Magyar Rendőr, 1936 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1936-01-01 / 1. szám

A MAGYAR RENDŐR a legszervezettebb, nem kell tehát cso­dálkoznunk azon, hogy a newyorki gengszter­társadalom most már új módszerekkel harcol a rendőrség ellen és e módszerek egyike-másika kifeje­zetten a szervezet tagjainak megbízha­tóságán épül. Most például arra jött rá a newyorki rendőrség, hogy a bűnöző társadalom szabályszerű fényképnyilvántartást ké­szített az amerikai bűnügyi hatóságok detektívjeiről s eddig nem kevesebb, mint 1000 detektív fényképe és adatai szerepelnek ebben a nyilvántartásban. A­z adatok közül legértékesebbek azok, amelyek az illető detektív különleges módszerét és szokásait ismertetik. .A rendőrség elleni harchoz termé­szetesen, mint minden harchoz: pénz, pénz és pénz kellett. Ezt a tagok lelkiismeretesen összeadták. Az így elkészült nyilvántartás viszont csekély használati díj ellenében minden tag­nak rendelkezésére áll s még nem tör­tént meg, hogy valamelyik tagtárs el­­lógott volna a díjjal, vagy elorzott volna egyetlen fényképet is a nyilván­tartásból, pedig hetenkint átlag 600 fél veszi igénybe a hasznos gyűjte­ményt. És ez a megbízhatóság nemcsak az anyagiakban nyilvánul meg, hanem az adatok gyors, tökéletes és megbíz­ható kiegészítésében is: a tagtársak már az еду-kétnapos változásokat pon­tosan átvezetik a nyilvántartásban. Nincs kizárva, hogy az amerikai rendőrség előbb-utóbb ráteszi a kezét erre az értékes anyagra és talán még az is tanulhat a megbízható adatok­ból . . . —k.—a.— 3 A rendőr alakja a szépirodalomban Írta : Dr. Vajda Árpád rendőrkapitány A nemzetek életében a szépirodalom nagy fontossággal bir. Jelentősége az ókorban és a középkorban is elég széles és mélyreható, a könyvnyomta­tás feltalálása és az újkorban történő nagy elterjedése után pedig egyre nö­vekedő és a társadalom erkölcsi felfo­gásának kialakításában szinte átütő erejű. A klasszikus ókorban a háború a múzsákat elhallgattatta, a modern vi­lág sűrű gazdasági válságai nyomán rosszindulatú kelevényként kifakadó háborúk erre nem képesek. Az iroda­lom a kultúra jelen állapotában bele tud szólni a gazdasági és katonai harcba. Ha napjainkban az irodalom iránt ellanyhuló is az érdeklődés, en­nek csak átmeneti okai vannak, ame­lyek a periodikus változásoknak a múltban is tapasztalt jelenségeivel, mint törvényszerűséggel, kielégítő mó­don magyarázhatók. A szépirodalom hármas eszményt gyújt fel minden élvezője lelkében: a szép, a jó és az igaz eszményét. Ugyan­ezt tartja magasra a nép kollektív lel­kében, történelmi öntudatában, mint elérhetetlen, de követésre érdemes és arra buzdító példaképet. A szépirodalom az eszményítésen kívül értékítéleteket is teremt, ame­lyek a műfaj kötetlenségénél, szaba­dabb formájánál fogva közvetlenebb hatásúak és maradandóbb emlékűek, mint a tudománynak a logika száraz útján elért igazabb, de dísztelenebb eredményei. Az irodalom nemcsak a nemzet elhivatottjainak erkölcsi hit­vallása az emberi élet nagy kérdései­ről, de ösztönzés vagy útmutatás is az érdekelt társadalmi rétegek szá­mára. A pergamenek és papyrusok korában a költő és író műve csak szűkkörű társaságra hatott, a közép­kor kódexei már nagyobb kört vontak igézetükbe, az újkor rotációs gépein nyomott könyvek pedig százezreket és százezreket tesznek híveikké, sőt sok­szor rabszolgájukká. A rendőrség szempontjából sem le­het érdektelen, hogy a világ szépiro­dalma milyen véleménnyel volt és van róla. Ez a hivatás ismeretéhez hozzá is tartozik. Nyilvánvaló, hogy a rend­őrségnek az irodalom ítélete kedvéért a maga, époly magas, erkölcsi céljait és azoknak elérése útjait bármilyen kis módon sem szabad megváltoztatni. Az irodalom vizsgálata úgy is csak a múltra vonatkozhatik, olyan művekre, amelyeknek patinát adott az olvasók szeretete és az idő. Ha a magyar és a világirodalom reprezentatív munkáira visszaemléke­zünk, rövidesen meg kell állapítanunk — és ez a tétel ismételt revízió után is áll —hogy olyan regény, dráma vagy vers még nem íródott meg, amely a rendőr (rendőrtiszt) alakját a mű főalakjává tette volna és amely mű­ben a rendőri élet, a rendőri szolgá­lat, a rendőrnek saját magával vagy a társadalommal szemben támadt kontroverziója stb. tárgyaltatott volna. Sem az epika hömpölygő árvize, sem a dráma erdőtüze nem érintették a rendőrszigetet, amely fölött a líra pa­csirtája sem zengte meg énekét. Ter­mészetesen nem gyenge irodalmi kí­sérletezésekre, negyed-ötödrangú írók írásaira gondolunk ilyenkor. Vizsgáló­dásunk körébe a detektívregényeket nem vonjuk, mert az a genre kicsi. Igaz, hogy Conan Doyle, Elvestad, Gaston Leroux, Leblanc, Wallace, de SOKBEREN­DEZŐ áruház, NAGY ZSIGMOND Lázár­ utca , főleg Quincey és Le Queux jó stilisz­ták voltak és éles elméjű, pompás mese-cselekményszövők, de e regé­nyek csak mulattatásra, szórakozta­tásra készültek, erkölcsi alap nincs bennük, nem felelnek az élet nagy kérdései közül egyre sem s így a ma­­gasabb rangú írásművek közül maguk zárják ki magukat. Nem számíthatjuk a rendőr irodalmi szerepeltetését azok­ban az igen kis szerepekben, ahol a színlapokból ismeretes «piaci soka­ság, cigányok, udvari nép» — szerep jut osztályrészéül, még ha néhány mon­datot mondat is vele a regényíró vagy a drámaköltő. Itt a szerepeltetés nem belső, lélektani okoknál fogva szüksé­ges, hanem cselekmények lebonyolítá­sának pusztán külső, esetleg hatáso­sabb, de tisztán esetleges eszköze. Annak több oka van, hogy a rendőr alakja a magyar, sőt a világirodalom­ban is alig kerül az olvasó láthatá­sára. A leglényegesebb az, hogy a rendőrség nagyon friss intézmény. Nem követ el nagy hibát az, aki a XIX. század szülöttjének nevezi. A történelembúvár esetleg még Ábrahám városában, Urban is fölfedezi a rendőrséget, mert egy-két utalást talál rá, de tény az, hogy a rendőrség a m­ai értelemben vett szervezettséggel és feladatkörrel csak a francia forra­dalom vagy inkább I. Napóleon óta rendelkezik, így létezése előtt nem lehetett probléma az írók számára, amellyel foglalkozhattak volna. Ignati nulla cupido, Ovidiussal szólva. A másik ok politikai. A rendőrség intéz­ményessé válása előtt a rendőri funk­ciót katonák vagy bírák végezték. Amikor helyettük új főnökök élén új emberek vették át a szolgálatok telje­sítését. — a legtöbb államban Montes­quieu állam hatalmi szeparálási elmé­lete szerint — a politikai érdek meg­tiltotta a kifejlőben lévő új intéz­mény irodalmi szerepeltetését. A meg­tiltás oka azonban változott: most az intézmény érdekében történt a meg­tiltás, régebben a személyek érdeké­ben. A megtiltás itt nem értelmezhető tételei jogilag megtiltottnak, hanem gyakorlatilag veendő annak. A harmadik ok az irodalmi kényes­ség és finomnkodás oka. A régi írók társadalmi előítéletektől — amelyek jogosultak is voltak nagy részben sa­ját idejükben — vezéreltetve, az ala­csonyabb társadalmi osztályok és bi­zonyos foglalkozási ágak képviselőivel nem szívesen foglalkoztak. A rendőr­ség pedig a XIX. század elején olyan társadalmi osztályokból verbuválta em­bereit, sőt alacsonyabb vezetőit is, amelyekkel az első három rend nem szívesen érintkezett. Maga a foglalko­zás sem volt a közfelfogás szerint — elég érthetetlen — tiszteletet keltő. A magyar irodalom gazdag kincses­tárában a bíró alakját, Jókai halhatat­lanná tette a Régi jó táblabírák»-ban, a vizsgálóbírót a «Lélekidomár-ban örökítette meg. Fenyéri ügyvédben ! • Régi jó táblabírák -ban) az ideális.

Next