Magyar Sajtó, 1984 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1984-06-01 / 6. szám
Világsajtó Hosszú munka végén tették ki a pontot 1984. január 26-án a lengyel szejmben. A sajtótörvény előkészítését ugyanis még 1980-ban kezdték el (legmagasabb szintű jogszabály eddig sosem szabályozta ezt a területet), szükségességét megerősítették 1981 júliusában, a cenzúratörvény vitája során is, és a munkálatok a szükségállapot idején sem szakadtak meg. A tervezet készítésében 1981 decemberéig az összes szakszervezet (tehát a Szolidaritás is), és az akkori, később feloszlatott Újságíró Szövetség is részt vett, e szerepet később átvette az új szakmai szervezet, illetve néhány ismert és tekintélyes újságíró. 1983 júliusában, éppen a szükségállapot megszüntetésekor került a javaslat a szejm plénuma elé első olvasásban. Az előterjesztő Mieczyslaw Rakowski miniszterelnökhelyettes, az ismert és kitűnő újságíró-szerkesztő volt. Ezt követte a parlamenti bizottságok alapos vitája, amelyet kiegészített a sajtóbeli nyilvános állásfoglalások egész sora, a Trybuna Ludu-tól, a LEMP központi lapjától különböző katolikus lapokig. És végül 1984 január 26-án a lengyel parlament törvényerőre emelte a sokféle módosításon átment törvényjavaslatot. A hatálybalépés időpontja: 1984. július 1. Természetesen nem ismertetem teljes részletességgel a 61 cikkelyből álló törvényt, csupán a számunkra talán legérdekesebb részleteket emelem ki, persze némi önkényességgel. A törvény először is általánosságban kifejti, hogy a sajtó az alkotmányban rögzített szólás- és sajtószabadságot valósítja meg, tájékoztatja a közvéleményt, hozzájárul a közélet nyíltságához, a társadalmi ellenőrzéshez és bírálja a negatív jelenségeket, valamint lehetővé teszi az állampolgárok részvételét a vitákban, a döntések előkészítésében. Mindezt a szocialista fejlődést elősegítő, a békés nemzetközi együttműködést támogató módon kell tenni. Az állami szerveknek - mondja ki a törvény - meg kell teremteniük a sajtó működéséhez szükséges feltételeket, lehetővé téve a „különböző programot, témaköröket és álláspontokat képviselő" szerkesztőségek munkáját. (A katolikus képviselők egyik csoportja egyebek közt azért tartózkodott a szavazásnál, mert e felsorolásból hiányzott a „világnézeti sokféleség", amely a lengyel sajtóra különben nagy mértékben jellemző.) A következő rész váltotta ki talán a legnagyobb vitákat: a tájékoztatás joga és kötelessége. Az elfogadott szöveg szerint az állami szervek és vállalatok, szövetkezetek, sőt a gazdasági tevékenységet folytató magánszemélyek is kötelesek tevékenységükről a sajtót tájékoztatni. A tájékoztatást megtagadni „csakis állami vagy szolgálati titokra, illetve más, törvénnyel védett titokra tekintettel" lehet. Mivel Lengyelországban létezik közigazgatási bíráskodás, az ilyen elutasítást a szerkesztőség írásban követelheti, majd mint adminisztratív határozatot bepanaszolhatja a közigazgatási bíróságnál. (Kivéve, ha a tájékoztatást államhatalmi vagy igazságszolgáltatási szerv tagadja meg.) A tájékoztatási kötelezettség megfelelő értelmezésben a szakszervezeteket és más társadalmi szervezeteket is érinti közéleti működésük körében. Kikerültek viszont e felsorolásból az egyházak, amelyek a tervezet első változatában szerepeltek: a katolikus sajtó felháborodottan tiltakozott az ellen, hogy az egyházat is törvény kötelezze a tájékoztatásra, és végül a bizottsági vitában az egyik LEMP-képviselő is elismerte: „erkölcsi nyomást jelentene önkormányzati intézményekre nézve" az ilyen előírás, maradjon ki. Igen fontos megfogalmazások szerepelnek e kérdés másik oldalával kapcsolatban is a törvényben. Például: „Minden állampolgárnak ... joga van a sajtót tájékoztatni." Senkit nem érhet bírálat vagy bántalom azért, mert a sajtót tájékoztatta, ha ezzel törvényt nem sértett. (Tehát pl. nem titkot árult el — törvénnyel védett titkot.) Külön is rögzíti a törvény a bírálat jogát, persze a szocialista állam és társadalom érdekei, a törvényesség keretein belül. Tilos megakadályozni a bíráló sajtóanyag gyűjtését vagy a kritikát más módon elfojtani. Az intézmények, vállalatok vezetői kötelesek lehetővé tenni, hogy az újságíró a dolgozókkal kapcsolatba lépjen és körükben szabadon gyűjtse az információt! E fontos szabályozások nem maradnak meg kijelentések formájában. Az állami szervek, vállalatok, szövetkezetek (illetve a szakszervezetek stb.) egy hónapon belül kötelesek válaszolni a hozzájuk eljuttatott sajtóbírálatra. Ezen túlmenően: „Aki erőszak vagy jogtalan fenyegetés segítségével egy újságírót egy sajtóközlemény közlésére vagy az attól való elállásra, illetve sajtóbeli beavatkozásra vagy az attól való elállásra kényszerít, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető." A vita során hangsúlyozták, hogy az e pontban szereplő magatartás nem szabálysértés, hanem a bűncselekmény enyhébb fajtája, vagyis vétség. Az is feltűnő, hogy a törvényben szereplő 9 szankció közül, amelyek a sajtórendészeti, helyreigazítási stb. szabályok megszegéséért kiszabhatók, ez az egyetlen eset, ahol szabadságvesztésről van szó. Minden egyéb - az engedély nélküli lapkiadást is ideértve - pénzbüntetést von maga után. Erre mondta a szejm vitájat A lengyel sajtótörvény