Magyar Rendőr, 1965. július-december (19. évfolyam, 27-53. szám)
1965-07-01 / 27. szám
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága június 25-én ülést tartott. Napirendjén szerepelt a Központi Bizottság 1964 decemberi határozatának végrehajtásáról című jelentés; a Központi Bizottság legutóbbi ülése óta folytatott kétoldalú párt- és kormányközi tárgyalásokról szóló tájékoztató; a Politikai Bizottság javaslata a Központi Bizottság 1965. második félévi munkatervéről. Kádár János elvtárs, a Központi Bizottság első titkára a Politikai Bizottság megbízásából szervezeti és személyi változásokra tett előterjesztést. A Központi Bizottság a javaslatokat magáévá tette és a következő egyhangú határozatokat hozta: A párt vezető szerepének erősítése megköveteli, hogy a vezető testületeken belül jobb munkamegosztással javítsuk a párt elvipolitikai irányító és szervező munkáját, a végrehajtást a párt- és állami munka, a társadalmi tevékenység minden területén. Ezért a Központi Bizottság javasolja a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének és az Elnöki Tanácsnak. Kádár János elvtársat merítsék fel a Minisztertanács elnökének tisztsége alól, hogy teljes idejét a Központi Bizottság első titkári beosztással járó feladatainak szentelhesse. Az Országgyűlésnek javasolja, hogy Kádár elvtársat válasszák meg az Elnöki Tanács tagjának. A Központi Bizottság javasolja, a Minisztertanács elnökévé válasszák meg Kállai Gyula elvtársat, a Politikai Bizottság tagját, a Minisztertanács jelenlegi elnökhelyettesét. A Központi Bizottság még több személyi kérdésbenhozott határozatot. A Központi Bizottság a megtárgyalt kérdésekben egységesen foglalt állást, és a további munkára vonatkozóan megfelelő határozatokat hozott. Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága * ************************ BOLGÁR RENDŐRI küldöttség HAZÁNKBAN testvéri bolgár nép rendőrségének 5 tagú küldöttsége Grigor Sopov vezérőrnagy miniszterhelyettes elvtárs vezetésével hivatalos látogatást tett a Belügyminisztériumban és több rendőri szervnél. Ez a tapasztalatcsere nemcsak két ország rendőrsége közötti kapcsolatnak volt a kezdete, hanem ki is szélesítette a szocialista országok között kialakult és jó irányban fejlődő együttműködést. A bűnözés elleni harcban elért eredmények, a jól bevált módszerek, a nehézségek értékelése, tapasztalatainak kicserélése mindenkor csak hasznos lehet az egyes országok között. Bolgár elvtársaink a Szovjetunió után először hazánkba jöttek el, megnézni a népi rendőrség munkáját. Sok közös vonás van népeink múlt és jelenlegi harcában, fejlődésében, hasonlóak a népgazdasági, társadalmi adottságaink, azonosak elérendő, megvalósítandó céljaink is. Elég, ha a történelem bizonyítékai alapján utalunk az évszázados elnyomásra, a közös ellenség elleni harcra, a szocializmus építésében elért eredményekre, a földrajzi, népességi adottságokra, nem is beszélve a rendőri területről, ahol néhány kivételtől eltekintve szintén sok az azonosság. A küldöttséget a Belügyminiszter elvtárs és a BM illetékes vezetői fogadták s tájékoztatást adtak fejlődésünk főbb állomásairól, munkánk tapasztalatairól, nehézségeinkről. Bolgár elvtársaink látogatása a megyei és budapesti rendőrfőkapitányságokon, az alárendelt szerveknél és a BM Tiszthelyettesképző Iskolán rendkívül sok, színes és gazdag tapasztalatot adott, s ezekből nagy vonalakban kirajzolódott előttük rendőrségünk helyzete és felelősségteljes munkája. Kitűnt, hogy a magyar és a bolgár rendőrség egyaránt rendkívül nagy figyelmet fordít a törvényesség maradéktalan biztosítására, a megelőző- nevelő munka fokozására, a társadalom szerepének, részvételének biztosítására, a bűnözés elleni harcban, az állomány kiképzésére és technikai ellátottságának fokozására. A gyermek és fiatalkorú bűnözés, a visszaesők, az alkoholizmus, a külső ellenséges behatások elleni harc számtalan részkérdést vet fel, amelynek megoldásán a továbbiakban együttesen kell munkálkodni. Ezt szolgálják a tapasztalatcserék és információk, nemcsak általánosságban, de az egyes főkérdésekben is. A közösen eltöltött néhány nap is bizonyította, hogy közös erővel a meglevő tapasztalatokkal számos kérdésben gyorsabb megoldáson tudunk dolgozni. Vendégeink, ha röviden is, de megismerkedtek hazánk jelenlegi gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésével, számos jelentős művészeti alkotásunkkal, büszkeségeinkkel, fővárosunkkal, a Balatonnal. A látogatás jó alkalmat adott arra is, hogy a bolgár tapasztalatokat felhasználva, magunk is ellenőrzés alá vonjuk végzett munkánkat, a kitűzött céljaink megvalósítására kidolgozott terveket, hogy következetesebben munkálkodjunk a meglevő hibák kijavításán, a jó módszerek erősítésén. A küldöttség a magyar államrendőrség minden tagjának tolmácsolta az egész bolgár népi milícia dolgozóinak jókívánságát és üdvözletét. A vezető elvtársak nyilatkozatainak megfelelően ezúton is azt kívánjuk, hogy mindkét rendőrség javára tovább erősödjön szerveink között a munkakapcsolat és barátság. dr. Cs. I. Rendőrségünk technikai felszerelésével ismerkednek a vendégek A Bűnügyi Múzeumban A BRFX Tartalék Zászlóaljánál ****************