Szauder Máriaa (szerk.): Kazinczy Ferenc: Levelek - Magyar Remekírók (Budapest, 1979)
20. Kis Jánosnak
Go Kazinczy Ferenc digitus tcszcn ujj-at, sine acccntu supra u, ctc. duppl. jj ujjom digitus meus, a novus meus: újom. Én a és c helyett r-vel élek, mert ez a betű éppen azt a hangot teszi ki, amelyet mások z^-vel s r^-vel jegyeznek. Osztán így éltek ezzel a régiek is: Cecei Lenard pro Tzetzei Lén., Losonci pro Losontzi, sőt kezeim közt van dédesömnek keze írása, aki magát sohasem írta másképpen, hanem: Kazincy vagy Kazinci Péter. A Az-et teszem e.r-nek, mert a cs és c hangja közt az a különbözés vagyon, amely az j- és között. Ezekről bővebben majd Orpheusomban. Az úr versei igen kedvesen folynak s az ideák nemesek és nem földszint csúszók. Ez pedig maga is poézist teszen, ha a szavak prózában íródnak is. Hány poétánk van az istenekért! akiknek minden munkájok cadentiás prosa és sermo merus! Kérem közöljön velem többeket is az úr, és engedje meg, hogy a világ elébe én vezessem az urat. Helikoni Virágimban szándékozom azt tenni. 20 KIS JÁNOSNAK Regmec, 1793. júl. 27. Kazinczy Ferenc Kis János úrnak. Kinek barátságát kellene nekem, nem mondom, több készséggel, hanem több örömmel, kevélykedéssel, elfogadni, mint a tiédet, szeretett ifjú! kit barátságos irígykedéssel nézek futva közelíteni oda, ahová én sok esztendei mászás által juthattam; kit már meghaladni látom azt a pontot, ahol én nem minden figyelem nélkül állok; kinek ifjú sugár növéséből előre látom egykori magasságát. Elfogadom ajánlott szeretetedet, kedves új barát.