Magyar Sakkvilág, 2015 (13. évfolyam, 1-12. szám)

2015-02-01 / 2. szám

Az Első Szombat sztárjai januárban immár 77. alkalommal rendez­ték meg Weejk aan Zeeben a hagyomá­nyos versenysorozat újabb jelentős tor­náját, a TATA Steel Chess 2015 szuperver­senyt. A 14 fős mezőnyben a top 10-ből öten ültek asztalhoz, és külön érdekesség, hogy a női világbajnok, Hou Jifan is meg­hívást kapott az eseményre. A résztvevők bizonyára nem ismeretlenek a magyar sakkrajongók körében, hiszen négyüket személyesen is láthattuk Budapesten az Első Szombat sakktornákon. A jelenlegi világbajnok Magnus Carlsen már nemzetközileg ismert csoda­gyerekként játszott Budapesten 2003 de­cemberében, de a GM-tornán „csak" har­madik lett. Hou Jifan többnyire az IM-cso­­portokban edződött, és bizonyára sokat köszönhet az itt megszerzett tudásnak. Világbajnoki címét éppen az ellen a Ko­­neru Humpy ellen szerezte, aki hosszabb ideig játszott nálunk, és a sakkpályafu­tásának elején tartó indiai kislányt né­hány év elteltével már nagymesterként köszönthettük. Ne feledkezzünk meg az azeri­­ek második számú sakkozójáról, Tejmur Radzsabovról sem, aki szintén nemzetkö­zi normát ért el a magyar fővárosban. Külön fejezetet érdemel Fabia­­no Caruana, aki végigjárta az Első Szom­bat ranglétráját, és végül mindhárom GM-normáját itt szerezte meg. Emiatt több kritika is érte, így a versenysorozatra is árnyék vetült, de Caruana magasra ívelő pályafutása ékes bizonyítéka, hogy az El­ső Szombat nem normagyár, arra érdem­telenek itt nem szerezhetnek címeket. Nagy László, az Első Szombat ver­senysorozat szülőatyja sarkosabban fo­galmaz és teszi fel a jogos kérdést: ilyen alapon az egyetemek diplomagyárak len­nének? Megjegyzem, irigyek és rossz­akarók sajnos mindig vannak, pedig ez a méltán világhírű versenysorozat inkább elismerést, támogatást, szponzorokat ér­demelne! Kivételes tehetségeket, korosz­tályos világbajnokok és kontinensbaj­nokok egész sorát láthattuk itt, a 2015. január 1-jei világranglista első 100 játé­kosa közül 21-en ültek asztalhoz az El­ső Szombat sakktornákon! A hazai sak­kozók fejlődésében, előmenetelében is megkerülhetetlen Nagy László 1992-ben indított versenysorozata. Számos fia­tal tehetségünk szerzett itt nemzetközi mesteri és nagymesteri címet, a hazai top 100 sakkozó mintegy 80 százaléka vett részt a népszerű sakktornán! Lékó Péter is itt teljesített GM-normát, majd 1994-ben legfiatalabb magyar nagy­mesterként ünnepelhettük. Lékó re­kordját éppen az Első Szombaton meg­szerzett nagymesteri címével Rapport Richárd múlta felül 2010-ben! A helyszínek felidézése ma már nosztalgia, a kezdet: XIV. kerületi Tá­bornok utcai Czóbel kollégium, majd a Sunlight Hotel, Zugló Hotel és a Magyar Sakkszövetség Fálk Miksa utcai székhá­za. 2011-től a MEDOSZ Hotel ad otthont, amely tágas, légkondicionált konferen­cia-termével, az emberies, sakkszerető hozzáállással kitűnő házigazdája a ver­senysorozatnak. A sakktorna nem működhetne segí­tő családi háttér nélkül, a vállalkozás gaz­dasági főnöke Nagy László kedves felesége, Ilona asszony, a fírstsat honlapot informa­tikusként fiuk, Nagy Tamás készíti. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a sakkversenyek sokszor észrevehetet­len kulcsszereplőit sem, kiváló versenybí­rók Kovács Ernő, Ortel Endre, Dobos Ottó, Brindza István, és mintegy másfél évtize­de Orsó Miklós nemzetközi versenybíró, valamint hű segítője Pataki László is ré­szesei a sikereknek! Szekeres Tibor Pintér József: 1000 bástyavégjáték 3800,­Kötés: B/5, keménytábla; Kiadás éve: 2007; Oldalszám: 434 Pintér nagymester végjáték-sorozatának második kötete a bástyavégjátékokat dolgoz­za fel, csoportosítva a gyalogok száma szerint. A tizenkét fejezet a legegyszerűbb bás­tyavégjátékoktól a bonyolultabbak felé halad, egészen a hat-hat gyalogos végállásokig. Pintér József: 1000 könnyűtiszt végjáték 5900,­Kötés: B/5, keménytábla; Kiadás éve: 2007; Oldalszám: 550 Az ezer tanulmány és játszmavégződés rendszerezése példa nélküli óriási munka, hosz­­szú évek gyűjtőmunkája, elemzések, kutatások eredménye volt, amelynek gyümölcsét nem csak amatőr sakkozóknak ajánlja a szerző, de erős sakkozók is nagy haszonnal for­gathatják. Pintér József: 1000 Vezérvégjáték 5900,­Kötés: B/5, keménytábla; Kiadás éve: 2007; Oldalszám: 386 Pintér nagymester hat fejezetben taglalja a különböző anyagi megoszlású vezérvégjá­tékokat. A vezér küzdelmét boncolgatja bástya a különféle könnyűtisztek ellen, de akár egy vagy két bástya ellen, illetve vezér a vezér ellen is. A könyv végén névjegyzéket is talál az olvasó a végjátékok „elkövetőiről". MAGYAR SAKKVILÁG 17 Hou Jifan JiiiSii Hikaru Nakamura Sakkélet

Next