Mezei Márta (szerk.): Magyar költők 18. század - Magyar Remekírók (Budapest, 1983)
Csokonai Vitéz Mihály
Csokonai Vitéz Mihály 497 Amilyen volt a Mars mezején eleve. S még azok is laurust fűznek magyarinkra, Kik most finnyás orral néznek hérosinkra. Idvez légy, szép hajnal! ragyogtasd fáklyádat, Víg egünkön mutasd mosolygó orcádat. Jerime, nimfái már a víg Dunának Elődbe koszorús fővel indúlának.Ezt minap egy jámbor magyar énekelte, S benne a huszadik századot képzelte. Ne is félj, óh magyar, talám akkorára Boldogabb nap jön fel reád valahára: S aki mérget forral hazudnak ellene, Megveri a magyar seregek istene. AZ ESTVE A napnak hanyatlik tündöklő hintája, Nyitva várja a szép enyészet ajtaja. Haldokló sugári halavánnyá lesznek, Pirult horizonunk alatt elenyésznek. Az aranyos felhők tetején lefestve Mosolyog a híres szárnyon járó estre, Melynek új balzsammal bíztató harmatja Cseppecskéit a nyílt rózsákba hullatja. A madárkák meghűlt fészkeknek szélein Szunnyadnak búcsúzó nótájok rendjein. A kis filemile míg magát kisírta, Szomorún hangicsált fészkén a pacsirta. A vadak, farkasok ülnek szenderedve, Barlangjában belől bömböl a mord medve.A hti csendes szellők fuvallati, jertek, tertek füleimbe, ti édes koncertek; Mártsátok örömbe szomorú lelkemet; A ti nyájasságtok minden bút eltemet.