Magyar Rendőr, 1968. július-december (22. évfolyam, 27-53. szám)
1968-11-07 / 45. szám
fegyverbarátok Rendőreink és a szovjet katonák barátsága harcban született. Története a felszabadulást követő napokra nyúlik vissza, s a közös ellenség elleni küzdelemben kovácsolódott. A rendfenntartás első heteitől kölcsönösen számíthattak egymásra. A jó munkát végző magyar „polhárok!" akkoriban még fütyköst tartó kezébe a szovjet katonák adták az első fegyvert E harcban született barátság - formai szempontból — ma már igen változatos. Fejér megyében például több mint tíz esztendeje rendeznek közös versenyeket hadipisztolyban, fegyveres váltófutásban, röplabdában és sakkban. Egyik alkalommal a szovjet egység parancsnoksága, máskor a megyei rendőr-főkapitányság írja ki a versenyeket. A kölcsönös segítségre jó példa, hogy a tavaszi és őszi lökiképzés végrehajtására a szovjet egység rendelkezésre bocsájtja lőterét. A szovjet alakulatok közötti házibajnokság színhelye viszont a főkapitányság tornaterme. Szolnokon vagy hat év óta a helyi Dózsa NB II. röplabdacsapatában szovjet harcosok is játszanak. Erről igazolást kapnak, s azt leszerelésük alkalmával emlékként maguknál tartják. Az itteni gazdag sportkapcsolatokat jellemzi az immár hagyományos sakkverseny-sorozat. Az idei jubiláris lesz, s november 19-től március 21-ig rendezik hat csapat részvételével. Másutt - mint például Vas megyében — különösen a kulturális kapcsolatok erőteljesek. Szinte a felszabadulás utáni hónapoktól kezdve törzsvendégek a szovjet katonák a szombathelyi klubban. Szovjet énekes aratott sikert időről időre. Máskor a helyi belügyi együttes műsorát tapsolják meg a szovjet vendégek - néha pedig közös programmal szerepelnek a megye nagyobb helységeiben, Vas és Szolnok megyében — de másutt is szokás már, hogy a szovjet egységek a közlekedésrendészeti osztályoktól kérnek előadókat KRESZ oktatásra. A közös kapcsolatok más, gyümölcsöző formái közül még csupán egyet említünk. Nemrégiben bonyolították le Szombathelyen a véradási akciót. Ebből szívesen vették ki részüket — a főkapitányság beosztottjaival együtt — még a szovjet katonafeleségek is, meggyőző bizonyságául annak, hogy az igazi fegyverbarátok mindenben számíthatnak egymásra. Cs. Gy. A BM Alapfokú Rendőriskola személyi állományát köszönti az egyik szovjet egység képviselője Szívélyes beszélgetés a fegyverbarátok között Hadipisztoly-lövészet Székesfehérvárott a szovjet egység, a rendőrség, a honvédség és a munkásőrség csapatainak részvételével A székesfehérvári rendőrök átveszik a szovjet egység vándordíját Szombathelyen, a klubban rendezett ünnepségen, meleg szavakkal üdvözli magyar fegyverbarátait egy szovjet alakulat konvtaplsjip nvr Tlodviv A BM-kormányőrség KISZ-szervezetei és a szovjet harcosok között sokéves és elmélyült már a jó kapcsolat Sportversengés rendőrök és szovjet katonák között