Magyar Sajtó, 1990 (31. évfolyam, 1-25. szám)
1990-06-04 / 10. szám
2 GOMBÓ PÁL 1919. június 6. - 1990. május 7. A lapzárta küszöbén, május 8-án kaptuk a megrendítő hírt: életének 71. évében elhunyt Gombó Pál Rózsa Ferenc-díjas újságíró, a Magyar Sajtó nyugalmazott főszerkesztője. Sokan ismerték, szidták és szerették, hiszen miközben írt, parányi betűivel kéziratokat szerkesztett, imprimált vagy szervezett, évtizedeken át telefonon kollégák százait nógatta — újabb határidőket adva — kéziratért. Valami különös érzékkel tudta, kitől mit kell a szövetség lapjába kérnie. Amikor 1987 elején papíron nyugalomba vonult — még évekig a szerkesztőbizottság elnöke volt. Személyében a hazai hírlapírás történetének egy sajátos fejezete zárult: negyed századon át volt - bölcs iróniával szemlélve a dolgokat - a Magyar Sajtó meg nem ismételhető egyszemélyes intézménye. Elhunytával küzdelmes, negyvenötéves újságírói életpályát szakított meg a halál. Huszonévesen, a háború poklában, a halál árnyékában a kisemmizett munkaszolgálatosok megalázott sorsában osztozott. A Dunántúlon még dörögtek a fegyverek, amikor huszonhat évesen, 1945 márciusától a Szabad Nép munkatársa. 1948-ban már a Magyar Távirati Iroda főosztály vezető helyettese, majd évekig a Hétfői Hírek felelős szerkesztője. Az hatvanas évek elején került a Magyar Sajtó élére. Évtizeddel később, a MÚOSZ soros közgyűlése a választmány tagjai sorába választotta. Gombó Pali az elmúlt évtizedekben szakmai tevékenysége mellett nem keveset tett a pályára kerülő fiatal újságírók nevelésében is. Éveken át tanított, majd stúdiót vezetett az újságíró-iskolán. Tömör kézikönyve a sajtóműfajokról mindmáig alapműnek számít a szakmai irodalomban. Megfigyeléseit, a szakmával kapcsolatos keserű tapasztalatait, nem, ritkán maró gúnnyal és öniróniával - sok éven át - az így írunk Mi című, maga által művelt rovatában mondta el. A sajtóismeret dióhéjban című írásában a főszerkesztő címszó alatt találóan írta: „Mindenütt van, kivéve, ahol nincs, csak felelős kivitelben. Különös ismertetőjele: ha friss, szobájába vadonatúj berendezést kap, a továbbiakban kicseréli, mint a kocsiját - háromévenként. Ha kitart addig. Nem a bútor, a főszerkesztő.” Gombó Pali több mint kilencezer napon át koptatta a viharvert berendezést, szinte sajtómúzeumba kívánkozó íróasztalán látszatra rendezetlen halmokban könyvek, folyóiratok, kéziratok, s fél tucat pipa között matatva írta gúnyos szatíráit, javította a kéziratokat. Amíg tehette, az utóbbi időkig kerülte az orvosokat, úgy vélte: az ember addig egészséges, míg nem közlik vele, hogy mi a baja. „Mindannyiunkban meghal valami, amikor közös munkánk és közös harcaink társától búcsúzunk.— írta John Donne, és gondolatait a másik nagy író, Hemingway választotta mottóul közismert regénye, az Akikért a harang szól elé. A szerkesztők többnyire kortalanul, az utolsó pillanatokig dolgozva h állva halnak meg. Gombó Pali-sok ifjú volt tanítványának, bácsi -, szorongva visszhangzik bennünk a harangszó: most érted szól. Megőrizzük emlékedet! Az etikai bizottság közleménye A MUOSZ Etikai Bizottsága megtárgyalta azt a fellebbezést, amelyet Kocsis Ferenc és Takács Alice nyújtott be a Gazsó L. Ferenc elleni etikai ügyükben elsőfokú eljáró tanács határozatával szemben. Kocsis Ferenc és Takács Alice panaszt tett, hogy Gazsó L. Ferenc sorozatosan megjelentetett cikkeivel durván beavatkozott magánéletükbe, különösen pedig kiskorú gyermekük sérelmére ellenőrizetlen, valótlan állításokat közölt, sajtóhadjáratot folytatott a család ellen. Az elsőfokú határozat ezzel szemben azt mondta ki, hogy Gazsó L. Ferenc etikai vétségben nem marasztalható el, de minthogy a kiskorú gyermek fényképe és neve megjelent két lapban is (az újságíró tudta nélkül), felhívta kollégánk figyelmét: nagyobb körültekintéssel kövesse nyomon írásainak közlését. A cikksorozatot egyébként példaértékűnek minősítette. A MUOSZ Etikai Bizottságának fellebbezési tanácsa megvizsgálta a határozat ellen benyújtott, Gazsó L. Ferenc elmarasztalását kérő fellebbezést. Javaslata alapján a MUOSZ Etikai Bizottsága megváltoztatta az elsőfokú eljáró tanács november 28-i döntését. Megállapította, hogy Gazsó L. Ferenc megjelent írásai a Kocsis-Takács kontra Jánosi ügyben szándékukat és állásfoglalásukat illetően példaértékűek. Gazsó L. Ferenc azonban a 168 óra című lapban megjelent cikkében olyan szakmai hibát követett el - a kiskorú nevének kiírásával —, ami az adott kontextusban az Újságírói Etikai Kódex 2. §. 1/b. pontja értelmében etikai vétségnek minősül. Ezért a MÚOSZ Etikai Bizottsága Gazsó L. Ferencet figyelmeztetésben részesítette. A határozat indoklása kimondja, hogy a cikkíró az érintettek további írásbeli tiltakozását figyelembe nem véve - folytatta az ügy sajtóban való tárgyalását, és a kiskorú nevének kiírásával a gyermeket saját közösségén belül számára fájdalmas megnyilvánulásoknak tette ki. Az ügy érdemi részével, a gyermek elhelyezésével és az érintett család ügyével az etikai bizottság - mivel nem tartozik illetékességi körébe - nem foglalkozott. A MUOSZ etikai bizottsága úgy döntött, hogy határozatát közzéteszi a Magyar Sajtóban, a kiskorú érdekében azonban javasolja, hogy a sajtó, a tömegkommunikáció más fórumain a határozat ne kapjon nyilvánosságot. Az etikai bizottság határozata végleges, ellene fellebbezésnek helye nincs.