Magyar Sajtó, 1984 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1984-06-01 / 6. szám

Világsajtó Hosszú munka végén tették ki a pontot 1984. január 26-án a lengyel szejmben. A sajtótörvény előkészítését ugyanis még 1980-ban kezdték el (legmagasabb szintű jogszabály eddig sosem sza­bályozta ezt a területet), szükségességét megerősí­tették 1981 júliusában, a cenzúratörvény vitája so­rán is, és a munkálatok a szükségállapot idején sem szakadtak meg. A tervezet készítésében 1981 decem­beréig az összes szakszervezet (tehát a Szolidaritás is), és az akkori, később feloszlatott Újságíró Szö­vetség is részt vett, e szerepet később átvette az új szakmai szervezet, illetve néhány ismert és tekinté­lyes újságíró. 1983 júliusában, éppen a szükségállapot meg­szüntetésekor került a javaslat a szejm plénuma elé első olvasásban. Az előterjesztő Mieczyslaw Ra­­kowski miniszterelnökhelyettes, az ismert és kitűnő újságíró-szerkesztő volt. Ezt követte a parlamenti bizottságok alapos vitája, amelyet kiegészített a sajtóbeli nyilvános állásfoglalások egész sora, a Trybuna Ludu-tól, a LEMP központi lapjától külön­böző katolikus lapokig. És végül 1984 január 26-án a lengyel parlament törvényerőre emelte a sokféle módosításon átment törvényjavaslatot. A hatályba­lépés időpontja: 1984. július 1. Természetesen nem ismertetem teljes részletes­séggel a 61 cikkelyből álló törvényt, csupán a szá­munkra talán legérdekesebb részleteket emelem ki, persze némi önkényességgel. A törvény először is általánosságban kifejti, hogy a sajtó az alkotmány­ban rögzített szólás- és sajtószabadságot valósítja meg, tájékoztatja a közvéleményt, hozzájárul a közélet nyíltságához, a társadalmi ellenőrzéshez és bírálja a negatív jelenségeket, valamint lehetővé teszi az állampolgárok részvételét a vitákban, a dön­tések előkészítésében. Mindezt a szocialista fejlő­dést elősegítő, a békés nemzetközi együttműködést támogató módon kell tenni. Az állami szerveknek - mondja ki a törvény - meg kell teremteniük a sajtó működéséhez szükséges feltételeket, lehetővé téve a „különböző programot, témaköröket és álláspontokat képviselő" szerkesz­tőségek munkáját. (A katolikus képviselők egyik csoportja egyebek közt azért tartózkodott a szava­zásnál, mert e felsorolásból hiányzott a „világnézeti sokféleség", amely a lengyel sajtóra különben nagy mértékben jellemző.) A következő rész váltotta ki talán a legnagyobb vitákat: a tájékoztatás joga és kötelessége. Az elfo­gadott szöveg szerint az állami szervek és vállalatok, szövetkezetek, sőt a gazdasági tevékenységet foly­tató magánszemélyek is kötelesek tevékenységük­ről a sajtót tájékoztatni. A tájékoztatást megtagadni „csakis állami vagy szolgálati titokra, illetve más, törvénnyel védett titokra tekintettel" lehet. Mivel Lengyelországban létezik közigazgatási bíráskodás, az ilyen elutasítást a szerkesztőség írásban követel­heti, majd mint adminisztratív határozatot bepana­szolhatja a közigazgatási bíróságnál. (Kivéve, ha a tájékoztatást államhatalmi vagy igazságszolgáltatási szerv tagadja meg.) A tájékoztatási kötelezettség megfelelő értelmezésben a szakszervezeteket és más társadalmi szervezeteket is érinti közéleti mű­ködésük körében. Kikerültek viszont e felsorolásból az egyházak, amelyek a tervezet első változatában szerepeltek: a katolikus sajtó felháborodottan til­takozott az ellen, hogy az egyházat is törvény kö­telezze a tájékoztatásra, és végül a bizottsági vitá­ban az egyik LEMP-képviselő is elismerte: „erkölcsi nyomást jelentene önkormányzati intézményekre nézve" az ilyen előírás, maradjon ki. Igen fontos megfogalmazások szerepelnek e kér­dés másik oldalával kapcsolatban is a törvényben. Például: „Minden állampolgárnak ... joga van a saj­tót tájékoztatni." Senkit nem érhet bírálat vagy bán­­talom azért, mert a sajtót tájékoztatta, ha ezzel tör­vényt nem sértett. (Tehát pl. nem titkot árult el — törvénnyel védett titkot.) Külön is rögzíti a törvény a bírálat jogát, persze a szocialista állam és társada­lom érdekei, a törvényesség keretein belül. Tilos megakadályozni a bíráló sajtóanyag gyűjtését vagy a kritikát más módon elfojtani. Az intézmények, vál­lalatok vezetői kötelesek lehetővé tenni, hogy az újságíró a dolgozókkal kapcsolatba lépjen és körük­ben szabadon gyűjtse az információt! E fontos szabályozások nem maradnak meg ki­jelentések formájában. Az állami szervek, vállalatok, szövetkezetek (illetve a szakszervezetek stb.) egy hónapon belül kötelesek válaszolni a hozzájuk el­juttatott sajtóbírálatra. Ezen túlmenően: „Aki erő­szak vagy jogtalan fenyegetés segítségével egy új­ságírót egy sajtóközlemény közlésére vagy az attól való elállásra, illetve sajtóbeli beavatkozásra vagy az attól való elállásra kényszerít, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető." A vita során hangsúlyozták, hogy az e pontban szereplő maga­tartás nem szabálysértés, hanem a bűncselekmény enyhébb fajtája, vagyis vétség. Az is feltűnő, hogy a törvényben szereplő 9 szankció közül, amelyek a sajtórendészeti, helyreigazítási stb. szabályok meg­szegéséért kiszabhatók, ez az egyetlen eset, ahol szabadságvesztésről van szó. Minden egyéb - az engedély nélküli lapkiadást is ideértve - pénzbün­tetést von maga után. Erre mondta a szejm vitájat A lengyel sajtótörvény

Next