Szauder Máriaa (szerk.): Kazinczy Ferenc: Levelek - Magyar Remekírók (Budapest, 1979)

19. Csokonai V. Mihálynak

Levilhk­ juk cselekedeteknek helytelenségét leginkább e szókban: nád-ja arundo ejus, — dat hoc ad-ja - sinit hagy­ ja. Ők ezeket a szókat így írják, hagyya, azt állítván, hogy a hang így ejtődik. Jó, legyen, noha én azt állítom, hogy aki idiótának nem akarja magát igenis méltán neveztetni, annak nemcsak a hangra, hanem a derivatiora is kell vigyázni; de ha amiatt hangzat a sinit haggya, miért nem ággyá és naggya a hangzat miatt a dat hoc és az arundo ejus?­­ Ennyire viszi az embert a dühösség és megátal­kodott harag. telle : dicitur quidem in Transylvania; de az eufória tőle, véle, felele­t kíván. Ez igazabb is, kedvesebb is, attya, pater ejus. Atya pater, ja ejus. Hinc atyaja, a Syn­kope kiugratja a közbülső a betűt s lesz atyja, azaz atyja, anyja, bátyja, sed non fatyja quia radix est fattyú non fatyu. Éjjtel, male, radix est éj, hinc éj­jel de noete, mint reg­gel (reg obsoletum) de mane. NB. Nox Hungarorum Éjt­­sgaka ostendit etiam irrationabilem idiotarum scribendi modum. Éj nox, sgak regio coeli. Hinc regio coeli noc­turna. Mivel a j és _re­együvé vett hangzat közel járt a hanghoz, az ollyan ortográfusok, mint a Museum írói, akik bot­ja­t bottyának, írják, először étyakának, osztán éjt­­szakának írták. Sed irrationabilis scribendi modus annos praescriptionis allegare non potest, usum nunquam gig­nit, láttgik, láttgik, male játsgik, látsgik debet esse. Icátok, lát­sg, csendessen. Ez intolerabile csendes­en, kegyes­en, ked­­ves­en, szép­en, rát­úl, erőssen, üressen, pirossan két­ssel íródnak nemcsak in adverbiis, hanem in adjectivis is. Szóllani. Mihi, et quidem mihi tantum vagy legalább mihi primum, nem szóllani, hanem szólani. Ugyanis a gyökér nem szól - hanem szó. -- Beszéljemi igenis két /-t kíván, mert beszéd (beszédlem­) propter euphoniam be­szédem. Új cum accentu supra u et simplici­t. tészen novust­ a

Next