Magyar Polgár, 1898. július-szeptember (21. évfolyam, 78-154. szám)
1898-07-01 / 78. szám
XXL évfolyam. 1898. Kolozsvár, péntek, julius 178. szám. •n Előfizetési árakt Egész évre 14 frt, fél évre 7 frt, negyed évre 3 frt 50 kr. egy hónapra 1 frt 20 kr. — Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Telelős szerkesztő és kx&d&tulajdonos. AJTAI K. ALBERT. Szerkesztőség : belkirály-utcza 6. sz. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide Intézendő. Kiadóhivatal: belközép-utcza 4. sz. Hirdetések □ ámként 5 kr., nyilt tér egy petit sor területenként 20 kr. Okulás. Kolozsvár, julius 1 A legutóbbi jégvihar alkalmul szolgál az ellenzéki politikusoknak, hogy a kormányt hibáztassák. íme, az országra éppen az aratás kezdetén nagy csapás nehezedett. A jég számos vidéken tönkretette vagy legalább is erősen megdézsmálta a vetéseket. íme, az ország gazdagsága egy jégesőtől, egy természetbeli véletlenségtől függ — igy kiált fel az ellenzéki logika! — Mily jó volna, ha gyáraink, fejlett iparunk és gazdag kereskedelmünk volna; hogy ne legyünk az időjárás szeszélyeinek kitéve s ne alleráljon egy hitvány jégeső. Bizony magunk is elismerjük, hogy jó volna a fejlett ipar és a fejlett kereskedelem. S ha Magyarország 1867. óta valamit haladt az ipar és kereskedelmi téren, azt bizonyára nem az ellenzék jóvoltából, hanem a kormány áldozatkészségéből érte el. De volt is mit szenvednie a kormánynak érette. Mert évek óta egyéb vád sem hangzott a kormány ipari és kereskedelmi politikája ellen, minthogy az átkozni való merkantilis politika, hogy a kormány az őstermelés rovására pártolja az ipart és a kereskedelmet, hogy a kereskedőknek refakciókat, a nagymalmoknak őrlési kedvezményeket ad. Pedig azt talán csak józan embernek nem kell megmagyarázni, hogy egy még csak most fejlődő ipart kedvezmények nélkül föllendíteni nem lehet s hogy azon iparüzleteknek, amelyek világhírre vergődtek, ha a világforgalma erős versenye megkivár..., valamelyes alakban kell abban az irányban támogatni, hogy a versenyt kibírja. Az ellenzék tehát nem jogosult arra, hogy a kormánynak szemére vesse a magyar ipar és kereskedelem fejletlen voltát, mert ezen ipari és kereskedelmi érdekek iránt legkevesebb jóindulattal éppen az ellenzék viseltetett s a kormány még oly csekély támogatását is irigyelte tőle. De azt is tudni kell, hogy ipart és kereskedelmet egyszerre teremteni nem lehet, annak fokozatosan kell fejlődnie és előbb a nélkülözhetetlen előföltételeket kell megteremteni. Ez előföltételek elseje az állam pénzügyeinek rendezése, az államhitel szanálása, azután a kamatláb lehető mérséklése, továbbá az ipari és kereskedelmi oktatás előmozdítása és forgalmi eszközök szaporítása. Hogy mindezen a téren mit tett a magyar kormány, azt ismételni nem kell. Tudja azt mindenki, aki letagadni nem akarja. S pedig tette mindezt az ellenzék legádázabb támadásai, folytonos gyanúsítgatásai között, s anélkül, hogy csak egy szemernyi jóindulatot vagy méltánylást talált volna az ellenzék padjairól. Azt mondhatjuk, hogy párja nincs az államok történetében annak a haladásnak, amit az ország éppen a kereskedelem és az ipar előfeltételeinek megteremtése körül elért. Ezen előfeltételek birtokában aztán mostan csak szorgalmasan és kitartással kell tovább haladni s a jó eredmény nem fog elmaradni. De azt hiába reméli bárki is, hogy egy esztendő alatt olyan ipart lehessen teremteni, amely a versenyt kiállja azon államok iparával, ahol már hosszú gyakorlat, kellő tapasztalat, jól betanult munkássereg és olcsóbb tőke áll rendelkezésre. E czélból nemcsak a tőkék nagyobb mérvű felhalmozódására, de a társadalom bizonyos mérvű megkomolyodására is szükség van. Szükség van arra, hogy a munkásság kellő közbecsülésben részesüljön s a magyar közvélemény tegyen már le egyszer arról, a felfogásról, hogy a legelső foglalkozása minden embernek a reggeltől estig való politizálás kell, hogy legyen. Azt mondhatjuk, hogy a magyar középosztálynak, a birtokos nemességnek tönkretételéhez semmi sem járult annyira hozzá, mint a folyton politizálás, s ha ez a pénz megvolna, ami a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején választásokra kidobatott, sok-sok millióval többel rendelkeznék a magyar középosztály. Persze ezeket az ellenzéki milliókat emlegetni nem illik. Pedig nehéz időkben az állam nyugalma, tekintélye és hitelének biztosítása függött tőle, hogy azon milliók ellenére a magyar parlamentben oly többség hozassák össze, amely a józan A kishirdetés. Irta : Marriot Emil. Egy szép, fiatal leányról, aki egyszerű, de elegáns toiletteben, kisséélénken, izgatott arczczal megy végig a Karnthnerstrassén . . . ugyan ki gondolná, hogy néhány percz múlva az első találka helyére érkezik. Valami úton módon sikerült a kisasszonynak hazulról elszabadulnia, a gyanútlan néninek a legközönyösebb hangon mondott búcsút s csendesen, mosolyogva haladt le a lépcsőn. — Oh, ha a néni tudná! — Talán jobb is lenne, ha ő tudná ... De hát bizony szegény mit sem tudott s a szegény kis Nina akadálytalanul követhette el a lehető legnagyobb ostobaságot. Néhány héttel azelőtt Nina különös felfedezésre ébredt: arra t. i., hogy kedélyes élete daczára is ő tulajdonképpen szerencsétlen kis teremtés. Miért? Mindene megvolt, ami egy fiatal leány életét kellemessé teheti; atyja rendkívül gyöngéd volt irányában, nagynénje, a ki anyja halála óta mellette volt, bálványozta, gyönyörűen bútorozott bondorrral, épp olyan háló- és nappali szobával rendelkezett, zsebpénze is volt bőven s minden ember csak a kedvében igyekezett járni. Élete ment volt minden gondtól, szenvedéstől — de épp ez bántotta, s így jött végtére arra a meggyőződésre, hogy neki tulajdonképp igen rossz dolga van, mert — nagyon is jó sorsban él. Ha a néni valami társaság vagy tánczmulatság után azt kérdezte tőle: »Nos, hogy mulattál, Nina?« ő vállat vonva válaszolt: »Oh, egész tűrhetően, csakúgy, mint rendesen. Toujours la méme chose« Francziául beszélni -- ez képezte legnagyobb örömét. A jó, egyszerű néninek, aki már rég elfelejtette azt a keveset is, amit valaha értett francziául, fogalma sem volt arról, hogy Ninácska nap-nap után milyen könyveket hozat magának a kölcsönkönyvtárból, hogy »a francziában gyakorolja magát«. Ezekből a regényekből — amelyek mihelyt a papa léptei közeledtek, valami biztos rejtekhelyre vándoroltak — alkotta Nina a saját világnézetét. Ezek a regényhősök és hősnők annyi kalandon esnek át, olyan érdekesek voltak, a férfiak rendesen olyan raffináltak és blaziriak, a nők oly csábítók és kaczérak . . . s milyen pikáns helyzetekbe kerültek a boldogok, azok az intrikák és grandes passions, azok a csókok á la dérobée, mások jelenlétében pedig milyen hidegek voltak egymással szemben . . . milyen édes lehet az ilyen élet! S milyen unalmas, egyhangú volt ahhoz képest az övé! Jól nevelt, őrzött, babusgatott leányok mindig voltak és lesznek. Szeretett volna, legalább egyszer, kiugrani a hámból, valami kalandra szert tenni . . . S egy eszméje támadt, amit tapasztalatlanságában rendkívül érdekesnek talált, ami pedig alapjában nagyon közönséges valami volt: egy igen elterjedt napilapban kishirdetést tett közzé, hogy egy kellemes fiatal leány, aki rajong Francziaországért s mindenért, ami franczia, egy franczia úrral szeretne levelezni. A kishirdetést természetesen francziául fogalmazta. A hirdetésre számos levél érkezett — nagyobbrészt rövid levelek, aláírás nélkül. A legtöbben úgy szólították a kis Ninát, ahogyan Francziaországban mindazon hölgyeket szólítani szokták, a kiknek társadalmi állásával nincsenek egészen tisztában. Nina a levelektől nem volt valami nagyon elragadtatva. Legjobban megtetszett neki egy levél, melynek végén az Oktave név állott s melyben meglehetős esprit nyilvánult. Lehet az is, hogy a név tetszett meg Ninának; olyan szépen s olyan igazi franczián hangzott. Eleinte csak levelezésre gondolt , Oktave úrnak azonban ehhez nem volt valami nagy kedve. Már a második levelében felszólította Ninát, hogy találkozzanak, a harmadikban pedig már azzal fenyegetőzött, hogy megszakítja a levelezést. »Mit mondhatunk egymásnak«, — írta nem is oly alaptalanul — »mikor nem ismerjük egymást? Egy ismeretlenbe nem helyezhetjük bizalmunkat. Ha nem akar megismerkedni, úgy kénytelen vagyok föltenni, hogy vak egy kis iskolás lánynyal van dolgom, aki a franczia nyelvben akarja magát gyakorolni. S erre, aranyos Ninon, nem vagyok kapható. Valahol találkoznunk kell