Magyar Polgár, 1898. március-június (21. évfolyam, 1-77. szám)

1898-03-26 / 1. szám

1898. márczius 26. MAGYAR POLGÁR nemzeti, de egyenes chauvin is volt, a mennyire azt a józan állami és politikai tekintetek nem­csak megengedték, de egyenesen meg is ki­vánt­ák. Kijelentése ezen részénél az ellenzék is lát­ható beismeréssel hallgatott el, midőn különben is egyetlen kisebb nyelvbotlásnak gyermekes, mindenesetre diákos kihasználásával akartak a beszéd hatásán rontani. Mert a­hol az ellenzékre nézve a meggyőzetés veszélye forog fenn, ott következik az apró kötekedés, ingerkedés és ál­talán a szónok megzavarása. Azonban, hiában, tegnap is kitűnt, hogy magyar érzés és külde­tés tekintetében Baross óta nem volt az or­szágnak hasonló férfia és az Isten jókedvében adta Bánffy Dezső bárót az országnak és a nemzetnek. Hogy a korona is hogyan gondol­kozik róla, azt a napról-napra elért eredmé­nyekről láthatja a közönség. Hegedűs Sándor mai beszéde alkalmával is megkísértette az ellenzék előbb contemnálás­­sal, majd beszélgetéssel és közbeszólásokkal za­varni a hatást, azonban kedvük csakhamar borúra változott, hogy a végén a szabadelvű­­párt zúgó tapsvihara bizonyítsa, mikép mienk a csatatér. Hegedűs Sándornak 20 éves parlamenti szereplése alatt aligha volt nagyobb napja, mint a mai, pedig sikerekben gyakran volt része, különösen a hol tudásról és szakszerű fejtegetésről, előadásról volt szó. Ma azonban a pénzügyi kapac­itás mellett elementáris erő­vel megnyilatkozott a politikus is és ellenállhatat­lanul döntött le minden gátat és ellenvetést. Mint a pénzügyi bizottság előadója előbb szakszerű tudással, könnyűszerrel, mondhatni játszva verte le a Horánszky Nándor és Appo­­nyi Albert gróf beszédeinek közgazdasági állítá­sait, bár sok helyi méltányossággal emlékezett meg; majd szegény Kossuth Ferenczet tette csúffá egy ropiram­ak idézgetésével, melyből Kossuth összes közgazdasági tudását merítette ; és végül Asbóth János, a nagy Sir John, tovább fegyveres társai, u. m. Zichy János gróf és Molnár János apát felé fordulva, őket a helyes szocziológia tanulmányozására figyelmeztetve, be­szédét oly politikai enuncziácziókkal végezte, melyek hatása egyenesen lelkesítő és phenome­­nális volt. Beszédében gúny­tud­ás és lelkesedés egyesült és ha a kormányelnök tegnap nagyágyúként keresztültörte a falat, a pénzügyi bizottság elő­adója ma az irónia, a tárgyban való otthonias­­ság és európai álláspont szórólövegével semmi­sített meg minden ellenállást. Ibovánszk­y Nándor záróbeszéde ezután már csak üres, unott és vontatott volt. A néppárt ily határozottsággal még ki nem kapott és le nem lepleztetett. Molnár János, a­ki, mellesleg, kano­­nokságért jár a kormánynál, sajátos édeskeserű mosolyával csak úgy nyalta az ajkát. (Ez egy különös szokása.) Zichy János gróf és a külön­ben tehetséges ifjú mágnás, szüntelenül védekezeit. Nézetem az, hogy ezután a két beszéd után jól tenné a szabadelvű­ párt intéző bizott­sága, ha Bánffy Dezső bárót és Hegedűs Sán­dort bármely alkalmas formában üdvözölné. Nem nekik van szükségük erre, de ily alka­lomkor van helyén az együtt­érzés megnyilat­kozása. Holnap a Gyümölcsoltó­ Boldogasszony ünnepe miatt szünet van; szombaton Kossuth Ferencz és a záróbeszéd jogával és Darányi Ignácz föld­­mi­v­elésügyi miniszter fog még beszélni, mire az appropriác­iós vita véget ér, hogy pár kisebb kérdés letárgyalása után, a képviselők húsvéti szünetre mehessenek. Szünet utánra hangzik az uj csatarobaj. I. I. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, márcz. 24. A képviselőház mai ülésén Hegedűs Sándor, Ilovánszk­y Nándor és Lukács László miniszter mondották el záróbeszédeiket az appropriaczio­­nális vitában. Rendkívüli hatást keltett Hegedűs Sándor és a pénzügyminiszter felszólalása. Sűrűen ismét­lődő viharos tetszésnyilatkozatok között döntöt­ték halomra az ellenzéki erőszakolt érveket és mutatták ki a szabadelvű­ párt megdönthetetlen igazát. 131. Bánffy miniszterelnök múltkori nagysza­bású, fényes sikerű beszédéhez méltóan sorako­zik ez a két újabb felszólalás. A három együtt valóságos pusztítást vitt véghez az ellenzéki mes­terkedésekben. Sokáig fognak keserves emléké­ben maradni az oppozícziónak i­s lelkesítő, föl­villanyozó emlékünkben nekünk. Hegedűs Sándor beszédét az alábbiakban ismertetjük. Beszéde elején megjegyzi, hogy a lefolyt vitának volt néhány speczialitása, így egy kép­viselő úr azt mondta, hogy a szabadelvű­ párt a lojalitás megtartására nem ügyel eléggé. Egy másik speczialitás volt Sághy Gyula, a­ki mint humorista mutatkozott be. Minél tovább beszélte a humort, annál inkább elsötétült azonban a körülötte ülők ábrázata. Ennek az okát azonban a beszédben igen könnyen meg lehet találni. Ho­­ránszky Nándornak is volt egy spec­ialitásba menő állítása. Azt mondta, hogy a kormány hibát követett el, hogy a kiegyezést már az első héten meg nem kötötte. Horánszky meg lehet róla győződve, ha áldozatok nélkül meg lehetett volna kötni, megkötötte volna. Igazi spec­ialitás volt végül Asbóth János propozícziója, a­ki, mint mondá, eszméket vetett fel s­­elajánlotta azt fel­­használás végett a többségnek. Ezekkel a dol­gokkal, melyek szigorúan a vitához nem tartoz­nak s a­melyek c­áfolatukat önmagukban leírják, nem óhajt bővebben foglalkozni. Foglalkozik azokkal a sötét képekkel, a­melyekben az ellenzék az ország gazdasági hely­zetét bemutatta, mert azt hiszi, hogy a többség kötelessége, hogy a túlzásokat rektifikálja. Sza­bad elmenni az ellenzéknek addig, a­meddig az adatok alapján elmehet, egyéni szubjektív impresz­­sziók alapján azonban sötét színekkel ecsetelni talán még­sem helyes. (Tetszés jobbfelől.) Rektifikálni óhajtja hát első­sorban Horánszky és Apponyi gróf adatait. Azt mondja Horánszky, hogy az adójövedelem emelkedése az adóprés eredménye. U­tal arra, hogy a dohányjövedék, a posta jövedelme mennyire emelkedett. Itt már csak igazán nem az adóprés működött. Elismeri, hogy itt nincs szó hatalmas összegekről, de hát ezt az elmélkedést csak azokkal szemben akarja argumentuma gyanánt használni, a­kik a termé­szetes fejlődést tagadják. Az ellenzék körében újabban divattá vált az ingó tőkét támadni. Kutassuk hát egy kissé, hol van az az ingó tőke ? Van elsősorban is a pénzintézeteknél. Itt a betétek után olyan adót fizetnek, a­milyet nem fizetnek egyetlen külföldi államban. Bartha Ödön : Ez igaz ! Hegedűs Sándor: Van azután ingó tőke, mely a tőzsdén játszik. Azt mondja az ellenzék, meg Puskás Mihálynak, mikor aznap elment ha­zulról, mégis vidámabban csillogtak a szemei. Este pedig, mikor hazakerült, nagyot dobbant a szíve. A szoba egyik sarkába terített szőnye­gen egy pirospozsgás göndörhajú leányka ját­szott a babájával és számba se vette a belépő gazdát. Puskás Mihály tettetett közönyösséggel szólt a feleségéhez : — Ez a? Az asszony mosolygott és szó nélkül intett a fejével. Puskás egy ideig nem akart a gyermekre nézni, de aztán mégis rajtafelejtette a szemeit. Majd körüljárta és úgy nézegette jobbról bal­ról. Egyszer megszólalt. — Vájjon, feleség, nem fázik ez a gyerek ? Vigyázhatnál rá, ha már idehoztad. Hirtelen az ölébe kapta és a régóta üresen álló kis ágyba fektette, gondosan betakarta és önkéntelenül dúdolt neki valami altató nótát. Mikor a gyerek elaludt,­a feleségét szólította meg. — Holnap ne vidd haza. Maradhat még egy nap , csak holnapután, úgyis nehéz beteg a nagy­anyja. Holnaputánra azonban megváltozott a hely­­zett. A kis Boriska nagyanyja meghalt. Mikor Puskás Mihály megtudta, ölébe kapta a kis árvát és sírva fakadt. Örömében sírt, hogy azt a kölcsön kért kis apróságot nem kell visz­­szafizetni már senkinek, adta a gyermeket. Törvényre ment és visszakö­vetelte. Szegény Puskás Mihály, mikor megtudta, meg­telt a szeme könnyel. Magához ölelte a gyerme­ket és ezt mondta: — Nem adom ! Hanem a törvénynek engedelmeskedni kell. A törvény pedig azt rendeli, hogy a természetes szülő mindig visszakövetelheti gyermekét. Puskás Mihály ennek a törvénynek nehéz szívvel és keserű könyhullatással engedelmeskedett. Csak azt kötötte ki, hogy akkor vigyék el a gyereket, mikor ő nem látja . . . És aztán, mikor egy napon haza­tért a gyár­ból, ismét üres volt a békességes hajlék. Az asz­­szony kétszer is szóba akarta hozni a visszavett gyereket, de Mihály mindannyiszor intett a kezével. — Hagyd el, ne emlegesd. Fáj a szívem, ha róla beszélsz. Elkerülte a Fejér Mártonék háza tájékát, hogy meg ne lássa azt a gyereket, mert akkor nem tudná elfeledni soha Puskás Mihály ettől az időtől fogva jó da­rabig mindig szomorú volt. Szerető felesége vi­gasztalta ugyan, de biz az nem sokat fogott rajta. Egyszer aztán az asszonynak ismét mon­dani­valója akadt. — Mihály, meghallgatsz? Az ura csak biczczentett a fejével. — Tudom én, hogy a gyerek aggaszt téged. — Elég volt már abból . . . Mihaszna ! só­hajtott Mihály, magához beszélve. — Pedig látod, három az Isten igaza. Puskás Mihály szomorúan mosolygott. Azt akarta mondani, hogy bizony neki nem kell több bánat gyermek miatt, de nem szólott semmit. Hiába! Némely ember, a­mint mondani szokták, gyermek bolondja. Hallgatott hát és várta, hogy mit talált megint az asszony. — Látod, Mihály, most kaptam ám én egy gyönyörűséges szép kis leánykát. Egy csepp babát. Csak tipeg topog és most kezd motyogni. Apja, anyja meghalt s most az öreg, beteges nagyanyjánál sanyarog szegény .... Hát látod Mihály, ha te is úgy akarnád elmehetnénk hol­nap az árvaszékhez és örökbe fogadhatnék a kis Boriskát.. . — Nem, nem, kiáltott Mihály és felpattant az asztal mellől. De már azt nem teszem . . . Az asszony szelíden nézett az urára és igy szólt: — Jól van, Mihály. — Nem jól van, — vágott szavába Puskás. Azt akarom mondani, hogy azért nem fogadom örökbe, mert úgy járunk ezzel is, mint a másik kettővel. Mikor megszeretjük, mikor a magunké­nak hisszük, akkor kell elveszítenünk. Eleget szenvedtem a többiért. Azt akarod, hogy ezért is szenvedjünk . . . Nem, ez ne legyen a miénk, ezt nem fogadjuk örökbe, hanem elkéred ideig­lenesen, elkéred kölcsön. Egy két napra, aztán visszaadjuk, aztán megint elhozzuk. Azt nem bánom. De én előre mondom, hogy nem fogom megszeretni . . . Nem én. Azért elhozhatod, de én rá se nézek. Elég volt már . . . .!

Next