Magyar Salon, 5. kötet (3. évfolyam, 1885-1886/2)
57° JUSTH ZSIGMOND igen sok meggyőződés. Úgy igyekszik írni, mint ahogy a grand siècle-ben írtak, széles végtelen mondatokban. Könyvei unalmasak, s nem annyira az irat, mint inkább az embert tiszteljük bennök. Egyenes vonalban Corneille, Bossuet, G. de Maistre és Feuillet-től származik, saturálva egy kis keresztény socialismussal. Ha bejut az akadémiába, a «duc»-ok oldalára ül. Egy fiatal özvegy. Gyönyörű fekete szemek. Szőke hosszú szempillák. A jóság maga. Mióta férje meghalt, lemondott s egy jótékony egyletnek szenteli életét. Senki sem ért úgy a jó ügynek híveket szerezni, mint ő. Egy mosoly, egy kézszorítás — de csak ennyi — és az eszme győzött. Évának nehezebb volt a bűnre csábítani, mint neki az erényre, pedig az erény útja rögös. «Qui est pour être admiré» (egy faubourgi décadant).* Túlságosan finomított faj. Kevés vér, csupa ideg. A minthogy a mysticismus, öröklött gőgje meg a vére kötik — idegei a XX. század felé fordítják tekintetét. Lenézi, utálja a tömeget, de lelkesedik a humánus eszmékért. Nem hisz Istenben, de vallásos a maga módja szerint. Van valami benne egy trappistából és Sardanapalból. Stendhal szerint két részre osztja az embereket, az eszesekre és a bambákra. A két véglet között pedig semmi, e két véglet határos. Ez utóbbiak szerinte képezik a tömeget, amelytől feltétlen térdhajtást követel meg. Kedvencz írói: Lucanus és Gazi. Imádja a régi keresztény mystikus irodalmat, a melyet magyarázni, bővíteni, s a mi a fődolog (de az utóbbi öntudatlan vonás), a melyet félreérteni lehet. Sokszor óra számra a falait díszítő Odillon Redon rajzokon mereng. Ez egyike ritka élvezeteinek, íróasztalán Baudelaire, Barbey d’Aurevilly, Mallarmé, és Verlaine legkülönlegesebb művei, amelyeket azonban már könyv nélkül tud, bár nem mindig ért meg. A faubourgi csak rokonaihoz jár, kik tűrik, bámulják és félnek tőle. Ez alakot Huysmans «a Retours» czímű regényében örökítette meg. Egy fiatal leány, aki gondolkozik. Olvas, látköre szélesbedik, s tudatába jó, hogy többet tud, mint a többiek, most örökletes tulajdona az uralkodási vágy, betölti egész lelkét. Szélesebb tere van erre, mint a férfiaknak, kik a politikai pályáról leszorulván, a tétlenségre kárhoztatvák. Rendesen uralkodik családján, aztán férjén, végre salonjának absolut királynője. Utóbb romantikus hajlamainál fogva, újabb és újabb előtte ismeretlen nevezetességeket csődít. Alakját Stendhal vázlatolta mesterien a Rouge et Noir Mathilde de la Mole-jában. Ha megöregszik pedáns lesz, típusa comtesse de Cérau. A fiatal ember. Mivel nincs király, jelszava Bayrund híres mondata: «Dieu et le Roi sont mes seuls maitres; je n’en connais pas d’autres». a politikai pályáról lemondott és így vagy katonaszolgálatba lépő bátor katonája lesz hazájának és hűséges tánczosa a faubourg-nak, vagy tudományos pályára lép, s mint botanikus vagy csillagász igyekszik elfelejteni a megváltozhatatlant. A harmadik csoportba a tétlenség és az unalom azokat az egyéneket tömöríti, kik benépesítik a boulevardokat, a kávéházakat, kiknek rikácsoló borízű hangja a Grand Hotel-től a Porte St. Martin-ig felhangzik, kik ott vannak minden ballet, operette és vaudeville első előadásán, akik betéve ismerik a nagy restaurantok minden zugát, kik álmos szemmel, unottan, fásult lélekkel vonszolják rá * «Par le mot décadence, on désigne volontiere l’état d’une société qui produit un trop grand nombre d’individus impropres au travail de la vie commune». «Le grand argument contre les décadences c’est qu’elles n’ont pas de lendemain, et que toujours une barbarie les écrase. Mais n’est ce pas comme le lot fatal de l’exquis, et du rare d’avoir trix devant la brutalité ?»