Magyar Szalon, 15. kötet (8. évfolyam, 1890-1891/2)
DAGO. GRÓF UNGERN-STERNBERGEWALD BARÁTOMNAK. Ki ne ismerné Jókai ragyogó tollal írt elbeszélését, a dagoi toronyról. Le van az fordítva talán Európa minden nyelvére, és eddig alig akadtam olyan vasúti állomásra, hogy az újságárus üvegszekrényéből már messziről ne tűnt volna szemembe a tarka borítékon, nagy írónk rokonszenves neve. Milyen érdekkel olvastam hajdan a két ellenséges testvér káprázatos képzeletű történetét, hogy lekötötte figyelmemet a sziklák közé épített torony csalóka világa, és mennyi várakozással kisértem Zeno grófot viszontagságos életén át. Soha sem fogom elfelejteni, milyen hatással volt gyermekfantáziámra az a borzalmas mese, arról a gyászos, majdnem lakatlan szigetről, melyet örökös sűrű köd temet a Balti tengerszíntelen hullámai közé, és honnét, mint ismeretlen sírból, sejtelmesen kong a torony vészharangja, új és új áldozatokat híva a kietlen partokra, hogy örökös boszszút toroljon az emberiségen. Később külföldön, az iskola padjain, benső barátság kötött az állítólagos Dago ura dédunokájához, és ekkor az érdek csak nőtt az ismeretlen szigetet megláthatni, — bár ez időben már régen elfelejtettem a hajdani hajmeresztő történetet, —■ aztán meg ekkor már nem is birt volna talán annyi érdekkel reám Here, where the world is quiet, Here, where all trouble seems Dead winds’ and spens wakes riot In doubtful dreams of dreams. Swinburne. nézve bármi csillogó romantika, mint egy kis darab, habár halaványabb, realizmus. Ma végre utazásaim között ide is eljutottam, a nagy Orosz birodalom legnyugatibb partjára. Aki valami váratlant, vagy csodálatosat keres, ki fékevesztett hullámoktól korbácsolt sziklafalakra épített várat és feneketlen örvényeket vár, vagy földalatti barlangokat és virágos kerteket reményei, az elégedjék meg «A Dagos torony» csábos leírásával. Annál szebbet úgy sem talál a valóságban, de aki a természettel a maga «köznapiságában» is megelégszik, és szereti a tengert végtelen egyformaságában, amely mégis mindig változó, az bátran megteheti a fáradságos, viszontagságos utat, ide a világ háta mögé, mert az a mérföldekre húzódó örökké sötét, százados fenyő- és hamvas nyírfaerdőkön, meg a tenger határtalan zöldes tükrén kívül, még megtalálja azt a páratlan harmóniát, azt a szomorú, méla hangokat, azokat a csodálatos, szürkés félárnyakat, amelyek olyan sajátos nostalgiával fátyolozzák ezt a maga nemében egyedüli kis országot. Története meglehetősen egyszerű. Hajdan, mikor a német lovagrend a Balti tartományokban letelepedett, — Dago szigetét is elfoglalta, — aztán a svédek birtokába ment át, míg