Magyar Rendőr, 1979. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

1979-07-07 / 27. szám

TANÉVZÁRÓK A budapesti BM Rendőrképző Iskola 1979. június 28-án, a tanévzáró ünnepségen Bohár János alezredes, a BM ORFK csoport­főnök-helyettese köszöntötte a Belügyminisz­térium vezetése nevében a felsorakozott hall­gatói állományt. A Himnusz elhangzása után Sárközi András alezredes, iskolaparancsnok üdvözölte a megjelent vendégeket, a párt- és tömegszervezetek képviselőit, a belügyi tan­intézetek megjelent parancsnokait, képvise­lőit, majd ünnepi beszédet mondott. Az iskolaparancsnok beszédében kitért a tanulmányi év tíz hónapja alatt végzett mun­ka részletes értékelésére, megállapítva, hogy a hallgatók döntő többsége eredményesen sajá­tította el az őr- és járőrszolgálat ellátásához nélkülözhetetlen közrendvédelmi, közlekedés­­rendészeti, bűnügyi és igazgatásrendészeti is­mereteket, s alkalmassá vált karhatalmi biz­tosítási feladatok ellátására, és mindezt a tanév alatti gyakorló szolgálatok alkalmával bizonyította is. A hallgatók további feladatairól szólva Sárközi András a többi között a következőket mondotta: — Naponta tapasztaljuk, hogy pártunk, kor­mányunk és dolgozó népünk megbecsüléssel és bizalommal tekint fegyveres erőink és tes­­tületeink — így rendőrségünk — minden tag­jára. Ugyanakkor elvárja tőlünk, hogy ki-ki a saját munkaterületén, híven az esküben vállalt kötelezettségeihez, még nagyobb hi­vatásszeretettel, fegyelmezetten teljesítse fel­adatait. Önök előtt nyitva áll a fejlődés, a tovább­haladás útja. A közrendvédelmi és közlekedés­­rendészeti parancsnoki állomány utánpótlását elsősorban az önök köréből biztosítják. Le­hetőségük van arra, hogy a későbbiek során a Belügyminisztérium magasabb szintű tan­intézeteiben tanuljanak és parancsnokokká, vezetőkké váljanak. A szolgálatban és az iskolán szerzett tudásukkal ne elégedjenek meg. Befejezett tudás nincs és nem is lehet. Ismereteiket önképzéssel és továbbképzéssel gyarapítsák, s rendszeresen kamatoztassák a gyakorlati munkában. A tanévzáró ünnepség az Internacionáléval ért véget. OCSKAY ZOLTÁN­ ­ A BM Tűzoltótiszt-képző Iskola Június 30-án, a TIT Ter­mészettudományi Stúdiójá­nak dísztermében tartot­ták az 1979-ben végzett nappali és levelező tagoza­tos tűzoltótisztek és­­tiszt­­helyettesek tanévzáró és tisztavató ünnepségét. A Himnusz elhangzása után dr. Bendő Mihály tűzoltó alezredes, iskolapa­rancsnok köszöntötte az ünnepség elnökségét: Var­ga Károly tűzoltó ezredest, a BM Tűzoltóság országos parancsnokát, dr. Czéh György ezredest, a BM ta­nulmányi és propaganda csoportfőnök-helyettesét, Fazekas Pált, az MSZMP BM 8-as Bizottságának titkárát, Vető Gézát, az MSZMP XI. kerületi Bi­zottságának alosztályveze­tőjét, Ficsór Sándor tűzol­tó ezredest, a fővárosi tűz­oltóság parancsnokát, Ho­­moródi Andorné gazdasági igazgatót, az iskola csapat­­zászlóját adományozó Kis­motor- és Gépgyár képvi­selőjét és Herner Zoltánt, a KISZ BM IV-es Bizott­ságának titkárát. Köszöntötte az iskolapa­rancsnok az újonnan kine­vezett 62 tűzoltótisztet, 115 zászlóst és tiszthelyettest, tanáraikat, hozzátartozói­kat, valamint az évzáróra meghívott megyei parancs­nokokat, a társtanintéze­­tek vezetőit, képviselőit. A tisztavató beszédet Varga Károly tűzoltó ez­redes, országos parancsnok mondta. Ünnepi beszédé­ben méltatta a 31 éves tűz­­oltótiszt-képzést, és külön kiemelte a hároméves le­velező tagozaton végzet­tek áldozatvállalását, akik munka és család mellett végezték el tanulmányai­kat. Végül a hozzátartozók, családtagok segítségét kö­szönte meg, akiknek nem kevés érdemük van abban, hogy a tűzoltóság évről évre képzettebb tiszti és tiszthelyettesi állománnyal gazdagodik. Tolnai Sándor tűzoltó hadnagy, tanfolyamelső a végzett hallgatók nevében mondott köszöntőt. Dicséretek, jutalmak, előléptetések átadására ke­rült ezután sor, amelyeket az iskolatörzs tagjai vettek át szorgalmas, kiváló mun­kájuk elismeréseként dr. Czéh György ezredestől. Az ünnepség az Interna­­cionálé hangjaival ért vé­get. SZ. LOVÁSZ ILONA A Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett BM Kun Béla Zászlós- és Tiszthelyettesképző Iskola Az iskola díszbe öltözött udvarán sorakozott föl a hallgatói állomány június 28-án az ünne­pélyes tanévzárásra. Az eseményen megjelent Tóth Ferenc ezredes, a BM ORFK vezetőjé­nek helyettese, Szegner László, az MSZMP XII. kerületi Bizottságának titkára, valamint a belügyi és a kerületi állami és tanácsi szer­vek képviselői. Az iskola parancsnoksága és tanári kara nevében Major János alezredes, zászlóalj­­parancsnok köszöntötte a megjelent vendége­ket és a hallgatói állományt, s ünnepi beszé­dében megállapította, hogy eseményekben gazdag, munkában, tanulásban eredményes évet zárhat az oktatási intézmény, majd a hallgatókhoz szólva a következőket mondta. — Az iskola vezetése nevében arra kérem önöket, hogy szolgálati helyükre visszakerülve váljanak élharcosaivá az elért eredmények megszilárdításának, az új és korszerű mód­szerek alkalmazásának. Intézkedéseik alkalmával minden körülmé­nyek között tartsák meg és tartassák meg szocialista törvényeinket, soha ne feledkezze­nek meg arról, hogy szolgálatban és szolgá­laton kívül a dolgozó nép érdekeit védik és szolgálják. Feladataik ellátása során mindig legyenek éberek, soha ne csökkentsék erő­feszítéseiket belső rendünk, közbiztonságunk, szeretett hazánk határának védelmében. Az 1978/79-es tanévben 191 rendőr, 42 határ­őr és 18 IM büntetés-végrehajtási tiszthelyettes fejezte be eredményesen tanulmányait. Az iskolán tanúsított kiemelkedően eredményes munkájáért, fegyelmezett magatartásáért az iskolaparancsnok javaslatára a küldő szervek vezetői és parancsnokai 65 hallgatót soron kívül zászlóssá, főtörzsőrmesterré, törzsőr­mesterré, illetve őrmesterré léptettek elő, és 29 hallgató részesült dicséretben. O. Z. A miskolci BM Rendőrképző Iskola Fennállása óta harmadik tanévzáró ünnepségét tar­totta a miskolci BM Rend­őrképző Iskola. Az ünnep­ségen megjelent: Bányai Ferenc, a városi pártbizott­ság osztályvezető-helyet­tese, dr. Pásztor György alezredes, a BM tanulmá­nyi és propaganda csoport­­főnökségének osztályveze­tője, Tóth Tibor ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitány­ság vezetőjének közbizton­sági helyettese, Korózs András alezredes, a mis­kolci Városi és Járási Rendőrkapitányság veze­tője, valamint a hallgatói állományt vezénylő rendőr­főkapitányságok képvise­lői. A végzős hallgatóktól az iskola parancsnoki és ta­nári állománya, párt- és KISZ-szervezete nevében Gyebnár István alezredes, iskolaparancsnok búcsúzott. Beszédében emlékeztetett az elmúlt 10 hónap közös munkájára, amely min­denképpen jónak értékel­hető, hiszen a hallgatók ta­nulmányi eredményeinek átlaga 4,00. Kifejezi ezt az is, hogy a kiemelkedő ta­nulmányi eredményt el­érők közül 15 hallgató so­ron kívüli előléptetésben, a tanulmányi és szolgálati feladatok teljesítése mel­lett végzett mozgalmi és közművelődési tevékenysé­gük elismeréseként 22 hallgató főkapitányi, öt pedig iskolaparancsnoki dicséretben és pénzjuta­lomban részesült. Az iskolaparancsnak szólt az önképzés, a többet tudni akarás élet diktálta követelményeiről, amely nélkül nincs eredményes és színvonalas rendőri munka, becsületes emberi helytállás. Külön kiemel­te az MSZMP XI. kong­resszusának határozatából és az MSZMP KB 1968. november 28-i határozatá­ból a rendőri állományra vonatkozó legfontosabb fel­adatokat. Az iskolaparancsnok be­fejezésül a rendőri hivatás szeretetére buzdító szavak­kal bocsátotta útjukra a végzős hallgatókat. A hallgatók nevében Ma­gyar Zoltán törzsőrmester búcsúzott az iskola vezetői­től és tanáraitól. KOVÁCS SÁNDOR rendőr főhadnagy (Fotó: Ötvös Zoltán)

Next