Magyar Rendőr, 1989. július-december (43. évfolyam, 26-52. szám)
1989-07-01 / 26. szám
PÁRTRENDEZVÉNY KÜLÖNVÉLEMÉNYEKKEL Ha nem tudtuk volna, hogy a meghívó az MSZMP Belügyminisztériumi Bizottsága alapszervezeteinek fórumára szólt, akár azt is hihettük volna, hogy valamelyik alternatív szervezet vagy reformkor vitadélutánját hallgatjuk. A szónoki emelvényen Tóth András, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy az MSZMP- nek és az alternatív szervezeteknek, valamint pártoknak milyen a viszonya. Rövid összefoglaló is elhangzott a legutóbbi központi bizottsági ülésekről, s az ellenzékikerekasztal-beszélgetésekről. Majd amikor Füzesi Antal, a belügyi pártbizottság titkára megadta a szót a hallgatóságnak, egyszerre több tucat kéz lendült a magasba. A szónok dicséretére legyen mondva, a kétszáz percig tartó kérdésfeleletben mindvégig állta a sarat. A felvetett kérdéseknek csupán egy töredékét idézve is érezhető, valóban szükséges volna a gyorsabb és pontosabb információ áramoltatása, különösen most, a szinte óráról órára változó történések időszakában. Hogy mire is voltak kíváncsiak e fórumon a megjelentek? Nos, egy csofcornyit idézünk az elhangzottakból. Többek között arra, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt meddig és hová fog visszahátrálni. A szocializmusból mindig feladnak egy lépést, és a párttagság nem tudja, hogy hol lesz az a határ, amikor megállnak és mikor. Azt sem hallgatták el, hogy úgy érzik, az MSZMP sorozatosan kihagyja azokat a lehetőségeket, amelyekkel pedig élnie kellene. Azaz védekező álláspontra rendezkedett be, túl gyakran kényszerül magyarázkodásra, holott nem neki kellene e lépéshátrányban lennie. Nem értik sokan, miért hagyja a párt vezetése, hogy a munkában megöregedett vezetőket a közvélemény előtt lejárassák, s miért nem védik őket meg. Ugyanakkor azok, akik vádaskodnak az ismeretlenség homályában maradtak. Róluk alig lehet tudni valamit; az elmúlt tizenöthúsz év során ezek az emberek hol voltak, mit cselekedtek? Többen nemtetszésüket fejezték ki az iránt is, hogy a párt nem készíti fel megfelelően a saját képviselőit. Például a Napzártában, amikor Fejti György beszélgetett az alternatív szervezetek képviselőivel, úgy érezték, a Központi Bizottság titkára az első tizenöt percben elvesztette a mérkőzést. Bár utána felzárkózott, de ez a felzárkózás már nem olyan, mintha az indítás is így sikerült volna Hasonló problémát vetettek fel a belügyi vezetéssel kapcsolatosan is. Azon a bizonyos, a Fidesz által szervezett tüntetésen az ország közvéleménye a televízión keresztül láthatta a Belügyminisztérium képviselőit, akik igencsak akadozva válaszolgattak a riporter kérdéseire. Egyszóval nyilatkozásra képes személyeknek kellene képviselnie minden szervezetet, testületet, intézményt, hangzott el a felvetett javaslatban. Ugyancsak a többség előtt érthetetlen, miért zajlott zárt ülésen Kádár János felmentése, holott a párttagság is szerette volna tudni, hogy ki javasolta ezt, és milyen arányban fogadták el a Központi Bizottság tagjai a döntést. Egyáltalán, azt sem értik, hogy a Központi Bizottság jogosult volt-e ennek a határozatnak a meghozatalára, mert a közvélemény szerint ezt a kongresszusnak kellett volna eldöntenie. A késő esti órákba nyúló fórumot végül is Füzesi Antal azzal a kéréssel zárta, hogy akinek ideje s kedve van, még maradjon, a továbbiakban kötetlen beszélgetés keretében kicserélhetik véleményüket, de sok olyan kérdés hangzott el eddig is, amely továbbra is nyitott maradt, és sem a Központi Bizottság munkatársa, sem a belügyi pártbizottság képviselői nem hivatottak ezeknek a megválaszolására. A jelenlevők egyöntetűen elfogadták ezt a javaslatot, de korántsem volt ilyen egyhangú a megítélése annak a bejelentésnek, hogy a Belügyminisztérium pártbizottsága szóvivőt nevezett ki Molnár József személyében. Az sem hatott pozitívan a résztvevőkre, hogy a pártbizottság ideológiai titkárának betegsége miatt ezúttal az információs jelentésekben felvetett kérdésekre, kérésekre nem kaphatnak választ. A fórumot követően néhány véleményt idézünk, amelyek talán a jövőben segíteni tudják a hasonló rendezvények szervezését. Dr. Gyurácz István, a 2-es pártbizottság titkára így értékelte a történteket: — A fórumon elhangzott gondolatok nyolcvan százalékát az újságolvasó emberek már ismerhették. Ezért nincs értelme ennyi embert összehívni, s szerintem éppen ezért nem is érte el azt a célt, amiért eredetileg tervezték. Véleményem szerint talán kevesebb napirendi pontot kellene megjelölni, de arra olyan előadót hívjanak meg, aki több információval rendelkezik. Szerintem ma már bátrabbaknak és őszintébbeknek kellene lennünk egymás között is, és én leginkább itt az „is”-re tenném a hangsúlyt. Nagy Sándor, a Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett BM Forradalmi Rendőri Ezred pártbizottsági titkára így látta: — A sajtót figyelemmel kísérőknek talán ha tízszázaléknyi újat adott ez a fórum, ugyanakkor célját, az újszerű forrást pozitívnak ítélem. Én ennél is nagyobb gondnak tartom azt, hogy a kétszázhetven belügyi alapszervezetből még kétszázan sem képviseltették magukat, a színházterem székeinek kétharmada üresen maradt. Nem szabadna ennyire érdektelennek lenni. Ugyancsak szépséghibának tartom, annak ellenére, hogy munkaidőben, tehát délután négy órakor kezdődött a fórum, sokan ötkor már indultak haza. A jövőben szerintem kevesebb napirend kell, de azt részletesebben szükséges elemezni. A magam részéről például szívesen hallanám már a belügyi szakmai vezetés véleményét arról, hogy a minisztériumon belüli politizálási feltételek milyenek lesznek, az MSZMP szerepe hogyan alakul a többpártrendszerben. R. M. Az elnökségi asztalnál volt mit hallgatni és jegyzetelni Akik eljöttek, feszülten figyeltek, érdeklődéssel hallgattak, s bosszankodtak a sok üres szék miatt (Fotó: Sebestyén Jenő) A RENDŐR IS KATONA A fegyveres testületek hivatásos állományú tagjai — így a rendőr is — jogilag katonának számítanak. Ha bűncselekményt követnek el, tettük fölött általában a katonai bíróság ítélkezik. Hatályos jogunk a bírói út mellett ismer egy másféle igazságszolgáltatást is: a fegyelmi jogkörben való elbírálást. E jogintézményt napjainkban egyre többen vitatják, megkérdőjelezve létjogosultságát. Az alkotmányosság, a törvény előtti egyenlőség elve megköveteli, hogy a büntetőjogi felelősségről kizárólag bíróság döntsön. A fegyelmi jogkör gyakorlásának eddigi tapasztalatai viszont arra intik a jogalkotót, hogy ennek a privilegizált eljárási módnak előnyei is vannak. A rendőrök által elkövetett bűncselekmények hány százalékát bírálják el parancsnoki jogkörben? Az elöljárók élnek, vagy inkább visszaélnek ezzel a lehetőséggel? A fegyelmi felelősség vitatott kérdéseiről dr. Nagy Géza alezredessel, a Katonai Főügyészség belügyi főosztályának helyettes vezetőjével beszélgettünk. — A törvény lehetővé teszi, hogy a parancsnok a rendőr által elkövetett vétségeket és a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő katonai bűntetteket fegyelmi jogkörben bírálja el. Lehetőség van arra is, hogy megrovás helyett kerüljön sor fegyelmi felelősségre vonásra, ilyen határozatot azonban csak a katonai ügyész vagy a katonai bíróság hozhat. Az elöljáró milyen arányban dönt a fegyelmi felelősségre vonás mellett? — A rendőrök által elkövetett bűncselekményekről vannak adataink. Ezek azokat a bűntetteket is magukban foglalják, amelyekben kizárt a fegyelmi út. Évente a bűncselekményeknek körülbelül a felét bírálják el parancsnoki jogkörben. Hozzáteszem, hogy a súlyos bűncselekményekre mindez nem vonatkozik. Például a kényszervallatás és a hivatali vesztegetés esetében az utolsó szót természetesen a katonai bíróság mondja ki. — Mi dönti el, hogy a parancsnok — például egy ittas vezetés esetén — saját hatáskörében való felelősségre vonás vagy a büntetőeljárás mellett foglal állást? — Általában a cselekmény tárgyi súlya a meghatározó. Könynyen belátható, hogy a gondatlan emberölés ugyan vétség, de az elöljáró ilyen esetben a nyomozást és az esetleges ítélkezést szakemberekre bízza. A példánál maradva, ha valamelyik rendőrkapitányságon az ittas vezetés abban az évben már a sokadik eset, célszerűbb a vádra utalás. A másik szempont, ebből kitűnően, az alakulat általános fegyelmi helyzete, emellett jelentősége lehet az elkövető személyiségének is. — „Az általános fegyelmi helyzet” kissé dodonai megfogalmazás. Mi a biztosíték arra, hogy a parancsnok — szubjektív megfontolásoktól mentesen — jól választ a fegyelmi út kérdésében? — Nem állítom, hogy a részrehajlás veszélye nem áll fenn. A jogalkotó és a gyakorlat azonban abból indul ki, hogy a parancsnok alaposan ismeri, pontosan tisztában van a saját alakulatának aktuális fegyelmi helyzetével. Ezzel együtt, véleményem szerint, a jövő útja garanciaként a bírósági felülvizsgálat. Ha az eljárás alá vont személy a fegyelmi eljárással nem ért egyet, a bírósághoz fordulhasson. — A jogalkalmazás, ezen belül a fegyelmi felelősségre vonás törvényességén az ügyészi szervezet őrködik. Milyen eszközei vannak a katonai ügyésznek arra, hogy az elöljáró döntéseinek jogszerűségét biztosítsa? — A választ kissé távolabbról kezdeném. Magyarországon a katonai ügyészségek szervezeti beosztása nem követi a megyehatárokat. Hazánkban a fővárost is beleszámítva, összesen öt elsőfokú katonai ügyészség működik, Győrben, Debrecenben, Szegeden és Kaposvárott. A katonai ügyészi szervezet munkájának egységességét a Katonai Főügyészség hivatott biztosítani. Az úgynevezett területtartó katonai ügyész feladata éppen az, hogy az adott rendőrkapitányságok fegyelmi helyzetét felügyelje. A rendőrségen emellett a fegyelmi eljárás szakmai előkészítését a fegyelmi előadók végzik. A határozatot ugyan a parancsnok írja alá, de a bonyolultabb esetekben mindig kikéri a katonai ügyész véleményét. Ezenkívül az ügyész a katonai vétség kivételével minden konkrét ügyben megváltoztathatja a parancsnok döntését, tehát akár vádat is emelhet. Hosszú évek tapasztalata alapján mondhatom, hogy a belügyi vezetők hallgatnak ránk. Jó partnereink, hiszen az ő felelősségük elsősorban a fegyelem fenntartása. — A katonai ügyészek szakmai ismeretekkel, tapasztalataikkal hogyan segítik az elöljárót? — Azon kívül, amit már elmondtam, az ügyészek a mindennapi — nem formális — munkakapcsolatban számtalanszor adnak tanácsot. Évente szervezett formában is oktatásokon ismertetjük a fegyelmi előadókkal a bírói, ügyészi gyakorlat és a jogszabályok változásait. —■' Az alárendelt által elkövetett bűncselekményeket eszerint sokszor a parancsnok bírálja el fegyelmi jogkörben. A magasabb beosztású parancsnok által elkövetett ugyanilyen cselekményeket ki ítélheti meg? — Egy rendőr-főkapitányság vezetője vagy a Belügyminisztérium magas rangú munkatársa elvileg azonos megítélés alá esik, azzal az eltéréssel, hogy a fegyelmi jogkör gyakorlója ilyenkor — végső fokon — a belügyminiszter. Az előkészítést pedig a BM fegyelmi osztálya végzi, amely közvetlenül a miniszter alá tartozik. Ilyen esetről azonban nincs tudomásom, de elméletben így kell eljárni. Ha büntetőjogi felelősségre vonás szükséges, a hatásköri lista szerint a Katonai Főügyészség vagy megbízásából a BM fegyelmi osztálya nyomoz. Jelenleg a Budapesti Katonai Bíróságon folyik egy büntetőper, amelynek vádlottai közül ketten ebbe a kategóriába tartoznak. — Visszatérve a fegyelmi felelősségre vonásra, valóban kedvezőbb az a bírósági eljárásnál? — Nem minden esetben. Elvileg a büntetőeljárás sokkal súlyosabb hátrányt jelent, mint a fegyelmi felelősségre vonás. A gyakorlatban azonban a parancsnok szankcionálási lehetősége igen széles, megszüntetheti a rendőr szolgálati viszonyát, lefokozhatja, és rövidebb időre a szabadságától is megfoszthatja. Előfordult olyan eset, amikor a rendőrt ugyanazért a vétségért ,a fegyelmi jogkörben rendfokozatban visszavetés fenyítést kapott — a bíróságon nagy valószínűséggel csak pénzbüntetésre ítélték volna. A fegyelmi fenyítés a gyakorlatban tehát sokszor nagyobb hátrányt jelent az elkövetőnek. Kevéssé ismert, hogy a fegyelmi eljárásban is léteznek már ma is garanciák, az eljárás alá vont személy például védőt fogadhat. BALLA PÉTER