Magyar Sion 1892. (Uj sorozat 6. évfolyam)
I. Értekezések. - Bevezető gondolatok. Dr. Kereszty Viktor-tól.
bevezető gondolatok. Irta DR. KERESZTY VIKTOR. Isten segítségével uj évfolyamot kezdünk, ... a szellemi közlekedést. olvasóközönségünkkel ez évben is megindítjuk, folytatjuk s fentartjuk. Programmot adnunk nem szükséges. A „Magyar Sión" nem uj vállalat, nem egy röpke lapja azoknak az irodalmi termékeknek, melyek ilyenkor, új év körül özönével rohanják meg a publikumot, — de melyek, az irodalomnak legtöbb esetben épen nem kárára, az év folyamán lassan kint el is tünedeznek. A mi szerény, de becsületes munkának szentelt folyóiratunk régi ismerőse már a műveit magyar katholikus közönségnek, amely közönség épen ezért tisztában is van annak elveivel, munkakörével, egész irányával. Hiszen a „M. Sion" ez évben betölti létezésének 30-ik évét, és annak emez új sorozata is immár a hatodik évfolyamot kezdi. Hogy hivek maradtunk ahhoz a programmhoz, melyet ezelőtt öt évvel fejtettünk ki, akkor t. i., mikor a már beteges Zádori kanonok fáradt kezéből kiesett szerkesztői tollat felvettük, azt most már öt vaskos kötet bizonyítja. E programmhoz, melyet azóta is rövid kivonatban — előfizetésre szólító felhívásainkban — közölni szoktunk, hivek maradunk ezután is. Katholikus öntudat : ez a mi ideálunk ! Hogy ez a kath. öntudat jusson végre-valahára érvényre a tudományban, az elvekben, a társadalomban, az élet-I*