Magyar Rendőr, 1937 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1937-07-15 / 14. szám
322 MAGYAR RENDŐR 1 A detektív személy-és helyzetismerete Írta: Bödő Károly detektív A detektívhivatás legfáradságosabb feladata az ismeretlen tettesek által elkövetett bűncselekmények tettesének, esetleg tetteseinek személyét megállapítani. E mellett éppen olyan súlyos kötelesség az is, hogy az érdekelt felek, közöttük a panaszosok, tanuk, nem ritkán teljesen érdektelenek által meggyanúsított, esetleg a nyomozás során gyanú alá került személyek közül az ártatlanokat kiválaszszuk s a gyanú alól felszabadítani törekedjünk. A kivételesen kiemelkedő képességekkel rendelkező detektív gyakran a végzett nyomozásnak már a kezdeti részén ki tudja választani az eléje kerülő személyek osztályozása révén, hogy ki az, aki gyanún felül áll, ki az, aki gyanúba kerülhet és végül az utóbbi csoportból azt, esetleg azokat, akik a bűnügy gyanúsítottjaivá válnak. Ehhez azonban óriási gyakorlati emberismeret, állandóan folytatott lélekbúvárlás szükséges. Ezeknek a nem mindennapi ismereteknek birtokában a nyomozással foglalkoztatott detektív önmagát is és másokat is igen sok fölösleges munkától, hiábavaló fáradságtól mentesíti. Nem csak emiatt, hanem azért is, mert ily képességekkel megáldott, esetleg az önképzés során ily képességeket elsajátító detektív a működése közben eléje került és mások által alap nélkül meggyanúsított személyekhez intézett kérdéseivel, azok érzékenységét nem sérti, őket önérzetükben nem bántja és szabadságukat nem korlátozza A detektív eljárására vonatkoztatható és a bűnügyek nyomozását szabályozó rendelkezésekben sehol sem találunk pontos útmutatást arra vonatkozóan, hogy a nyomozással megbízott detektív mily módon és mily úton sajátíthatja el a reá háramló súlyos feladat tökéletes ellátásához elengedhetetlenül szükséges személyismeretet. Erre írásbeli rendelkezés nincs is, ezt elméleti úton elsajátítani lehetetlen, ezt csak egyféleképpen, a gyakorlati úton folytatott nyomozás útján lehet megtanulni. Találunk ugyan a detektív szolgálati szabályzat 6. §-ában körülírt rendelkezést, amely szerint a detektív köteles arra törekedni, hogy magának minél alaposabb és kiterjedtebb helyi és személyi ismereteket szerezzen, ez azonban, mint a következő bekezdés szövegének magyarázatából kitűnik, a rovottmúltú és gyanús egyének megismerésére vonatkozik Nem kívánok most foglalkozni ezzel a detektívkötelességgel, amely ugyancsak széleskörű és nagy tudást feltételező ismeret, csupán érintem a kérdést, amidőn megállapítom, hogy az egyes szakügyekben nyomozó detektíveknek mily rengeteg személyt kell ismerniük arcról, névről, személyi adatairól, sőt környezetéről, rokonságáról, baráti köréről, az általa látogatni szokott, lakó- és szórakozóhelyekről. A hivatkozott szabályzat is ezt a személyi és helyi ismeretet tette a detektív kötelességévé. Mostani tanulmányomban azonban a személyismeretnek azzal a részével kívánok foglalkozni, amely már a lélekbúvárlással határos és mint ilyen ismeretes. Köznyelven ugyan emberismeretnek mondják ezt a szakismeretet, azonban a jelenleg tapasztalható újszerű bűnözés és a bűnözők sokoldalú védekezése szükségessé teszi, hogy mi is aprólékosan foglalkozzunk ezzel a különleges ismerettel. A szolgálati szabályzat rendelkezésének megfelelően csupán a bűnözők személyének megismerését és az általuk látogatni szokott helyiségek ismeretét teszik kötelességünkké. Ezzel szemben, legalább ugyanolyan fontosságot, sőt még talán nagyobb jelentőséget tulajdonítok annak a detektívfeladatnak, amely szerint az elénk kerülő személyek, közöttük a panaszosok, tanúk, gyanúsítottak, nem ritkán vádlottak, sőt elítéltek személyét, azok természete, megbízhatósága, őszinte vagy hazudozó tulajdonsága, lelki alkata, egyénisége szerint tudjuk osztályozni. A detektívnek az eléje kerülő személy lelkébe kell látni, mint a röntgensugárnak. A panaszost is éppen úgy, mint a tanút, esetleg a gyanúsítottakat ilyen vizsgálat alá vesszük. A panaszosnál kutathatjuk, hogy nem túloz-e az előadásában, nincsenek-e hátsó céljai a feljelentése megtételével. A tanúnál kutathatjuk, nem részrehajló-e. Nem hallgat-e el lényeges dolgokat valamilyen érdekből, nem akarja-e menteni a gyanúba került személyt. A gyanúsítottnál természetesen még nagyobb körültekintéssel kell boncolgatni az általaelőadottakat. A helyszíni szemlék alkalmával, a helyszínen folytatott nyomozásunk közben különösen nagy jelentősége van annak a kötelességünknek, hogy az általunk meghallgatott, kikérdezett személyek egyéniségét bíráljuk, boncoljuk. Csak egy tökéletesen kialakult helyzetismeret után dönthetünk abban a tekintetben, hogy a gyanúba került személyek közül kit, vagy kiket hagyunk a helyszínen, kit kell előállítanunk, bekísérnünk, esetleg elővezetnünk. Rengeteg egyéni sérelmet elkerülhetünk, nagy magán-, nem ritkán közérdeket megóvunk azzal, hogy a tökéletes személy- és megfelelő helyzetfelismeréssel csupán a törvényekben szabályozott esetekben korlátozunk valakit személyes szabadságában. Az elénk kerülő személyekről, az általuk előadottakról már az első percekben megfelelő véleményünknek kell kiformálódni, hogy az eseményeket megfelelően mérlegelhessük, bírálhassuk. Kialakult véleményünk eredményeképpen dönthetünk, hogy nyomozásunk folytatása közben melyik útra lépjünk, ki ellen járjunk el. Személyi ismereteink segítségével gyorsan tudunk tökéletes biztonsággal dönteni, hogy kit korlátozzunk személyes szabadságában, kit hagyhatunk a helyszínen, kit kell előállítanunk. Téves intézkedésünk helyrehozhatatlan kárt okozhat. A helyzet fel nem ismerése esetében ártatlan embereket szabadságukban korlátozva, sok egyéni sérelem okozói lehetünk. Ezen kívül pedig, ha az igazi tettest a helyszínen visszahagyjuk, akaratlanul is módot adunk arra, hogy az esetleges bűnjeleket időközben eltüntetik, megsemmisítik. Általában minden fajta nyomozásnál történhetnek tévedések. Tévedés emberi gyarlóság, azonban minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy a tévedéseket a legkisebb mérvre korlátozzuk. Még a legbölcsebb emberi intézkedéseknél is előfordulhatnak és elő is fordulnak tévedések. Ilyen esetek még inkább előadódhatnak a sokfelé szerteágazó detektívmunkánál. Aki nem látta egészen közelről a detektív munkáját és abban részt nem vett, az esetleg felbukkanó tévedéseket, hibákat megértéssel elbírálni sohasem tudja. A detektív nyomozásának mikéntje nincs megfelelő aprólékossággal szabályba foglalva Ennek következtében azt, hogy hol és mikor milyen eljárás lett volna tökéletes, utólagosan elbírálni roppant nehéz feladat. Miután az emberi természet, felfogás, ítélőképesség teljesen különböző, esetenként változóan egyéni, a bírálatok igen szerteágazóak. A detektív által végzett munka jelentés formájában igen sokféle hatóság, bíróság, ügyészség elé kerül, ahol az szigorú ellenőrzést, bírálatot kell, hogy kiálljon. A szakértők által eszközölt bírálat azonban sohasem oly veszélyes, mint amidőn hozzá nem értő személyek, különösképpen a nagyközönség bírálata alá kerül a detektív munkája. Előfordulnak olyan esetek is, amidőn a sértett fél által tett panasz alapján a detektív lehető leglelkiismeretesebben és fáradhatatlansággal folytatott nyomozása sem hoz olyan eredményt, mint azt a feljelentő kívánná és amint annak érdekét szolgálná. Gyakran előfordul azután, hogy ily alkalmakkor a sértett fél, nagy dühvel, sokszor gyűlölettel a detektív ellen fordul és törvénytelen eljárást, szabálytalanságot követelve erőszakoskodik, nem ritkán az eljáró detektív ellen tett feljelentéssel fegyelmi eljárást kíván. Egyik, bűnügyi nyomozásom közben történtekkel megkísérlem szemléltetővé tenni az utóbb leírtakat. * Évekkel ezelőtt történt, hogy a budapesti főkapitányság panaszirodájában megjelent egy albérlők tartásából tengődő nő és följelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik lakásából, nyitott szekrényéből 1600 pengő készpénzt elloptak. Mint központi ügyeletes, a nyomozás lefolytatása céljából megkaptam a feljelentést. Az általam meghallgatott panaszos elmondotta, hogy a város külső részén, a szegényebb névréteg által lakott kerületben főbérleti lakása van. Munkaképtelen és emiatt albérlőket tart s az általuk fizetett lakbérből tartja fenn magát. Miután az albérlői sűrűn változnak, a tiszta ágy kiadását hirdető tábla a kanun állandóan ki van függesztve A feljelentés megtétele előtti napon megjelent lakásán két, előtte ismeretlen, fekete ruházatú, fejkendős, 40 év körüli nő és magukat vidéki gazdálkodók özvegyeinek adva ki, néhány nanra ágyat béreltek. Elmondották, hogy mindkettőjüknek rövidebb orvosi-kórházi ápolásra van szükségük, ebből a célból jöttek a fővárosba. Tiszta, rendes ruházatuk, vidéki tájszólásuk, barátságos beszédmodoruk bizalmat ébresztő volt. Egy éjszakát aludtak nála. Másnap a többi albérlői munkába távoztak és ekkor hármasban maradva, igen bőbeszédűen elmondották, hogy mindkettőjüknek az egyik Balatonmenti nagyközségben középbirtokuk van, férjeik elhaltak és mind a ketten maguk gazdálkodnak. Meg is hívták nyárra nyaralni a főbérlőt, sőt kilátásba helyezték, hogy amennyiben megszeretnék egymást, végleg náluk is maradhatna, mert látják, hogy milyen rendes, tisztességes és dolgos asszonnyal hozta össze őket a vélet-