Magyar Polgár, 1901. április-június (24. évfolyam, 75-145. szám)
1901-04-01 / 75. szám
z ügyvitelre, ide véve még a törvényhatóságok szabályrendeleteit is, ami mindenesetre egyfelől a tisztviselők működését könnyíti meg, másfelől a felek jogait és érdekeit biztosítja. Fokozza a reform jelentőségét a vármegyei pénzkezelés megváltoztatására vonatkozó rész Itt már radikális újítást találunk, amely a rendőri bíráskodásnál csak meg van közelítve. Csak arra a sok visszaélésre kell gondolnunk, ami a törvényhatósági pénztáraknál az utóbbi évek alatt szomorú egymásutánban fölmerült, hogy az itt tervezett módosítások fontosságát kellően méltányoljuk. A vármegyei pénzkezelés megszűnik s a pénzügyigazgatóságok és állami adóhivatalokra háramlik át, amelyek a megyei számvevői teendőket is végzik. De azért az önkormányzaton se esik csorba, mert a megyei pénzügyek határáig az alispáni rendelkezés terjesztetik ki az állami hivatalokra, tehát még inkább az önkormányzat nyereségéről lehet szó. A vármegyék közvetlen kezelése csak az árvaalapoknál marad meg, de itt is azzal a humánus és nagy horderejű változtatással, hogy a feleslegek és az államnak eddig beszolgáltatott járulékok árvaházak létesítésére fordíttatnak, ahol az elhagyottaknak nyilvánított 7—14 éves árvák neveltetnek, gondoztatnak és oktatásban részesíttetnek. Ez kiegészítése lesz a hét éven aluli elhagyott gyermekek gondozására vonatkozó törvénynek s a kettő együtt nemzeti és társadalmi érdekeink fontos biztosítékává emelkedik. Nagy hiány esnék a javaslatok fontos részeinek fölsorolásában, ha a közszolgáltatások egyszerűsítését elhallgatnék. Az ide vonatkozó tervezet célja az, hogy az adófizetők évi közterheik természete és összegéről február közepéig egy összesített kimutatásban évről-évre tájékozva legyenek. Jelenleg mindenki csak fizet, de soha senki se tudja, hogy tulajdonképpen menynyivel tartozik az államnak és a községnek. Jövőre e tekintetben is rend és világosság lesz. Az előnyök e rövid érintéséből is meggyőződhetik mindenki, hogy a közigazgatás egyszerűsítésének szerény czime alatt megindított előmunkálatok oly eredményt szültek, mely e czimet messze túlhaladja, s nagy horderejű előterjesztéseket foglal magában. Akik a viszonyokat isménk s a tervezeteket elfogulatlanul bírálják, azok mindnesetre nem kicsinyléssel, hanem indokolt érdeklődéssel néznek a javaslatok további sorsa elé, s méltán várják, hogy mielőbb törvényekké váljanak. Cég ellen való óvóintézkedéseket aggódva tudakozzák. Néhány jókedvű franczia nő és népes gyereksereg egészíti ki az utazó társaságot. Lehet, hogy az illető mamák jobban értettek a zenéhez, mint jómagam, mert élvezetet tudtak találni abban a Schnitzerspolkában, amit a kedves kis csemeték reggeltől estig hol két-, hol ötkézre kalapácsoltak a pianinón. Nem műkedvelő embernek pedig valósággal lehetetlenné tették az olvasó-teremben való tartózkodást. Különben az olvasó-teremnek még más különössége is volt. Kerestem a nagy számban ott heverő lapok között egy magyar, vagy legalább ausztriai kereskedelmi lapot. Német birodalmi volt legalább is húsz, de magyart, vagy akár ausztriait bizony nem találtam. Tán egyáltalában nincs is. Legalább ezt kell hinni, ha az ember egy Lloyd gőzösön csak németbirodalmi érdekeket képviselő lapokat láthat ! Brindisiben megjelenik néhány angol. Egy Cook ember tapasztalt vezetése mellett szállnak hajóra, hallgatagon, fontoskodva vonulnak be a kabinokba és kifogástalan smoking, vagy frakkban ülnek most a dinernél. De ennek a toillette-változtatásnak a példája a német sógorok világos kockás egyformaságára semmi hatással sincs. A konyha kifogástalan. De ime kitűnő szakácsunknak valódi mesterművei ma hiába valók. Mint a szegény érző Azra a Heine költeményében, a »Cleopatra« passaghjai is úgy kezdenek a leves után elsápadni. — Gondoskodik ám az öreg Neptunus a halacskáiról is. Lassan kezd el bennünket hiitálni, előbb csak oldalról. A német szomszédom azt mondta, hogy csak egy kissé érzi rosszul magát, tengeri betegségben különben sohsem szokott szenvedni. Kár is volna azért a jó ebédet félbe hagyni »Ember, küzdj és bizva-bizzál«! Szép mondás — de ha egyszer a poharak kezdenek tánczolni az asztalon s a hajó nemcsak jobbra-balra, hanem előre és hátra is lebeg, akkor ne küzdjön tovább az elemek és gyomra ellen az, aki nem tengeri medve. Így is gondolkoztak legtöbben és még jókor menekültek ki a fedélzetre, hol a korlátnak támaszkodva, szakadatlan érdeklődéssel a tenger mélységébe — — — néztek. A német barátom már fehérebb volt az abrosznál és csak nagy nehezen — azzal a vigasztalással, hogy a pulyka sültjét majd elteszik neki hidegre — tudtam rábeszélni, hogy ki nem kerülhető katasztrófájának színhelyét tegye át tőlem távolabb eső helyre De nem volt semmi komoly szándéka akkor az ős tenger-istennek. Csak egy kis tréfa volt az egész. Mikor a holdsarló feltűnt a tiszta égbolton, ezüstös fénye megint a lecsendesült s finom fehér habbal csipkézett hullámokon tükrözött. Csend van a fedélzeten. Többnyire a kajüttökbe húzódtak az utasok, csak néhány szerelmes pár, vagy magános ábrándozó maradt fent. Mikor térhetnének az elmúlt idők képei lelkünkbe jobban vissza és hol feszegethetne a reménység, ez az örökös csalfa lény, ha hiszékeny szívnek biztatóbb jövendőt, mint itt a fenséges magányosságban, a milliónyi csillag alatt?. .. Messze egész a sötét égboltozatig villognak és csillognak a hullámok Magamra maradok egyedül. Köröttem idegnyugosztaló béke, csend. Semmiféle felriasztó hír nem juthat hozzám ezen az egyetlen kis szigetén az üres vízkörnek. A hajógépezet egy óriás zsebóra egyformaságával ketyeg. Néha-néha egy-egy erősebb hullám sistereg felfelé a hajó bordáin, mintha bosszankodnék, hogy az éles hajóorr elvágta társaitól. Pár másodperc és hatalmas ölelkezésben találkoznak össze megint a kormány mögött. Égnek fecskendő habjaik még ezer színben reszketnek a levegőben, már két másik hullám rohan egymásnak az előre turkoló propeller kerék mögött. Vég nélkül követik így egymást, összetüzerülenek, meg elsimulnak, csak egy fénylő vonalat hagyván a sima víztükrön, ennek az örökös elszakadásnak és találkozásnak, — a mi utunknak hamar eltünő nyomát. Sokáig hallgatom a habok suttogását és kísérem szememmel az előárbocz fekete silhuenjét egyik csillagtól a másikig Nem akarok semmire se gondolni, — de hívatlan és kedves, boldog emlékezések kérezkednek be a lelkembe. Csendes álmodozással tűnődöm rajtuk, még egyszerre megborzongat az élesebbé vált, sós tengeri levegő. De inkább jobban beburkolózom köpenyegembe, mint hogy lemenjek fülledt levegőjű kabinomba. A hold egyre lejebb sülyed az ég boltozatján Mielőtt végkép lebuknék, majdnem vízszintesen MAGYAR POLGÁR 1901. április 1. ORSZÁGGYŰLÉS. — Saját tudóajtónktól. — Budapest, márcz. 30. Embert még akkora fesülés nem ért, mint ma Rakovszky Istvánt. Valósággal operettbeli alak lett és ha ükunokáink valami derűs epizódról akarnak majd beszélni, bizonyára a Rakovszky István esetét fogják előhozni. De lássuk mi történt? Ki a rágalmazó? Minden embert, a ki ma a folyosóra lépett derült arcz fogadott. — Nos, mi az? Mi történt? — Hát még nem tudod? — Nem, talán csak nem . . . — De igen, igen ? — Csakugyan — Bessenyey ? — Persze, hogy ő. — Bessenyey Ferkó, Mucsa megalapítója ? A pompás Tarjagos Illés? A folyosó Bernáth Gazsija? A nagy ugrató éselültető? — Az, az, az ! — De hiszen akkor... de hiszen ez homéri história ? És te csak tréfálsz ? Dehogy tréfált, senki sem tréfált, csak nevetett és mulatott mindenki. Nevetett a napsugár, amely vidáman szűrődött be az ablakokon, nevetett az öreg Madarász József és Berzeviczy Albert, Komjáthy Béla és Gajári Ödön, Janicsáry Sándor és Vészi József, és nevetett, minden amit az ember látott, csupán Bessenyey Ferencz maradt komoly . Mintha semmi sem történt volna, járt-kelt a folyosón, komolyan fogadta az üdvözleteket és aztán bement a miniszteri szobába, ahol sokáig bennmaradt. Kire értette? Végre 11 óra felé Perczel elnök megnyitotta az ülést. Mondani sem kell, hogy a terem és a karzatok zsúfolva voltak, mint egy czirkuszjáték előtt. A szokásos jelentéseket türelmetlenül hallgatta mindenki. Végre az elnök bejelentette, hogy Bessenyey Ferencz szólani akar. Bessenyey ezalatt a jobboldalon a második sor elejére, szokott helyére ült, körülvéve régi jó barátaitól, akik nevetve biztatták. Előre kell bocsátanunk, hogy Bessenyey elmondta, hogy a múlt héten mintegy 20 ember előtt, ahol Rakovszky is ott volt, tett valamelyes tréfás megjegyzést az Adriára, amin Rakovszky kivételével mindenki mulatott. — Csütötökön elutaztam — kezdte Bessenyey — és csak tegnap este a lapokból értesültem arról a jogos fölháborodásról, amelyet Rakovszky úr beszéde keltett. Miután nem tudom, kire értette Rakovszky tegnapi beszédét, kérdem, szíveskedjék megmondani, én rám értette-e? (Tetszés, derültség) És ezzel leült. Rakovszky fölugrik s odaszól Hegedűs miniszterhez : — A miniszter mondja meg, hogy ő kire értette, s aztán óriási kaczaj és gúnyos kiáltások között kiáltja a miniszternek : — Így akarat kibújni? ! Ez a gyerekes kérdés elvette végleg Rakovszky szereplésének egész komoly karakterét. — Én reám vonatkozott-e a beszéde? kérdezte újból Bessenyey. — Ez a kérdés — Ugy van ! Ügy van ! Rakovszky érezte, hogy a nevetségbe fulad, egy kétségbeesett kísérletet tett. — Feleljen előbb a miniszter, — mondotta — hogy kitől hallotta őn rágalmat 14 nap előtt ? (Kaczagas.) Bessenyey: feláll. Olay Lajos odaszól: Ne beszélj! Errefelállott Hegedűs Sándor miniszter és ünnepi csendben így szólott: — Mint érdekelt félén is csatlakozom Bessenyey képviselő úr kérdéséhez és kérdem Rakovszky urat, feleljen nyíltan és határozottan, Bessenyeyt értette-e ? Igen vagy nem ? Az egész jobboldal zajosan helyeselt. — Nem tartozik felelni! — prókátoroskodott Buzáth, a néppárti patyikus. Rakovszky erre újból ismételte előbbi szavait.