Magyar Polgár, 1898. március-június (21. évfolyam, 1-77. szám)
1898-03-26 / 1. szám
1898. márczius 26. MAGYAR POLGÁR nemzeti, de egyenes chauvin is volt, a mennyire azt a józan állami és politikai tekintetek nemcsak megengedték, de egyenesen meg is kivánták. Kijelentése ezen részénél az ellenzék is látható beismeréssel hallgatott el, midőn különben is egyetlen kisebb nyelvbotlásnak gyermekes, mindenesetre diákos kihasználásával akartak a beszéd hatásán rontani. Mert ahol az ellenzékre nézve a meggyőzetés veszélye forog fenn, ott következik az apró kötekedés, ingerkedés és általán a szónok megzavarása. Azonban, hiában, tegnap is kitűnt, hogy magyar érzés és küldetés tekintetében Baross óta nem volt az országnak hasonló férfia és az Isten jókedvében adta Bánffy Dezső bárót az országnak és a nemzetnek. Hogy a korona is hogyan gondolkozik róla, azt a napról-napra elért eredményekről láthatja a közönség. Hegedűs Sándor mai beszéde alkalmával is megkísértette az ellenzék előbb contemnálással, majd beszélgetéssel és közbeszólásokkal zavarni a hatást, azonban kedvük csakhamar borúra változott, hogy a végén a szabadelvűpárt zúgó tapsvihara bizonyítsa, mikép mienk a csatatér. Hegedűs Sándornak 20 éves parlamenti szereplése alatt aligha volt nagyobb napja, mint a mai, pedig sikerekben gyakran volt része, különösen a hol tudásról és szakszerű fejtegetésről, előadásról volt szó. Ma azonban a pénzügyi kapacitás mellett elementáris erővel megnyilatkozott a politikus is és ellenállhatatlanul döntött le minden gátat és ellenvetést. Mint a pénzügyi bizottság előadója előbb szakszerű tudással, könnyűszerrel, mondhatni játszva verte le a Horánszky Nándor és Apponyi Albert gróf beszédeinek közgazdasági állításait, bár sok helyi méltányossággal emlékezett meg; majd szegény Kossuth Ferenczet tette csúffá egy ropiramak idézgetésével, melyből Kossuth összes közgazdasági tudását merítette ; és végül Asbóth János, a nagy Sir John, tovább fegyveres társai, u. m. Zichy János gróf és Molnár János apát felé fordulva, őket a helyes szocziológia tanulmányozására figyelmeztetve, beszédét oly politikai enuncziácziókkal végezte, melyek hatása egyenesen lelkesítő és phenomenális volt. Beszédében gúnytudás és lelkesedés egyesült és ha a kormányelnök tegnap nagyágyúként keresztültörte a falat, a pénzügyi bizottság előadója ma az irónia, a tárgyban való otthoniasság és európai álláspont szórólövegével semmisített meg minden ellenállást. Ibovánszky Nándor záróbeszéde ezután már csak üres, unott és vontatott volt. A néppárt ily határozottsággal még ki nem kapott és le nem lepleztetett. Molnár János, aki, mellesleg, kanonokságért jár a kormánynál, sajátos édeskeserű mosolyával csak úgy nyalta az ajkát. (Ez egy különös szokása.) Zichy János gróf és a különben tehetséges ifjú mágnás, szüntelenül védekezeit. Nézetem az, hogy ezután a két beszéd után jól tenné a szabadelvű párt intéző bizottsága, ha Bánffy Dezső bárót és Hegedűs Sándort bármely alkalmas formában üdvözölné. Nem nekik van szükségük erre, de ily alkalomkor van helyén az együttérzés megnyilatkozása. Holnap a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe miatt szünet van; szombaton Kossuth Ferencz és a záróbeszéd jogával és Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter fog még beszélni, mire az appropriációs vita véget ér, hogy pár kisebb kérdés letárgyalása után, a képviselők húsvéti szünetre mehessenek. Szünet utánra hangzik az uj csatarobaj. I. I. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, márcz. 24. A képviselőház mai ülésén Hegedűs Sándor, Ilovánszky Nándor és Lukács László miniszter mondották el záróbeszédeiket az appropriaczionális vitában. Rendkívüli hatást keltett Hegedűs Sándor és a pénzügyminiszter felszólalása. Sűrűen ismétlődő viharos tetszésnyilatkozatok között döntötték halomra az ellenzéki erőszakolt érveket és mutatták ki a szabadelvű párt megdönthetetlen igazát. 131. Bánffy miniszterelnök múltkori nagyszabású, fényes sikerű beszédéhez méltóan sorakozik ez a két újabb felszólalás. A három együtt valóságos pusztítást vitt véghez az ellenzéki mesterkedésekben. Sokáig fognak keserves emlékében maradni az oppozícziónak is lelkesítő, fölvillanyozó emlékünkben nekünk. Hegedűs Sándor beszédét az alábbiakban ismertetjük. Beszéde elején megjegyzi, hogy a lefolyt vitának volt néhány speczialitása, így egy képviselő úr azt mondta, hogy a szabadelvű párt a lojalitás megtartására nem ügyel eléggé. Egy másik speczialitás volt Sághy Gyula, aki mint humorista mutatkozott be. Minél tovább beszélte a humort, annál inkább elsötétült azonban a körülötte ülők ábrázata. Ennek az okát azonban a beszédben igen könnyen meg lehet találni. Horánszky Nándornak is volt egy specialitásba menő állítása. Azt mondta, hogy a kormány hibát követett el, hogy a kiegyezést már az első héten meg nem kötötte. Horánszky meg lehet róla győződve, ha áldozatok nélkül meg lehetett volna kötni, megkötötte volna. Igazi specialitás volt végül Asbóth János propozícziója, aki, mint mondá, eszméket vetett fel selajánlotta azt felhasználás végett a többségnek. Ezekkel a dolgokkal, melyek szigorúan a vitához nem tartoznak s amelyek cáfolatukat önmagukban leírják, nem óhajt bővebben foglalkozni. Foglalkozik azokkal a sötét képekkel, amelyekben az ellenzék az ország gazdasági helyzetét bemutatta, mert azt hiszi, hogy a többség kötelessége, hogy a túlzásokat rektifikálja. Szabad elmenni az ellenzéknek addig, ameddig az adatok alapján elmehet, egyéni szubjektív impreszsziók alapján azonban sötét színekkel ecsetelni talán mégsem helyes. (Tetszés jobbfelől.) Rektifikálni óhajtja hát elsősorban Horánszky és Apponyi gróf adatait. Azt mondja Horánszky, hogy az adójövedelem emelkedése az adóprés eredménye. Utal arra, hogy a dohányjövedék, a posta jövedelme mennyire emelkedett. Itt már csak igazán nem az adóprés működött. Elismeri, hogy itt nincs szó hatalmas összegekről, de hát ezt az elmélkedést csak azokkal szemben akarja argumentuma gyanánt használni, akik a természetes fejlődést tagadják. Az ellenzék körében újabban divattá vált az ingó tőkét támadni. Kutassuk hát egy kissé, hol van az az ingó tőke ? Van elsősorban is a pénzintézeteknél. Itt a betétek után olyan adót fizetnek, amilyet nem fizetnek egyetlen külföldi államban. Bartha Ödön : Ez igaz ! Hegedűs Sándor: Van azután ingó tőke, mely a tőzsdén játszik. Azt mondja az ellenzék, meg Puskás Mihálynak, mikor aznap elment hazulról, mégis vidámabban csillogtak a szemei. Este pedig, mikor hazakerült, nagyot dobbant a szíve. A szoba egyik sarkába terített szőnyegen egy pirospozsgás göndörhajú leányka játszott a babájával és számba se vette a belépő gazdát. Puskás Mihály tettetett közönyösséggel szólt a feleségéhez : — Ez a? Az asszony mosolygott és szó nélkül intett a fejével. Puskás egy ideig nem akart a gyermekre nézni, de aztán mégis rajtafelejtette a szemeit. Majd körüljárta és úgy nézegette jobbról balról. Egyszer megszólalt. — Vájjon, feleség, nem fázik ez a gyerek ? Vigyázhatnál rá, ha már idehoztad. Hirtelen az ölébe kapta és a régóta üresen álló kis ágyba fektette, gondosan betakarta és önkéntelenül dúdolt neki valami altató nótát. Mikor a gyerek elaludt,a feleségét szólította meg. — Holnap ne vidd haza. Maradhat még egy nap , csak holnapután, úgyis nehéz beteg a nagyanyja. Holnaputánra azonban megváltozott a helyzett. A kis Boriska nagyanyja meghalt. Mikor Puskás Mihály megtudta, ölébe kapta a kis árvát és sírva fakadt. Örömében sírt, hogy azt a kölcsön kért kis apróságot nem kell viszszafizetni már senkinek, adta a gyermeket. Törvényre ment és visszakövetelte. Szegény Puskás Mihály, mikor megtudta, megtelt a szeme könnyel. Magához ölelte a gyermeket és ezt mondta: — Nem adom ! Hanem a törvénynek engedelmeskedni kell. A törvény pedig azt rendeli, hogy a természetes szülő mindig visszakövetelheti gyermekét. Puskás Mihály ennek a törvénynek nehéz szívvel és keserű könyhullatással engedelmeskedett. Csak azt kötötte ki, hogy akkor vigyék el a gyereket, mikor ő nem látja . . . És aztán, mikor egy napon hazatért a gyárból, ismét üres volt a békességes hajlék. Az aszszony kétszer is szóba akarta hozni a visszavett gyereket, de Mihály mindannyiszor intett a kezével. — Hagyd el, ne emlegesd. Fáj a szívem, ha róla beszélsz. Elkerülte a Fejér Mártonék háza tájékát, hogy meg ne lássa azt a gyereket, mert akkor nem tudná elfeledni soha Puskás Mihály ettől az időtől fogva jó darabig mindig szomorú volt. Szerető felesége vigasztalta ugyan, de biz az nem sokat fogott rajta. Egyszer aztán az asszonynak ismét mondanivalója akadt. — Mihály, meghallgatsz? Az ura csak biczczentett a fejével. — Tudom én, hogy a gyerek aggaszt téged. — Elég volt már abból . . . Mihaszna ! sóhajtott Mihály, magához beszélve. — Pedig látod, három az Isten igaza. Puskás Mihály szomorúan mosolygott. Azt akarta mondani, hogy bizony neki nem kell több bánat gyermek miatt, de nem szólott semmit. Hiába! Némely ember, amint mondani szokták, gyermek bolondja. Hallgatott hát és várta, hogy mit talált megint az asszony. — Látod, Mihály, most kaptam ám én egy gyönyörűséges szép kis leánykát. Egy csepp babát. Csak tipeg topog és most kezd motyogni. Apja, anyja meghalt s most az öreg, beteges nagyanyjánál sanyarog szegény .... Hát látod Mihály, ha te is úgy akarnád elmehetnénk holnap az árvaszékhez és örökbe fogadhatnék a kis Boriskát.. . — Nem, nem, kiáltott Mihály és felpattant az asztal mellől. De már azt nem teszem . . . Az asszony szelíden nézett az urára és igy szólt: — Jól van, Mihály. — Nem jól van, — vágott szavába Puskás. Azt akarom mondani, hogy azért nem fogadom örökbe, mert úgy járunk ezzel is, mint a másik kettővel. Mikor megszeretjük, mikor a magunkénak hisszük, akkor kell elveszítenünk. Eleget szenvedtem a többiért. Azt akarod, hogy ezért is szenvedjünk . . . Nem, ez ne legyen a miénk, ezt nem fogadjuk örökbe, hanem elkéred ideiglenesen, elkéred kölcsön. Egy két napra, aztán visszaadjuk, aztán megint elhozzuk. Azt nem bánom. De én előre mondom, hogy nem fogom megszeretni . . . Nem én. Azért elhozhatod, de én rá se nézek. Elég volt már . . . .!