Magyar Sakkvilág, 2016 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2016-01-01 / 1. szám
Portré Kedves Gyula! Elnézést a pontatlankodásért, a jubileumi interjút 2014- ben kellett volna megejtenünk. Viszont biztos vagyok benne, hogy most is sok érdekes sztorit tartogatsz nekünk. Ismert FIDE-mester vagy, kérlek, mesélj a kezdetekről! Kaposváron születtem 1944. február 20- án, valahol a vízöntő és a halak csillagjegy határán. Sakkozni 6-7 éves koromban tanultam meg, akkoriban játszották a Bronstein-Botvinnik párosmérkőzést Moszkvában, 1951-ben. Ki indított el a sakkozói pályán? Édesapám (szintén Létay Gyula) is sakkozott, ő 1914-ben született. Hivatása szerint katonaember volt, kiképzőtiszt Pécsett, még Horthy idején, a második világháború után pedig a magyar Honvédség egyik alapító tagja. Csak hát a múlt... Egyik alkalommal Veres Péter akkori honvédelmi miniszter megkérdezte tőle: „Fiam, maga tényleg katolikus?" Igen volt a válasz. „Na, fiam, majd meglátjuk, mit tehetünk magáért." Hát ez - ismerve a történelmet - nem hangzik valami jól... Igen, apámat hamarosan fizetés nélküli nyugdíjba helyezték. A pénzre szükség volt, Pécsről visszajöttünk Kaposvárra, apám ott talált állást a cukorgyárban, villanyszerelőként dolgozott. Ami érdekesség, hogy milyen kicsi a világ - Máthé Gáspár édesapjával dolgoztak egy munkahelyen. Akkor itt is előtör egy sakkos motívum. Kérlek, mesélj bővebben édesapádról! Apám első osztályú sakkozó volt, nagyon kedvelte a nyílt játékokat. Még Horthy idején, Pécsett végezte el az Akadémiát, a második világháborúban a második magyar hadseregnél szolgált, és nagy szerencséjére az urivi áttörés előtt két nappal 400 emberével együtt haza tudott jönni a Don-kanyarból. Aztán az egyik nap, már az ötvenes években, megjelent az a bizonyos fekete autó, és elvitték apámat. Én akkor nyolc és fél éves voltam. Máig nem felejtem, apám megsimogatta a fejemet, és így szólt: „Mától kezdve te vagy a családfő." Később aztán enyhült a helyzet, és noha halálra ítélték, mégis kijöhetett 1956 nyarán. Halálra ítélték? Ezt egy mai gyerek nehezen tudja átélni. Szerencsére. Apámat a börtönben (a Gyorskocsi utcai gyűjtőben) a sakkozás mentette meg, így tudott normális maradni. WC-papírból és kenyérbélből gyúrt sakkfigurákat, és ezzel múlatta az időt, a megszámlálhatatlan perceket (egész pontosan 93 napi siralomházat) így legalább hasznosan töltötte el. Bocsánat, hogy okvetetlenkedem, de a neved, hogy Létay, illetve hát ez a szép budai villa, ahol laksz a családdal, gyermekeiddel, az unokákkal, nemesi származásra utal. Rátapintottál a gyengémre, ugyanis szívesen foglalkozom családfakutatással is. Az őseim között egyébként volt olasz származású is Antonio de Galateo (anyai nagyapám), Gréta de Galateo (édesanyám), valamint Discher Ferenc (apai nagyapám édesapja), aki a Császár Fürdő és Kórház igazgatója volt. Létay Lajos (nagyapám) pedig európai hírű mérnök volt. Rokonságban állok Kisfaludyval és Kresz Gézával is. Kanyarodjunk vissza a te sakkozói pályádra. Hogyan haladtál a minősítési ranglétrán? A Medve utcai általános iskolába jártam, illetve a Ságvári csapatában játszottam, ott a zseniális Schneider Miklós volt az edző. 1953-54 körül Szemjon Furman Magyarországra látogatott, és szimultánt adott nekünk. Büszke voltam rá, hogy döntetlent értem el ellene. Később aztán ő lett Karpov egyik meghatározó edzője és atyai jóbarátja. 1958-ban pedig, nyolcadikos koromban, az úttörőolimpián 4- ből 4 ponttal álltam, még interjút is készítettek velem. Ennek akkora visszhangja volt aztán, hogy rövidesen a Szovjetunióból 200 levelet kaptam a pajtásoktól, mindre persze nem is tudtam válaszolni. A gyors népszerűség nem tett túl jót, mert aztán a hátralévő 3 partiból csak másfél pontot gyűjtöttem. A Ságváriban milyen volt a klubélet az 1950-es években? Az edzések a Lajos utcában voltak, gyakran a suliból futottunk oda. Szlabey Géza is nálunk játszott, illetve ő is besegített Miklósnak az edzésmunkába. Vígh Béla, Lovass Imre, Tóth Béla, Rajna György, Eperjesi László, Sinkovics Péter, Belényesi István voltak a klubtársaim. Tóth Béla egyébként osztálytársam is volt, vele úgynevezett repülőpartikat játszottunk. Ez mit jelent egész pontosan? Ilyennel még nem találkoztam a repertoáromban. Az óra alatt távolabb ültünk egymástól - papírrepülőt hajtogattunk, azon juttattuk el a lépéseket egymáshoz. És a későbbiekben hogy alakult a pályád? 1960-ban holtversenyben első lettem Nagy Ervinnel a budapesti középiskolás bajnokságon. Párosmeccset vívtunk két nyert játszmáig. Az első partiban fehérrel vesztettem, francia védelem volt. A másodikban - nagy lélektani fegyverként - életemben először én is ugyanezt a védelmet játszottam sötéttel és nyertem. Majd a harmadikban is nyertem, megint a francia jött ki, fehérrel. Hogy mi volt a titkom? Az első parti után edzőm, Schneider Miklós odaadta az erről a védelemről szóló könyvet, és ez nagy önbizalmat adott. Miklós kitűnő edző volt, sok tanítványából lett mester vagy még erősebb sakkozó. Én a mesterjelölti címet 1968-ban szereztem meg, ám a sakkban nem voltam profi, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolát végeztem el Pécsett, és hosszú éveken keresztül a MÁV Magasépítési Főnökségnél dolgoztam. Többek között a budapesti MÁV Kórház, a miskolci, a győri, a székesfehérvári, veszprémi, hegyeshalmi, komáromi és tatai pályaudvar az, amin dolgoztam. Te is, akárcsak édesapád, nagyon szereted az éles játékot. Igen, 1.e4-re ma is 15-öt lépek a leggyakrabban, és világossal a királygyaloggal kezdek. Még 1962-ben a budapesti középiskolás bajnokságon legyőztem Tompa Jánost egy érdekes mellékvarival - a Möller-támadáson belül 9.11b3-mal -, azt később is szívesen alkalmaztam. Azt hiszem, téged sem lehet klubhűtlenséggel vádolni, Gyula... 1970-ig a Ságváriban játszottam, utána kerültem a Vasashoz, és mind a mai napig itt játszom. Közel van hozzám, a társaság is kitűnő. Nemcsak egy sima sakkcsapat vagyunk, sokkal inkább baráti társaság, Káposztás Miklós vezetésével. Amikor idekerültem, az 5. táblán játszottam. Szily József volt az éltáblás, ő egyébként édesapám osztálytársa volt annak idején. A másodikon játszott Szabadi Elemér, majd Geszosz Pavlosz, Káposztás Miklós után következtem én. Szívesen emlékszem M. Kovács Lászlóra, Gasztonyi Bandira, Balogh Bélára és Tompa Jánosra is. Az élet dialektikája Beszélgetés Létay Gyulával 28 MAGYAR SAKKVILÁG