Magyar Polgár, 1898. október-december (21. évfolyam, 155-230. szám)

1898-10-01 / 155. szám

XXL évfolyam. 1898. Kolozsvár, szombat, október 1. 155. szám. Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, fél évre 7 frt, negyed évre 3 frt 50 kr. egy hónapra 1 frt 20 kr. — Egyes szára ára 5 kr. Szerkesztőség : Kelkirály­ utcza 0. sz. Felelős szerkesztő­k« kiadótulaszfona«. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. A­J­TA I K. A­LBERT Kiadóhivatal: belközép-utcza 1 sz. Megjelenik 7 lap minden nap, az ünnep- és vatárnapok kivételével. Hirdetések □ Miként 5 kr., nyilt tér egy petit sor területenként 20 kr. Az uj taktika. Kolozsvár, okt. 1. A magyar ellenzék sötét foltjai között talán ez a mostani új taktikája a leg­sötétebb. Áll pedig ez abból, hogy az osztrák németeknek oly eljárást akar szuggerálni, a­melylyel — hite szerint — nemcsak a kiegyezést, hanem, a­mi még ennél is főbb, a Bánffy-kormányt is meg lehessen buktatni. Más szóval: azok, a­kik Magyarország teljes függetlenségével verik a mellüket, készek egy gyékényen kotyvasztani azokkal, a­kik alkotmányunk és anyagi fejlődésünk minden nyílt és alattomos ellenségét egyesítik táborukban. Röviden: a magyar ellenzék azt a dísz­telen feladatot tűzte maga elé, hogy hazánknak különben is fogvicsorgató el­lenségeit még jobban reánk uszítsa. Kell-e­­ ehhez a hazafiatlan cselekedethez bővebb kommentár? Ellenzéki pártjaink ez eléggé meg nem bélyegezhető új taktikájának a következő föltevés az alapja: az ideiglenes kiegyezés dec­ember 31 -én lejár; ha Ausztriával addig nem egyezkedhetünk, illetőleg ha bebizonyul, hogy Ausztriával addig alkot­mányosan új szerződést nem köthetünk, akkor a magyar kormány a közös vám­területet önálló rendelkezés s a vi­szonosság alapján hosszabbítja meg a szükségtörvényt alkalmazó osztrák kor­mánynyal. Tehát ez esetben a magyar kormány, biztos és nagy többsége segé­lyével, kiszabadul a csapdából. Ám, ha a közbeeső időt úgy húzhatjuk ki, hogy az alkotmányos egyezkedés le­hetetlensége nem bizonyul be, de perfektté se válik : ez esetben a magyar kormány egy oly előre nem látott helyzetbe kerül, a­melyből csak helye elhagyásának árán szabadul. Ez a helyzet csak úgy állhat elő, ha az osztrák ellenzék nyíltan nem obstruál, ez­által a parlament ismételt föloszlatására s a szükségtörvény alkal­mazására nem ad okot, az egyezkedés lehetetlenségét idő előtt nem pattintja ki, de annál következetesebben kitart a sima tárgyalásoknak minden megengedett úton-módon való elhúzára, vagyis: a lap­pangó obstrukc­ió új találmányának al­kalmazása­ mellett, a­melylyel szépen január 1­re virradnánk a nélkül, hogy akár az alkotmányos lehetetlenség do­kumentálva, akár a kiegyezés effektuálva volna. Íme a sok körmönfont ravaszsággal, de kevés észszel és meggondolással kifő­zött terv. Ha még­­szinték volnának hozzá s elismernék, hogy mindez az ők találmányuk s úgy akarják tanács gyanánt az osztrák ellenzéknek követendő eljárá­sul beadni , legalább meg volna lépésük­ben a nyíltság és egyenesség. De nem; ők az egészet úgy tüntetik föl, mint az osztrák németek egyenes elhatározását, így akarván egyfelől czéljukat elérni, más­felől az ódiumot magukról a szomszéd ellenzékre áthárítani. Csakhogy ebben nem igen találnak olyan taplóra, a­mely az ők szellemi szikrájuktól tüzet fogjon. Az eddigi jelek azt bizonyítják, hogy az ódium­ is rajtuk szárad, czéljukat se érik el, más szóval: a Bánffynak ásott verembe maguk esnek bele. Mert az osztrák ellenzék egész jó­szándékkal megy a javaslatok tárgyalá­sába s a nyilt és alattomos obstrukcziót egyaránt el akarja kerülni. Jól tudja, hogy ha bármelyiket követné, gr. Thun a Reichsrathot megint föloszlatná s akkor igazán csak a szükségtörvény alkalma­zása maradna hátra, a­mit az alkot­mányfés nagybirtokosság, s az ellenzék más, józanabb részei, éppen az alkotmá­nyosság megmentése érdekében, kerülni óhajtanak. De, ha szinte követnék a mi ellenzé­künk szándékait, vájjon akkor is azt ér­­nék-e el vele, a­mit itt óhajtanak ? Éppen nem. Már mondottuk, hogy ez esetben Thun gróf lerázná a parlament nyűgét s­­ a szükségtörvényt alkalmazná. És ettől­­ eltekintve is, mi állana a m­agyar kor­mány előtt? Az, hogy Ausztriával a tör­vényes határidőn belül nem sikerülne a kiegyezés. Hogy ennek mi az oka ? ez itt mellékes volna magával a ténynyel szemben. Tehát egyszerűen számolna a tényleg beállott esettel s ehhez szabná további teendőit. Ezek pedig abból állaná­nak, hogy a már beterjesztett javaslato­ Erzsébet királynéról. (Vége.) Még egy kis epizódot akarok elbeszélni és azután befejezem ezen csevegésemet. Széchenyi munkáiról lévén szó, azoknak legfőbbjeit előso­roltam. Mikor előadásomat befejeztem, azt mondá ő Felsége: »De hiszen, hallottam én még más munkáról is, valami Blick-ről. Miféle könyv ez« ? Olvasóink kétségen kívül emlékeznek még arra a »Blick auf den anonymen Rückblick« czimű sárga könyvre, mely az ötvenes évek vége felé oly nagy szenzácziót keltett és melyet a nyom­tatás helyéről, Londonból, egyes évekre szét­bontva, sok ezer példányban csempésztünk be az országba. Erről a könyvről mindent a vilá­gon el lehet mondani, csak azt az egyet nem, hogy az egy osztrák császárné kezébe való. Át akartam tehát sikamlani ezen a kérdésen egy pár általános frázissal. »Meg van-e önnek ezen könyv?« — kérdé a felséges asszony. » Az egész monarchia területén az szigorúan el van tiltva«, volt az én válaszom. »Nem ezt kérdeztem«, — mondá­m — »hanem, hogy megvan-e önnek« ? Nem mertem felelni. »Látom már, hogy megvan. Hozza el nekem«. — »De felséges asszonyom ...« — »Hát ön bizonyosan azt gondolja, hogy nekem nem szabad ilyen könyveket olvasni«. Ezzel ki­vett zsebéből egy kis kulcsot, kinyitotta a mi kis asztalunktól balra álló íróasztalnak egyik fiókját és abból egy kis könyvet vett ki, melyet nekem oda nyújtott. Ismeri-e ezt a könyvet« ? kérdé. Megnéztem a czimlapot­: »Der Zerfall Oesterreichs«. Ez egy akkoriban nagy föltünést keltett, rendkívül vad röpirat volt, mely közve­­tetlenül az osztrák-porosz háború után megjelen­vén, példátlanul durva hangon azt fejtegette, hogy a habsburgi monarchiának további fennál­lása merőben lehetetlen s annak a legrövidebb idő alatt szét kell hullnia. Hogyan jutott e könyv, melyet én természetesen rég elolvastam volt, ő Felsége kezébe, mai napig sem tudom. Piá bámultam a czimlapra és nem tudtam mit mond­jak. Zavarom még fokozódott, mikor ő Felsége folytatta a vallatást : »Ismeri ön e könyvnek szerzőjét« ? Hát én csakugyan tudtam, hogy ki írta ezt a rettenetes könyvet. Az valami Lang nevű fiatal ember volt, a­kinek atyja évtizedek óta a császárnak szolgálatában állott — ha jól emlékezem, a laxenburgi várnak Schlosshaupt­­mannja volt, — és ez a körülmény, mely nyil­vános titkot képezett, talán még fokozta a könyv­nek hatását a nagy közönségnél. Nem tudtam, mit feleljek és tettem azt, a­mi ilyen körülmé­nyek közt a legokosabb: hallgattam. »No látom már“, — mondá ő Felsége — »hogy nem is­meri a szerzőt, de ha ismeri talán annak aty­ját, hát megnyugtathatom önt, hogy az atyjá­nak e miatt semmi kellemetlensége nem lesz«. Ehhez hasonló vereséget az én diplomácziám még soha életemben nem szenvedett, nem is tudtam mást válaszolni, mint azt: »Felséges asz­­szonyom, holnap elhozom a Blick-et«. * 1889-ben írja Falk: Gasteinba mentem, hogy a havasok balzsamos levegőjében üdülést ke­ressek azon valóban nem közönséges kellemet­lenségek után, melyeket Bécsben a rekkenő hőség következtében ki kellett állatnunk. Néhány nappal később a királyné is Gasteinba érkezett . Ő Felsége azonban nem lakott lenn a helység­ben, hanem lenn a hegynek egyik legmagasabb pontján levő házban, a hires »Schwarze Liesl« vendéglő közelében, m­íg a király, a ki nemso­kára szintén Gasteinba jött, a helység kellő kö­zepén, a Straubinger-téren fekvő Badeschlossban (mely két év óta ő Felsége tulajdona) vett szál­lást. Egyik délután családommal a Kaiserprome­nade egyik padján ültem. Ezen gyönyörű sétány délután meglehetősen üres szokott lenni; a beau monde akkor rendesen a Johann-promenádán található. Egyszerre a távolban két alak tűnik fel; egy férfi és egy nő. »Ez a király«, mondá nőm, és csakugyan ő volt, ki Mária Valéria kir. herczegnő kíséretében felénk jött, ezredesi blúz­ban, kard nélkül, rengeteg esernyővel kezében. Köszöntésünket nyájasan viszonozva, egy fiatal hadnagyocska ruganyos lépteivel haladt el mel­lettünk a »Zöldfa« vendéglő felé, a­honnan az itt jobbra meglehetős meredek hegyen fölfelé vezetett azon házhoz, melyben a királyné lakott Lapunk mai szán 10 oldal.

Next