Szalai Anna (szerk.): Magyar elbeszélők 19. század 1. - Magyar Remekírók (Budapest, 1976)

Csokonai Vitéz Mihály

88 Csokonai Vitéz Mihály édes csókokba feltalálta. Beszéld el, Ámor, te, aki oly igaz­ságos ura vagy a mi szíveinknek, a Melítesz és Rozália történeteit, avagy lelkesítsd harmóniai erővel az én gyenge lantomat, hogy én a csókokat is énekelhessem. Természet Ura! te, aki erősebb vagy a halálnál, tedd halhatatlanná az én nevemet, s míg azok a borostyános poéták, kik a pusztító, öldöklő és gyújtogató hérósok latorságit trombitálják, a jövendő aranykor előtt vétkessé tennék magokat, esmértess meg te engemet, ki a természet kincseinek éneklője vagyok, esmértess meg az emberi nemzet legszebb, legérzékenyebb s a talán legháládatosabb részével. Adj nékem ezek közül, ha Rozáliát nem is, legalább egy szerelmes Rozit. Szállj le a gyönyörű esthajnalból, s beszéld elő, mennyi édes kínt, mely tökéletes örömet szerzettek a tiszta csókok az én Melíte­­szemnek és Rozáliámnak, holott ez nem tudott semmit a módiról, amaz pedig nem volt héres, hanem csak ember. Csendes estve volt, mikor Melítesz a berekbe andalgott. Csak néha hallatszott a nyárfák tetejéről a vadgalamb nyö­gése, s a bokrok közül a fülemüle énekének utolsó hangocs­kája, melyen elszunnyadott. Lassú szellők lengedeztették a fák leveleit, apró árnyékok - a homály és fény állhatatlan leánykái - jelentek meg, s némán suhantak el a gallyak kö­zött. Az álom harmatozott minden bokorra, a nyugodalom ült minden fa tetején, a hallgatás lepte meg az egész kör­nyéket: édes vigasztalói egy szomorú szívnek, melyet nem te epesztesz, óh, szerelem! Nyájasan mosolygott le a zöld ágak közül Vénusz gyö­nyörű csillaga, Heszper. Gondosan kereste fel harasztos rejteki közt a szemérmes violát, hogy apró kék szemét meg­csókolja, nyájasan pillogatott a büszke tulipántra, s az ár­tatlan liliomot első szunnyadásában meglepvén, szerelmes sugárival annak fejér kantusán erőszakot tett. Heszper, ez a gyönyörű csillagzat, a hajnal vezetője s az estve kísérője, gyengébb a tüzes napnál, s nyájasabb a szomorú holdnál, a gyönyörűségnek és ártatlanságnak kedves csillaga, a csó­koknak és rózsáknak boldog hazája. Az ő pillantásiból kellemetes mennyei fény csillogott le a gyarlóbb világba, s

Next