Magyar Rendőr, 1969. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1969-09-25 / 38. szám

Kissé játékosan, de mégis komolyan­­ szoktuk mondani. Mint minden ha­sonlat, ez is sántít persze egy kissé. Mégis így jellemezhetjük leginkább azt a sokéves múltra visszatekintő mozga­lom tevékenységének lényegét, amelyet az általános iskolásokból verbuvált közlekedési úttörőőrsök fejtenek ki a gyermekbalesetek megelőzése érdeké­ben. Ugyanezen könnyedség s egyben fé­­lig-meddig felnőttes komolyság és fe­lelősségérzet jeleit láthattuk szeptem­ber 14-én, vasárnap a Margitszigeti Út­törő Stadionban. A Magyar Úttörő Szö­vetség Budapesti Elnöksége és a Fővá­rosi Közúti Balesetelhárítási Tanács — a budapesti közlekedésrendészet közreműködésével — itt rendezte meg a Budapesti Közlekedési Úttörők IV. Találkozóját. A résztvevők között ven­dégként voltak vidéki és külföldi köz­lekedési úttörők is. A kellemes nyárvégi verőfényben a közönség zsúfolásig megtöltötte a sta­dion lelátóit. A salakpályán és a zöld gyepen kétezerötszáz fővárosi úttörő vonult fel, hogy ünnepélyes seregszem­lével, majd látványos bemutatók soro­zatával hívja fel a felnőttek figyelmét arra, hogy igenis számítani lehet, sőt számítani kell is segítségükre a gyer­mekek biztonságos közlekedésének megteremtése érdekében kifejtett erő­feszítéseink során. Tíz órakor megszólaltak a harsonák, s ezzel megkezdődött az ünnepség. Először zárt rendben vonultak fel az egyenruhás úttörők, majd ünnepélyes zászlófelvonás következett. Ezután a Kommunista Ifjúsági Szövetség Buda­pesti Bizottságának úttörő­ titkára, Bos­­tai Károlyné, illetve a budapesti közle­kedésrendészet nevében Scher Tibor rendőr hadnagy köszöntötte a találkozó úttörő résztvevőit és a vendégeket. Az ünnepség egyik központi esemé­nye volt a Mártírok útjai és a Medve utcai általános iskolák közös közleke­dési rajának névadóünnepsége. A két iskola 37 jól tanuló kisdiákjából szer­vezett közlekedési úttörőraj a magyar munkásmozgalom egyik nagy alakjá­nak, Münnich Ferencnek a nevét vette fel ebből az alkalomból. Az úttörőraj zászlójára elsőként dr. Münnich Ferenc özvegye kötötte fel a szalagot és meleg szavakkal köszöntötte a tanulásban, a társadalmi munkában egyaránt példa­mutató pajtásokat. A találkozó másik, kevésbé ünnepé­lyes, de ugyancsak látványos részében a közlekedési úttörők — az MHSZ- sportolók közreműködésével — számot adtak sokirányú felkészültségükről. Be­bizonyították, hogy büszkék lehetnek rájuk pajtásaik, tanáraik, szüleik, sőt az egész társadalom. Magas színvonalú mutatványoknak, idomított kutyák be­mutatójának, kézi és távirányítású re­pülő- és járműmodell-versenyeknek tapsolhatott a mintegy tízezer fős kö­zönség. Ugyancsak kellemes szórako­zást nyújtott a KISZ Központi Mű­vészegyüttesének és a Budapesti Köz­lekedési Rarnak a műsora, majd a ma­gyar és külföldi úttörők 30 perces fut­ballmérkőzése. Azok a pajtások, akik egyéb szóra­kozásra is vágytak, a késő délutáni órákig az úgynevezett játékutcákban felállított céllövöldékben, továbbá a különféle asztali játékokkal szórakoz­hattak, vagy pedig az Autóközlekedési Tanintézet mozgó gépmakettjeivel is­merkedtek, illetve filmvetítésen vettek részt. A nagyszabású találkozó az esti órákban tűzijátékkal zárult. A több ezer fővárosi felnőttnek és gyermek­nek valóban igazi élményt, és jó szó­rakozást nyújtott ez a nap. Szöveg és fotó: RUTTKAY PÁL A névadó özvegye elsőnek kötötte fel a szalagot a Mü­nnich Ferenc Úttörő Köz­lekedési Rar zászlajára a nézőtéren helyet foglaló sokezer­nyi közönség — elsősorban gyere­kek — egész nap nagyon jól szóra­koztak Az úttörő-érsök kispajtásainak lát­ványos bemutatói a gyermekek sok­oldalú felkészültségéről tanúskod­nak

Next