Magyar Sakkvilág, 1940 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1940-08-01 / 8. szám
sen ismertetjük az eddigi játékot“. Végre az 1846-os évfolyamban olvassuk, hogy ,,a pesti és párisi schachclubok közt folyt versenypartie be van fejezve végképen és pedig a pestiek teljes győzelmével. A párisiak a másik partiét is elvesztették. E kettős győzelem annál nagyobb dicséretére szolgál schacharszlánjainknak, mert a párisi schachclub létezése óta még egy úgynevezett correspondence-partiet sem vesztett el.“ Ilyen volt az élet a Wurm-kávéházban sakkarszlánjaink világában. Aztán nagy idők következtek és a pesti sakk-kör története homályba merül. Grimm Vince a szabadságharc idején nagy szerephez jut: ő nyomtatja a Kossuth-bankókat és Világos után külföldre menekül. Ott van a korona elásásánál is. Löwenthal Amerikába emigrál. Dudomi Demeter pesti leveleiben olvassuk, hogy a Dorottya utcai Wurm-kávéházban most a terménytőzsde van, ide sereglenek a terménykereskedők, hogy üzletet kössenek. Régebben itt székelt a híres sakk-kör, amely fényesen legyőzte az addig veretlen párisiakat. A három arszlán azonban most három világrészbe szóródott. Szén úr itt van Resten, tehát Európában, Grimm Vince mint Murad pasa Ázsiában időzik, míg Löwenthal Amerikában él. A sakkfigurák nem kopognak, hanem gabonaárak röpködnek a levegőben. A múlt évtized szelleme elköltözött innen. Szén József és Erkel Ferenc az Európa-kávésházban vívják mindennapos csatájukat. Ábrányi Kornél mérges támadást is ír emiatt Erkel Ferenc ellen, nem szabadna drága idejét a „néma szenvedélyére pocsékolnia. De amikor olyan világ van, hogy jó elmerülni a játékba, a tábla fölé hajolni és nem emelni fel a főt, hogy ne lássuk körülöttünk a fájdalmas életet. A sakk most nemzeti és emberi hivatást tölt be, az emigrációban és a börtönökben vigasztalója és fölemelője az elesett léleknek. Egressy Gábor emigrációs naplójában és a Hölgyfutár egykori számaiban olvassuk, hogy török földön bujdokló magyarjaink legfőbb szórakoztatója a sakk, Viddinben a magyar sakkozók legyőzték a válogatott török sakkozókat, Kutatnában Kossuth is órákat tölt a sakktábla mellett, Görgey és Klapka is sakkhoz menekedik a kétségek óráiban. A börtönnaplók megrázó jelenetekben mutatják be a királyi játék vigasztaló erejét ebben amásodik Magyarországéban. Szacsvay Imrét, a fiatal bihari követet, ezt a magyar Cicerót a sakktábla mellől viszik a vesztőhelyre. Olmütz, Josephstadt és Theresienstadt celláiban egymáshoz szöknek át a rabok, hogy az ólomlábakon haladó időt ezzel a nemes szórakozással rövidítsék meg. Végre kissé magához tér az elfásult lélek. A pesti sakkarszlánok újból kört akarnak alapítani és Erkel vezetésével küldöttségben járulnak a hírhedt Prottmann elé. De a rendőrfőnök visszautasítja a kérést. „A sakkkirályok elleni játék“ — mondja és nem látszik indokoltnak, hogy ezt a forradalmi játékot egyesületbe tömörült emberek játszák. Évek múlnak ismét. Szén már nagyon öreg és alig játszik. Murád pasa is visszatért Aleppóból, ahol törökkel sakkozott és oroszlánokat szelídített. Csendes ember ő is, Erkel 1859. óta nem játszik, csak a fiatalok játékát szemléli jóakaratú figyelemmel. A pesti sakk-körnek alapszabályait már jóváhagyják, de az arszlánok kora visszahozhatatlanul eltűnt az idők mélyében. Erre az érdekes és jellegzetes biedermeier világra vetít újabb fényt a magyar sakkozás centenáris esztendeje.