Magyar Rendőr, 1937 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1937-08-01 / 15. szám

346 A névtelen levél fontossága 1­ 3M­isfél évtized előtti mblógyilko­sság tetteseinek kinyavm­lása és elfogása A névtelen levél alapján Huszonnégy évvel ezelőtt, 1913. évi augusztus hó 3-án véres gyilkosság tar­totta izgalomban a gyulai tanyavilágot. Ezen a napon ugyanis, egy esős vasár­napi hajnalon, meggyilkolva találták a gyula­szabadkai tanyakörzet egyik ta­nyáján Ludvig Ádám jómódú gazdálko­dót. Ludvig Ádám egyedül élő agglegény volt és senki sem tartózkodott rajta kívül a tanyán, mikor a gyilkosok végeztek vele. A másnap megtartott rendőri vizs­gálat huszonnyolc késszúrástól eredő se­bet talált az áldozat holttestén. Annak idején a gyulai rendőrség a gyil­kossággal Cs. P. gyulai napszámost gya­núsította, aki nyomtalanul eltűnt a nyo­mozó hatóságok szeme elől. Csak a há­ború alatt került ismét elő, egy újabb gyilkossággal kapcsolatban, amikor a for­galmas Csabai­ úton fényes nappal meg­gyilkolta Krisztenstein Adolfné trafikos­­nőt és annak nyolcesztendős kisleányát és utána kirabolta a trafikot. A gyulai rendőrség a bejelentés után erélyes nyomozást indított és úgyszólván órák alatt kinyomozta a tettest Cs. P. sze­mélyében, akit nyomban le is tartóztatott. Cs. P. bevallotta a Krisztenstein-gyilkos­­ságot, de körömszakadtáig tagadta a Lud­­vig-féle gyilkosságot. Letartóztatása után a rendőrség Cs.-t átszállította az ügyész­ség fogházába, ahol Cs. elmebajt színlelt. Hosszabb megfigyelés után beszállították a gyulai közkórház elmeosztályára. In­nen a kommün alatti zavaros időkben kiszabadult. Kommün alatti magatartása sem lett a bíróság előtt tisztázva, mert amikor a románok megszállották Gyulát, Cs. a románok szolgálatába állott és az egyik elhagyatott gyulai tanyán valóságos rablóbandát szervezett. Onnan járt a kö­zeli tanyákra rabolni és fosztogatni. Amikor a románok kivonultak Gyulá­ról, Cs. is velük ment Romániába és így kivonta magát a magyar igazságszolgálta­tás keze alól. Amikor a gyulai ügyészség később tudomást szerzett Cs. romániai tartózkodási helyéről, felterjesztést tett az igazságügyminisztériumba. Az igazság­ügyminisztérium diplomáciai úton ki­kérte Romániától a hírhedt gonosztevőt. 1928. évi június hó 20-án értesítést ka­pott a gyulai rendőrség, hogy Cs.-t június hó 28-án átadja a román hatóság a ma­gyar rendőrségnek. Annak idején Békés vármegye több napilapja részletes tudósításokat közölt Cs. viselt dolgairól és kiadatásáról. 1928. évi június hó 23-án a gyulai rendőrkapitányság névtelen levelet kapott, mely röviden a következőket tartalmazta: «Nem akarom, hogy ártatlan szenvedjen, hanem a bűnös. Nem Cs. gyilkolta meg Ludvigot. Tessék Gyulaváriba kimenni, ott lakik özv. H.-né, címét nem tudom. Azt erélyesen kihallgatni, az meg tudná mondani, ki gyilkolta meg Ludvigot. Ál­lítólag a gyilkos véres ingét is kimosta.­ A névtelen levél érthetően nagy izgal­mat keltett a kapitányságon, annál is in­kább, mert mindenki Cs. átadását várta, hogy tisztázódjon a Ludvig-gyilkosság, mert a nagyközönség állandóan azt han­goztatta, hogy Ludvigot nem gyilkolta meg más, mint Cs. A névtelen levél tárgyában erélyes pu­hatolózás indult, melynek során Márta János detektívtársammal kimentünk Gyu­lavári községbe. Mivel Gyulavári csendőr­ségi terület volt, érintkezésbe léptünk a csendőrörssel. A hozzánk csatlakozott csendőrjárőrrel megkezdtük a puhatolást a levélben említett H.-né felkutatására. Megállapítottuk, hogy H.-né nem Gyula­vári községben, hanem a gróf Almásy-ura­­dalom­ Solymos-majorjában tartózkodik. A fehérhajú, töpörödött öregasszony na­gyon megijedt, amikor a csendőrökkel együtt bementünk lakásába. Mingyárt kö­zöltük is vele, hogy rendőrségi detektívek vagyunk Gyuláról, egy ügyben fogjuk ki­kérdezni. Ne féljen, szedje össze minden erejét, nyugodtan gondolkozzék. Mielőtt még a kérdést feladtam neki, észrevet­tem, hogy nagyon ideges, arcizmai re­megnek, arcszíne változik, majd mélyeket sóhajt, mire hirtelen rászóltam, segítsen lelkiismeretén, ne habozzon, mondja meg Ludvig gyilkosát. Az öregasszony erre székre ült és kijelentette, hogy a gyilkos­ságról semmit sem tud, majd újabb kér­déseimre­­annyit mondott, hogy amikor a gyilkosság kitudódott, azt kezdték be­szélni, hogy a gyilkos nem más, mint Mózes nevezetű fia és annak cimborája, I M. A gyilkosságról csak ennyit tud. Hát azt honnét sejti, hogy a két legény volt a gyilkos? — kérdeztük. H.-né újból megszólalt, hogy I. M. testvére, I. J. m­ondta neki a gyilkosságot követő har­­harmadik napon, hogy Mózes öccse, meg a rend fia lehettek csak a gyilkosok, mert amikor öcsém a gyilkosság hajna­lán hazajött, az inge csupa vér volt. Azt is mondta I. J., hogy J.-nek a véres in­gét ő égette el, amikor a csendőrök a tanyákon nyomoztak a gyilkosok után. H.-nét autóba ültettük és bevittük a gyulai kapitányságra, ahol megmondta, hogy fia melyik tanyán tartózkodik, azon­ban I.-ről semmiféle felvilágosítást nem tudott adni. Amikor megtudtuk H. Mózes tartózko­dási helyét, Márta János detektívtársam­mal elindultunk a józsefbenedeki tanyára, hogy ott elfogjuk az egyik tettest H. M. személyében. A józsefbenedeki tanyákhoz értünk, az egyik tanya előtt megálltunk és H. Mózes után­­érdeklődtünk, miután édesanyja a tanyát pontosan megmondani nem tudta, hogy melyiken szolgál a fia. A tanya gazdájától csakhamar megtudtuk, hogy H. Mózes a Sch.-féle tanyán van al­kalmazva. Ott a tanya gazdájával többet nem közöltünk, hanem tovább mentünk a megnevezett tanyához. Itt egy idősebb asszony, a tanya tulaj­donosnője fogadott bennünket és erősen érdeklődött, miért jöttünk a tanyájukra. Akkor még nem mondtuk meg, hogy de­tektívek vagyunk. Csakhamar megmu­tatta, hogy férje merre szánt Mózessel, ha kell, mindjárt kiált is érte. Ezután hármasban elindultunk a szán­tók felé egy dűlőúton, hogy a tettest el­fogjuk. A dűlőút végén megálltunk, mert annak a szántóföldnek a vége éppen oda nyúlt ki, ahol szántottak. Hamarosan ki is értek a föld végére és a gazda mindjárt hozzánk is jött. Bemutatkoztunk, hogy rendőrségi detektívek vagyunk és közöl­tük vele, hogy Mózes nevű szolgájával akarunk beszélni. A gazda Mózest a lo­vaktól odahívta és közölte vele, hogy az urak szeretnének vele beszélni. Mó­zes meg sem lepődött, de amikor közöl­tük vele, hogy detektívek vagyunk, lát­szott rajta, hogy kissé ideges lett. — Mó­zes, tudod, hogy miért jöttünk? Mózes nemmel válaszolt. Majd közöltük gazdá­jával, hogy Mózest magunkkal visszük a gyulai rendőrkapitányságra. Mielőtt el­indultunk, Mózes gazdája azt kérdezte, hogy miért visszük el Mózest. Erre mi csak annyit mondtunk, hogy majd holnap megtudja. Mózest kocsinkba ültettük és elindultunk a kapitányság felé, hogy ott részletesen kikérdezzük. Megérkezésünk után csak annyit kérdeztem tőle, hogy merre találjuk I. J.-t. H. Mózes minden habozás nélkül azt válaszolta, hogy tud­tával I. az újgyulai határban tartózkodik, de hogy melyik tanyán, nem tudja. H. Mózessel semmit nem közöltünk, csak annyit mondtam neki, hogy gondolkoz­zék, úgyis tudja, miért hoztuk be és miért keressük I.-t. I. J. felkutatására Márta János detek­­tívvel együtt kimentünk az újgyulai ta­nyákra. Hamarosan megtudtuk, hogy me­lyik tanyán lakik, sőt egy fiatal leány azt is közölte velünk, hogy éppen most ér­kezett haza Békéscsabáról. A megmuta­tott tanyához mentünk, ahol I. lakott. A tanyára nem volt könnyű bejutni, mert egy hatalmas komondor fogadott ben­nünket. A kutya ugatására I. jött ki, még ünneplésen felöltözve, ahogy megérkezett Békéscsabáról. I. azt kérdezte tőlünk, hogy kit keresünk, mire mi azt válaszol­tuk, hogy I.-t keressük és azzal szeret­nénk beszélni. „Én volnék azt“ I. mit sem sejtve udvariaskodott, a komondort hátra­zavarta,, majd lakásába hívott be bennün­ket. A lakásban feleségén kívül gyerme­kek is tartózkodtak. I.-n lehetett látni a kíváncsiságot, hogy kik­­is lehetünk és miért jöttünk. Még mielőtt megmondtam volna, hogy kik vagyunk, megkérdeztem, hogy M. nevezetű öccse hol van. I. nyu­godtan azt felelte, hogy elesett a világ­háborúban. Ekkor közöltük csak I.-vel, hogy rend­őrségi detektívek vagyunk, egy ügyben akarjuk kikérdezni és be fogjuk vinni Gyulára a rendőrségre. I. elbúcsúzott csa­ládjától, beszállt kocsinkba és bevittük Gyulára A rendőrségen elsőnek I.-t kérdeztük ki Ludvig meggyilkolásáról. I. eleinte úgy viselkedett, mintha semmit sem tu­dott volna a gyilkosságról. Később meg­tört, mert akkor már látta, hogy tagadása hiábavaló, a rendőrség mindent tud és elkezdett beszélni. Öccse a világháborúban elesett, vagy el­tűnt. Nála lakott a kérdéses időben. A gyilkosság előtti estén kilenc óra tájban elment hazulról és csak másnap hajnal­ban tért vissza. Ekkor látta, hogy öccsé­­nek, aki éppen akkor öltözködött át, ösz­­sze van szaggatva az inge és friss vér­nyomok vannak rajta. Meg is kérdezte tőle, hogy mi történt. Azt mondta, hogy az orra vérzett. Estefelé elterjedt a ta­nyákon a hír, hogy Ludvig Ádám gaz­dálkodót meggyilkolták. Ekkor már tudta, hogy a gyilkos nem más, mint öccse Kér­dőre is vonta újból este, amikor hazajött, de ekkor is tagadott. Másnap reggel látta, hogy csendőrök nyomoznak­­a tanyákon. Ekkor égette el öccsének a véres ingét, melyet az istállóban talált meg, a jászol alatt elrejtve. A csendőrök náluk is vol­tak és érdeklődtek a gyilkos után, azon- MAGYAR RENDŐR

Next