Magyar Sakkvilág, 2008 (6. évfolyam, 1-12. szám)

2008-07-01 / 7. szám

Medvegy Zoltán nagymester azon kevés éljátékosok egyike, akik sakkozói karrierjük egyengetésével párhuzamosan civil foglal­kozással is rendelkeznek. A 29 éves gépész­mérnök amellett, hogy a Rendőrségnél fően­ergetikusként dolgozik, tavalyi sikerét meg­ismételve idén is első lett Zalakaroson. Arról faggattuk, hogyan tudja ezeket a teljes em­bert kívánó területeket a hétköznapokban szinkronba hozni. Mik a tapasztalataid? Összefügg a tanulás a sakkbeli játékerővel?­­ Akinek jó képessége van a tanuláshoz, az más területen is könnyebben érvényesülhet, például a sakkban is. Az egyetemi éveid alatt hogyan változott a sakkod? Javult. 2350-ről 2500-ra növeltem az élőpont­jaimat... Mennyi időd marad a munka mellett sakkozni? Naponta/hetente hány órát sakkozol? - Sajnos nem annyi, mint szeretném. Az egyetem után adtam egy évet magam­nak, amikor csak sokkal foglalkoztam, de nem sikerült előbbre jutnom. A „ci­vil” állásom mellett kevesebbet versenyzek, mégis jobban megy a játék. Lehet, hogy csak mostanra érett be az akkori munkám, de az is lehet, hogy a görcsös eredménykényszer okozta a sikertelenséget. Az életemnek ma is szerves része a sakk, minden nap szakítok rá időt. Az utóbbi években egyre ritkábban kezdesz l­ e4-gyel, hogyan tudod munka mellett még a repertoárodat is ilyen magas szinten szélesíteni? - Azért tértem át a d4-re, mert abban kevesebb a konkrét változat és a po­zíciós stílusomnak is jobban megfelel. Meglepetésszerűen néha bevetem az e4-et is, így nehezebb készülni ellenem. Marad időd másra is? Hogy fér bele a család? Évközben a külföldi csapatbajnokságok miatt sokat vagyok távol, de ne­vagy családot látogatunk. Hogyan lehet a versenyeket a munkával összeegyeztetni? - Az utóbbi másfél évben csak Zalakaroson játszottam egyéni FI­DE-versenyen, ott viszont mindkétszer nagyon kijött a lépés. Fizetés nélküli szabadságot nem szívesen adnak, kénytelen vagyok a rendes szabadságommal gazdálkodni. Manapság egyre több 20 és 30 év közötti élsakkozó dönt a továbbtanu­lás mellett. Mi lehet ennek az oka? Mennyire látja ennek kárát a sakk­karrierjük? - Hozzám hasonlóan ők is a biztonságra törekszenek. A sakkban nagyon sok a rizikófaktor: az ember bármikor kifoghat egy rossz időszakot, hul­lámvölgybe kerülhet, megszűnhet a csapata. Csak sakkból kevesen tudják megteremteni családjuknak a biztos hátteret. A Tiétek igazi sakkozó család. A sakkon belüli hierarchia mennyire je­lentkezik a magánéletben? - Kettőnk közül az mosogat, akinek kisebb az élete... Szakmai kérdésekről mennyi szó esik a családi összejöveteleken? - Sógorommal, Gyimesi Zolival időnként megbeszéljük a sakkvilág aktuá­lis eseményeit, mutatunk egymásnak egy-egy jó feladványt, vagy megnéz­zük a lányok partiját, már amelyik hagyja... (Zoli testvérei, Nóra és Judit szintén sakkozók - a szerk.) Milyen előnyét élvezted ennek a közegnek? Lehetnek esetleg hátrányai is? - így, hogy többen vagyunk és szélesebb az ismeretségi körünk, tudunk egy­egy lehetőséget ajánlani egymásnak. Az is jó, hogy szükség esetén van ki­hez fordulni, ha baj van egy változattal. ” ” P.A. Kitüntetés A Vasas Sport Club szakosztály-igazgató­ja javaslatára Létay Gyula FIDE-mester a klub májusi közgyűlésén - közel négy év­tizedes eredményes munkássága elismeré­seként - Vasas SC Aranygyűrű kitüntetés­ben részesült, amit az elnökség nevében Markovits László ügyvezető elnök nyúj­tott át. Gratulálunk! Káposztás Miklós Medvegy Zoltán és felesége, Balogh Emese 1. Magnus Carlsen (norvég) 2775 1990 2. Szergej Karjakin (ukrán) 2727 1990 3. Wang Hao (kínai) 2691 1989 4. Vachier-Lagrave Maxime (francia) 2681 1990 5. Fabiano Caruana (olasz) 2630 1992 6. Mamedov Rauf (azeri) 2627 1988 7. Maxim Rodshtein (izraeli) 2605 1989 8. Dmitrij Andrejkin (orosz) 2604 1990 9. Zsou Jianhao (kínai) 2604 1988 10. Jan Nyepomnyascsij (orosz) 2602 1990 QFU IMN­? IKL 2008. július 1-től Tallózó imama mp m HAZAI RANGLISTA 2008. július 1 -től 1. Lékó Péter 2741 2. Polgár Judit 2711 3. Almási Zoltán 2674 4. Berkes Ferenc 2618 5. Gyimesi Zoltán 2600 6. Ruck Róbert 2582 7. Ribli Zoltán 2581 8. Erdős Viktor 2576 9. Balogh Csaba 2559 10. Ács Péter 2548 11. Horváth József 2542 12. Grószpéter Attila 2539 13. Pintér József 2536 14. Cao Sang 2535 15. Horváth Csaba 2526 16. Horváth Ádám 2524 17. Ifj. Héra Imre 2524 18. Portisch Lajos 2523 19. Czebe Attila 2513 20. Medvegy Zoltán 2512 21. Gonda László 2509 22. Szabó Krisztián 2507 23. Prohászka Péter 2506 24. Sax Gyula 2501 25. Papp Gábor 2501 26. Flumbort András 2499 27. Varga Zoltán 2496 28. Kovács Gábor 2493 29. Bánusz Tamás 2492 30. Hoang Thanh Trang 2477 31. Tolnai Tibor 2473 32. Faragó Iván 2470 33. Horváth Péter 2469 34. Kállai Gábor 2468 35. Antal Gergely 2460 36. Boros Dénes 2457 37. Csom István 2455 38. Bérczes Dávid 2453 39. Galyas Miklós 2452 40. Bokros Albert 2452 41. Pap Gyula 2451 42. Seres Lajos 2449 43. Krizsány László 2447 44. Szabó Zsolt József 2445 45. Váradi Viktor 2443 46. Mester Gyula 2440 47. Németh Miklós 2439 48. Mészáros Tamás 2437 49. Ifj. Fodor Tamás 2432 50. Horváth Tamás 2430 plB Pa­miu­m FIDE-lista 2008. július 1-től 1. Viswanatan Anand (indiai) 2798 2. Alekszandr Morozevics (orosz) 2788 3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2788 4. Vasszilij Ivancsuk (ukrán) 2781 5. Veszelin Topalov (bolgár) 2777 6. Magnus Carlsen (norvég) 2775 7. Tejmur Radzsabov (azeri) 2744 8. Sahriar Mamegyarov (azeri) 2742 9. Alexei Shirov (spanyol) 2741 10. Lékó Péter (magyar) 2741 11. Pjotr Szvidler (orosz) 2738 12. Levon Aronján (örmény) 2737 13. Michael Adams (angol) 2735 14. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2728 15. Szergej Karjakin (ukrán) 2727 16. Sergei Movsesian (szlovák) 2723 17. Kamsky Gata (amerikai) 2723 18. Boris Gelfand (izraeli) 2720 19. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2718 20. Vugar Gasimov (azeri) 2717 21. Eljanov Pavel (ukrán) 2716 22. Polgár Judit (magyar) 2711 23. Bu Csiangszi (kínai) 2710 24. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2709 25. Dominguez Perez Leinier (kubai) 2708 52. Almási Zoltán (magyar) 2674 80. Berkes Ferenc (magyar) 2618 MAGYAR SAKKVILAG 2008. július 39

Next