T. Boros László (szerk.): Magyar politikai lexikon - magyar politikusok 1914-1929 (Budapest, 1930)
A, Á
Apponyi Antal gróf 17 Apponyi Rezső gróf ságnak Magyarországról táplált véleménye fokozatosan kedvező változáson megy át. Ilyen sokoldalú és nagyjelentőségű munka közben töltötte be életének 80-ik esztendejét 1926 május 29-én. Ekkor elhárította magától a törvényhozás ünneplését, de nem háríthatta el az ország ünneplését. A hivatalos Amerika táviratilag üdvözölte, tengerentúli tisztelői pedig aranyserleggel lepték meg. Az új országgyűlés képviselőházában természetesen Jászberény egyhangú mandátumával foglal helyet. A Ház megnyitásakor a korelnöki tiszt ezúttal is őt illette volna, ő azonban nem vállalta alkotmányjogi aggodalmainál fogva. A Népszövetség előtt azóta is többször vívott nagy és kemény csatákat a magyar igazság érdekében s e küzdelmekben, ha nem is tudta még kivívni a teljes győzelmet, amelynek útjában ezer meg ezer külpolitikai akadály áll, legyőzni vagy megadásra kényszeríteni soha sem tudták. 1927-ben Hollandiában s az azutáni időkben Németországban és Olaszországban tartott nagysikerű előadásokat a magyar ügyről. Összegyűjtött beszédei két kötetben jelentek meg. Emlékezetes munkája: Te juridical nature of the relations between Austria and Hungary (Ausztria és Magyarország viszonyának jogi természete), mely 1907-ben jelent meg. A Kisfaludy Társaság „Aesthetika és politika, művész és államférfi“ címmel adta ki a Társaságban elmondott székfoglalóját 1895-ben. Emlékirataival, mely remeke a memoir-irodalomnak, nagyszerűen belevilágít a kiegyezés óta lefolyt korszak sok, eddig megfejthetetlennek látszó rejtélyébe. Apponyi Antal gróf, volt nemzetgyűlési képviselő. 1883-ban született Alsóausztriában, Marcheggben. Középiskoláit a budapesti piarista gimnáziumban végezte el, azután jogi tanulmányokat folytatott Innsbruckban, Bécsben és Münchenben. Egyetemi tanulmányainak befejezése után a bank pályára lépett és a berlini Dresdner-Bankban és a londoni City-Bankban működött. Tolna-, nyitra- és pozsonymegyei birtokain gazdálkodik. Az 1922. évi nemzetgyűlési választások alkalmával a bonyhádi kerületben pártonkivüli programmal választották meg. Apponyi Antal Lajos gróf (nagyapponyi), volt főrend, született 1877 ápr. 23-án Bécsben, mint néhai Apponyi Lajos gróf magyarországi udvarnagy fia. Tanulmányait a budapesti jogi egyetemen végezte és 1899-ben a bosznia-hercegovinai országos kormánynál mint gyakornok nyert alkalmazást. 1901-ben Berlinben működött, mint a magyar földmivelésügyi miniszter segédszaktudósítója Németország és Dánia területén. 1904-től 1914-ig mint a kereskedelemügyi miniszter szaktudósítója működött Bruxellesben, Belgium és Hollandia területén. Mint nyitramegyei nagybirtokos 1914- ben a magyar országgyűlés főrendiházának tagja lett öröklött jogon. Nyitra vármegye közigazgatási bizottságának tagja volt 1912-től az összeomlásig. 1928-ban az újonnan megalakított Országos Idegenforgalmi Tanács tagjává neveztetett ki, amelynek végrehajtó-bizottságába is beválasztatott. Végül 1928-ban a Hamburg—Amerika Linie hajózási vállalat magyarországi vezérképviselője lett. Apponyi Géza gróf (nagyapponyi), volt főrendiházi tag. 1853 febr. 16-án született Bécsben. A középiskola elvégzése után jogi tanulmányokat folytatott, majd átvette az Apponyi József gróf után örökölt pálfai uradalmat. 1876-ban nőül vette Széchenyi Paula grófnőt, aki később csillagkeresztes palotahölgy lett. 1881-ben a kamarási méltóságot kapta, 1906-ban Tolna megye főispánjává nevezte ki akirály, 1909-ben pedig valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal tüntette ki. Apponyi Henrik gróf (nagyapponyi), volt főrendiházi tag. 1885-ben született Bécsben. Apponyi Lajos grófnak, az első magyarországi udvarnagynak fia. Jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, hol államtudományi oklevelet nyert. 1910 óta cs. és kir. kamarás. Apponyi Rezső gróf dr., nyug. főispán. 1882 márc. 12-én született Hőgyészen, Tolna megyében. Gimnáziumi tanulmányait Pozsonyban és Veszprémben végezte, majd a budapesti és kolozsvári egyetemen hallgatott jogot. 1906-ban az Őfelsége személye körüli minisztériumban kapott beosztást, ahol a háború kitöréséig működött*?.1914-ben M.MUN K I$M07 G iN'iCKTKÖNKVMRA