Ládonyi László (szerk.): Magyar sportévkönyv 1994 (Budapest, 1994)
II. fejezet. A '93-as év sztorijai
A Száguldó Őrnagy csak epizódszerepet kapott „nyomta a szöveget". A „Száguldó őrnagy" keresetlen szavakkal mindenkinek megköszönte a bizalmat, s kijelentette: elsősorban „ennek a nagyfőnöknek, aki a FIFA-nál is dolgozik, köszönhető, hogy itt vagyok, mert rábeszélte az asszonyt, hogy engedjen el". Ez a bizonyos valaki Szepesi György volt... „Mindegy, mit írnak rólam, de velem ne szórakozzanak. Mindent elkövetünk azért, hogy a magyar újságíró-galeri és mindenki örüljön." Az újságírók érdeklődésére, hogy hazatérése után mit csinált eddig az MLSZ-ben, azt válaszolta, a nemzetközi osztályt vezette. Mikor többen pontosítottak, hogy ezt a feladatot Huszár István látja el, Öcsi leintette a kétkedőket: „Ő ír, én vezetek." A száguldó őrnagy expozénak alig nevezhető bemutatkozása után Laczkótól még megtudtuk, Puskás mellett az MLSZ még Mészölyre is gondolt, s a „Szőke Szikla" biztosította az elnökséget, ha kell, ingyen is segít a magyar labdarúgáson. Az elnökség mégis úgy látta jónak, szerencsésebb, ha Mészöly most nem exponálja magát, hiszen sokan vannak, akik emlékeznek arra, 1990 őszén milyen körülmények között hagyta cserben a válogatottat... Mi tagadás, az MLSZ vezetői - ha nem is találták meg a legjobb megoldást - olyan embert ültettek a kapitányi székbe, akit az egész ország bálványaként imád. Minden idők egyik legjobb labdarúgója, megtért disszidens, aki mindig kapható egy kis adomázásra. Azt talán maga az újdonsült kapitány sem vette észre, milyen zseniális bohózat megoldásaként került a kapitányi székbe. A megoldást A Puskás-időszak 1993 1. Magyarország-Svédország 0-2. Budapest, április 15. 2. Oroszország-Magyarország 3-0. Moszkva, április 28. 3. Írország-Magyarország 2-4. Dublin, május 29. 4. Izland-Magyarország 2-0. Reykjavik, június 16. súgó deus ex machina Barcs Sándor volt, az előzetes megbeszéléseken ő dobta be a tanácstalan MLSZ-vezetőknek Puskás nevét. Mesterien ráérzett arra, hogy az aranycsapat egykori sztárjait még mindig glória övezi, ráadásul az egykori zsenik egyfajta vákuumban vannak, hiszen az aranycsapat itthon maradó tagjait és a hazatérteket egy közös szál köti össze: önhibájukon kívül képtelenek labdarúgásunkon segíteni. Nem tudtunk velük mit kezdeni, nem akadt senki, aki jó értelemben véve a hónuk alá nyúlt volna - hogy aztán ők nyúljanak labdarúgásunk hóna alá. Egy pohár bor mellett mindig kaphatók egy kis nosztalgiázásra, ám ez sírva vigadás, hiszen az évszázad mérkőzését negyven éve játszották. Puskás is érezhette ezt, hiszen nem akart magának túlzott jelentőséget tulajdonítani, talán ő volt a legidegesebb, amikor a válogatott találkozók előtt - főleg külföldön - mint a Wembley hősét ostromolták az újságírók. Jellemző momentum, hogy az írek elleni 4-2-es győzelem okairól őt faggató riportereknek arra a kérdésre, vajon mit tanácsolt szünetben a vesztésre álló csapatnak, a maga stílusában annyit válaszolt: „Csak annyit, hogy a földön játszanak." Bár minden taktika ilyen egyszerű lenne... Igaz, a mieink amolyan úgyis mindegy alapon „kicsiben" megmutatták, amit Puskásék a Wembleyben, újfent sikerült: az angolszász labdarúgók úgy félnek a „gagyis" játéktól, mint ördög a tömjénfüsttől. Más kérdés, hogy az oroszok, a svédek és az izlandiak nem igazán respektálták sem Puskást, sem a magyar csapatot: egyszerűen elvertek minket. Puskás ideje ezzel a négy mérkőzéssel kitelt, s az is nyilvánvaló volt, az egykori focihérosz csak erre az átmeneti időszakra ült le a kispadra. Persze mint mindennek, ennek is megvolt az oka. Az MLSZ közgyűlése ugyanis június 26-án ülésezett, s az ületékesek úgy vélték, nem lenne szerencsés, ha netán az újraválasztott elnökség olyan szövetségi kapitányt örököl, akivel nem tud együtt dolgozni. Aztán a látszólag demokratikus felvetés irdatlan bohózatba torkollott. Mégis azt mondom, a közgyűlés szavazati joggal rendelkező személyei azt kapták, amit előkészítettek nekik. Azzal, hogy sem az OTSH, sem az önjelöltek nem képviseltek potenciális erőt, gyakorlatilag zsebre dugott kézzel nézték a fejleményeket, esélyt adva a régi szellem fennmaradására. Utólag már mellékes, legfelsőbb sportvezetésünk miért volt képtelen potenciális esélyeseket állítani, az azonban tény, dr. Laczkó Mihály, a régi elnök, még nagyobb hatalommal rendelkezik, mint ezt megelőzően. Ha gúnyos volnék, azt írhatnám, csak az a kár, hogy nem tud gólt lőni... Az MLSZ-elnökválasztás akár epizód is lehetne - mint Arany Toldijában a farkaskaland -, ám van egy nem mellékes üzenete: az elnök úr akár egy személyben is dönthet arról, ki a szövetségi kapitány. A döntés nem is váratott sokáig magára. Alig egy hónappal a misztériumjáték után, 1993. július 22-én - illetve titokban már az előző este az MLSZ-ben bemutatkozott a régi-új szövetségi kapitány, Verebes József. Megválasztása hivatalosan egy évre szólt, az esetleges meghosszabbításról a felek kölcsönösen dönthetnek. A Szőke Szikla segítsége ezúttal ingyen sem kellett 48