Madarász Elemér (szerk.): Magyar politikai és közigazgatási compass (Budapest, 1940)

II. Felvidék és Kárpátalja - Húsz év története életrajzokban - K

Konyár György 519 Korláth Endre dr. int. érem tulajdonosa. 1920-tól 1938 júniusig az ungvári gimnáziumban működött, innen Beregszászra helyez­ték mint igazgatót. Értékes szolgá­latot tett a magyar-ruszin együtt­működés érdekében. Konyár György, gaz­dálkodó, Borsi. Szüle­tett Imregen 1882-ben. Mint az Egyesült Ma­gyar Nemzeti Ker. Párt alapító tagja és annak ügyv. elnöke, a cseh megszállás alatt is minden haza­fias megmozdulásban tevékenyen részt­­vett. Számos zaklatásban és bünteté­sekben volt része. Koós Károly, gazdál­kodó, Técső. Született Técsőn 1882-ben. Az elemi iskola és két gimnázium elvégzése után gazdálkodással foglalkozott. A világ­háborúban a kassai 6-os trének köteléké­ben az orosz fronton küzdött, majd a 117-es ezreddel a román frontra került. Mint a Magyar Pártnak megalakulása óta tagja, a cseh megszállás alatt is családjával együtt minden hazafias megmozdulásban tevékenyen részt­­vett. Az erdőközbirtokosság tb. pénz­­tárnoka és jegyzője. Koperniczky Kornél a »Bars« szerkesz­tője Léva. Született Garamkovácson 1886-ban.. A világháborúban a 14. honv. gye. kötelékében az orosz, román és olasz fronton, majd a francia fron­ton az összeomlásig küzdött és mint tizedes szerelt le. Kitüntetései: kis­­ezüst és bronz v. é., K. csk. Mint az Egyesült Magyar Párt helybeli szerve­zetének vezetőségi tagja a cseh meg­szállás alatt is minden hazafias meg­mozdulásban tevékenyen részt vett. Munkatársa volt a Pozsonyi Híradó­nak, a Prágai Magyar Hírlapnak és 10 év óta a Bars című lap szerkesztője. Számos zaklatásnak és üldöztetésnek volt kitéve és a cseh mozgósításkor internálták. A Katolikus Kör titkára és örökös tb. tagja, a Kát. Iskolaszék tagja, a Szemke lévai fiókjának titkára, az egyesület országos választmányá­nak tagja. Titkára a járási Magyar Közműv. Testületnek, a Városi Köz­könyvtár tanácsának, választm. tagja a Ker. Nemzeti Liga lévai csoportjának. Kopócs Rudolf dr., körorvos, Nagyme­­gyer. Született 1910- ben Komáromban. Érettségit Érsekújvá­ron tett. Orvosi okle­velét Pozsonyban nyerte el. Működését a pozsonyi ev. kór­házban kezdte meg. Majd körorvos volt Szimon és 1938 óta Nagymegyeren lett körorvos. Törhetetlen magyar hazaszeretete már diákkorában is arra képesítették, minden üldözést emelke­dett lelkülettel eltűrjön. Korláth Endre dr., korláthelmeczi, or­szággyűlési képviselő, v. főispán, Ungvár. Régi ungmegyei ne­mesi családból szár­mazik. Középiskoláit Sárospatakon, fő­iskolai tanulmányait a sárospataki jogakadémián és a kolozs­vári egyetemen végezte, majd 1907-ben Budapesten ügyvédi oklevelet szer­zett. Tanulmányainak befejezése óta ügyvédi gyakorlatot folytatott Ung­­várott. Fiatal kora óta élénk részt vesz a vármegyei politikai és egyházi közéletben. Már a magyar uralom idején, valamint az államfordulat után

Next