Kereszty Viktor - Prohászka Ottokár szerk.: Magyar Sion 1901. (Uj sorozat 15. évfolyam)
I. Értekezések. - Beköszöntő az uj évfolyamba. Szerkesztő.
BEKÖSZÖNTŐ AZ ÚJ ÉVFOLYAMBA. „Novus ab integro saeculorum nascitur ordo, jam nova progenies coelo deraittitur alto." Egy évszázad fordulóján állunk. S ha az egyes ember, aki magába szokott néha napján szállani, minden Szilveszter-estén komoly gondolatokkal foglalkozik : nem méltó-e ez a fontos időpont, hogy egész népek és nemzetek tartsanak ilyenkor lelkiismeretvizsgálatot, hogy a múlt eseményeiből merítsenek tanulságokat a jövendőre ? A véges emberi elme az emberiség fejlődését jelző oszlopokhoz, századokhoz köti. Az emberi nem küzdelmeinek egy-egy napja — a letűnő századok. Az egymásba nyúló, egybeszövődő események emberöltőkön keresztül fejlesztik az eszméket, melyek átmenvén a nagy tömeg tudatába, gondolat és érzelem világába, egy-egy tapasztalással teszik gazdagabbá az emberiséget. A kulturfejlődés evolúciója, kialakulása, lassú ugyan, de következetes. Csalódások és kudarczok ép úgy előbbre viszik, mint a sikerek. E hatásnak kritériumát a történelmi bölcselet legalább megleli az események helyes megítélésében, a tanulságok levonásában és alkalmazásában, és kimutatja, hogy mindaz, ami a felületes szemlélő előtt talán az ötletesség bélyegét viseli magán, a kultúrtörténet szempontjából nézve az összfejlődés szolgálatában áll. Az észrevéte