Magyar Rendőr, 1988. július-december (42. évfolyam, 27-53. szám)
1988-07-02 / 27. szám
A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK PARANCSA a Rendőrtiszti Főiskola Vörös Csillag Érdemrenddel való kitüntetése alkalmából Budapest, 1988. június 24-én A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Rendőrtiszti Főiskola részére a rendőrtisztképzés terén több évtizedes kiemelkedő tevékenységének elismeréséül a VÖRÖS CSILLAG ÉRDEMREND kitüntetést adományozta. A főiskola parancsnoki, nevelő-oktatói állománya — megőrizve és továbbfejlesztve az elődök értékes hagyományait — jelentős érdemeket szerzett az állam- és a közbiztonság védelme, a megnövekedett feladatok magasabb szintű végrehajtása érdekében a tiszti állomány kiképzésében, politikai, erkölcsi tudatának erősítésében. ELVTÁRSAK! A kitüntetés pártunknak, kormányunknak és dolgozó népünknek a Rendőrtiszti Főiskola iránti magas szintű megbecsülését jelzi. Elismerésemet fejezem ki a kitüntetés alkalmából a főiskola parancsnokának, teljes személyi állományának az egyre növekvő színvonalú nevelő-oktató és tudományos munka eredményes teljesítéséért. Köszönetemet fejezem ki a főiskolán működő párt-, KISZ- és társadalmi szerveknek azért a sikeres politikai munkáért, amelyet az állomány nevelése érdekében kifejtenek. Megköszönöm a főiskolával együttműködő szerveknek, főhatóságoknak, tanintézeteknek, a főváros politikai-gazdasági vezetőinek, a csapatzászlót adományozó és azt szalaggal díszítő dolgozó kollektíváknak a nevelő-oktató munkához nyújtott segítségét. Elvárom a főiskola személyi állományától, hogy a kitüntetés lelkesítse a szolgálati feladatok még jobb és hatékonyabb végzésére, a párt politikája melletti kiállásra, szocialista rendünk védelmére. Törekedjenek a tisztképzés korszerűsítésére, a hatékonyabb munka feltételeinek kialakítására, a szolgálatokkal való szorosabb együttműködésre. A kitűzött célok eléréséhez, további munkájukhoz sok sikert, erőt, egészséget kívánok. MEGPARANCSOLOM: 1. A főiskola elnevezése: a Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Rendőrtiszti Főiskola legyen. 2. A főiskolával kapcsolatos felterjesztéseknél, elismeréseknél, levelezéseknél a fenti megnevezést kell alkalmazni. 3. Ez a parancs kiadásának napján lép hatályba, a parancsot a teljes személyi állomány előtt ismertetni kell. DR. HORVÁTH ISTVÁN T. T. Belügyminisztériumra és a rendőrségre. Erős akaratú, felkészült és hozzáértő munkatársakra van szükség, olyanokra, akik példamutatóan és maradéktalanul betartják és másokkal is betartatják a törvényt. Többek között ezért is fontos megemlékeznünk a négy évtizedes rendőrtisztképzésről, amelyben a főiskola kiemelkedő szerepet vállalt — mondotta a belügyminiszter. Dr. Horváth István ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a felszabadulást követően megszületett demokratikus és népi hatalom teremtette meg a nép rendőrségét, ezután a testületen belül csakhamar megindult a kellő szakmai felkészülést biztosító tisztképzés. Ez a politikai, szakmai és embert formáló munka az évek során mind rangosabbá vált. Igazodva társadalmi, gazdasági életünk változásaihoz, a Belügyminisztérium, az Igazságügy-minisztérium szerveinek együttműködésével jól illeszkedik a magyar felsőoktatás intézményrendszerébe, politikailag szilárd, korszerűen képzett tiszteket bocsát ki. A főiskola oktatói egyre igényesebben fogalmazzák meg az oktatómunka követelményeit, jól fejlődik együttműködésük az Államigazgatási Főiskolával, a katonai és más felsőoktatási intézményekkel. Tevékenységük súlyát jelzi a tudományos fokozatot elért oktatóik számának gyarapodása és a főiskola hallgatóinak az országos tudományos diákköri konferencián elért sikerei. A továbbiakban az újonnan felavatott tisztekhez fordult a belügyminiszter, és a következőket hangsúlyozta : — Az a munka, ami önökre vár, semmivel sem lesz könnyebb, mint az itt végzett elődeiké. A belügyi tevékenységtől nemcsak az eredményesség, a közbiztonság, a közlekedés javítását, a bűnözés elleni hatékonyabb harcot várja el a lakosság, hanem azt is, hogy mindig érezzék, értük történik, amit teszünk. A törvények megtartásában legyenek rendületlenül elszántak, lépjenek fel következetesen a jogsértőkkel szemben, de a törvénytisztelő állampolgárokkal szemben legyenek szolgálatkészek, figyelmesek. A rendőrség hatóság, amely a lakosság szolgálatában áll. Mindenekelőtt azt várjuk tehát önöktől, hogy magatartásuk és minden cselekedetük legfőbb meghatározója a dolgozó nép önzetlen szolgálata legyen. Igyekezzenek megérteni az állampolgárok gondjait, legyenek körültekintők, megfontoltak, határozottak, erősítsék a Magyar Népköztársaságot, a törvényességet, védelmezzék a becsületes állampolgárokat, és lépjenek fel mindazok ellen, akik megsértik törvényeinket — fejtette ki dr. Horváth István. Végezetül a belügyminiszter elismerését és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítették a végzett tisztek eredményes tanulását, és hozzájárultak a maguk módján ahhoz, hogy diplomát kaphassanak, s felhívta a figyelmet, a Rendőrtiszti Főiskola csak alapot adott ahhoz, hogy a végzettek eredményesen kezdjék meg a tiszti hivatással járó feladatok felelősségteljes ellátását. A belügyminiszter beszédét a felsorakozott díszzászlóalj háromszoros hajrával fogadta. A végzett tisztek nevében Hiller Árpád főhadnagy szólt. Megköszönte a főiskola parancsnoki karának, nevelői-oktatói állományának, valamint a hozzátartozóknak, hogy lehetővé tették a diploma megszerzését. Felhangzott az Internacionálé, s a tiszti fogadalmat tett végzős hallgatók díszmenete zárta a rendezvényt.