Magyar Rendőr, 1965. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-21 / 4. szám

O­ s­wmm Rim­HaMin A közveszélyes munkakerü­lés (röviden kmk) bűntettének üldözése fontos rendőri feladat. Elkövetői a közbiztonságot, közrendet veszélyeztetik. Aki önhibájából nem dolgozik, többnyire bűnözővé válik, mert elemi életszükségleteinek kielégítésére más mód (eltar­tás, nyereség, örökség, stb.) aligha adódik. Rendőri szerveink lényege­sen több eljárást indíthatnának kik miatt, ha nagyobb gondot fordítanak e bűntetti kategó­riára. Ennek bizonyítására megemlítjük, hogy 1963-ban a terheltként felelősségre vontak közül összesen 2842 személyt minősítettek munkakerülőnek, csavargónak. Ezzel szemben a kmk miatt indított eljárások száma csupán 213 volt. A nagy számbeli eltérés min­denképpen elgondolkoztató. A megelőzés szempontjából is igen fontos feladat a kmk üldözése. Az ismert megelő­zési módszerek (szignalizáció, jogpropaganda, stb.) mellett a kmk fokozott üldözése más — főleg vagyon elleni — bűntet­tek vonatkozásában egyúttal megelőzést is jelent. A mun­kakerülő életmód ugyanis ösz­tönöz a vagyon elleni bűntet­tek elkövetésére és megfor­dítva, a vagyon elleni bűnö­zés lehetővé teszi az elköve­tők számára a munkakerülő életmód folytatását. A szóban forgó 213 kmk miatt elren­delt nyomozás az intézkedé­seknek csupán 0,2 százaléka. Ez a helyzet 1964 első félévé­ben sem javult. Nem sokkal kedvezőbb a szabálysértési el­járások helyzete sem, bár ezek száma a büntető eljárások két­szerese. Azt is érdemes meg­jegyezni hogy kink miatti büntető eljárásoknak több mint felét Budapesten indítot­ták. Érdmes felfigyelni néhány eljárásjogi problémára. Az üz­letszerű kéjelgés és a lopás gyakran párosul közveszélyes munkakerüléssel. Ilyen esetek­ben rendszerint mégis mellő­zik az eljárást a kmk miatt. A közveszélyes munkakerülést csupán a terheltek jellemzése­kor, társadalmi veszélyességük kiderítése során állapítják meg. E megoldás nem nyújt lehetőséget, hogy az ügyészi szervek vádemelést alkal­mazzanak kmk miatt. Pedig szükség lenne arra, hogy a ter­heltek halmazati büntetést kapjanak, illetve, ha az alap­bűntettben a bíróság a terhel­tet felmenti, még van lehető­ség elítélésre kmk miatt. Ez különösen a visszaeső bűnö­zők esetében lenne fontos. A kmk megállapításának egyik igen fontos tényállási eleme a munkaképesség. Mun­kaképtelenség esetén ugyanis a bűntett nem valósul meg. A munkaképesség megállapí­tását a nyomozások során gyakran elmulasztják. A mun­kaképesség meghatározásához nélkülözhetetlen az orvosi vizsgálat, még akkor is, ha terhelt nem hivatkozik a munkaképtelenségre. Nincs egységes gyakorlat ar­ról, hogy mennyi dologtalanul eltöltött idő szükséges a kik bűntettének megállapításához. Elvi álláspont az, hogy az ügyeket esetenként kell elbí­rálni. A gyakorlatban 3—4 he­ti munkátlanság esetében in­dítanak eljárást az elkövetők ellen. Bizonytalanság tapasztalha­tó a büntető és szabálysértési ügyek elhatárolásánál. Egyes helyeken (pl. Budapesten) 8— 10 esetben megismétlik a sza­bálysértési eljárást ugyanazon terheltek ellen. Ezt a gyakor­latot — gyorsaságra és haté­konyságra hivatkozva — in­kább kényelmi szempontból folytatják. Pedig nem vitás, hogy a büntető eljárás lénye­gesen hatékonyabb. Olyan gyakorlatot kell tehát kialakí­tani, hogy 2—3 szabálysértési eljárást feltétlenül kövesse a büntető eljárás. Problémákat okoz még az eljárás alkalmazása a csök­kent munkaképességre hivat­kozó terheltekkel szemben. Ilyen esetekben alaposan vizs­gálni kell a munkaképtelenség százalékos arányát, továbbá az elhelyezkedési lehetőségeket is. Csak ezek együttes vizs­gálata alapján lehet dönteni a vádjavaslat tekintetében. Ál­talában azonban elfogadható az 50 százalékos és az azon felüli igazolt munkaképtelen­ség. Gyakran gondot okoz az al­kalmi munka elbírálásának kérdése is. Egyes helyeken 5— 600 Ft-os havi jövedelem, má­sutt 2—300 Ft az alsó határ. Az alapvető hiba nem az ösz­­szegszerűség megítélésében mutatkozik, hanem annak mi­kénti igazolásában, illetve az igazolás elfogadásában. Nem fogadható el pl. a 2—3 nap alatt megkeresett 4—500 Ft, ha a terhelt azt 1—2 nap alatt elköltötte. E vonatkozásban a részletes elszámoltatás alapján lehet dönteni a vádjavaslat kérdésében. A fentiekben ismertetett né­hány tapasztalat közreadása remélhetőleg serkenteni fogja az e területen dolgozó elvtár­­sakat hatékonyabb küzdelem­re, a közveszélyes munkake­rülők ellen. Szigligeti Tibor r. őrgy. I nyomozó a megyétől már reggel meg­érkezett Dorogra, hogy az őrizetest ki­hallgassa. Főleg, egy korábban eladott táskarádió érdekelte. Sejtette, hogy a borostás arcú fiatalember, aki immár fél éve nem dolgozik, ezt a készüléket is bűncselekmény útján szerezte. Neve régóta is­mert, több alkalommal indítottak eljárást ellene köz­­veszélyes munkakerülés miatt. Jelenleg is felfüg­gesztett büntetés ha­tálya alatt áll. A beszélgetés délutánba nyúlt. A nyomozó mind­végig úgy irányította ezt, hogy bizalmat keltsen maga iránt Úgy gondolta: minden busásan meg­térül. — Tehát mindent megértett? — kérdezte befe­jezésképpen. — Igen — válaszolt az őrizetes. — De mielőtt visszakísérne a fogdába, szeretném elvégezni dol­gomat. A nyomozó helyt adott a kérésnek és együtt men­tek a férfi mosdóba... Egy röpke pillanat volt az egész, s mire a nyomozó megfordult, a borostás arcú fiatalembernek már csak hűlt helyét lelte. — Nem látta, merre távozott az a fiatalember, aki innen kijött — kérdezte az egyik várakozótól. — Kiment az ajtón. Mindössze tíz lépés a mosdótól a kapitányság bejárati ajtaja... Az utcán a szokott forgalom zajlott. Sehol egy futó alak. Az őrizetest mintha a föld nyelte vol­na el. Zavar és kapkodás Magodszki László r. főhadnagy azonnal közölte az esetet a kapitányságon levőkkel: — Vörös Jancsi megszökött tőlem. Percek múltán útban volt az őrizetes bejelentett lakása felé... — A rendőrségen van — fogadta látogatását cso­dálkozva Vörös János anyja. Ennek ellenére alaposan körülnézett a házban, de még egy fikarcnyi nyomot sem talált arra vo­natkozólag, hogy Vörös megelőzte, illetve időköz­ben otthon volt. Lám a zavar, kapkodás soha nem szül jót, csak hibát, hibára halmoz... Ez igazolódott be a to­vábbiakban is. Tudniillik a kudarcba fulladt látogatás után Mag­­lódszki főhadnagy első gondolata az volt, hogy az esetet jelenti szolgálati helyén, a megyei rendőr­­kapitányság bűnügyi osztályán. Ezt nehéz szívvel — restellve a történteket — távbeszélőn megtette. Igen ám, de közben Vörös János lakását nem fi­gyelte senki. És a későbbiekben ez a mulasztás szarvashibává növekedett. Mert mi lett volna a tennivaló? Nagyon jól ismerték, mind Maglódszki főhad­nagy, mind a dorogi kapitányság beosztottjainak többsége Vörös János körülményeit. Tudták, hogy udvarol egy lánynak. Szóvá tette a kihallgatáson is, hogy ha a börtönbe kerülése előtt nem tud beszélni „menyasszonyával”, akkor öngyilkos lesz. A szöke­vény tehát elsősorban bejelentett lakásán és meny­asszonyának tartózkodási helyén keresendő. A bű­nöző azonban e két csapdából kimenekült. Időköz­ben ugyanis hazalátogatott. Közölte anyjával a történteket. Egy aktatáskában élelmet, tisztálko­dási eszközöket csomagolt össze és továbbállt. A szalmakazal hívatlan vendége A megyei RFK., valamint a dorogi kapitányság a kérdéses nap estéjére minden erőt bevetett Vörös János kézrekerítése végett, így szerzett erről tu­domást Bosánszki Ferenc r. őrmester, Tokod-Altáró körzeti megbízottja, aki épp szabadnapját töltötte lakásán. — Vörös Jancsi megszökött Dorogról... az őrs­parancsnok értesített — mondta feleségének öltöz­ködés közben. E bűnözőt személyesen ismerte. Tudta, hogy az­előtt igencsak megfordult Tokod-Altárón. Hátha most is itt bujkál — gondolta. Észrevételét közötte két önkéntes rendőrével, idősebb, valamint ifjú Blahuz Illéssel. Mindkettő azonnal csatlakozott a körzeti megbízotthoz. Először a vasútállomást ellenőrizték, majd a szó­rakozóhelyeket, italboltokat. Ezután a búvóhelyek következtek. Megkönnyítette munkájukat, hogy ve­lük volt Bosánszki őrmester járőrkutyája, Fecske is. Az okos állat rendületlenül szimatolt, fürkészett, szaglászta a kazlakat. Alig hagyták maguk mögött az Erzsébet-akna fel­színi épületeit, amikor Fecske izgatott lett s a pó­ráz megfeszült. A közelben az egyik termelőszö­vetkezet kazlai sötétedtek. — Ideges a kutya — jegyezte meg idősebb Blahuz. A körzeti megbízott ismerte Fecske szokását, vi­selkedését, ezért így válaszolt: — Menjünk csak közelebb. A kutya határozottan az egyik kazalhoz húzta őket. Dühös csaholással ugrott a szalmának, mi­közben mellső lábával serényen cibálta a szálakat. Zseblámpa fénye villant. — Jöjjön ki azonnal — kiáltotta el magát az őr­mester. A két láb megmozdult, kapálózni kezdett. Meg­viselt alak bújt elő, hunyorogva nézett félre, a sze­mébe csapódó fény miatt. A szökött bűnöző, Vörös János ismét rendőrkézre került. Maglódszki László főhadnagynak van mit hely­rehozni Tanulságos minden rendőr számára Maglódszki László r. főhadnagy maga is belátta: figyelmetlenség, túlzott bizalom volt az oka annak, hogy Vörös Jánosnak sikerült — még ha rövid időre is — kereket oldania. — Azt hiszem, egy életre való tanulságot merí­tettem a történtekből. Nagyon szégyellem magam — jegyzi meg kérdésünkre, amikor felkerestük őt szolgálati helyén. — Még most is az fáj, hogy egyesek... — el­hallgat, nem akarja folytatni. Nehezen bár, de végül elmondja érzéseit... Egyesek szapulják, sőt gúnyolják is őt, s ez fáj neki. Valóban jogosan kifogásolja az efféle megnyilat­kozásokat. Nem helyes az ilyesmi. Tudomásul kell vennünk, hogy Maglódszki főhadnagy hibát köve­tett el. Ennek ára is volt: elmaradt az egész évi munkája alapján kilátásba helyezett jutalom. De most hogyan tovább? Taszítsunk még rajta, ahe­lyett, hogy karja alá nyúlnánk. Bárki kerülhet ha­sonló helyzetbe és ak­kor milyen jó, ha segítő ke­zek nyúlnak feléje és visszaadják önbizalmát, mun­kakedvét. Vonjuk le a tanulságot, de a suttogó kársörvendő­­ket is intsük le. Mattyasovszky Jenő A körzeti megbízott naponta foglalkozik Fecské­vel, a járőrkutyával Fotó: Bartal Ferenc

Next