Magyar Salon, 9. kötet (5. évfolyam, 1887-1888/2)
200 GRÓF VAY PÉTER, Imre képezte, tudatos profilirozásával, remek fény- és árnyhatást érve el. A menyezet czédrus fából volt faragva, csupa csillagkoczka, mind egymásba ölelve, fonva, mint azt az Alhambra híres «(Arabesque»-jéből ismerjük, és minek korhadt, leesett tábláin a nap pár játszi sugara szűrődött át — egy-egy ponton, redőn — a legeklatánsabb színpompával törve meg, mind azt Siemiradzky tudja bámulatos technikával olyan hűen visszaadni. Alig tudtam a kép intenzív hatása alól szabadulni. Pedig még egy futó pillantást a vásárra is akartam vetni,mit a város falán kívül egy nagy téren tartottak. Az út odáig a kertek közt vezetett, miknek vadrózsákkal benőtt falán át magasan himbálták a pálmák sötét koronáikat, hosszú kékes árnyékot vetve a sárga homokra, aztán befordultam egy szűk mellékutczába, hol az Aissavnik mecsetje van. Itt tartják Sidi Mohammedbin-Aissa követői borzalmas kultusukat, mi rendesen dobpergéssel és trombitaszóval kezdődik, aztán egy a hívek közül ki magát inspirálva érzi, a kör közepébe rohan, állatias hangokat adva, megkezdi azt a csodálatos fanatikus tánczot őrületes gyorsasággal, minél minden tagja a legkülönbözőbb irányba motollál a levegőbe, felső testével előre hátra hajlongva, mit aztán pár percz alatt az Aissavnik valamennyié követ, míg a Mokaddam véget nem vet ennek a dance macabrenak. Erre aztán következnek a többi mutatványok, üvegrágás, élő kígyók és skorpiók megevése, tüzes vassal való csipkedések stb., miket látszólag minden legkisebb fájdalom nélkül végeznek fanatikus meggyőződések hatása alatt. Az egész hajmeresztő cultust igen jól végig lehet nézni egy szomszédos ház tetejéről, kinek elég erős idegei vannak, hogy ezt a csodás előadást végig nézhessen.Mire a város kapuján kiértem, a vásár épen feloszlóban volt, mindenki lázas izgatottsággal rendezte a mit vett, vagy eladott, a vidékiek tevéikre kötözték hatalmas málháikat, egy pár csoport még javában alkudott, a vevő és eladó oldalán egy-egy rakás kiabálóval, kik aszerint, hogy melyik párthoz tartoztak, dicsérték vagy ócsárolták az alku tárgyát. Amott pár trombitás igyekezett a figyelmet egy akrobata társaság mutatványaira terelni. Azontúl egy jongleur dobálta a levegőbe szédítő sebességgel beretvaéles késeit. Míg közvetlen mellettem egy kígyóvarázsoló fújt lassú altató dalokat furulyáján, parancsszóra tánczoltatva, ruháin kisbe mászatva tanulékony állatjait. Egyszóval csupa élet, csupa lárma az egész nagy tér, akár a bécsi Wurstl- Prater, csak avval a különbséggel, hogy itt az egész egy harmonikus élvezetes összbenyomást nyújtott, amint ilyent csak egy teljesen homogén elemekből alkotott népcsoport adhat. Soha festőibb ensemblet, hol minden egyes alak individualitása érvényre jön, erősen megkülönböztetve szomszédjától, hogy aztán az összképbe annál pompásabban beleolvadjanak valamennyien. Persze a kép szépségét fokozza a classicus ruházat, minek hatalmas esésű redőzete, egyenes megtört ránczaival kellemes ellentétet ad a pókháló finom, háli szövetével. A ruházat színe itt nem bír a tunisi gandurák subtilis árnyalataival, ezek rendesen alapszínek, miknek néha kiabáló hatását a világítás simítja el, mély sötét árnyakat festve, hol a két szövet talán alapjában véve ellentétes színe találkozik, harmóniát varázsolva oda, hol az aesthetica szigorú szabálya azt mondaná disharmonia. Mindehhez hátterül a tiszta ragyogó kék ég szolgál, a láthatár felé világosabb, csaknem sárgás árnyalatokba menve át, háttér gyanánt pedig egy-két pálma, melyeknek szürkés zöld koronái magasan terjesztették szét hatalmas leveleiket. Mire a patkó ívű városkapuhoz jutottam, már a tolongás oly nagy lett, hogy alig tudtam rajta valahogy bejutni.