Magyar Polgár, 1904. január-március (27. évfolyam, 1-74. szám)

1904-01-02 / 1. szám

Előfizetési árak: Egész évre 28 korona, fél évre­­1 korona, negyed évre 7 kor. Egy hónapra 2 kor. 41­ fill.­ Egyes szám ára 10 fill. Megjelenik naponként, — az ünnepek kivételével. Felelős szerkesztő:­­«P»ulajdonos: HEGYESY VILMOS. AJTAI K. ALBERT. Szerkesztőség: Farkas-utcza 8. Hirdetések □ cm.-ként 10 fillér, nyilttér petit sora 40 fi­lé. Kiadóhivatal: Deák Ferencz-utc­.a 4. sz.t. Lapunk mai uáma 10 oldal. “RDLüLYi 16 2 Kü 1 Az újévi beszéd. — D­r. Tisza István miniszterelnök válasza a szabadelvű párt újévi üdvözletére. — T. barátaim ! Fogadjátok magam és kollégáim nevében szívből eredő hálás kö­szönet linket azért, hogy az újév alkalmá­ból fölkerestetek, hogy bizalmatok, baráti üdvözletetek, támogatástok éltető erejét hozzátok nekünk az előttünk álló küzde­lemben. Nehéz pillanatban, egy még mindig bizonytalan küzdelem közepette kerestek fel bennünket. A ti szónokotok ékes sza­vakkal emlékezett meg azokról a súlyos bonyodalmakról, a­melyek Magyarország politikai életét a múlt évben oly terhes fellegekkel borították, de én azt hiszem, a­ki aggódó figyelemmel kísérte ez or­szág viszonyainak fejlődését, az ezeknek a súlyos fellegeknek előhírnökeit, előjeleit a korábbi időkben is észlelhette, (Úgy van! Úgy van!) mert hiszen nem egyik napról a másikra állott be ez a fordulat, lépésről-lépésre, napról-napra és eszten­­dőről-esztendőre lehetett aggódó lélek­kel szemlélni a magyar parlamentarizmus sülyedésének, megrázkódtatásának való­ban aggasztó jeleit. (Úgy van ! Úgy van !) Ha összehasonlítjuk a képviselőház működését a kissé távolabbi múlt és a legutolsó esztendőkben, szomorú szívvel fogjuk tapasztalni és leszünk kénytelenek beismerni, hogy az ország nagy érdekei és az országot mozgató nagy kérdések körüli mélyreható, tartalmas, komoly po­litikai viták mind jobban és jobban szo­rultak háttérbe, (Úgy van! Úgy van !) azoknak helyét nagygyá fölfújt incziden­­sek körüli meddő viták és meddő frázi­soknak unos-untalan ismétlése váltotta fel. És a­mi ezzel természetszerűleg járt, ta­pasztalhattuk azt is, hogy azok a való­ban becses, komoly, tartalmas erők, a­melyekben ma sem szűkölködik a parla­ment és a parlament egyik pártja sem, mindjobban háttérbe szorultak. (Úgy van!) és a parlament működésében előtérbe ju­tottak olyan elemek, a­kiket akkor, mi­dőn az ország sorsának intézéséről és az ország nagy kérdéseinek megoldásáról van szó, bizony-bizony vezető szerep nem il­lethetett meg (Úgy van! Úgy van!) és ezzel kapcsolatban meggyökerezett egy végzetes, balhit az országban, támogatva a sajtónak egy jelentékeny része által is; az a balhit, hogy az ellenzék hivatása az időfecsérlésben rejlik, (Úgy van ! Úgy van!) hogy az egyedüli ellenzéki küzde­lem, az obstrukc­ió és mind elveikhez hű­­teleneknek, mind árulóknak bélyegeztettek azok, a­kik az ellenzék működését egész­ségesebb, helyesebb, az ország érdekei szempontjából üdvösebb alapokra kívánták helyezni. (Úgy van!) Végzetes tévedés ez, t. barátaim! Hi­szen az ellenzék éltető kovászt kellene hogy képezzen, a­mely serkentse, hajtsa előre az országgyűlést és a kormányt az üdvös tevékenység felé, (Úgy van ! Úgy van!) a mely nem megállásra, de gyor­sabb, fokozottabb tevékenységre serkent­sen, (Úgy van! Úgy van!) a mely ne le kösse, ne megzsibbassza, ne tétlenségre kár­hoztassa, de ellenkezőleg, ébressze, fo­kozza és hatványozza a nemzeti erőt (Úgy van ! Úgy van!) és a mely e nemzetnek évezredes szabad intézményeit minden irányban fejleszteni, emelni, fényben, te­kintélyben, nimbuszban öregbíteni legyen hivatva, nem pedig lejáratni és nevetség tárgyává tenni. (Úgy van! Úgy van!) Sokszor, nagyon sokszor adtam kife­jezést mély hazafiús aggodalmamnak ezen jelenség fölött. Találtam sokszor barátaim közt is olyanokra, a­kik sokszor filozófiai rezignáczióval vállat vontak és mondták : „Hiába, a parlamentarizmus lejárja ma­gát. Világtörténelmi folyamat, a­mely be­fejezéséhez közeledik é­s. Het e világon a sülyedés jeleit mutatja“. Hát, t. barátaim, ha ez igaz volna, nem a megnyugvás, de a végkétségbeesés érzetét ébresztené fel bennem (Úgy van! Úgy van!) és mindenkiben, a­kinek haza­szeretete nem borongó, lagymatag hangu­lat, de férfihoz méltó, tettre keltő, tettre ébresztő és tettet kívánó érzelem. (Úgy van! Úgy van!) Minden ilyen férfiban csak egy elhatározást érlelhetne meg: az elke­seredés elszántságával, a kétségbeesés el­tökéltségével vetni magát oda a világtör­ténelem kerekei elé és inkább elgázol­tatni magát, semhogy tétlenül nézze az ember nemzetének pusztulását. (Hosszas élénk éljenzés és taps.) Mert minden más nemzet sokat ve­szíthet, ha elveszti hitét a parlament in­tézményében; mi magyarok nemzeti lé­tünket veszítjük el. Mert hiszen a ma­gyar nemzet politikai egyéniségének, poli­tikai törekvéseinek, politikai erőkifejté­sének egyedüli exponense a parlament. (Úgy van! Úgy van !) Ha ezt a palládiu­mot nem tudjuk megvédeni, akkor vége ez ország ezredéves fejlődésének, vége a magyar nemzet egész jövőjének. (Úgy van ! Úgy van !) Hála Istennek, t. barátaim, nincsen igazuk azoknak, a­kik ilyen pesszimista álláspontra helyezkednek. Igaz, a parla­mentarizmus súlyos megpróbáltatásokon ment és megy is talán keresztül min­denütt a világon, de ha figyelemmel kí­sérjük az eseményeket, azt fogjuk találni, hogy életerős, életképes és a szabadságra méltó nemzetek meg tudnak küzdeni ezek­kel a megpróbáltatásokkal, (úgy van ! Úgy van!) le tudják küzdeni ezeket a vesté­­lyeket és a parlamentáris intézmények újabb fejlődésnek, újabb virulásnak néznek elébe és a süllyedést, a pusztulást a par­lam­entarizmus csak azon nemzeteknél mu­tatja, a­hol az egész nemzet életében, az egé­s társadalomban a korhadásnak, a sü­lyedésnek jeleivel találkoznunk. (Úgy van ' Úgy van !) Ez a nagy próbakő az, a­melyet, mint min­den más nemzet elé, a magyar nem­zet elé is odaállított a történelmi ese­­m­ényeket vezető végzet vagy gondviselés keze. Most kell megmutatni a magyar nemzetnek azt, hogy bir-e életképességgel, hogy meg tudja-e szerezni, ki tudja-e érde­meit— mert ingyen semmit sem osztogat­na­. lUgy van!) — egy jobb és szebb jövő tov­.'­bbi fejlődésének előnyeit és jótétemé­ny-".. . Ezt kell bebizonyítania az­által, hogy meg tudja emészteni azon bajokat, ame­lyekben évek óta laborál a magyar par­lamentarizmus és meg tudja vetni egy konszolidált, eredményes parlamenti mű­ködésnek alapjait. (Úgy van!) úgy, hogy t. barátaim, akkor, midőn, két hónap előtt,­­ súlyos, válságos pillanatban arra kel­­lett v­ollatkoznunk, hogy átvegyük az or­szág ügyei intézéséért ránk háramló felelős­séget, tisztában voltunk mindnyájan azzal, hogy azon momentán feladatok mellett, a­melyeket meg akarunk oldani, tulajdon­­képe­ni lényege missziónknak az, hogy a pillanatnyi bajokból úgy keressük a ki­bontakozást, hogy az egyúttal megteremt­hesse a magyar parlamentarizmus jövendő­beli konszolidácziójának alapjait. (Élénk helyeslés.) Minden más csak pillanatnyi, külső sikereket eredményezhetett volna, talán átvezethette volna az országot egyik vagy másik útjában álló zátonyon, de ha nem sikerül leraknunk egy jobb, egy ked­vezőbb, egy egészségesebb fejlődésnek alapjait, akkor mind az efemer dolog, a­melyet mentői előbb a közelmúltihoz ha­sonló anarchikus tünetek követtek volna. (Úgy van!) Az eredmény természetesen a köz­hangulat meghódításától, a közvélemény megnyerésétől függött. Igyekeznünk kel­lett megnyugtatólag hatni az ország köz­véleményére az­által, hogy kielégítő meg­oldást hozzunk azon katonai kérdések tekintetében, a­melyek izgalomba hozták a közvéleményt, de igyekeznünk kellett egyúttal — és csak akkor állunk hiva­tásunk magaslatán, ha ez is sikerül ne­künk — felébreszteni a nemzetben azon nagy veszélyek tudatát, a­melyek örvény szélére vezették és a­melyek egy csúfos bukást fognak eredményezni, ha pártkü­lönbség nélkül e nemzet minden komo­lyabb, hazafiasabb és jobb eleme kezet nem fog a parlamentarizmus megmenté­sére, kezet nem fog közéletünknek egész­

Next