Zádori János szerk.: Magyar Sion 1874. (Uj Magyar Sion 5. évfolyam)
I. Értekezések - Az idő mint szövetséges
. AZ IDŐ MINT SZÖVETSÉGES, alapot annál sikeresebben omoljon öszsze ami rajta épült. Ez az oka, hogy az egyház időnkint leszáll s fiainak üdvén akarván munkálkodni a földi rendben is, igazgatja az elferdített igazságot. Mert hiszen vétkesnek mondanók az orvost, aki a végtagok baját gyógyítani elmulasztaná, azon ürügy alatt, hogy a nemesebb részek érintetlenek, mintha a baj tovább nem mehetne. Tehát szoros kötelmét teljesíti valahányszor oly észbeli, múló, földi életünkre vonatkozó viszonyokat is igazgat, melyekre nézve nem csak szétágaznak a vélemények, hanem veszélyes végletekbe is rohan századonkint a korszellem. Nem területbitorlás, nem hatalomterjesztés, nem zsarnokság ez, hanem hivatás; — vagy ha tetszik, ez a fej zsarnokoskodna a többi tagok felett, az élet zsarnoksága a halál felett, az igazság teljes uralma a tévely felett. Csakhogy itt nehézségek forognak fen. Ugyanis midőn a természetfeletti dogmák körül határoz, minthogy isteniségének sugarai meszsze fénylenek, hajlandók az emberek fejet hajtani; mert észhaladó igazságok körül egyebet nem is tehet a korlátolt értelmű emberiség. De mihelyt azon szomszédos viszonyokra kiterjeszkedik, melyekhez az igazságok érintkezése folytán szintén van joga, akkor kitámad a szeliditett rationalismus s határozottan vonakodik elismerni tekintélyét, azt hánytorgatva fel, hogy az egyház az égbe vezető utat szabályozhatja, de nem a földit; mintha az égbe vezető út nem e földön lenne; mintha nem e földön szerezné meg magának a jogot, mennyre vagy pokolra egyaránt. Katholikus hivőre nincs ugyan ebben nehézség, mert az igazságok legfőbb őre kimondotta, hogy nem csak a dogmákat kell hinni, hanem azon tanítást is, melyet nem dogma alakban ad elő a legfőbb tanító, s melyet a hittudósok mint általános igazságokat, dogmákból lehozott következtetéseket vallanak. „Sapientibus catholicis baud satis esse, ut praefata Ecclesiae dogmata recipiant.