Magyar Szalon, 15. kötet (8. évfolyam, 1890-1891/2)

DAGO. GRÓF UNGERN-STERNBERG­EWALD BARÁTOMNAK. Ki ne ismerné Jókai ragyogó tol­lal írt elbeszélését, a dagoi torony­ról. Le van az fordítva talán Európa minden nyelvére, és eddig alig akad­tam olyan vasúti állomásra, hogy az újságárus üvegszekrényéből már messziről ne tűnt volna szemembe a tarka borítékon, nagy írónk rokon­szenves neve. Milyen érdekkel olvastam hajdan a két ellenséges testvér káprázatos képzeletű történetét, hogy lekötötte figyelmemet a sziklák közé épített torony csalóka világa, és mennyi várakozással kisértem Zeno grófot viszontagságos életén át. Soha sem fogom elfelejteni, milyen hatással volt gyermek­fantáziámra az a borzalmas mese, arról a gyá­szos, majdnem lakatlan szigetről, melyet örökös sűrű köd temet a Balti tenger­­színtelen hullámai közé, és honnét, mint ismeretlen sírból, sejtelmesen kong a torony vészha­rangja, új és új áldozatokat híva a kietlen partokra, hogy örökös bosz­­szút toroljon az emberiségen. Később külföldön, az iskola pad­jain, benső barátság kötött az állí­tólagos Dago ura dédunokájához, és ekkor az érdek csak nőtt az isme­retlen szigetet megláthatni, — bár ez időben már régen elfelejtettem a hajdani hajmeresztő történetet, —■ aztán meg ekkor már nem is birt volna talán annyi érdekkel reám­ Here, where the world is quiet, Here, where all trouble seems Dead winds’ and spens wakes riot In doubtful dreams of dreams. Swinburne. nézve bármi csillogó romantika, mint egy kis darab, habár halaványabb, realizmus. Ma végre utazásaim között ide is eljutottam, a nagy Orosz birodalom legnyugatibb partjára. Aki valami váratlant, vagy csodá­latosat keres, ki fékevesztett hullá­moktól korbácsolt sziklafalakra épí­tett várat és feneketlen örvényeket vár, vagy földalatti barlangokat és virágos kerteket reményei, az eléged­jék meg «A Dagos torony» csábos leírásával. Annál szebbet úgy sem ta­lál a valóságban, de aki a termé­szettel a maga «köznapiságában» is megelégszik, és szereti a tengert vég­telen egyformaságában, a­mely mégis mindig változó, az bátran megteheti a fáradságos, viszontagságos utat, ide a világ háta mögé, mert az a mérföldekre húzódó örökké sötét, százados fenyő- és hamvas nyírfa­­erdőkön, meg a tenger határtalan zöldes tükrén kívül, még megtalálja azt a páratlan harmóniát, azt a szo­morú, méla hangokat, azokat a cso­dálatos, szürkés félárnyakat, a­me­lyek olyan sajátos nostalgiával fá­tyolozzák ezt a maga nemében egye­düli kis országot. Története meglehetősen egyszerű. Hajdan, mikor a német lovagrend a Balti tartományokban letelepedett, — Dago szigetét is elfoglalta, — aztán a svédek birtokába ment át, míg

Next