Magyar Repülés, 1949 (2. évfolyam, 1-24. szám
1949-02-25 / 4. szám
lluilil»|J Fc (‘(I) György Gyula Kiskörös l’estszent líírlm-Hegedű* Nagy l’ál Zoltán Budafok Szomba (hely NaklL* Sajgó János lüsu.ló Szőreg Magyaróvár A MAGYAR REPÜLÉS KISTUDÓSÍTÓI JELENTIK Az OMKE soproni csoportjársaik modellezőköre mur 1) éve dolgozik Unger János szakosztályf szetővel) az élen Februárban nagyszabású skiilitást rendezünk. Horváth, Alfréd, M. R. kisstudósító. A Szöregi Petróleumgyár Sifilm modellezőköre 18 taggal működik. Idánig 5 drb. ,,Kakuk csuklómodellt 2 drb. „MR—4-et‘( 2 drb). ,,M3R—10'‘-d is 1 drb. „BV—1"-et építettek, ezenkívül több modell van félkész állapokban. Nárkits János szakosztályvezető. Novemerben alakult meg Monoron a Szabó Dezső-utenli Iskolában a modellezőkőr 151 taggal, több kezdő modell épült, valamint „Vitéz" is még két sajáttervezésű teljesítmény vitorlázó, erós előkészület folyik a háziversenyre, Somodi Miklós M. R. kistudósító. A Minta gimnázium ,,Aero-Clubja“ 1948. októberében atalkolt. Először a „Szellőt" építettük meg, majd sorban az OMRE kezdő tervrajzsorozatát egészen a „Cinégé''-ig. Ezután mindenki etszés szerint választott modellt építhetett. Addigi munkánk eredménye kb. 60 vitorlázómodell. Ezek közt több BV—1, MR—0, MR—4, IEV—14. ..Vitéz“ van. Most zárttéri modellezéssel foglalkozunk és készül ülik a körzeti vereslyre. Nagy Pál ifj. elnök. A Pácai Fürdő-utcai áRL ált. Isk. modellezőidre a „Pieurka" ssiiklómodell építőével kezdte e vékonyságét és 15 komoly tag nagy ügybuzgalmmal viszi előre a munkát. „Csavargó“, ,Vércse", „Pinty”, „Cinege HÉ" modelleket kézi tettünk és nagyon várjuk a jó időt, hogy megsirkasssuk az első repüléseket. Mindnyájan úttörőkvagyunk és ezután komolyabb gépeket főlünk építeni, hogy részt vehessünk a versenyeken. Molnár József M. R. kistudósító: Hajdúszoboszlón több iskolában megalakult a modellezőkör. Csak csekély anyaggal és szerszámnál rendelkeznek, ezért jelenleg alapfokú kezdő mnton folyik. Alig várják azonban az anyagot, hogy a komoly munkát mielőbb elkezdhessék. Veres Gyula IM. R. kistudósító: Gyulán a Szabadságharcos Szövetség keretében nüűtödik a modellezőkor. Már két ízben kaptak nyagot az OMKE-től és február 12-én jólajt került épülőbált rendeztek, melynek bevételét a modelezése céljaira fordítják. Szépen dolgoznak a Kossuth-SzIT és a gimnáium modellezői is. Erősen készülődnek a tavaszi ersenyekre. A szakmaközi SzIT modellezői most erdőnek munkához. A közeljövőben a táj-tanítképzőben és még néhány iskolában akarnak épülősszaki osztályt alakítani. A Makói AVI. Szakirányú Ipariskola modellezőőre idáig 210 drb. ..Szedlót“ és 15 drb. „Gyuri “ modellt épített. Az iskola igazgatója és tanári ura a legmesszebbmenően támogatja a kört. Vörös István , kis tudósi ló. A Kaposvári Szabadságparki áll. áll. isk. modellezői nagy örömmel fogadták az U.MRiK csomagját és elhatározták, hogy a népi repülés érdekében minden tőlük telhetőt megtesznek. A kör most nemrég alakult és február 14-én kezdte el a műhely munkát. tregovdits János M. R. kistudósító. A Pécsi Zichy Gyula-úti állást,iák modellező köre Badajky Lajos szakosztályvezető oktatásával novemberben látott munkához. A fiúk nagy lelkesedéssel „vetették rá“ magukat az OMRE-tól kapott anyagra és mindjárt elkezdték építeni a „Pirutika“-, „Vércse“- és „Pinty"-modelleket. A „Magyar Repülés" megjelenését mindig nagyon várják, hogy ebből de fejlesszék tudásukat. Pálffy Attila M. R. kistudósnó. A Budapesti Vegyiipari Középiskola repülő, modellezői december közepén tartották alakuló gyűlésüket. Azóta nagyon eredményes és szép munkát végeztek. A sok kezdő gépen kívül haladók több nagyteljesítményű gépet építettek. Szerepel a gépek között gumimotoros és egy csupaszárny-vitorlázó is. Neumann György M. R. kistudósító. A makói szakirányú ipariskola modellezői gépeikkel SZERKESZTŐI ÜZENETEK Kozák I., Debrecen. Egy csoportból csak egy tudósítót fogadunk le. Kivételt képeznek a fotótudósítók, akik akár tízen is lehetnek. Málkor minden kérést külön-külön egy-egy trafphlajpoe.Vkábra írjon, hamarabb nyernek ügyei elintézést. — Debenes :„ Hajdúnánás. Hogy a M. M. 1M lólátói igazolványt megkülldhessék, küldjön, fényképet. A felvételt köszönöm. Elég, ha a filmest időkesönképen megkapjuk, mi nagyittatunk róla képet. A negatívot szermésztítetsen visszaküldjül ki. — Fabrichussi B., Miskolc, Harangozó L., Nagy Kolázsa. A M. R. tudósítök a közeljövőben kortevekt kapnak. Gömlöcs L., Sopron. Reméljük, nemsokára itt is meg aktku Inaik a modellező körök. Az orvos dolgába nem szólhatunk bel, de még túli korai a lemondás, mszem még nem is lehetett eddig alkalma a repülésre!• Füzér L, Hatvan. Jót nevettünk a béküldöttlteken, a nyomdafesték alá még nem válók. — Csantangó F., Szeged. Versekkel, vidikiritikákikkal nem fog blatkozunk. Szakcikkeket kérünk, dekevésbbé modoros stílusban. — Nemes S., Tatabánya. Kérésére nem vállalkozhatunk, de a Mi, R. amúgy is közöl pontos rajzokat. Nem olyan egyszerű ám a ,,megfelelő szakműveltség nélkül" még pontos rajz és leírás alapján is elkészítem.*■ Szmotnik 1... Nyíregyháza. Ismét csak gratulálunk a nagyszerű előfizetésgyűjtő „brigád-munkhoz''. A mult évi előfiztőgyütő-versenyit a Standard-gyáriak nyerték százkötencven előfizetővel. MODELEZŐ HÍREK Újabb ittodett-rekordok. Modellmezőink szorgalmaisan i készüllnak a zártéri modell versenyre, Abaffy László mikrofilmes csupasztorny modeljével több káváré eredményt ért el 1’09" 134", 4*51", 2’23", 3’33", és 4*11", ezt az eredményt Winkler László január 15-éi, 4’37"-re juttotta. A papírbevonattú csupaszárny kategóriában Abafflfy Imire l’Od", 1’24" és l'Sf'-es teljesítményt ért el, azt azután Abaffy László 2’12"-cel megdöntötte. Nemzetközi modellrekord. A. I. Vasziljev szovjett modellező gumimotoros vízi modellje 1948 aug. 1-én Siilikiattnajában 30'16"-os eredménnyel új nemzetközi rekordot állított fe. Ezt az eredményt a páriai F. A. I. hivatalosan is elismerte. Az előző rekordot Magyarország tartotta 29 perc 10 top-cel. A helyes megfejtők között a következő díjaikat osztjuk ki: 4. Egy drb. sötétkék sportzubbony. N. R .,M. R.“ 1948. évi egybekötött példánya, 11. Féléves előfizetés. A „M. R.“ 2. számában közölt helyes megfejtők. Új jutalmaikat nyertek: 1. Egy darab kétszeres csőredlit: Horváth György, Budapest. XI., ács M.-u. 3. II. A „M. R.“ 1648. évi díszítésű példányát: Draskócsy Imre, Érd, IM., Ildei'-u. 8. III, Féléves ,,M. R." előfizetést: Iboly Thege Imre, Tata, Piarista-köz 1. A „M. R.“ 3. számában megjelent 2. az. keresztrejtvény helyes megfejtése: Vízszintes 1.: Nincs mozgó alkatrésze. 41. Baliza. 42. Acélon. 72. Jöjjetek repülni. Függőleges. 5. Sabena. 7. Zappankák. 26. Fülezett. 43. Sokol. 45. Felület. Díjakat nyertek: 1. Egy darab csőredlit: Illés Antal, Budapest, XIL, Alkotás utca 34. 11. A .M. R.“ 1948. évi diszkótésesi példányát: Tuba Kálmán, Pécel, Ráday-utca 24. III. A ,,M. R." féléves előfizetését: Tasnády Kálmán, Rákoscsaba, MÉkes-u. 15. 69 3. SZ. KERESZTRfejtVÉNY Vtudatos sorok: 1. Cikkítóki címe (M. R. 2.). 13. Sátoralja (1).14. Zamatos, l6. Megvesztegethető. 17. Tea. 19. Háziállat (nép). 20. Betű híjján, lomb. Vattás röv. 22. Teslik. 23.. Női név. 25. Arra mondjuk, atkai végsőkig kitart mellettünk 26. Együtt jár a bánattal. 27. Húsvéti eledel. 29. Két magánhangzó. 30. Íz. 32. Elnyomó. 34. Férfinév. 36. Ne halj meg! 37. Széna, névmás.18. Ind isten. 10. Enről a szélről a Pilótás Skvola 8. leckéjében volt szó. 44. Piros. 47. Csen. 48. Bíróság előtt keresi a jussát. 50. Névmás. 51. Ék nélküli névelő. 53. Neves orosz helikopter tervező. 50. Hangtalan nóta. 58. Ezen szalad a gőzparipa. 63. Nem fedi sok hozzá, hogy idióta legyen. 65. Ne tudd. 66. Megye Gömör folytatása. 68. Anna betűt keverve. 69. Pári. 70. Arrafelé! 71. Egyik érdekes Írásunk címe (M. R. 2.). Függőleges sorok: 1. Nemrég képsorozatot közöltünk ezzel a címmel. 2. Valamely vízmennyiség és esés energiájának kihasználására épített lapátos vizikerék. 3. Jór betűi. 4. Vissza ipartelszüllet Rajna-Vesztfália vidékén. 5. Az OMRE műszaki pályázatán díjat nyert vitorlázógép neve. 6. Hangnem, (ék. föl.). 7. Z. Y. 8. A vitorlázóhajókat pótolta. 9. Soik ifjú szeretne ez lenni. 10. Hajt. 14. Talál. 12. Vízszintes 1. folytatása. 16. Jó az ilyen sütemény. 17. Női név. 18. Földünk legbővebb vizű folyója (ék. f.). 22. Becézett női név. 24 Zkr. 26. Oldal. 28. Antóp. 31. Rövidített meleg étel. 33. Francia folyó. 34. Csokonai eszményképe. 35. Betű kiejtve. 38 Kevert kéve. 39. Legjobb az egyenes. 44.Kátrányfesték. 42. Jó Pál. 43. Hangtalan zár 45. Mint függ. 39. 46. Élj, él, élni fog!!! 49. Víz. 52. Nem baji 54. Textiliroda,. 55. Frontrepülés (P. I. egyik utóbbi száma). 57. Fogadás. 59. Metszetben is bemutatot hőlégsügérmotor. 60. Menekülés. 61. Férfinév. 62. Egy betű híj jón vízinövény. 64. Kétharmad adó. 66. Gyötrelem. 67 Szó. 69. A diák igéje. Megfejtésül beküldendők a vízszintes 1., 40., 53., 71., függőleges 1., 5., 55. és 59. sorok. Beküldései határidő: 1940. március 4.