoriban magához hi­vatta Mohrenheim báró, szt.-percervári franczia nagykövetet, a­mikor is az entente egy közös politikai akczió ügyében létesült. Franczia- és Oroszország ezzel kilépett eddigi elszigeteltségéből. A vonatkozó okmányt Ribeaut és Mohrenheim írta alá. Kevéssel ezu­tán Hansen utasítást kapott egy katonai kon­­venczió megkötésére nézve és el is utazott Dá­niába, a­hol a czár tartózkodott. 1891. szep­tember 1-én érkezett meg oda, a czárhoz azon­ban bajosan juthatott, mert nem akarta magát zavartatni. Hansen tehát Oberlensky herczeghez fordult, a­ki fogadta is őt, másnap pedig át­adta neki a czár következő válaszát: „Hansen úr megmondhatja Freycinet urnak (az akkori hadügyminiszternek), hogy a czár ezt a kívánságot komoly megfontolóra vette és a­mint visszatér Szt.-Pétervárra, érdemileg is fog­lalkozni fog vele.“ A tárgyalások 1892. júniusban kezdődtek el. Hansen Freycinet megkeresésére levelet irt a czárnak, hogy a franczia kormány egy magas­­rangú franczia tisztet szeretne Oroszországba küldeni, aki az orosz hadügyminiszterrel és vezér­kari főnökkel tárgyalna. A czár ebbe beleegyezett és a katonai konvenczió tárgyalásai sikerrel be­fejeztettek. A Panama-botrányok kissé lehűtötték Oroszországot. A franczia kormánynak azonban sikerült ezt a kellemetlen hatást elenyésztetnie és miután most az orosz hajóraj is ellátogatott Toulonba, a­hol páratlanul fényes fogadtatás­ban részesült, a tárgyalások Oroszországgal újra megkezdődtek 1893-ban. Casimir­ Pener kor­mánya alatt a katonai konvenczióra vonat­kozó szerződés aláíratott. — Hanotaux ügyes­ségének érdeme, hogy a czár Francziaországba ellátogatott és hogy Faure ezt a látogatást vi­szonozhatta. Hansen a munka utolsó fejezetében azok ellen száll síkra, kik azt állítják, hogy a szö­vetségből egyedül Oroszországnak lesz haszna. A határ rendezése. A Magyarország és Ausztria között, egy­részt Besztercze-Naszód és Máramaros várme­gyék, másrészt Bukovina szélén elhúzódó or­szágos határ­vonal megállapításáról alkotott 1897. XIV. t.-czikk végrehajtása tárgyában az igazságügyminiszter a következő rendeletet bo­csátotta ki: I. Az 1897. XIV. törvényczikk hatályba lép­tének napjával Mindazokra a területekre nézve, melyek a törvénybe iktatott határrendezés követ­keztében a besztercei kir. törv.-szék területé­ben levő Alsó-Borgó, Borgó-Tiha Gledony és Major magyarországi községek határaiból Ausztriához csatoltattak, a magyar kir. bíróságok illetékes­sége feltétlenül megszűnik, viszont az Auszt­riától Magyarországhoz átcsatolt és közigazga­tásilag a nevezett Alsó-Borgó, Borgó-Tiha és Major községek határaiba bekebelezett terüle­tekre nézve ugyancsak a jelzett nappal, a fenn­álló szabályokban körvonalazott hatáskörükön belül, azon magyar kir. bíróságok válnak ille­tékesekké, melyeknek illetékességi területén a nevezett községek feküsznek. II. Az illetékes kir. bíróságok mint telek­könyvi hatóságok a Magyarországtól Ausztriá­hoz átcsatolt területeket ama magyarországi községi telekkönyvekből, melyekbe a kérdéses területek eddig felvéve vannak, késedelem nél­kül lejegyzik és a lejegyzett területek itteni telekkönyvi állását feltüntető, hivatalból hitele­sített telekjegyzőkönyvi másolatokat az illeté­kessé vált dornai cs. kir. járásbírósághoz mint telekkönyvi hatósághoz átteszik. A lejegyzésnél az 1892. évi 8688. 10. számu szabályrendelet (Igazs. Közi. 1892. év.

Next