Magyar Rendőr Kalendáriuma, 1949

Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet

Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet A költő ebben a versében a sza­badságharcosok, dalát zengi. Érez­zük, hogy nem puszta szó, amit mond, hanem kész meghalni is azo­kért az eszmékért, amiket hirdet. Valóban ott esett el, a harc mezején, de nem szabad benne valami jövőbe­látó prófétát látnunk, hanem meg kell hallanunk az igazi költő szavát, aki életre-halálra közösséget vállalt a néppel, a szabadságért és boldo­gabb jövőért. Egy gondolat bánt engemez Ágyban, párnák közt halni meg! Lassan hervadni el, mint a virág, A melyen titkos féreg foga rág; Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, Mely elhagyott, üres szobában áll. Ne ily halált adj, Istenem, Ne ily halált adj én nekem! Legyek fa, melyen villám fut keresztül, Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül; Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe Eger-földet rázó mennydörgés dönt le ... Ha majd minden rabszolga nép lármát megunva síkra lép, Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: „V­ilágszabadság!“ S ezt elharsogják, Elharsogják kelettől nyugatig, S a zsarnok­ság velők megütközik: Ott essem el én, A harc mezején, Ott folyjon az ifjúi vér ki szívembül, S ha ajkam örömteli végszava zendül, Hadd nyelje el azt az aczéli zörej, A trombita haragja, az ágyúdörej, S holttestemen át Fújó paripák Száguldjanak a kivívott diadalra, S ott hagyjanak engemet összetiporva — Ot­t szedjék össze elszórt csontomat, Ha jön majd a nagy temetési nap, Hol ünnepélyes, lassú gyász­zenével És fátyolos zászlók kíséretével A hősöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak, szent világszabadság.

Next