Magyar Rendőr, 1970. július-december (24. évfolyam, 26-52. szám)

1970-07-02 / 26. szám

4. A TITKOS VÁROSOK BIZTOSÍTÁSA Elérkezett a nagyipari bevetés időszaka, amelynek szükségességét Fermi előre jelezte. Az USA és Ka­nada urániumbányáit magas fokú termelésre állították­­át. Mozgósították a gigantikus trösztöket, az ipari kon­szerneket — így többek között a General Electric Laboratoriest, a Du Pont de Nemourst, a Westing­­house-t, az Alli-Chalmerst, a Maleinkroft Chemical Workst, és emellett a vállalatok egész seregét. Ugyan­akkor az egész atomorganizációt katonai parancsnok­ság alá helyezték. Groves dandártábornok — az atomgenerális — kü­lönleges felhatalmazást kapott, ő szervezte meg a védelmi és elhárító csoportokat, valamint az állam­­védelmi hálózatot. Több tucat magas rangú tiszt, a légierő és a flotta képviselői, a hadsereg kutatócso­portjai egy speciális vezérkarban egyesülve irányítot­ták és ellenőrizték a munkálatokat. Az amerikai ipar nyolcezer szakembere alig másfél esztendő alatt meg­oldotta azt a „lehetetlennek” vélt feladatot, hogy a különleges laboratóriumi körül­mények között előállí­tott „bombaanyag” milliomodgrammjai helyett gya­korlatilag felhasználható mennyiségeket kapjanak a konstruktőrök. Ez az anyag volt a plutónium ... Az „atomgenerális” védelmi intézkedései Az első gyártelepet a Tennesee-beli Clintonban épí­tették a Clich River partján. (Az ilyen gyáraknak ugyanis rengeteg hűtővízre van szükségük.) Hatalmas területeket sajátítottak ki, majd lezárták az egész környéket. A tömör, nyomasztóan súlyos, ablak nél­küli beton pilonok mögé rejtett gyár rideg külseje merőben szokatlan, sőt szinte félelmetes volt — mint­ha egy fantasztikus film díszlettervezője találta volna ki. A belső berendezés bonyolultsága felülmúlt min­den képzeletet: a robotgépek között szinte elvesztek az emberek. Az üzemet száz négyzetkilométernyi tilos zóna övezte. Az első atomvárosban csakhamar harmincezer em­ber dolgozott. A második atommű Richlandban (Wa­shington államban), Pasco közelében létesült a Co­­lumbia-folyónál, egy ugyancsak tilosnak nyilvánított, mintegy kétezer négyzetkilométeres síkságon. Az épít­kezések méretei imponálóak voltak. A második atom­mű alapításánál 22 és fél millió köbméter földet mozgattak meg, 560 kilométer utat építettek, s 700 ezer köbméter betont és 40 ezer tonna acélt használ­tak fel. A munka előrehaladtával a központi kutatóinté­zetet az új-mexikói, Los Alamos-i homoksivatagban, Santa Fétől 35 kilométernyire telepítették, „meta­­lurgiai laboratórium” fedőnév alatt. 1944-ben ide vit­ték a tudósokat és családjukat, akik egyszerűen el­tűntek a világból. Senkivel sem érintkezhettek, sen­kivel sem levelezhettek. Az intézet felszerelése kb. 200 millió dollárba került... Az ügyiratokban Y-pont néven szerepelt. 1944 végén már 130 ezerre duzzadt az atomipari dolgozók létszáma. És ez a munka sok veszéllyel járt. A sugárzó anyag ugyanis mérgező hatású volt. Ha a szervezet csak egy parányi mennyiségét lekötötte, halált okozhatott. Egé­szen különleges intézkedésekre volt szükség, amelyek lebonyolítására hatalmas egészségügyi hálózatot léte­sítettek. A gyári műveleteket távmanipulációs beren­dezésekkel bonyolították le, a sugárzás erejét a mű­helyekben, az irodákban, az utcákon, a munkásszál­lásokon, a tudósok, a műszaki személyzet szűkös szál­lásain és mindenütt állandóan mérték. A munkások és az alkalmazottak védőruhában jár­tak, törzslapjukra naponta rávezették az ellenőrző műszerek adatait, amelyekkel ők maguk is fel voltak szerelve. A kórházak állandó készenlétben voltak, az orvosok eleinte még nem tudták pontosan, milyen káros behatásoktól kell megvédeniük a rájuk bízot­takat. Hogy hány áldozata volt ennek az időszaknak, arról különben sohasem közöltek hivatalos kimuta­tást. Felkészülés a kémháború megvívására Groves tábornok egyik legfőbb gondja az állam­biztonsági szervezet munkája volt. John Lansdale őrnagyot nevezték ki a különleges osztály élére. Hoz­zájuk csatolták a G 2-es csoportot. Az amerikai fel­derítő szolgálat híres szervezője, Strong vezérőrnagy személyesen irányította az organizációt a rendes ka­tonai kereteken belül és azon kívül egyaránt. Minden fegyvernem parancsnokságánál külön erre a célra kiválasztott tisztek biztosították a közvetlen összeköttetést. Olyan felhatalmazásuk volt, hogy min­den magyarázat nélkül intézkedhettek, és a legma­gasabb katonai szervek — akár az FBI vagy a rend­őrség — végre kellett, hogy hajtsák utasításaikat. Az atomtábornok a következőket írja emlékirataiban: „A biztonság legfőbb kulcsa az információ maxi­mális szakosítása volt. Egyszerű és világos szabályt léptettem életbe: mindenki tudjon mindenről, ami munkájához szükséges, de ne tudjon semmi többről. A kutatóknak még azt is megtiltottuk, hogy egymás munkájáról érdeklődjenek ... Mindenkinek világosan kellett látnia, hogy a nagyszabású programot egy meghatározott végtermék előállítása és nem az egyéni kíváncsiság kielégítése vagy a tudományos ismeretek gyarapítása végett hívtuk életre.” A tudósok persze kelletlenül fogadták az intézke­déseket. Groves a továbbiakban nyíltan bevallotta, hogy mindezek nemcsak a németek felderítői ellen irá­nyultak : „Elsősorban azt kellett megakadályoznunk, hogy a németek bármit megtudjanak erőfeszítéseinkről. Má­sodszor: minden eszközzel biztosítani kellett, hogy a bomba első bevetése a legteljesebb meglepetésként hasson. Végül pedig arra kellett törekednünk, hogy az oroszok semmiről se értesüljenek.” Az USA és Oroszország pedig akkor már katonai szövetségben volt egymással! Az atomiparban dolgozók hatalmas tömegének el­lenőrzése óriási feladat volt. Mielőtt valakit a leg­egyszerűbb munkára alkalmaztak, gondosan megvizs­gálták a múltját, a rokoni és baráti, valamint kül­földi kapcsolatait. Különös figyelmet szenteltek arra, hogy a belsőbb munkakörökben közreműködők vala­milyen régi bűnök vagy más titkolnivalójuk miatt ne eshessenek a zsarolók kezébe. A tudósok, a vezető munkatársak egy lépést sem tehettek testőreik nélkül. Groves emberei még az angolokkal szemben is szigorúan alkalmazták mód­szereiket, amelyeket sokan Gestapo stílusúnak tartot­tak. A megbízhatatlanokat — amennyiben már benn dolgoztak valamilyen üzemben — kiszűrték, de nem bocsátották szélnek, hanem valamiféle más, jelenték­telen pozícióba helyezték át őket, és gondos őrizet alatt tartották, még jóval a háború után is. A sajtócenzúrát rendkívül megszigorították, megtil­tották még az atom szó használatát is. A tilos terüle­teket többszörös táboricsendőr-kordonnal vették körül, s magasfeszültségű drótkerítés, idomított kutyák és láthatatlan sugarak akadályozták az illetéktelenek behatolását.­­ A legbelsőbb körökben dolgozó kutatók érthetően sokat szenvedtek a szigorú rendszabályok miatt. Petúr László (Következik: 5. Altos-akció) Oppenheimer profesz­­szor és Groves tábor­nok — az atomorgani­záció vezetői A los-alamosi zárt te­rület bejárata 0-0 Az oak­ridgei titkos ipartelep épületei 4

Next