Magyar Rendőr, 1970. július-december (24. évfolyam, 26-52. szám)
1970-07-02 / 26. szám
4. A TITKOS VÁROSOK BIZTOSÍTÁSA Elérkezett a nagyipari bevetés időszaka, amelynek szükségességét Fermi előre jelezte. Az USA és Kanada urániumbányáit magas fokú termelésre állítottákát. Mozgósították a gigantikus trösztöket, az ipari konszerneket — így többek között a General Electric Laboratoriest, a Du Pont de Nemourst, a Westinghouse-t, az Alli-Chalmerst, a Maleinkroft Chemical Workst, és emellett a vállalatok egész seregét. Ugyanakkor az egész atomorganizációt katonai parancsnokság alá helyezték. Groves dandártábornok — az atomgenerális — különleges felhatalmazást kapott, ő szervezte meg a védelmi és elhárító csoportokat, valamint az államvédelmi hálózatot. Több tucat magas rangú tiszt, a légierő és a flotta képviselői, a hadsereg kutatócsoportjai egy speciális vezérkarban egyesülve irányították és ellenőrizték a munkálatokat. Az amerikai ipar nyolcezer szakembere alig másfél esztendő alatt megoldotta azt a „lehetetlennek” vélt feladatot, hogy a különleges laboratóriumi körülmények között előállított „bombaanyag” milliomodgrammjai helyett gyakorlatilag felhasználható mennyiségeket kapjanak a konstruktőrök. Ez az anyag volt a plutónium ... Az „atomgenerális” védelmi intézkedései Az első gyártelepet a Tennesee-beli Clintonban építették a Clich River partján. (Az ilyen gyáraknak ugyanis rengeteg hűtővízre van szükségük.) Hatalmas területeket sajátítottak ki, majd lezárták az egész környéket. A tömör, nyomasztóan súlyos, ablak nélküli beton pilonok mögé rejtett gyár rideg külseje merőben szokatlan, sőt szinte félelmetes volt — mintha egy fantasztikus film díszlettervezője találta volna ki. A belső berendezés bonyolultsága felülmúlt minden képzeletet: a robotgépek között szinte elvesztek az emberek. Az üzemet száz négyzetkilométernyi tilos zóna övezte. Az első atomvárosban csakhamar harmincezer ember dolgozott. A második atommű Richlandban (Washington államban), Pasco közelében létesült a Columbia-folyónál, egy ugyancsak tilosnak nyilvánított, mintegy kétezer négyzetkilométeres síkságon. Az építkezések méretei imponálóak voltak. A második atommű alapításánál 22 és fél millió köbméter földet mozgattak meg, 560 kilométer utat építettek, s 700 ezer köbméter betont és 40 ezer tonna acélt használtak fel. A munka előrehaladtával a központi kutatóintézetet az új-mexikói, Los Alamos-i homoksivatagban, Santa Fétől 35 kilométernyire telepítették, „metalurgiai laboratórium” fedőnév alatt. 1944-ben ide vitték a tudósokat és családjukat, akik egyszerűen eltűntek a világból. Senkivel sem érintkezhettek, senkivel sem levelezhettek. Az intézet felszerelése kb. 200 millió dollárba került... Az ügyiratokban Y-pont néven szerepelt. 1944 végén már 130 ezerre duzzadt az atomipari dolgozók létszáma. És ez a munka sok veszéllyel járt. A sugárzó anyag ugyanis mérgező hatású volt. Ha a szervezet csak egy parányi mennyiségét lekötötte, halált okozhatott. Egészen különleges intézkedésekre volt szükség, amelyek lebonyolítására hatalmas egészségügyi hálózatot létesítettek. A gyári műveleteket távmanipulációs berendezésekkel bonyolították le, a sugárzás erejét a műhelyekben, az irodákban, az utcákon, a munkásszállásokon, a tudósok, a műszaki személyzet szűkös szállásain és mindenütt állandóan mérték. A munkások és az alkalmazottak védőruhában jártak, törzslapjukra naponta rávezették az ellenőrző műszerek adatait, amelyekkel ők maguk is fel voltak szerelve. A kórházak állandó készenlétben voltak, az orvosok eleinte még nem tudták pontosan, milyen káros behatásoktól kell megvédeniük a rájuk bízottakat. Hogy hány áldozata volt ennek az időszaknak, arról különben sohasem közöltek hivatalos kimutatást. Felkészülés a kémháború megvívására Groves tábornok egyik legfőbb gondja az állambiztonsági szervezet munkája volt. John Lansdale őrnagyot nevezték ki a különleges osztály élére. Hozzájuk csatolták a G 2-es csoportot. Az amerikai felderítő szolgálat híres szervezője, Strong vezérőrnagy személyesen irányította az organizációt a rendes katonai kereteken belül és azon kívül egyaránt. Minden fegyvernem parancsnokságánál külön erre a célra kiválasztott tisztek biztosították a közvetlen összeköttetést. Olyan felhatalmazásuk volt, hogy minden magyarázat nélkül intézkedhettek, és a legmagasabb katonai szervek — akár az FBI vagy a rendőrség — végre kellett, hogy hajtsák utasításaikat. Az atomtábornok a következőket írja emlékirataiban: „A biztonság legfőbb kulcsa az információ maximális szakosítása volt. Egyszerű és világos szabályt léptettem életbe: mindenki tudjon mindenről, ami munkájához szükséges, de ne tudjon semmi többről. A kutatóknak még azt is megtiltottuk, hogy egymás munkájáról érdeklődjenek ... Mindenkinek világosan kellett látnia, hogy a nagyszabású programot egy meghatározott végtermék előállítása és nem az egyéni kíváncsiság kielégítése vagy a tudományos ismeretek gyarapítása végett hívtuk életre.” A tudósok persze kelletlenül fogadták az intézkedéseket. Groves a továbbiakban nyíltan bevallotta, hogy mindezek nemcsak a németek felderítői ellen irányultak : „Elsősorban azt kellett megakadályoznunk, hogy a németek bármit megtudjanak erőfeszítéseinkről. Másodszor: minden eszközzel biztosítani kellett, hogy a bomba első bevetése a legteljesebb meglepetésként hasson. Végül pedig arra kellett törekednünk, hogy az oroszok semmiről se értesüljenek.” Az USA és Oroszország pedig akkor már katonai szövetségben volt egymással! Az atomiparban dolgozók hatalmas tömegének ellenőrzése óriási feladat volt. Mielőtt valakit a legegyszerűbb munkára alkalmaztak, gondosan megvizsgálták a múltját, a rokoni és baráti, valamint külföldi kapcsolatait. Különös figyelmet szenteltek arra, hogy a belsőbb munkakörökben közreműködők valamilyen régi bűnök vagy más titkolnivalójuk miatt ne eshessenek a zsarolók kezébe. A tudósok, a vezető munkatársak egy lépést sem tehettek testőreik nélkül. Groves emberei még az angolokkal szemben is szigorúan alkalmazták módszereiket, amelyeket sokan Gestapo stílusúnak tartottak. A megbízhatatlanokat — amennyiben már benn dolgoztak valamilyen üzemben — kiszűrték, de nem bocsátották szélnek, hanem valamiféle más, jelentéktelen pozícióba helyezték át őket, és gondos őrizet alatt tartották, még jóval a háború után is. A sajtócenzúrát rendkívül megszigorították, megtiltották még az atom szó használatát is. A tilos területeket többszörös táboricsendőr-kordonnal vették körül, s magasfeszültségű drótkerítés, idomított kutyák és láthatatlan sugarak akadályozták az illetéktelenek behatolását. A legbelsőbb körökben dolgozó kutatók érthetően sokat szenvedtek a szigorú rendszabályok miatt. Petúr László (Következik: 5. Altos-akció) Oppenheimer profeszszor és Groves tábornok — az atomorganizáció vezetői A los-alamosi zárt terület bejárata 0-0 Az oakridgei titkos ipartelep épületei 4