Magyar Polgár, 1903. április-június (26. évfolyam, 74-144. szám)

1903-04-01 / 74. szám

, melyet töméntelen más — kevésbbé fon­tos — kérdésnél szoktunk elpazarolni, egy­előre mind a nemzetiségi kérdés körül kellene csoportosítanunk. És nemcsak szó­lni, h hanem tettel is közreműködni kellene mindnyájunknak abban, hogy ennek az or­szágnak egységes voltát és magyar nem­zeti jellegét a nemzetiségi fondorlatok ellen megoltalmazzuk, biztosítsuk, hódító erőre emeljük. Azonban a magyarság nem ér rá ilyesmire. Egyszerűen nincs érzékünk még ahoz sem, hogy legalább kellőképen észre­vegyük, komolyabb figyelmünkre méltassuk a belső ellenséget, mely a magyar nem­zeti állam ellen tér és kultúrában s va­gyonban — a hódítás e két hatalmas eszközében — a mi rovásunkra is egyre gyarapodik. A magyar társadalom, mely szerfölött sokat politizál, épen csak azzal a politikai kérdéssel nem szeret foglal­kozni, mely érdekeit a legérzékenyebben érinti: a nemzetiségi kérdéssel. Akármilyen durvák a támadások, melyeket ellenünk intéznek, ezek ellen nincs nemzeti köz­vélemény. Akármilyen nyilvánvalók a magyar társadalmi kötelességek, melye­ket saját nemzeti egyéniségünk ápolá­sában, kultiválásában más ajkú honfitár­saink szimpátiáinak megnyerésében, az agitác­ió ellenőrzésében és okos ellensúlyo­zásában teljesítenünk kell: ezen a téren nincs egyetemleges nemzeti kötelesség­érzet. Akármilyen megdöbbentő perspektí­vát nyit előttünk egy-egy jelenség, mely a nemzetiségi hódítás sikereit bizonyítja: a magyar társadalom legfeljebb egy-egy pillanatra állapodik meg ennél, szedte vettézik egyet és a következő perczben elfelejti az egész kellemetlenséget Így hanyagol el a társadalom minden feladatot, mely a nemzetiségi kérdésben és spec­iálisan a román agitáczió ellené­ben az ő figyelmes érdeklődésére, haza­fias és okos munkásságára vár. A teremtés első része a negyedik nap terem­tésének munkájával zárul be, mikor Isten az­­ eget a csillagokkal s a többi égi testekkel éke­síti. Uriel (12 sz.), reci­tati­vájának két kiemel­kedő pontja van. A zenekar egy rövid erescen­­doban a nap­felkeltét festi. A hold megjelenése iíz rövid, de igen hangulatos taktusba van összeszorítva. Ebben a részben kiemelkedik a népszerű kar (13 sz.). C-durban érdekesen fel­épített fugájával, mely Händl Alleluja korával a legnépszerűbb oratóriumi kar. A teremtés ötödik napjával kezdődik a mű második része. Gabriel csak vonós hangszerek­től kísért recitativoban­ (14. sz.) mondja el az állat­világ teremtését A teremtés rendje a bib­liai teremtéssel ellentétes, mert a lég szárnyasai­val, a sassal, pacsirtával kezdi s folytatja a vizi­­állatok teremtésével (10. sz.). A terzett (18. sz.), visszatekintés a teremtésnek eddigi munkájára. Az egész műben ez a szám fejezi ki leginkább a 19. sz. zenei ízlését, ezért érdekes. Hosszú, terjedelmes rész a hatodik napon a föld élőlényeinek teremtése. Raphael nagy re­­citativoja (21. sz.) telve van sok, az állatvilágot jellemző festésekkel, apró naivitásokkal E miatt zoológiai­ áriának is szokták nevezni. Különben hálás előadási darab. A meglepő kedvességei pastorál-thémára (A-dúr) s a hegedű tremolói után, melyekkel a levegőben repkedő bogarakat festi, a zenekar következik az erősen hang­szerelt­ maestoso (22. sz.). Az ég teljes pompá­jában fénylik s ragyog, a töldet az élő teremt­mények népesítik be. A teremtés munkája azon­ban még nincsen befejezve, hiányzik a teremtés­­ koronája: az ember. Az ember, a teremtő kép­mását ünnepli Uriel (24. sz.). Ezzel a teremtés nagy műve bevégződik. Az égi seregek nagy kara hangos örömmel ünnepli a teremtés befe­jezését. A dicsőítő kar (26., 27., 28., 37.), há­rom számra oszlik, melyeknek zenei motívumai­ban Haydn Isten fenséges hatalmát dom­borítja ki. A harmadik rész mintegy függelékképen a teremtéshez paradicsomi jeleneteket tár föl. Az első emberpár Isten szolgálatában s a pompás természet élvezetében boldogan él a paradicsom­ban. Ez a rém­, duett-jellegű. Ádám és Éva te­kintetéből öröm s hála sugárzik, ajkuk hálada­lokat zengedez a teremtő dicsőítésére. A bol­dogságnak ez a tsilázadása csak olyan szívből eredhetett, mint Haydn­é, kinek alapvonása a szivjóság, jámborság s érzelmeinek tisztasága volt. A költő gyermeki tiszta szive a zárókar (34. sz.) mélyen átérzett kettős fugájában méltó búcsúszavakat rebeg a nagy esemény befeje­zéséért. * * * A teremtést először egy zárt főúri társaság előtt adták elő Bécsben 1798. április 29., 30-án, a Schwarzenberg palotában. Nyilvános előadásra 1799. márczius hó 19. került Bécsben, a Burg­­szinh­ázban. Ettől kezdve a Teremtés szerzőjé­nek állandó elismerést, érdemeket, kitüntetése­ket s babérokat szerzett. Pária 1800-ban Haydnt az Institut National kültagjává választotta s arczképével ellátott aranyérmet veretett tisz­teletére. Haydn pápa egyszerre a bécsiek leg­­ünnepeltebb egyénisége lett. De a 70 éves ag­gastyán nem sokáig élvezhette e kitüntetése­ket, teremtő ereje megtört, dallamforrása ki­apadt. Meghalt 1809. május 31-én, Bécs ostroma alkalmával. Temetése a háborús idők miatt csen­des, egyszerű volt. 1820-ban, a műtörténelemben sok érdemeket szerzett Esterházy-család, Kis­martonban temettette el Haydnt. E helyhez sok szép emléke fűzte a nagy zeneköltőt Kis­martonban van a várkápolna, melynek orgonája mellett sokat ült Haydn, felette van a herczegi család imaterme, melynek szekrényei Haydn kéziratait őrzik. Itt van egykorú arc­képe is, a mint kényelmes öregszékben hangjegyekkel boritott asztal előtt ül. Itt irta 119 symphoniá­­jának s 83 vonósnégyesének legnagyobb részét, a melyekben művészi kincsekkel ajándékozta meg az emberiséget s halhatatlan nevének örök emléket emelt. MAGYAR POLGÁR 1900. április 1. Politikai hirek. Kolozsvár tpr 1. A Házelnök beszéde. A tápéi küldöttséghez, mely tegnap Kelemen Béla orsz. képviselő ve­zetése mellett nyujtott át kérvényt a katonai javaslatok ellen, — a következő beszédet intézte Apponyi Albert gróf: Tisztelt polgártársak ! Megjelenésüket, a­mely­­lyel nem személyemet akarják megtisztelni, ha­nem azt a magas közjogi méltóságot, a­melyet a képviselőház bizalmából elfoglalok, tehát ma­gát a képviselőházat, ily értelemben szívesen veszem és köszönöm. Ha szónokuk azt mondta, hogy a katonai javaslatokat ellenző képviselők támogatására is jöttek, úgy én erre visszhan­got nem adhatok. Ne forogjon fenn egyáltalán semmi félreértés oly irányban, mint hogy ha e küldöttségek fogadása által bármely politikai mozgalmat támogatnék, mert ezt állásomból ki­folyólag sem tehetném. Az én szerepem csak az, hogy a közvélemény bármely árnyalatának tör­vényes megnyilatkozását átvegyem és a Ház­nak átadjam. Szónokuk kiváló melegséggel hi­vatkozott Ősi alkotmányunkra Valóban a nép összes jogainak és szabadságainak ez az egyet­len erős vára. És ha vannak, nem tagadom, erre vonatkozó aggodalmaim, úgy bizalmat merítek a magyar nemzet hagyományos alkotmánytiszte­letéből, a­mely bizonyára mindnyájunk lépéseit irányítani fogja e Házon belül is, kívül is. ORSZÁGGYŰLÉS. — Saját tudósitónktól. — Budapest, márcz. 31. Borús időben gyülekeztek a parlament elé a vidéki küldöttségek, a melyek állandó hátterét képezik ma már a katonai javaslatok tárgya­lásának Az ülést is épen a fogadtatások miatt Apponyi gróf helyett Dániel Gábor alelnük nyitotta meg és több napirend előtti felszólalást jelentett be. Előbb azonban harsány éljenzés hangzott fel. Lukaics László pénzügyminiszter benyújtotta a készfizetések felvételéről szóló javaslatokat, melyekben a Széll-kormány egy igen jelentős vívmányát üdvözli az ország. Ezzel is szapo­rodott a fontos, sürgős teendők száma. A kor­mány újabb és u­jabb bizonyságát szolgáltatja lelkiismeretes, buzgó munkásságának,­­ a par­lamenti kisebbség pedig makacs kitartással aka­dályozza, hogy ez a munkásság mentői előbb gyümölcsözővé válhassék. Ma a napirend előtt Rátkay László vádolta a pénzügyi bizottságot, hogy nem érdeklődik a bizottsági ülések iránt. Panaszolta azt is, hogy a hírlapoknak szánt tudósítás szerkesztése körül hiányok vannak. Azután pedig megtámadta a pénzügyminisztert, a­kinek ajkára olyan nyilat­kozatot adott, mintha a tegnapi bizottsági ülé­sen a magyar bírói kart megsértette volna. Lukács László pénzügy­miniszter először rek­­tifikálta Rátkaynak a pénzügyi bizottságra és a hírlapi tudósításokra vonatkozó megjegyzéseit. A saját tegnapi nyilatkozata ellen történt kriti­kára pedig ezeket mondotta . A t. képviselő úrnak felszólalása, mint maga is bevallotta, odairányult, hogy megbélyegezzen engem olyan nyilatkozatokért, melyeket a teg­napi ülésen tettem. Hát a t. képviselő úr tet­szésétől függ az, hogy teszi-e vagy nem ; én azonban ki kell hogy jelentsem, hogy ezt a megbélyegzést egyáltalában nem fogadom el és nem érzem magamat általa abszolúte érintve, mert semmiféle ily nyilatkozatot nem tettem, a­mit itt a Ház színe előtt nem ismételhetnék és a­minek helyességéről meg ne volnék győződve. Az, a­mit én mondtam, körülbelül a követ­kező volt: A bírósági tisztviselők fizetése tekin­tetében felhangzó kívánalmak és kérések legfő­­képen két motívumra vezethetők vissza és két dologgal indokoltatik meg az a kívánság, hogy a bírói tisztviselők más elbánásban részesüthes­­senek, mint a többi tisztviselők. Az egyik indok az, hogy követelik, hogy a bíró anyagilag olyan szituác­ióba juttassák, hogy anyagi gondokkal ne kellessék küzdenie és így függetlenségét minden irányban megőrizhesse. Ezt az elvet én teljesen korrektnek, helyesnek tartom, kívánatosnak tartom bíráinkat úgy fizetve látni, hogy anyagi gondokkal ne kelles­sék küzdeniük. Nem fogadom el azonban ezt az elvet olyannak, mely csak a bírói tisztviselőre alkalmazandó, mert szükségesnek tartom, hogy az adminisztratív tisztviselők is úgy szituáltas­­sanak anyagilag, hogy függetlenek legyenek, mert valamint a bírák fontos és kevésbé fontos ügyek

Next