Magyar Sajtó, 2002 (43. évfolyam, 1-11. szám)

2002 / 10. szám

Acél Anna A LEGHITELESEBB Vannak emberek, akik matematikusnak vagy tornásznak születnek. Acél Anna beszélni tud. Veleszületett beszédkészsége folytán soha nem okozott számára problémát a kommunikáció, sőt kifejezetten örömét leli a beszédben. Régebben megszállott versmondó volt, de egy sikerte­len felvételi a Színház- és Filmművészeti Főiskolára örökre elvette ked­vét a versmondástól. Szerencsére megtalálta azt a helyet, ahol a be­szédkészség ugyanolyan fontos, mint a színpadon... Érettségi után azonnal felvették a Ma­gyar Rádióba, ahol lassan de tudatosan átszoktatta magát a prózamondásra, a hír, a politika világára. Két évig tartott a képzési idő. Hallatlanul erős tréningjük volt, de Anna passzióból is rengeteget gyakorolt. Örömét lelte abban, hogy is­meretlen szöveget is képes első látásra hiba nélkül felolvasni. Néhány éve a be­mondói szakma még a rádiózás csúcsá­nak számított, igazi nagy személyiségek dolgoztak itt, volt kitől tanulnia. Az évek múltával azonban az újságírók átvették a terepet, s mára a bemondók szinte telje­sen kiszorultak a rádiózásból.­­ Azzal egyidejűleg, hogy az újságírók sokszor képzetlen beszéde elterjedt a rá­dióban, közénk is bekerültek rosszul be­szélő munkatársak. Márpedig egy be­szédhibás bemondó fából vaskarika. A ke­reskedelmi rádiók adják a példát, amely szerint a híreket sem kell képzett be­szélőnek olvasnia, így a bemondó igazi te­repe sajnos végleg elveszett. 1994-ben a Magyar Televízió rendsze­res külső munkatársa lett. Soha nem gon­dolta, hogy valaha otthon fogja érezni magát a hírek világában, ma pedig el sem tudja képzelni enélkül az életét. - Hogy mi adja a híradózás szépségét? A játék a hangulatokkal. Szerintem ne­kem mint a műsor vezetőjének nagyon fi­noman követnem kell a hírek tartalmát és hangulatát, de nem az a feladatom, hogy pánikot keltsek. Ellenkezőleg: adott eset­ben meg kell nyugtatnom az embereket. Szeretem, hogy a nézők tőlem hallják a nap híreit, és meggyőződésem szerint egyáltalán nem mindegy, hogy azt milyen tálalásban kapják. A hírek olvasásakor - legyen az rádió vagy televízió - soha nem önmegvalósításra törekszem. Sajátos szűrő­szerep a miénk, amelyen keresztül az információ eljut az emberekhez. Acél Anna szerint a külföldi televíziók hírműsoraiból lehet a legtöbbet tanulni. Éppen ezért gyakran nézi a világ hírmű­sorait, és rendszeres nézője a CNN hírte­levíziónak. -Teljesen mindegy, milyen nyelven be­szélnek, hiszen a metakommunikáció, a tálalás az, ami érdekel, ezért akár a hot­tentotta televízió is szolgálhat mintául. A CNN az állandó kontroll, de szívesen né­zek spanyol vagy tuniszi televíziót, sőt mostanában lehet látni tudósításokban arab televíziós felvételeket, és ha vélet­lenül feltűnik egy-egy ottani „kolléga”, annak nagyon örülök. Egyszer szívesen találkoznék más országok hírközlőivel. Izgalmas lenne! A Magyar Televízió Híradóját hat évig vezette külső munkatársként úgy, hogy semmiféle szerződése nem volt. A külsős kifizetések azonban akadoztak, Acél An­nának pedig nem volt más anyagi forrása, ezért rendszeresen került megalázó pénzügyi bonyodalmakba. Miközben na­ponta találkoztunk vele a képernyőn, ott­honában kikapcsolták az áramot és a te­lefont. Előfordult, hogy hat hónapig nem kapott fizetést. A helyzet tarthatatlanná vált. - Nem szoktam senkinek a nyakára jár­ni, de akkor úgy éreztem, ez nem mehet tovább. Bementem az akkori hírigazgató­hoz, aki azt mondta, ha beérem kevesebb, ám rendszeres fizetéssel, státusba vesz, így lettem hat év után a Magyar Televízió belső munkatársa. Talán furcsának talál­ják az emberek, de az összes nehézség el­lenére soha nem gondoltam arra, hogy megváljak a Magyar Televíziótól. A köz­­szolgálat nekem is elemi igényem, hihe- HÍRADÓS tetten kultúrszomjam van, fogyasztóként is a közszolgálati televízió az ideálom. Miért dolgoznék máshol? Azt is el tudom képzelni, hogy a Híradó stúdiójából men­jek nyugdíjba. Meggyőződésem, hogy a televíziózásnak ez az egyetlen olyan terü­lete, ahol nem hátrány, ha az ember idősebb, sőt minél idősebb, annál hitele­sebb. A világ minden televíziójában lehet látni hatvanon túli híradós műsorve­zetőket. Ezek után furcsa tapasztalni, hogy én vagyok az egész magyar média legidősebb hírolvasója. Bárhol jár, mindig van nála papír és toll, és ha hall egy hibás mondatot, azon­nal felírja, így készül az óráira. A Komló­­si Oktatási Stúdióban, a Budapesti Kom­munikációs Főiskolán és Barra Mária kommunikációs iskolájában tanítja a le­endő újságírókat, és szállítja nekik óráról órára a nyelvromlás hajmeresztő példáit. - Felnőtt egy generáció, amelyik csöke­­vényesen beszéli az anyanyelvét. A leg­frissebb tanítványaim most tizennyolc évesek. Rajtuk már nagyon jól lemérhető, mit tesz a beszéddel az olvasás hiánya. Ezek az érdeklődő, nyitott, jó képességű gyerekek soha nem vettek könyvet a ke­zükbe. Nem azért, mert lusták voltak ol­vasni, hanem mert a kémia, a matemati­ka és a számítástechnika mellett egysze­rűen nem jutott rá idejük. Sajnos ma egy érettségizett fiatal legtöbbször elhibázza az ikes igék ragozását, és nem ismeri a legszebb régi szavainkat. Ez az, ami való­ban szomorú. Hírolvasóként ritkán kaphat az ember igazi elismerést. Acél Annáról sokan azt tartják, ő ma a leghitelesebb híradós sze­mélyiség. Tevékenységét a kritika is elis­meri, hiszen azon kevesek közé tartozik, akik megkapták a TV Medve-díjat.­­ Ennél nagyobb örömöt semmivel nem tudtak volna szerezni. Nem volt az a nívó­díj, ami ennyit számítana, mint ez a Med­ve. Az a jó benne, hogy teljesen informá­lis, és két rettenetesen szigorú pasas ad­ja. Mindig attól rettegtem, hogy egyszer a Krausz Barnabás vagy a Fáy Miklós tolla végére kerülök, és tessék! Ráadásul lé­lektanilag nagyon fontos pillanatban kap­tam ezt a díjat. Akkor, amikor a Magyar Televízió értéke iszonyatosan devalváló­dott. Ez a két szigorú ítész megértette, mi az, amit én napról napra szeretnék köz­vetíteni ebben a kipett-kopott, nagyon nem nézett, nagyon szegény, nagyon le­­züllött, jobb sorsra érdemes televízió­ban. Ez fantasztikus! Nem tudom, meddig lehet ebből táplálkozni, de nekem még tart! Szabó Edit 21 MaSa 2002/10.

Next