Magyar Szalon, 16. kötet (9. évfolyam, 1891-1892/1)

Tartalomjegyzék

EGY MŰVÉSZNŐ 293 Azóta a népszínházban játszik, a női művészetnek azzal a törhetetlen ambíc­iójával dolgozza fel szerepeit, melyet mi férfiak csak elképzelni, de utánozni nem tudunk. Játszotta Helénát, megalakította Postás Milka szerepét, föllép népszínművekben. A közönség pedig minden fellépése al­kalmával zsúfolásig tölti meg a házat, és az élvezetet, a­melyet művészi alakításaiban talál, harsogó tapssal nyugtázza. És ha egynéhányan egyelőre még néma passzivitással tüntetnek a mű­vésznő ellen, azt nem szabad túlsá­gos tragikusan vennie. Vannak még emberek, akik nem tudnak megbékülni azzal a gondolattal, hogy egy szí­nésznő (egy Operette primadonna!) a színpadon kívül megszűnhessen színésznő lenni és hogy egy asszony jobban szerethesse a pogácsaarc­ú kis­fiát, mint a gyémántokat. Ezt nem szabad túlságos komolyan vennie, mert művészi geniejének ér­zetében tudhatja, hogy miért az övé a jövő. H. Krecsányi elhozta a színészek Mek­kájának kapuja elé, a budai arénába. A fővárosi sajtó foglalkozni kezdett Kopácsy Juliskával, Evva pedig nem lett volna a szerencséskezű Evva, ha át nem hozta volna az alagúton a népszínházba. Egy fényes sikerű vendégjáték után, mint szerződött tag vonult az ország első operette­­színháza lámpái elé. Kopácsy: «Titkos csók.» Kopácsy : »Eleven ördög.» Kopácsy: « Madarász.»

Next