Magyar Rendőr, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-02 / 1. szám

FŐKAPITÁNYI ÉRTEKEZLET A Belügyminisztériumban 1981. december 22-én főkapitányi értekezletet tartottak, ame­lyen részt vett dr. Horváth István belügymi­niszter, az MSZMP KB tagja, Gál Ferenc, az MSZMP KB közigazgatási és adminisztratív osztályának helyettes vezetője. Dr. Horváth István belügyminiszter meg­nyitó szavait követően a napirendi pontok között Tóth Imre vezérőrnagy, a BM Határ­őrség országos parancsnoka a határforgalom ellenőrzésének főbb tapasztalatairól tett jelen­tést. Többek között kiemelte, hogy a korábbi évek munkájának értékelése, elemzése alap­ján hozott intézkedések hatására jelentős mértékben csökkent a határátkelőhelyeken a várakozás időtartama, s átlagosan 25—30%­­os forgalomgyorsítás valósult meg. Ez az évi közel félszáz millió személy- és jár­­műátléptetés mellett — amely csúcsidőben egyes határátkelőhelyeken 24 óra alatt meg­haladja, illetőleg megközelíti a százezres nagyságrendet — számottevő eredmény. Je­lentésének befejező részében szólt az 1982-es év feladatairól, a nyári forgalom előkészíté­séről, a megyei rendőr-főkapitányságokkal való együttműködés további javításáról. A napirendi pontot követően dr. Horváth István belügyminiszter adott tájékoztatást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-fő­kapitányság vezetésében történt személyi vál­tozásokról. Dr. Horváth István belügyminiszter nyitotta meg a főkapitányi értekezletet Az értekezlet résztvevőinek egy csoportja EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Idegenforgalmunk és gazdasági kapcsolataink bővülésével együtt nö­vekedett azoknak a bűnelkövetési lehetőségeknek a száma, amelyek megkívánják a rendőri és a társszer­vek munkájának fokozottabb össze­hangolását a népgazdaság védelme, az eredményes bűnmegelőzés és fel­derítés érdekében. Az eddigi együttműködés tovább­fejlesztése céljából a Belügyminisz­térium Országos Rendőr-főkapitány­sága, valamint a Pénzügyminiszté­rium Vám- és Pénzügyőrség orszá­gos parancsnoksága a vám- és de­vizajogszabályokat sértő bűncselek­mények eredményes visszaszorításá­ra együttműködési megállapodást kötött. A megállapodást Ladvánszky Ká­roly altábornagy, miniszterhelyettes és dr. Garamvölgyi Károly pénzügy­őr vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügy­­őrség országos parancsnoka írta alá. DR BALÁZS LÁSZLÓ rendőr százados Az MSZMP BM Bizottságának ülése Az MSZMP Belügyminisztériumi Bi­zottsága a járási jogú pártbizottságok tit­kárainak részvételével kibővített ülést tar­tott 1981. december 10-én. Az ülésen Rotvász István, a pártbizott­ság titkára előadásában megemlékezés hangzott el az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága 1956. december 5-i határozatá­nak a jelentőségéről, a párt újjászervezé­sének történelmi és politikai körülményei­ről. A pártbizottság ezt követően meghall­gatta Kovács György, a pártbizottság első titkárának a tájékoztatóját a Központi Bizottság 1981. december 3-i üléséről, az ott elfogadott határozatokról. E n­apirendi pont keretében dr. Pál Antal vezérőrnagy, mi­niszterhelyettes, a végrehajtó bizottság tagja tájékoztatta a résztvevőket a Bel­ügyminisztérium 1981. évi költségvetésének a teljesüléséről és az 1982. évi költségve­tési tervekről. A pártbizottság úgy határozott, hogy a tájékoztatóban elhangzottakat hasznosítani kell az 1982 elején megrendezendő párt­napokon. A pártbizottság ezután Kövesdy Róbert, a pártbizottság titkára előterjesztésében megvitatta és elfogadta a káderhatásköri lista módosítására tett javaslatokat, hatá­lyon kívül helyezte korábbi káderhatásköri listáját, kötelezte a pártszerveket és szer­vezeteket, hogy 1982-ben módosítsák káder­hatásköri és véleményezési listájukat. A pártbizottság Tímár Gyuláné ezredest nyugállományba vonulása miatt — megkö­szönve több éven át végzett aktív párt­­munkáját — felmentette pb-tagsága alól. « A Magyar Népköztársaság belügyminiszterének / • / •­­ •• •• ■ újévi köszöntője ELVTÁRSAK! Az új esztendő küszöbén mérlegre tesszük elmúlt évi munkánkat, és egyúttal előretekintünk céljaink­ra. Eredményekben és eseményekben gazdag esz­tendő van mögöttünk. 1981-­ben a nemzetközi életben jelentős politikai, gazdasági változások történtek. E változó világban is érvényesült és érvényesül a Szovjetunió és a s­zo­­cialista közösség országai, köztük hazánk külpoliti­kája, amelynek alapja a békés egymás mellett élés, az enyhülési politika megszilárdítása. Hazánkat és népünket elvi alapokon nyugvó, szoros barátság és szövetségi viszony fűzi a szocialista közösség orszá­gaihoz, mindenekelőtt a Szovjetunióhoz; elkötelezett hívei vagyunk a Varsói Szerződés szervezetének és a KGST-nek. Ezt az elkötelezettséget meggyőződé­sünk, nemzeti érdekünk diktálja, mert ez nemzeti fejlődésünk nélkülözhetetlen politikai és gazdasági feltétele. A Belügyminisztérium állományát is jóleső érzés­sel töltheti el az a tudat, hogy pártunk irányítása alapján haladtunk kitűzött céljaink megvalósítása felé. Miközben az 1981-es év politikai eredményeit, gazdasági teljesítményeit összegezzük, indokolt fel­idézni azt a gondolatot, hogy az erőfeszítések — éle­tünk bármely területén — csak akkor lehetnek si­keresek, ha az általános belpolitikai helyzet tovább­ra is kiegyensúlyozott, ha a néphatalom szilárd, ha az országban rend és nyugalom van. Ahhoz, hogy a kor követelményeinek megfelel­jünk, emelnünk kell az állomány szakmai és poli­tikai felkészültségének a színvonalát, biztosítani az egész belügy­i állomány magas szintű eszmei-cselek­vési egységét. Tökéletesebbé kell tennünk a bel­ügyi és a társ fegyveres szervek együttműködését, erősítenünk kapcsolatainkat a szocialista országok belügyi szerveivel. Az állami és társadalmi szervek­kel, a lakossággal kialakított kapcsolataink nemcsak az eredményes munkához nélkülözhetetlenek, ha­nem a szocialista demokrácia fejlesztését is szol­gálják. Társadalmunk fejlesztése, szocialista hazánk épí­tése és eddigi eredményeink védelme összetartozó feladatok. A Belügyminisztérium állománya, szer­vesen illeszkedve a társadalomba, annak részeként teljesítette és teljesíti a párt, a haza, a dolgozó nép iránti kötelességeit. A belügyi tevékenység a XII. kongresszus határozatának a végrehajtása során fo­lyamatosan fejlődik. Szélesedett munkánk társadal­mi bázisa, élvezzük népünk b­zalmát, tapasztaljuk segítségét. Munkánk eredményeként — a törvényesség meg­tartásával — hazánkban tovább szilárdult az állam- és a közbiztonság, az államhatár őrizete. A társa­dalomellenes törekvések sehol nem­­találtak számot­tevő bázisra. Hatékonyan léptünk fel a bűnözéssel szemben. Eredményes felvilágosító, nevelő és ellen­őrző tevékenységgel járultunk hozzá a közúti közle­kedés veszélyeinek a­ csökkentéséhez, a közlekedési fegyelem és morál javításához. A BM Határőrség eredményesen teljesítette feladatait a bevonult és a határterületi fiatalok nevelésében, sikerrel lépett fel a határrend megsértőivel szemben. A több tíz­milliós idegenforgalom idején pontosan, kulturáltan dolgoztak. Hatékonyabbá vált a tűzvédelem, s a la­kosság megelégedésére oldottuk meg igazgatásren­dészeti feladatainkat is. Meglevő gondjaink tudatában is optimizmussal köszönthetjük az új esztendőt. Igényesebb, elmélyül­tebb munkát igénylő feladataink, reális terveink vannak. Ezek megvalósítása tetteket, nagyobb cél­­tudatosságot, nagyobb fegyelmet és figyelmet kíván minden poszton i­s felelősségvállalást, bátor gon­dolkodást, a közösség ügyei iránti odaadást, áldo­zatvállalást. Vannak területek, amelyeken követke­zetesebben kell és lehet előrelépni, de egészében a jól végzett munka tudatával és örömével folytathat­juk dolgunkat az új esztendőben. ELVTÁRSAK! Kívánom, hogy az új évben a belügyi feladatok végrehajtása során érjenek el kiemelkedő eredmé­nyeket. Kívánok a Belügyminisztérium egész állo­mányának békés új esztendőt, erőt, egészséget, jó munkát, magánéletükben sikert és boldogságot. DR. HORVÁTH ISTVÁN belügyminiszter

Next