Magyar Rendőr, 1965. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-21 / 4. szám
O swmm RimHaMin A közveszélyes munkakerülés (röviden kmk) bűntettének üldözése fontos rendőri feladat. Elkövetői a közbiztonságot, közrendet veszélyeztetik. Aki önhibájából nem dolgozik, többnyire bűnözővé válik, mert elemi életszükségleteinek kielégítésére más mód (eltartás, nyereség, örökség, stb.) aligha adódik. Rendőri szerveink lényegesen több eljárást indíthatnának kik miatt, ha nagyobb gondot fordítanak e bűntetti kategóriára. Ennek bizonyítására megemlítjük, hogy 1963-ban a terheltként felelősségre vontak közül összesen 2842 személyt minősítettek munkakerülőnek, csavargónak. Ezzel szemben a kmk miatt indított eljárások száma csupán 213 volt. A nagy számbeli eltérés mindenképpen elgondolkoztató. A megelőzés szempontjából is igen fontos feladat a kmk üldözése. Az ismert megelőzési módszerek (szignalizáció, jogpropaganda, stb.) mellett a kmk fokozott üldözése más — főleg vagyon elleni — bűntettek vonatkozásában egyúttal megelőzést is jelent. A munkakerülő életmód ugyanis ösztönöz a vagyon elleni bűntettek elkövetésére és megfordítva, a vagyon elleni bűnözés lehetővé teszi az elkövetők számára a munkakerülő életmód folytatását. A szóban forgó 213 kmk miatt elrendelt nyomozás az intézkedéseknek csupán 0,2 százaléka. Ez a helyzet 1964 első félévében sem javult. Nem sokkal kedvezőbb a szabálysértési eljárások helyzete sem, bár ezek száma a büntető eljárások kétszerese. Azt is érdemes megjegyezni hogy kink miatti büntető eljárásoknak több mint felét Budapesten indították. Érdmes felfigyelni néhány eljárásjogi problémára. Az üzletszerű kéjelgés és a lopás gyakran párosul közveszélyes munkakerüléssel. Ilyen esetekben rendszerint mégis mellőzik az eljárást a kmk miatt. A közveszélyes munkakerülést csupán a terheltek jellemzésekor, társadalmi veszélyességük kiderítése során állapítják meg. E megoldás nem nyújt lehetőséget, hogy az ügyészi szervek vádemelést alkalmazzanak kmk miatt. Pedig szükség lenne arra, hogy a terheltek halmazati büntetést kapjanak, illetve, ha az alapbűntettben a bíróság a terheltet felmenti, még van lehetőség elítélésre kmk miatt. Ez különösen a visszaeső bűnözők esetében lenne fontos. A kmk megállapításának egyik igen fontos tényállási eleme a munkaképesség. Munkaképtelenség esetén ugyanis a bűntett nem valósul meg. A munkaképesség megállapítását a nyomozások során gyakran elmulasztják. A munkaképesség meghatározásához nélkülözhetetlen az orvosi vizsgálat, még akkor is, ha terhelt nem hivatkozik a munkaképtelenségre. Nincs egységes gyakorlat arról, hogy mennyi dologtalanul eltöltött idő szükséges a kik bűntettének megállapításához. Elvi álláspont az, hogy az ügyeket esetenként kell elbírálni. A gyakorlatban 3—4 heti munkátlanság esetében indítanak eljárást az elkövetők ellen. Bizonytalanság tapasztalható a büntető és szabálysértési ügyek elhatárolásánál. Egyes helyeken (pl. Budapesten) 8— 10 esetben megismétlik a szabálysértési eljárást ugyanazon terheltek ellen. Ezt a gyakorlatot — gyorsaságra és hatékonyságra hivatkozva — inkább kényelmi szempontból folytatják. Pedig nem vitás, hogy a büntető eljárás lényegesen hatékonyabb. Olyan gyakorlatot kell tehát kialakítani, hogy 2—3 szabálysértési eljárást feltétlenül kövesse a büntető eljárás. Problémákat okoz még az eljárás alkalmazása a csökkent munkaképességre hivatkozó terheltekkel szemben. Ilyen esetekben alaposan vizsgálni kell a munkaképtelenség százalékos arányát, továbbá az elhelyezkedési lehetőségeket is. Csak ezek együttes vizsgálata alapján lehet dönteni a vádjavaslat tekintetében. Általában azonban elfogadható az 50 százalékos és az azon felüli igazolt munkaképtelenség. Gyakran gondot okoz az alkalmi munka elbírálásának kérdése is. Egyes helyeken 5— 600 Ft-os havi jövedelem, másutt 2—300 Ft az alsó határ. Az alapvető hiba nem az öszszegszerűség megítélésében mutatkozik, hanem annak mikénti igazolásában, illetve az igazolás elfogadásában. Nem fogadható el pl. a 2—3 nap alatt megkeresett 4—500 Ft, ha a terhelt azt 1—2 nap alatt elköltötte. E vonatkozásban a részletes elszámoltatás alapján lehet dönteni a vádjavaslat kérdésében. A fentiekben ismertetett néhány tapasztalat közreadása remélhetőleg serkenteni fogja az e területen dolgozó elvtársakat hatékonyabb küzdelemre, a közveszélyes munkakerülők ellen. Szigligeti Tibor r. őrgy. I nyomozó a megyétől már reggel megérkezett Dorogra, hogy az őrizetest kihallgassa. Főleg, egy korábban eladott táskarádió érdekelte. Sejtette, hogy a borostás arcú fiatalember, aki immár fél éve nem dolgozik, ezt a készüléket is bűncselekmény útján szerezte. Neve régóta ismert, több alkalommal indítottak eljárást ellene közveszélyes munkakerülés miatt. Jelenleg is felfüggesztett büntetés hatálya alatt áll. A beszélgetés délutánba nyúlt. A nyomozó mindvégig úgy irányította ezt, hogy bizalmat keltsen maga iránt Úgy gondolta: minden busásan megtérül. — Tehát mindent megértett? — kérdezte befejezésképpen. — Igen — válaszolt az őrizetes. — De mielőtt visszakísérne a fogdába, szeretném elvégezni dolgomat. A nyomozó helyt adott a kérésnek és együtt mentek a férfi mosdóba... Egy röpke pillanat volt az egész, s mire a nyomozó megfordult, a borostás arcú fiatalembernek már csak hűlt helyét lelte. — Nem látta, merre távozott az a fiatalember, aki innen kijött — kérdezte az egyik várakozótól. — Kiment az ajtón. Mindössze tíz lépés a mosdótól a kapitányság bejárati ajtaja... Az utcán a szokott forgalom zajlott. Sehol egy futó alak. Az őrizetest mintha a föld nyelte volna el. Zavar és kapkodás Magodszki László r. főhadnagy azonnal közölte az esetet a kapitányságon levőkkel: — Vörös Jancsi megszökött tőlem. Percek múltán útban volt az őrizetes bejelentett lakása felé... — A rendőrségen van — fogadta látogatását csodálkozva Vörös János anyja. Ennek ellenére alaposan körülnézett a házban, de még egy fikarcnyi nyomot sem talált arra vonatkozólag, hogy Vörös megelőzte, illetve időközben otthon volt. Lám a zavar, kapkodás soha nem szül jót, csak hibát, hibára halmoz... Ez igazolódott be a továbbiakban is. Tudniillik a kudarcba fulladt látogatás után Maglódszki főhadnagy első gondolata az volt, hogy az esetet jelenti szolgálati helyén, a megyei rendőrkapitányság bűnügyi osztályán. Ezt nehéz szívvel — restellve a történteket — távbeszélőn megtette. Igen ám, de közben Vörös János lakását nem figyelte senki. És a későbbiekben ez a mulasztás szarvashibává növekedett. Mert mi lett volna a tennivaló? Nagyon jól ismerték, mind Maglódszki főhadnagy, mind a dorogi kapitányság beosztottjainak többsége Vörös János körülményeit. Tudták, hogy udvarol egy lánynak. Szóvá tette a kihallgatáson is, hogy ha a börtönbe kerülése előtt nem tud beszélni „menyasszonyával”, akkor öngyilkos lesz. A szökevény tehát elsősorban bejelentett lakásán és menyasszonyának tartózkodási helyén keresendő. A bűnöző azonban e két csapdából kimenekült. Időközben ugyanis hazalátogatott. Közölte anyjával a történteket. Egy aktatáskában élelmet, tisztálkodási eszközöket csomagolt össze és továbbállt. A szalmakazal hívatlan vendége A megyei RFK., valamint a dorogi kapitányság a kérdéses nap estéjére minden erőt bevetett Vörös János kézrekerítése végett, így szerzett erről tudomást Bosánszki Ferenc r. őrmester, Tokod-Altáró körzeti megbízottja, aki épp szabadnapját töltötte lakásán. — Vörös Jancsi megszökött Dorogról... az őrsparancsnok értesített — mondta feleségének öltözködés közben. E bűnözőt személyesen ismerte. Tudta, hogy azelőtt igencsak megfordult Tokod-Altárón. Hátha most is itt bujkál — gondolta. Észrevételét közötte két önkéntes rendőrével, idősebb, valamint ifjú Blahuz Illéssel. Mindkettő azonnal csatlakozott a körzeti megbízotthoz. Először a vasútállomást ellenőrizték, majd a szórakozóhelyeket, italboltokat. Ezután a búvóhelyek következtek. Megkönnyítette munkájukat, hogy velük volt Bosánszki őrmester járőrkutyája, Fecske is. Az okos állat rendületlenül szimatolt, fürkészett, szaglászta a kazlakat. Alig hagyták maguk mögött az Erzsébet-akna felszíni épületeit, amikor Fecske izgatott lett s a póráz megfeszült. A közelben az egyik termelőszövetkezet kazlai sötétedtek. — Ideges a kutya — jegyezte meg idősebb Blahuz. A körzeti megbízott ismerte Fecske szokását, viselkedését, ezért így válaszolt: — Menjünk csak közelebb. A kutya határozottan az egyik kazalhoz húzta őket. Dühös csaholással ugrott a szalmának, miközben mellső lábával serényen cibálta a szálakat. Zseblámpa fénye villant. — Jöjjön ki azonnal — kiáltotta el magát az őrmester. A két láb megmozdult, kapálózni kezdett. Megviselt alak bújt elő, hunyorogva nézett félre, a szemébe csapódó fény miatt. A szökött bűnöző, Vörös János ismét rendőrkézre került. Maglódszki László főhadnagynak van mit helyrehozni Tanulságos minden rendőr számára Maglódszki László r. főhadnagy maga is belátta: figyelmetlenség, túlzott bizalom volt az oka annak, hogy Vörös Jánosnak sikerült — még ha rövid időre is — kereket oldania. — Azt hiszem, egy életre való tanulságot merítettem a történtekből. Nagyon szégyellem magam — jegyzi meg kérdésünkre, amikor felkerestük őt szolgálati helyén. — Még most is az fáj, hogy egyesek... — elhallgat, nem akarja folytatni. Nehezen bár, de végül elmondja érzéseit... Egyesek szapulják, sőt gúnyolják is őt, s ez fáj neki. Valóban jogosan kifogásolja az efféle megnyilatkozásokat. Nem helyes az ilyesmi. Tudomásul kell vennünk, hogy Maglódszki főhadnagy hibát követett el. Ennek ára is volt: elmaradt az egész évi munkája alapján kilátásba helyezett jutalom. De most hogyan tovább? Taszítsunk még rajta, ahelyett, hogy karja alá nyúlnánk. Bárki kerülhet hasonló helyzetbe és akkor milyen jó, ha segítő kezek nyúlnak feléje és visszaadják önbizalmát, munkakedvét. Vonjuk le a tanulságot, de a suttogó kársörvendőket is intsük le. Mattyasovszky Jenő A körzeti megbízott naponta foglalkozik Fecskével, a járőrkutyával Fotó: Bartal Ferenc