Zádori János szerk.: Magyar Sion 1886. (Uj Magyar Sion 17. évfolyam)
I. Értekezések. - Telegdi Miklós származása
82 Telegdi Miklós származása. Az oklevelet a biharmegyei Telegden (ma Mező-Telegd) egy Márton nevü jobbágy állítja ki. Különös egy jobbágy, nem azért, hogy háza, földje, rétje, szőllője, — hanem hogy saját pecsétje van s neve mellett ott áll a „literátus" jelző. Ez a Dózsa-lázadásra következő korban, mely a jobbágyokra a legnyomasztóbb vala, figyelemre méltó jelenség. De Márton jobbágy mindamellett hogy írástudó, deákos ember, az oklevelet csupán aláirja. Szabályos, noha már öreges vonásai nyilván mutatják, hogy akkor már éltes ember volt, de reszkethetett is a keze. Megható helyzetben volt. Azon a ponton állt, hogy elhagyja szülőföldét és ott hitvese sírját, a házat, melyet építtetett, a fákat, melyeket ültetett. De hát atya volt, két derék fiúnak atyja, kik tőle messze, az ország legnyugatibb részébe szakadtak, és ott az egyik mint a tudomány férfia, a másik mint jóravaló iparos, a szeretet mellett büszkeséggel is töltötte el atyai szivét. A két fiú váltig bítta, édesgette magához az öreget, hogy megbecsülik, holtig gondját viselik, mint szemek fényének; de idő kellett hozzá, míg a vén ember leküzdhette aggodalmait, s rászánta magát, hogy elköltözik, mint a madár, fiai után. Két keze keresményét mégis nem akarta idegen kezekre hagyni : jó földes urának adta el azt, mint maga mondja, részint hálából azért, hogy őt a jobbágyi sorsból szabad emberré tette, részére száz forintért, mely összeg mai 1800 forintnak felelhet meg. Ez eladásról szól az oklevél, melyből még megtudjuk, hogy Márton deák Telegdi Miklósnak, a pápa által is kitüntetett, s a Dózsa-lázadásban elvérzett Telegdi István kincstartó unokájának volt jobbágya. Továbbá, hogy fiai : Miklós és György , amaz 1567-ben áldozár s nagyszombati hitszónok, emez az esztergomi érsek szolgálatában valószínűleg szabó mesterséget űzött, s ezért neveztetett „Szabó"-nak. Hogy az említett Miklós áldozár senki más, mint