Magyar Salon, 5. kötet (3. évfolyam, 1885-1886/2)
574 JUSTH ZSIGMOND Alakok. Egy a mindenhatóak közül. Ideálja a haszon, s ezért ér, mert ennek az idealizmusnak nem kell szélmalmokkal harczolnia. Keveset tud, de szívós, a csillagokhoz vezető úton aztán sokat megtanul. Eleinte tagad mindent, a kezdetben jó a tagadás, s mikor hatalomra jut, elkezdi a védelmet, mely akkor már önvédelmet is jelent. A «halhatatlan» elveket folyton emlegeti, bár czélhoz érve, gőgjében nincs határ. Ez alak típusát Flaubert Homais alakjában rajzolta meg. Felesége igen jó anya, bámulja gyermekeit, kik szellemileg annyira felette állanak. Jó asszony — kezdetben, midőn aztán a férj czért ér, gőgös lesz, s ha férje esetleg miniszter talál lenni, megköveteli, hogy az elnöki fogadásoknál csak az elnök neje üljön előtte, és hogy az államtitkárok nejei bókoljanak neki. Magas ambitiói lesznek, elolvassa az ancien regime minisztereinek életét, nagy gondot fordít arra, hogy úgy éljen, mint akkor éltek a miniszternek. Ha férje aztán a köztársasági elnökségig jut, akkor rögeszméje Mária Antoinette lesz, kit mindenben utánozni akar. Kedvencz könyvei Ohnet regényei, melyeknek olvasásánál elérzékenyül, s haladásról és műélvezetről beszél. A profesional beauty. Ez intézmény Angliából lett átültetve. Minden köztársasági szalonban keresett czikk, szépsége páratlan. Gyönyörű finom orr, hattyú nyak, kezei és lábai nagyok, de a világban nem tűnik fel. Férje is van. Madame X férje Vastag úriember, veres orr, majd kicsattan az egészségtől. Neje után viszi bokrétáját, és ha énekel, zongorán kíséri őt. Egy pozitív fiatal ember. Életének veres fonala aranyból van, gazdag akar lenni, ez jelszava. Gondolkozik, olvas ír, tesz, ezért végre czélhoz jut. Typusa: Goncourt, Henri Mauperin-je. Egy más fiatal ember. A sportsman. Tarkán öltözik. Műveltsége abban áll, hogy tudja, hogy evés közben nem illik a kést szájba venni, és a halat villával eszik. Rendesen lakkcipőben jár, ámbár vaskos bokáit szorítja; de hát, ez a legdrágább. Olvasni nem felejt el. A fiatal leány ízlése nincs, ámbár a Sorbonne-ra jár aesthetikát hallgatni. Szüleinek szüksége van arra, hogy legalább valaki fel tudja a családból a salont eleveníteni. S így aztán a leány énekel, zongorázik, fest, ismeri a philosophiai rendszereket. Főzni nem tud, ez soká anyjának specialitása volt. Egy író szól úgy igazán a szívéhez, s ez: Ohnet, mennyit álmodozik róla! Arczképe berámázva íróasztala felett lóg, s barátnőinek kijelenti, hogy arra született, hogy ez írót megértse. Én hiszem neki, sőt többet mondok: Ohnet arra született, hogy megértessék általa. Az író. A megtestesült convention és banalitás. A végokokról sohasem hallott semmit, legalább könyveiből ez érzik ki, melyeknek egyetlen és örökös alapja a pénz és születés közötti harcz, amelyben persze az előbbi nyeri meg a csatát. Hogy Feuillett sokat olvasott, az onnan látszik, hogy folyton mr. de Canurs alakját sokszorosítja, amely regényeiben mindig mint a negatív, a destructiv elem szerepel, szembe állítva egy elvont tökéletességgel, kinek megbámult kezei lehetetlen, hogy tiszták ne legyenek. Nőalakjai rendesen hattyú nyakúak, arany hajúak és eperszájúak; hőseinek haja olyan, mint az ében, szíve meg olyan, mint a kő, vagy a kenyér. Mindent tudnak ■— egyen kívül — élő embereknek látszani. Nem, ezt nem tudják. Az intérieur-ök leírásánál sokat beszél a léptek zaját elnyomó puha szőnyegekről, az aranyos, fényes, óriási tükrökről, a gazdag, a csillogó ezüstneműekről. A természetet meg úgy érezi meg, mint egy olyan ember érezheti, kinek a rengő búzavetésről a gazdag termés jut eszébe. Érdemei is vannak: a legártatlanabb