Magyar Salon, 9. kötet (5. évfolyam, 1887-1888/2)
2 KOHUT ADOLF: egyszerűség jellemzik az udvartartást. Noha túl volt a kilencven éven, Vilmos császár szelleme ép és üde maradt. Szíve együtt érezett népével, gondolkodási módja őszinte és egyszerű. Valamint az egykori keserű élettapasztalások nem tudták lesújtani és embergyűlölővé tenni, úgy a későbbi hallatlan sikerek sem hinthették el lelkében a büszkeség és a gőg csíráit. Az «Unter den Linden »-ben levő császári dolgozó szobában van egy «emléknaptár». Amint az uralkodó reggel szobájába lépett, először is a verandára nyíló ablakhoz ment, ahol egy etus-szerű kis állvány van elhelyezve. Erre naponta egy kis táblácskát tesznek, melyre híven föl van jegyezve mindaz, ami a napot a császárra emlékezetessé teszi. Nagy események évfordulója, saját élményei, fontos teendők, megbeszélések, azon egyének nevei, akikkel a császár ilyen napokon érintkezett stb. Legfelül a táblán egy bibliai vers áll, vagy pedig egy közmondás és egy idézet a legnagyobb írók és bölcsészek műveiből. Már ez is bizonyítja, hogy a fejedelem «a munka embere», mert a tábla figyelmeztetés neki arra, hogy minden napnak megvan a maga teendője. És csakugyan a munkának volt szentelve egész ideje. Még Emsben, Gasteinban és Baden-Badenben sem jelente nála az üdülés azt, hogy a munkától távol tartsa magát. Mindenről értesülve akart lenni, ami birodalmában történik, s mindenre, ami történik, ő gyakorolt befolyást. A császár kedvencz színe volt a búzavirág kékje. A mint dolgozó szobájába lépett e virág illata fogadta őt. Babelsbergben, ahol néhány év előtt rendeztetek be magának egy dolgozó szobát, a falak is e színt viselék, épúgy mint a szőnyegek és függönyök. A búzavirág iránti előszeretetet anyjától örökölte, a feledhetlen emlékű Lujza királynétól, a ki súlyos időkben Poroszország védangyala volt s a kiben a poroszok még ma is minden női erénynek megtestesülését látják. Nagyobb pompát lát az udvar az udvari ünnepélyek alkalmával. Ezeket rendesen a német császárné cour-ja nyitja meg. A királyi palota lovagtermében történik a sajátképi nagy fogadtatás («Cour»), ezt követi az udvari koncert az úgynevezett «fehér terem»-ben. Uralkodása első húsz évében az uralkodó-pár úgynevezett «megszólítási fogadtatást» (Sprech-Cour) tartott, melynél végig járta mindazon termeket, ahol az udvarképes egyének rangjuk szerint voltak fölállítva. Itt egy kegyes megszólítás, amott a fejedelem vagy neje bemutattatott magának valakit, sőt néha hosszasabban is csevegtek a jelenlevőkkel. A rákövetkező években csak a lovagteremben dívott a «megszólítási fogadtatás», mégpedig kizárólag a diplomácziai kör hozzátartozóival szemben; ezután a császári pár az úgynevezett «vörös sas» és «drêpe d’or» teremben foglaltak helyet és következett a még be nem mutatott udvarképesek prezentálása , végre pedig a többi társaság eldefilirozott a lovagteremben fölállított trón előtt. A császár ily alkalommal rendesen a nagy katonai díszegyenruhát viselte, a császárné nagy couruszályát aranyozott kelméből és nyusziból, egy fehér atlaszruha fölött, mely igazi brüsszeli csipkékkel van díszítve és brilliántokkal ékítve. Azonkívül gazdag ékszert viselt a császárné pompás gyémántokból, melyek ez alkalomra a ko-