Magyar Sakkvilág, 2012 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2012-08-01 / 8. szám

és ő is holtversenyben végezhetett volna az élen 6 ponttal, ha Szajbély Zsigmond (Maróczy SE) utolsó par­tiját megnyeri Márta Dominik ellen. A bajnoki címnek végül Bence örülhe­tett, harmadik lett Gergely, aki jobb ál­lását rontotta vesztésig Péter ellen. Kérdéses, hogyan alakult volna a végeredmény, ha elindul Antal Tibor Kende és Gledura Benjámin... 16 éves lányok: Ebben a korcsoportban indultak a legkevesebben, heten, és a legna­gyobb meglepetésnek is itt lehettünk tanúi, ugyanis a versenyt a hatodik ki­emelt Horváth Ilona Klára (Fabulon SC) nyerte magabiztosan. Nagyon jól játszott, és veretlenül lett bajnok 5 ponttal. Az ezüstérmet Szente Varga Fruzsina (Atomerőmű SE Paks) szerezte meg. Esélyeshez méltóan játszott, de játéka a Haszon Kamilla Sára elleni kisiklása miatt most ehhez az eredményhez volt elegendő. Gombos Bettina (Haladás VSE) nagyon rossz kezdés után küzdötte fel magát a 3. helyre. 16 éves fiúk: Három játékos indult egyenlő esély­­lyel a bajnoki címért, Amstadt Áron (Hungaropharma Decs), Csonka Balázs (Makói SVSE) és Eltigani Omár (Hungaropharma Decs). Gyakorlatilag az egymás elleni ered­ményük határozta meg a végered­ményt, a döntetlenek mellett Áron sötéttel legyőzte Omárt, ezzel kiala­kult a végső sorrend is. A bajnoki címet tehát Áron gyűjtötte be 7 egy­séggel, az ezüstnek Balázs örülhe­tett 6,5 ponttal, a bronz a 6 pontos Omárnak jutott. 18 éves lányok. A lányok legidősebb korcsoportjában nyolcan indultak a bajnoki cím meg­szerzéséért, és izgalmas véghajrá­ban dőlt csak el a helyezések sorrendje. Úgy tűnt, Varga Klára (Kőbánya SC) könnyedén nyeri a bajnokságot, de a 6. fordulóban vesztett riválisa Kádái Zsuzsanna (HEMO SE Veszprém) ellen, így ha az utolsó fordulóban mindketten nyernek, akkor a holtverseny Zsu­zsának kedvezett volna. Ő nem tu­dott élni a lehetőséggel, csak döntetlent ért el az utolsó helyen álló Katona Ivett ellen, így Klára egy kis izgalmak után, de megérdemelten lett bajnok. A 2. helyen hármas holt­verseny alakult ki Kádái Zsuzsanna, Bea Boglárka (Pénzügyőr SE) és Juhász Barbara (Géniusz SE Tata) között 5 ponttal. A Berger-értékelés Zsuzsának kedvezett, Boglárkának jutott a bronzérem, Barbara idén le­csúszott az érmes helyezésekről. 18 éves fiúk: A 18 éves fiúk bajnokságát Nagy Gábor (Haladás VSE) és Horváth Dávid (Csepeli TK) versenyfutása jellemezte. Sokáig fej-fej mellett ha­ladtak, de ifjú nemzetközi mesterünk többet hibázott, így Gábor ünnepel­hetett a verseny végén. Gábor kife­jezetten stílusosan és agresszíven játszott, Dávid jól indult, de ezután ki­csit elbizonytalanodott, több döntet­lent engedélyezett gyengébb ellen­feleinek, ám még mindig kezében lett volna az első hely megszerzésének lehetősége, ha sokkal jobb állását nyerésig fokozza Gábor ellen. A játszma döntetlennel zárult, így ma­radt az ezüstérem. Harmadik helyen négyes holtverseny alakult ki, meg­lepetésre Odor Istvánnak (Sárvári SC) volt a legjobb Berger-értéke, így ő szerezte meg a bronzérmet Makk Róbert, Tésik Csaba és Straubinger Dániel előtt. Straubinger-Nagy G. 15...Sxd4 16.ifxd4 5fxg4 17.£d2­­e5 18.lfe2 g5 19.£d5 6g6 20.c3 a5 21.5ad1 lxa4 22.Ba1 ac6 23.®e3 e6 24.öb6 a4 25.6c4 b5 A SportM csatornán ismét lát­ható Kállai Gábor Sakkk! című műsora. A műsor kéthe­tente újul meg, közben több­ször ismétlik. A sakkműsor adásának időpontjáról legköny­­nyebben a port.hu oldalon lehet tájékozódni. 26.öd2 m 27.ÉÍ1 h6 28.©f3 e5 29.©d2 h5 30.b3 d5 31.exd5 ®xd5 32.f3 axb3 33.c4 bxc4 34,áxc4 ®d7 35.©e4 Ífxh3 36.if1 9e6 37.Ba6 g4 38.Sb6 gxf3 39.ffxf3 ixe4 0-1 A 7 fordulós nyílt rapidversenyre összesen 265 játékos nevezett, 65- en indultak a lánykategóriákban és 200-an a fiúk között. A lányok verse­nyében nagyon sokan védték meg a hosszú játszmákban megszerzett bajnoki címüket, viszont a fiúknál erre a bravúrra egyedül Korpa Bence volt képes. Két egyesület tudott két aranyérmet szerezni, a Hungarop­harma Decs és a Pénzügyőr. A leg­népesebb korcsoport már hagyomá­nyosan a 10 és 12 éves fiúké. Saj­nos a lányoknál egyik kategóriában sem sikerült a 20 főt elérni, a legtöb­ben a 12 és 14 éveseknél indultak. U8 lány: 1-2. Juhász Judit, Hajdú Hanna 6,5,3. Majoros Rózsa 5 pont (12 fő) U8 fiú: 1. Lányi Máté Boldizsár 6, 2-3. Fodor Kornél, Baranyai-Molnár Ádám 5,5 pont (37 fő) U10 lány: 1. Kocsis Anett 5,5,2. Len­gyel Andrea 5, 3. Bolgár Janka 4,5 pont (11 fő) U10 fiú: 1. Kozák Ádám 6,5, 2-3. Vanczák Tamás, Tubák Dániel 5,5 pont (49 fő) U12 lány: 1. Egyed Judit 6,5,2.Kur­­csics Erika 5,5,3. Balogh Eszter, 4,5 pont (15 fő) U12 fiú: 1. Polyik Péter 6,5, 2-3. Ugróczky Péter, Bohus Ádám 5,5 pont (46 fő) U14 lány: 1. Gál Hanna Krisztina 5,5, 2-3. Werner Anna, Árvai Eszter 5 pont (14 fő) U14 fiú: 1. Korpa Bence 6,5,2. Gle­dura Benjámin 6, 3. Kántor Gergely 5,5 pont (32 fő) U16 lány: 1-2. Horváth Ilona Klára, Haszon Kamilla Sára 4, 3. Gombos Bettina 2,5 pont (6 fő) U16 fiú: 1. Ehtigani Omár 6, 2. Far­kas Richárd 5, 3. Bódi Tibor 4,5 pont (20 fő) U18 lány: 1. Bea Boglárka 5, 2-3. Juhász Barbara, Havanecz Bianka 4 pont (7 fő) U18 fiú: 1. Juhász Kristóf 5,5, 2-3. Nagy Gábor, Makk Róbert 5 pont A 6 fordulós rapid csapatverse­nyen összesen 40 csapat indult a három kategóriában (10, 14, és 18 év alattiak), és egy egyesületnek sem sikerült dupláznia, ami a me­zőny kiegyensúlyozottságát jelzi. Egyedül a 10 év alatti korcsoportban volt egyértelmű az Ajka SSE győ­zelme, ők 4,5 ponttal előzték meg a második helyezett csapatot, a másik két csoportban izgalmasan alakult a végeredmény, csupán egy pont előnnyel nyert a Sárkány DSE és a Kőbánya SC egyesülete. U10:1. Ajka SSE (Bakos Balázs, Ér­seki Áron, Kaufmann Kristóf, Juhász Judit) 21, 2. Szentendrei Sakkiskola 16,5, 3. Barcza Gedeon SC 15,5 pont (15 csapat) U14:1. Sárkány DSE (Kozák Ádám, Laza Szabolcs, Ruck Róbert, Miku­lás Viktória) 17,5, 2. Szombathelyi Haladás VSE 16,5, 3. Miskolci Kis­­bocsok 1.15 pont (17 csapat) U18: 1. Kőbánya SC (Varga Klára, Bódi Tibor, Kiss Péter, Farkas Ri­chárd) 22, 2. Szombathelyi Haladás VSE 21,3. Barcza Gedeon SC 18,5 pont (7 fordulós körmérkőzés) A villámbajnokságon 80 játékos próbálta ki játékerejét. Élvezetes és izgalmas partik után alakultak ki a végeredmények. Két lánykorcsopor­tot, a 8-10 és 16-18 éveseket össze kellett vonni az alacsony létszám miatt, ők külön lettek értékelve. U8 lány: 1. Karácsonyi K. 4,2. Bolgár K. 1,3. Karácsonyi L. 0 pont (3 fő) U10 lány: 1. Bolgár J. 6, 2. Shaw Z. Wen 4, 3. Persányi 3 pont (4 fő) U12 lány: 1. Egyed J. 4, 2. Érseki 3, 3. Kurcsics 2 pont, (5 fő) U14 lány: 1. Gál 4,5, 2-3. Kassay, Árvai 3 pont, (7 fő) U16 lány: 1. Horváth I. K. 3, 2. Ha­szon 1,5, 3. Boros 0 pont (3 fő) U18 lány: 1. Kádái Zs. 3,5, 2. Havanecz 2 pont (2 fő) U8 fiú: 1. Karácsonyi G. 5,2. Révész H. 4,5, 3. Járó 4 pont (7 fő) U10 fiú: 1. Krstulovic 7, 2. Tubák 6, 3. Pribelszky 5 pont (14 fő) U12 fiú: 1-2. Polyik, Kaufmann 5,5, 3. Horváth Kr. 4,5 pont (11 fő) U14 fiú: 1. Kántor 5,5,2. Juhász Á. 5, 3. Gledura 4,5 pont (12 fő) U16 fiú: 1. Csire Bence 4,5, 2. Né­meth Ge. 4, 3. Bódi 3,5 pont (7 fő) U18 fiú: 1. Varga Kr. 4,2. Juhász Kr. 3,3. Horváth A. 2 pont (5 fő) ■ A fiúk közül csak Korpa Bence tudott duplázni Magyar Sakkvilág 17

Next