Magyar Sajtó, 1984 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1984-06-01 / 6. szám
A MUOSZ elnöksége áprilisi ülésén megemlékezett negyvenéves évfordulójáról 35 haladó magyar újságíró tragédiája kezdetének. Félezernyi újságíró pusztult el gyilkosok fegyvereitől, börtönökben, bitófán, munkaszolgálatban, büntetőszázadokban, internáló- és haláltáborokban Horthy országlása idején. Az üldözöttek sorát a Tanácsköztársaság lapjainál dolgozók nyitották meg, ítélet nélküli kivégzés és börtön jelezte a fehérterror kezdetét. Internálás A „védőőrizetnek" is nevezett internálás negyed századon át volt egyik eszköze az ellenzék, a baloldal elleni terrornak. Az újságírók elnémítására is alkalmasnak találták a 3 vagy 6 hónapig terjedő internálást. A zalaegerszegi, a hajmáskéri, a kistarcsai és a többi táborokban olyan szörnyű állapotok uralkodtak, amelyek kiváltották a haladó világ éleshangú tiltakozását. A második világháború idején fokozottan és nagymértékben alkalmazták ezt a védőőrizetet. Az 1944 márciusában keltezett szigorúan bizalmas rendelet szerint, amelyet Jaross Andor belügyminiszter nevében Baky László a nyilasérzelmű államtitkár írt alá, 30 000 „kommunistagyanús és baloldali személy" internálására tettek javaslatot a hatóságok. A rendeletben az „internálás (védőőrizet)" kifejezés szerepel. Egy újabb és ismét nagyszabású internálási eljárás azokra is kiterjedt, akik segíteni próbáltak az üldözötteken. Tömeggyilkosság munkaszolgálat ürügyén A munkaszolgálatot 1940-ben német mintára vezették be. A rendelkezés megjelenésekor honvédelmi szempontokra hivatkoztak. Csakhamar kiderült azonban, hogy ez csak ürügy. Az igazi cél: a baloldaliak, a nemzetiségiek és a zsidó származásúak nagy tömegeinek elkülönítése és elpusztítása. Másik intézkedés vonatkozott a büntetőszázadokba történő behívásra. Túlnyomórészt a kommunista érzelmű, a rendszert bíráló munkások, értelmiségiek kerültek a büntetőszázadokba. A munkaszolgálatos és büntetőszázadokba beosztott újságírók számát ezerre becsülik. Minden képzeletet felülmúló kegyetlenség jellemezte az elhurcoltak sorsát. A keretlegények kínzásai, az aknamezők, az éhség és a fagy pusztította a szerencsétleneket. A doni katasztrófa időszakában 50 000 munkaszolgálatos közül 6-7000 maradt életben. Hasonló volt az arány a büntetőszázadoknál is. 18 Horthy liget A Sajtókamara Már tulajdonképpen megalakulása előtt (1940 - de a létrehozásáról szóló törvény 1939-es) sokszáz haladó szellemű újságíró kezéből ütötte ki a tollat az Országos Magyar Sajtókamara. A szerkesztőségeket rákényszerítették, hogy bocsássák el a fasiszta rendszer szerint megbízhatatlan, kommunista gyanús, továbbá a zsidó származású munkatársakat. „A Sajtókamara feladata - hangzott a hivatalos nyilatkozat - a nemzeti szellem és a keresztény erkölcs követelményeinek érvényre juttatása és biztosítása ...A magyar sajtót meg kell tisztítani a hazafiatlan, oda nem illő elemektől". A kitűzött fő cél tehát az volt, hogy kiszorítsa a sajtó területéről a baloldali, a liberális, a demokratikus és a kommunista hírlapírókat, tehát az antifasisztákat. A kamarai felvétel előfeltétele „a törvényben előírt - tehát a faji követelményeknek megfelelő - származás." A zsidóknak minősülők arányát a kamarai tagságon belül (tehát az újságírásban) először 6 százalékban állapították meg. Az újságírói főosztály taglétszáma 1941-ben 2646, köztük 144 a zsidó származású, tehát 5,44 százalék. 1942-ben 2711 kamarai tag közül 106 a zsidónak tekintendő, azaz 3,91 százalék. A Sajtókamara időnként tisztogatást rendezett tagfelülvizsgálat címén. „Nem főfoglalkozású... állásnélküli... külföldi laptudósító... kivételezettsége megszűnt" és más indoklással közel 300 tagot zártak ki. Irány: Mauthausen A német megszállás első napjaiban a politikusokkal egyidőben, egy lista alapján, a Gestapo újságírókat tartóztatott le. Nem a származásuk miatt, hanem azért mert ismert németellenes beállítottságú szerkesztők, hírlapírók voltak. Néhány név a később Mauthausenbe hurcoltak közül: Dr. Parragi György, a Magyar Nemzet főszerkesztője, Rassay Károly, az Esti Kurír főszerkesztője, Rátkay Károly dr., a lap felelős szerkesztője és Bálint Imre főmunkatárs, Miliók Sándor, a Népszava felelős szerkesztője, Györki Imre, Várnai Dániel, Friss Árpád a lap munkatársai. Rajtuk kívül a kommunistaként ismert Nádas József és mások járták meg a poklot a náci haláltáborban.