Magyar Rendőr, 1948 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1948-01-01 / 1. szám

1948 A RENDŐRAKADÉMIA­ ­ belügyminiszter úr újévi pro­gramadójában az 1948-аз év fontos dátumaként hangsúlyozza ki a r­endőrakadémia megindulását, ami­kor kijelenti, hogy ez Akadémia út­törő intézmény ezen a téren з ma Európában egyedülálló. A 198.900—1947. IV/1. В. M. sz. rendelet intézkedik a létesítendő Rendőrak­a­dém­ia keretében felállí­tandó egyéves tiszti iskolára vonat­kozó pályázati felhívás tárgyában. Ezt a felhívást mind a pesti, mind a vidéki parancsokban közzétették s közel ezren jelentkeztek. Az első szelektálás — Milyen rendszer szerint történt az első szelektálás ? — kérdezzük dr. Benkő Károly r. ezredes babájé­tól, az Akadémia parancsnokától. — A korhatáron felüliek, orvosi vizsga alapján nem megfelelőek, a nősek és azok, akiknek szolgálati ideje az egy évet még nem érte el, automatikusan kiestek. A­z így meg­maradt kb. 760 főt behívtak és ezek a Székesfővárosi Lélektani Intézet által kidolgozott szűrővizsgán men­tek keresztül. A jelentkezőket iskolai végzettség szerint А, В, C csoportra osztották. Minél magasabb volt va­lakinek az iskolai végzettsége, a fel­­adatokat annál gyorsabban és job­ban kellett megoldania. — Nem túlságosan fárasztó ez a Vizsga? — Eléggé igénybe veszik a baj­­társak fizikai és szellemi erejét, de ezzel a módszerrel teljesen pontos eredményt érünk el és eleve elvetjük a protekcionizmus bármilyen formá­ját. Aki ezeken a vizsgákon átmegy, ez megérdemli, hogy helyet foglal­ai demokratikus rendőrség tiszt­­ában s hogy a belügyminiszté­rium súlyo­s anyagi áldozatok árán kiképezze. Mielőtt végignéznénk a felvételi vizsgákat, megkérjük dr. Benkő ezredest, mutassa meg, hol, milyen körülmények között élnek majd a bajtársak ? Átmegyünk a szomszéd épületbe, ahol lázas munka fogad bennünket. Az egyik raktárnak be­ren­dezett szobába most hozzák a sapkákat, köpenyeket, csizmákat. Önként adódik a kérdés: — Ruhát is kapnak a bevonuló akadémikusok? — Hogyne! Három rend ruhát, a hozzávaló teljes felszereléssel. Te­hát: csizma, tábori sapka, tányér­sapka, pullover, fehérnemű és kö­peny. Továbbmenve benézünk a négy teremből álló ebédlőbe, ahova már hordják az edényeket. Innen az eme­leten elhelyezett hálótermekbe me­gyünk. Vezetőnk közben magyaráz: — Nem olyan ideális a megoldás, mint azt szerettük volna, de meg­lévő épületről lévén szó, nem tudtuk megvalósítani a két-három fekhelyes hálószobákat. Nem akarjuk a régi laktanyák rideg, barátságtalan lég­körét meghonosítani. Egy évig él itt majd az akadémikus és azt szeret­nénk, hogy a napi munka után ott­honosan érezze magát ezekben a he­lyiségekben. Ezután átmegyünk a szembenlé­vő épület dísztermébe, ahol már folyik a délelőtti csoportos képességvizsga ( pszichotechnikai vizsgálat), ötven bajtárs, próbarendőr, alhad­nagy, nyomozóaltisztek, a jövő tiszt­jei, hajolnak izgatottan a padok fölé s rajzolnak egy papírlapra. Ezek a rajzok, mint megtudjuk, a logikai készség rajzokban való megnyilatko­zását vannak hivatva eldönteni. Pszichotechnikai v­isgálet Dr. Nagy Jenő, a Székesfővárosi Lélektani Intézet kiküldött tanára most „AUI:­-t vezényel, leteszi a stopperórát s tíz perc cigarettaszü­netet engedélyez. A vizsgázók izga­tottan tárgyalják a már lefolyt vizsgán általuk elért eredményeket, mi ezalatt megkérjük, mondja el a ,,Magyar Rendőr“ olvasóinak, miben áll ezeknek a vizsgáknak a lé-­­nyege? — A Rendőr­akadémia felvételi vizsgáján tizennyolc féle kérdéscso­port van, melyeknek rész- és össz­­eredményéből értékeljük ki, hogy a jelentkezők alkalmasak-e arra, hogy egy év alatt továbbfejlődésre is kész rendőrtisztek lehessenek. Ez a mód­szer más államokban nagyszerűen bevált és ha nálunk is megfelelően népszer­űsödik, nemsokára elérjük a­ ,,megfelelő ember a megfelelő he­lyen“ — munkavállalóra és munka­­adóra egyformán megnyugtató álla­potát. S úgy gondolom, ez ma fon­tosabb, mint valaha. — Nem befolyásolja-e az ered­ményt az izgalom, fáradtság, vagy egyéb gátló, hátráltató körülmé­nyek ? — Ezek a gátlások csak igen kis ingadozást mutatnak s a végered­ményen voltaképen nem változtat­nak. A tanár úrnak bizonyára még sok érdekes mondanivalója, nekünk még több kérdeznivalónk lenne, de a tíz perc már lejárt s nem akarjuk a pontos időbeosztást zavarni, így Fe­hér József r. szds. bajtárshoz, az Akadémia sporttisztjéhez megyünk és megkérdezzük, miért szükséges egy rendőrtiszteket nevelő főiskola felvételi vizsgáján a sportmozgás­­készség vizsgálata? — A rendőrtiszt munkája teljes embert Jáván, nemcsak szellemi, ha­nem fizikai téren is. Ezért képezik a Rendőrakadémia felvételi vizsgái­nak egyik részét a sportmozgás­­készség vizsgálatok, melyek a pszi­chológiai vizsgálatokhoz hasonlóan tudományosan kidolgozott próbákon alapulnak.­­ És mik azok az alapvető kész­ségek, amiket így vizsgálnak? —­ Ügyesség, gyorsaság, ruga­nyosság, erő és kondíció. A vizsgák­nak nagy érték­et kölcsönöz, hogy nem a jelenlegi tudásfokot, hanem a velünk született adottságokat, kész­ségeket méri. Orvos v­zsgálat Az orvosi vizsgálaton, dr. Нашу Lajos r. o. alezredes vizsgálja felül a jelentkezőket s akinél valami rend­ellenességet észlel, azt a Rendőrkór­házba küldi felülvizsgálatra. Innen visszamegyünk a törzsépü­letbe, ahol háromtagú bizottságok előtt háromir­ányú­­— szakmai, po­litikai, általános műveltségi — vizs­gák kezdődnek. dr. egyik bizottságban egy ezideig irodai beosztásban lévő iajtársst vizsgáztatnak éppen. Minden egyes hallgató kb. 10—15 percig vizsgázik s utána egyhangúlag kell dönteni: felvételre alkalmasnak találják-e a jelentkezőt, vagy sem. reményesev vizsgálat Benézünk még Radnai dr. szobá­jába, aki a Lélektani Intézet kikül­döttjeként a személyiség vizsgálato­kat végzi. Leülünk a szoba egyik sarkába és csendesen, figyelünk. Radnaii dr. a belépőhöz. 18—20 gyorsan pergő kérdést intéz. Pl.: Milyen környezetben nevelkedett ? Szokott-e gyakran összeveszni? Mit olvasott utoljára? A jelentkező felel, Radnai doktor úr néhány perc múlva azt mondja: ,,Köszönöm! Elmehet!“ Néhány sor az előtte fekvő papírlapra s elénk­­tárul egy ember jellemének félelme­tesen pontos diagnózisa. Mielőtt haza indulnánk, még meg­kérdezzük Benkő bajtársát: mikor •és hány hallgatóval indul .Az Aka­démia első évfolyama?­­— 150 hallgatót veszünk fel. En­nél nem is megy át több a vizsgá­kon. Ezeket január elejére behívjuk, karhatalmi kiképzésben részesítjük, hogy mire február elején ünnepélye­sen megnyitjuk az Akadémiát, ad­digra egységes, összeszokott hallga­tók kezdjék meg a komoly munkát. Meggyőződésünk, hogy egy év el­teltével valóban a nap érdekeit szem előtt tartó, öntudatos tisztikar ke­rül ki az Akadémia falai közük Bajtháthy Judit 1.­hegy.

Next